Míg Kazimir Malevics „Cezanne-tól a szuprematizmusig” című 1920-as esszéjének a megértése kemény feladat, addig a Szépművészeti Múzeum „Cezanne-tól Malevicsig” című kiállítása a jól megválogatott festménytársításokkal élvezetes játékká teszi a párhuzamok felismerését, és befogadását. A kiállításon jártunk, és még két napig önöknek is van  erre lehetőségük.

Gyimesi Zsuzsanna írása a #moszkvater.com számára

„Cezanne-tól a szuprematizmusig” címmel 1920-ban nagyot robbanó festészetelméleti esszét írt Kazimir Malevics, a szuprematista festészet atyja, a híres/hírhedt „Fekete négyzet fehér alapon” című festmény megalkotója. Malevics az írásában azt boncolgatta, hogy miért tekinti Cezanne-t a modern festészet úttörőjének, és közvetlen kiindulópontnak a saját, geometrikus alapformákból és alapszínekből építkező, forradalmian új szuprematista festészeti rendszeréhez. A „Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig” című tárlat a Szépművészeti Múzeumban hasonló célt tűz ki maga elé.

„A Cezanne életműnek azokat a jellegzetességeit domborítja ki a kiállított festmények segítségével, amelyek kijelölték a kubizmuson keresztül a tárgynélküli festészethez vezető utat”

Míg Malevics esszéjének a megértése kemény feladat, addig a Szépművészeti Múzeum kiállítása a jól megválogatott festménytársításokkal élvezetes játékká teszi a párhuzamok felismerését és befogadását. Ezzel együtt a kiállítás végigjárása komoly munka, amibe alaposan bele lehet fáradni. Ennek egyik oka az lehet, hogy minden kiállított mű kérdez vagy állít valamit a közvetlenül mellette lévő alkotásokról, amit nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni. A látogató önkéntelenül is belemegy a játékba: visszakérdez, ellenőriz, jobbra néz, balra néz, visszalép, körbefordul, eltöpreng… Nem pedig egyszerűen végigsétál a termeken, és hagyja magát sodorni a flow-val.

„Ennek a kiállításnak a főszereplői végső soron a festmények közötti kapcsolatok, amelyeknek maguk a bemutatott műalkotások csak kiindulópontjai, nem pedig végeredményei”

Így a kiállítás megtekintésével jóval nagyobb utat járunk be, mint ami magába a kiállítótérbe konkrétan belefér, miközben folyamatosan dolgoztatjuk az elménket, a felismerő készségünket. Olyan, mint egy festészeti kalandpark, abszolút megéri a fáradságot.

Cezanne 56 éves volt, amikor első gyűjteményes kiállítására sor került, 1895-ben pedig addigra már bő 35 évnyi festészet volt a háta mögött. A kortárs műkritika sokszor rásütötte a bélyeget, hogy sarlatán. Szerencsére ez nem tántorította el attól, hogy járja a maga festői útját, és az utókor őt igazolta.

„A nehéz természetéről ismert Malevics talán ezért is rokonszenvezett vele, hiszen ő is külön utas művész volt, ráadásul autodidakta, akit többszöri próbálkozásra sem vettek fel a moszkvai képzőművészeti főiskolára, így festészeti ismereteit saját gyakorlatából merítette”

A rokonszenv szükséges ahhoz, hogy valakinek a világlátását igazán megérthessük. Malevics megértette Cezanne világát, és építkezett belőle. Ahogy rajta kívül a legtöbb jeles avantgárd festő Európa-szerte, Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon, Németországban, Oroszországban… Ezt fedezheti fel a látogató saját szemével is a Szépművészeti Múzeum tárlatán.

Ezen a helyen talán megengedhető az elfogultság, ha az orosz alkotók munkáit emelem ki. Nagyszerű élmény Alekszandr Rodcsenko minimalista-konstruktivista grafikáiban felfedezni Cezanne faábrázolásainak jegyeit, Mihail Larionov lucsista (rayonista) alkotásában ténylegesen meglátni a fénysugarakat, Antoine Pevsner dinamikus térkompozícóját szemmel körbetapogatni, és belekerülni a magánkozmoszába. Származása okán ebbe a körbe sorolom Sonia Delaunay-t is, akinek vibráló színtanulmányai segítenek megérteni, milyen mélyen festői feladat a textiltervezés.

„A kiállítás egyik csúcspontja számomra Konsztantyin Rozsgyesztvenszkij <Szuprematista tájkép> című alkotása, amely a Cezanne-tól Malevicsig vezető út summázataként is értelmezhető”

Rozsgyesztvenszkij Malevics tanítványa, és a Cezanne-életmű komoly kutatója, oktatója volt. Mindketten kulcsfigurái az orosz szézannizmusnak, mind a gyakorlat, mind pedig az elmélet terén.

Természetesen nem lehet szó nélkül hagyni a kiállítás fináléját, ahol Malevics szuprematista korszakának emblematikus alkotásaival találkozunk, köztük a fekete és a fehér négyzetek változataival. Mire idáig eljutunk, már rá vagyunk hangolódva az absztrakcióra, és a több mint száz műalkotás bennünk kavargó lenyomatai mellett jól esik belemélyedni a végletekig leegyszerűsített, és éppen ennek köszönhetően a végtelenségig kitáguló KÉP, a „Fekete négyzet fehér alapon” szemlélésébe. Ezzel a komplex élménnyel távozunk a kiállításról.