//Bosznia elfojtott háborúja
Egy „szarajevói rózsa" a Markale piacon, az 1994, február 5-i mészárlás emlékére, ahol a szerb orvlövészek a szemközti hegyről a piacra belőve 68 embert öltek meg és 144-et megsebesítettek. A „szarajevói rózsák" a balkáni háború emlékhelyei, ahol a robbanások helyeit vörös festékkel jelölték meg #moszkvater

Bosznia elfojtott háborúja

MEGOSZTÁS

Dayton után 25 évvel sem tart sokkal előbbre a balkáni ország, mint a háború lezárásakor a ’90-es évek közepén. A békeszerződés megállította a vérontást, de Bosznia-Hercegovinából nem csinált életképes országot. Az őszi helyhatósági választások ugyan rést ütöttek az etnikai alapú politizálás tűzfalán,ám a túláradó optimizmus továbbra is indokolatlan.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Egy „szarajevói rózsa" a Markale piacon, az 1994, február 5-i mészárlás emlékére, ahol a szerb orvlövészek a szemközti hegyről a piacra belőve 68 embert öltek meg és 144-et megsebesítettek. A „szarajevói rózsák" a balkáni háború emlékhelyei, ahol a robbanások helyeit vörös festékkel jelölték meg #moszkvater
Egy „szarajevói rózsa” a Markale piacon, az 1994, február 5-i mészárlás emlékére, ahol a szerb orvlövészek a szemközti hegyről a piacra belőve 68 embert öltek meg és 144-et megsebesítettek. A „szarajevói rózsák” a balkáni háború emlékhelyei, ahol a robbanások helyeit vörös festékkel jelölték meg
Fotó:EUROPRESS/ELVIS BARUKCIC/AFP

A nemzetközi közvélemény előtt a boszniai háborút lezáró békeszerződés aláírásának – diplomáciai kifejezéssel élve parafálásának – helye és időpontja (Dayton, Ohio, 1995. november 21.) sokkal ismertebb, mint december 14., amikor a hivatalos aláírási ceremónia lezajlott. Holott az ünnepélyes, párizsi aláírás volt az, amely „kőbe véste” a Jugoszláviából három éves véres háború árán kiszakadt Bosznia-Hercegovina sorsát.

Ezen a három korábban hadban álló felet képviselő Franjo Tudjman, horvát, Szlobodan Milosevics, szerb és Alija Izetbegović,  bosznia-hercegovinai elnököt körülvették, és tanúként a szerződést is aláírták az Egyesült Államok és az európai  nagyhatalmak elnökei is, akik részben kiagyalták, részben hagyták, hogy a felekre rákényszerítsék az eleve igazságtalannak tartott megállapodást. Azóta több nemzedék nőtt fel, amelyik már csak hírből ismeri a boszniai háborút és a daytoni békeszerződésről is csupán annyit tud, hogy megállította a vérontást, de Bosznia-Hercegovinából nem csinált életképes országot, az azóta is a „failed state” szinonimája Európában.

„Negyedszázad eltelte után jogos a kérdés, ki tehet róla, és mit lehetne tenni, hogy ne így legyen?”

Az első kérdésre vannak leegyszerűsítő és árnyaltabb válaszok. Akik szeretik a világot feketén-fehéren látni, vagy a daytoni békében meghatározott bosznia-hercegovinai államszervezet bonyolultságában látják a fiaskó okát, vagy a lakosság megosztottságában,  az egyes etnikumok megalkuvásra képtelen nacionalizmusában.

Akik tárgyilagosabban próbálják megítélni a helyzetet, mindkettőben. Bizonyos mértékig mindenkinek igaza van, de nem egészen. Ami teljesen kikopott a köztudatból, vagy talán soha nem is volt benne, hogy

„a háborút Daytonban nem lezárták, hanem elfojtották, senki sem szenvedett egyértelmű vereséget, de nem is győzedelmeskedett a többiek fölött. Egyáltalán nem kizárt, hogy egy, esetleg még több „felvonás” is hátra van”

Kitörését közvetve a rendszerváltás kiprovokálására irányuló nagyhatalmi törekvések idézték elő, bár a többi szocialista országhoz képest Jugoszláviában – népessége összetételénél és eltérő történelmi örökségénél fogva – magában is  éppen elég nagy volt a széthúzás. Nehéz elhinni,  hogy a nyugati stratégák nem számítottak Szerbia lépésére, hogy Európa negyedik legerősebb hadseregét bevetve  akarja majd a szerb kisebbség által lakott területeket a függetlenné váló tagköztársaságokból kihasítani.

„Nagy-Szerbia létrehozása, vagyis hogy minden szerb egy államban éljen,  Szerbia deklarált célja volt a XIX. sz. közepe óta”

A harc megkezdődött, és a szerbség nagy aránya miatt Horvátországban, de különösen Bosznia-Hercegovinában háborúvá terebélyesedett. A Nyugat taktikája az ellenségeskedés letörésére, érdekes módon,  a megtámadottakkal szembeni fegyverembargó volt. Amikor azonban a harcok sokáig elhúzódtak, és túl sok atrocitásra került sor – a háború Boszniában több mint 100 ezer, jórészt civil áldozatot követelt -, az Egyesült Államok elszánta magát a béketeremtésre. Ám ez nem jelentett egyebet, mint hogy a Richard Holbrooke balkáni különmegbízott által kidolgozott tervet Daytonban „lenyomták” a gyakorlatilag  házi őrizetben tartott, horvát, bosnyák és szerb vezető torkán.

„Nagyhatalmi akarattal rájuk kényszerítettek egy olyan állami berendezkedést, amely kezdettől kudarcra volt ítélve, átmeneti jellegével készítői is tisztában voltak”

Józan megítélés szerint nem is számíthattak  rá, hogy működőképes lesz egy olyan ország, amely három államalkotó nemzetből áll, de közülük az egyik, a Bosnyák-Horvát Föderáció erősen aszimmetrikus, mert a legkisebb lélekszámú horvát,  a legnagyobb lélekszámú muszlim alkotja,  a másik, a boszniai Szerb Köztársaság pedig egy kvázi nemzetállam.

Valószínűleg nem is ez volt a céljuk, hanem sokkal inkább az, hogy a boszniai szerb területek viszonylagos különállásának fenntartásával Szerbia számára nyitva hagyják a lehetőséget a Drinán túli szerb területek majdani beolvasztására.  A „békeszerzők” ezzel tulajdonképpen megjutalmazták a más etnikumú és vallású lakosokat elűző vagy éppenséggel lekaszaboló szerb katonai akciókat.

„A Daytonban rögzített bosznia-hercegovinai berendezkedésnek azonban más furcsaságai is vannak. Így például az, hogy az egyes entitások és a központi államhatalom jogosítványai nincsenek pontosan meghatározva,  de a kantonok közöttiek sem”

Nagyjából a központi állam kompetenciája a kül- és kereskedelempolitika, a vámok és a pénzügyek, a bevándorlással kapcsolatos kérdések és a légtérellenőrzés,  2005 óta pedig a katona- és védelempolitika is. Minden egyéb azonban az entitások hatáskörébe tartozik. A hatalmi szintek nagyfokú elburjánzása nehézkessé, olykor ellenőrizhetetlenné teszi  a működést, és az állam bevételeinek mintegy 60 százalékát emészti fel a bonyolult államapparátus működtetése. Itt tartott Bosznia-Hercegovina 1995-ben, de nem sokat javult a helyzet az elmúlt 25 évben sem.

„Az országot – csodák csodája – egyik államalkotó népe sem érzi magáénak”

A szerbek görcsösen ragaszkodnak különállásukhoz, s napirenden tartják a népszavazást a kiválásukról. A horvátok félnek a nagy számbeli fölényben lévő muszlimok (2013-as népszámlálás szerint a lakosság 50,1 százaléka muszlim, 30,8 százaléka szerb, 15,4 százaléka horvát) központosítási törekvéseitől, és saját entitást akarnak.

A nemzetközi közösség által a hatalom csúcsára ültetett főmegbízott, jóllehet egy nyugati demokrácia modell nevében mindenbe beleavatkozott, inkább kerékkötője, semmint előmozdítója volt egy fenntartható rendszer kialakulásának. A helyi rendőrséggel együttműködő külföldi rendfenntartók kudarcot vallottak a főként a drog- és embercsempészetben aktív bűnöző csoportok felszámolásában. E téren a helyzetet tovább súlyosbította a 2015-ben kezdődött migrációs válság.

„A gazdaság teljesítőképességét jelentősen visszafogja a korrupció és a túlméretezett bürokrácia”

A közvetlen külföldi befektetések hiányát csak részben pótolják a külföldön dolgozók hazautalásai, amelyek ennek ellenére a GDP jelentős (10 százalék körüli) hányadát teszik ki. Nem szükségszerű, hogy így legyen, mert Bosznia-Hercegovina nem szegény ország, energiahordozókban (főként vízi energiában) és nyersanyagokban gazdag. Legfontosabb az energiaszektor, amely a szocialista Jugoszlávia áramtermelésének 1/3-át adta.  Nehézipari és hadiipari üzemei is jelentősek voltak, nem kis részben az osztrák-magyar igazgatás idején fejlődtek fontos ipari létesítménnyé, mint például a  zenicai vasmű, amely most az indiai Mittal kezében van. Hagyományosan jelentős kiviteli cikke a fa és a bútor.

„Az ország gazdasági létesítményeinek azonban 80 százaléka elpusztult a háború alatt, s nagy része azóta sem épült újjá”

Gondot jelent a munkaerő elvándorlása, elsősorban Nyugat-Európába, ahová a „szálláscsinálók” már a titói Jugoszlávia idejében megérkeztek, s gyökeret eresztettek.  A keresetek alacsonyak 400-500 EUR között mozognak. Az állam a legnagyobb munkaadó. A munkanélküliség  hivatalosan 16 százalék körül van, de a fiatalok körében ennek a többszöröse. Ez roppant kedvezőtlen a fiatalok morálja szempontjából.

Külföldről, leggyakrabban szunnita arab országokból pénzelt iszlám csoportok iparkodnak eltávolítani őket az iszlám hazájukra jellemző mérsékelt változatától. Boszniában, ahol az iszlámnak évszázados hagyományokkal rendelkező, a kultúra és a hitélet minden területére kiterjedő teljesen kiépült szervezete van, ennek kedvezőtlen hatása egyelőre még nem annyira nyilvánvaló, mint a környező országokban (mint például Szerbiában, Szlovéniában, Horvátországban).

„A folyamat, ami az egyes országokban emancipálódási törekvések köntösében jelenik meg, gyengíti a korábban nagy tekintélynek örvendő mérsékelt vallási vezetők befolyását,  teret enged más irányú kapcsolatok kialakításának, és pénzadományok elfogadásának, s nem utolsó sorban az állam kizárásának ebből a kapcsolatépítésből”

Mit kellene tenni, hogy ez ne így legyen? Sokan, így például a Trump-adminisztráció alatt a Balkánon elődjénél sokkal aktívabb Egyesült Államok és az EU is a Daytonban rögzített alkotmány sokszor megkísérelt reformjában, a központi állam erősítésében, az entitások jogosítványainak megnyirbálásában látja a kibontakozás lehetőségét. Az idén novemberi helyhatósági választások eredménye, az etnikai, illetve vallási alapon szerveződött pártok, a bosnyák/muszlim Demokratikus Akció Pártja (SDA) és a szerb Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) érzékeny vesztesége reményt öntött a nyugati stratégákba, hogy mégiscsak rést lehet ütni az etnikai alapú politizálás tűzfalán.

„A túláradó optimizmus azonban indokolatlan, legalábbis, ami a szerb entitást illeti”

Banja Luka nem fogja feladni viszonylagos önállóságát mindaddig, amíg a végső célt, az egyesülést Szerbiával, akár egy Nagy-Szerbiában, akár egy új délszláv államszövetségben el nem érheti. Ebben élvezi Szerbia és a nagy szövetséges Oroszország  támogatását. Miért is tenné? Mi demokratikus van abban, ha idegen hatalmak rajzolják meg ismét, hogy kinek melyik és mekkora terület jár Bosznia-Hercegovinából?

MEGOSZTÁS