Az elmúlt napok utcai eseményei alapvetően rándították meg a közép-ázsiai ország belső politikai életét és mindennapjait. Míg az utcák országszerte összecsapások helyszínei, immár hivatalosan is véget ért az 1989 óta tartó, Nurszultan Nazarbajev nevéhez kötődő korszak. A legfőbb hatalmi pozíciókat immár egyszemélyben betöltő Kaszim-Zsomart Tokajev külső segítségért folyamodott a rend helyreállítása érdekében és csak órák kérdése, mikor jelennek meg orosz és belorusz békefenntartók kazah földön. Ám egyes elméletek szerint Tokajevnek több köze van jelen helyzet elharapódzásához, mint gondolnánk.

Kétségtelen, hogy magának a kazah kormányzatnak az évtizedes szemellenzős gazdasági és belpolitikai intézkedései jelentősen hozzájárultak a mostani társadalmi robbanáshoz. Az események alakulását figyelve egyes szerzők – részben jogosan – már a Majdanhoz hasonló színes forradalom újabb áldozataként látják Kazahsztánt. Ugyanis váratlan módon, egyik pillanatról a másikra váltak országszerte hirtelen erőszakossá és felettébb szervezetté a Zsanaozen tartományban kirobbant tüntetések. Miután Kazahsztán az Eurázsiai Gazdasági Unió és az ODKB – Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete – révén Moszkva egyik legszorosabb szövetségese, illetve a világ legnagyobb uránkitermelője, logikusnak tűnhet a társadalmi elégedetlenséget kihasználva egy Nyugatról érkező rezsimváltási próbálkozás, úgymond újabb területen borsot töve Moszkva orra alá.

 „Viszont egyes, főképp a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül terjedő elméletek szerint éppen maga az államfő állhat ezen erőszakossá váló megmozdulások mögött, követve az egykori mentorának számító Nazarbajev lépteit”

Elsőként érdemes egy rövid pillantást vetni Nazarbajev korai karrierjére, ugyanis rakétaszerű előremenetele során már a szovjet időszakban nyilvánvalóvá vált politikai tehetsége. A Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára ugyanis 1984-ben, mindössze 43 évesen váltott át a Kazah SzSzK minisztertanácsának elnöki pozíciójába, így a Szovjetunió történetében Nazarbajev vált a legfiatalabb kormányfőjévé. Tisztségét egészen 1989-ig, avagy első titkári kinevezéséig sikerült megtartania, és maga körül felettébb erős hatalmi központot kialakítania.

„Mégis a döntő pillanat 1986 decemberében jött el a Zseltokszan – másik nevén decemberi forradalom – képében Nazarbajev számára”

A gorbacsovi reformfolyamatok részeként ugyanis a tagköztársaságot 1964 óta irányító Gyinmuhamed Kunajev helyébe a kazah lakosság közt népszerűtlen Gennagyij Kolbin került. Kolbin ugyanis nemcsak nem számított etnikailag kazahnak – egyes leírások szerint orosz, míg mások szerint csuvas felmenőkkel rendelkezett –, de az SzKP KB Uljanovszki Területi Bizottságának első titkáraként nem is kapcsolódott addigi munkássága Kazahsztánhoz. Gorbacsov visszaemlékezései szerint Kolbin kinevezése kifejezetten a leköszönő Kunajev kérése volt, aki így kívánta megakadályozni az egykori vidéki protezsáltjának számító, ám vele idővel szembeforduló Nazarbajev további látványos előretörését.

„Kunajev távozására, és a helyébe lépő Kolbinra reagálva viszont december 16-án spontán tüntetések törtek ki az akkori Alma-Ata Leonyid Brezsnyevről elnevezett főterén”

A főképp fiatalokból álló tömeg az új első titkár távozását és helyébe egy kazah etnikumú, vagy legalábbis a Kazah SzSzK-ból származó személy – miután több milliós összefüggő orosz etnikumú tömb él az ország északi területén – kinevezését követelte. Noha a hivatalos történetírás szerint másnap Nazarbajev kormányfőként a tömeg előtt fellépve utasította őket a tüntetés beszüntetésére, a kazah eliten belül nyílt titokként kezelt legenda alapján maga Nazarbajev volt az, aki a megmozdulásokat szervezte. Az instabilitásra reagálva a belügyi csapatok központi utasításra végül véres módon leverték a tiltakozási hullámot, és 1987-ben az SzKP KB az eseményeket a „kazah nacionalizmus megnyilvánulásának” nyilvánította.

„Mégis a Zseltokszan hatására Nazarbajev pozíciói gyakorlatban megerősödtek a peresztrojka további kibontakozásával, és később az események a mai kazah identitás egyik sarokkövévé váltak”

Az elmélet szerint míg Nazarbajev a háttérből informális módon az értelmiség köreivel egyeztetve irányított, addig utóbbiak vállalták magukra a nyilvánosság szerepét. Végül pedig 1989-ben Kolbin leváltásával Nazarbajev elérte korábbi célját, és ő vált a Kazah SzSzK, majd 1991-et követően 2019-ig egyszemélyi vezetőjévé.

Ahogy a földgáz árplafonjával szemben a napokban kirobbanó kisebb tüntetések felettébb gyorsasággal váltak egy egész Kazahsztánt átfogó utcai zavargássá, 1986 decemberében ugyanúgy hasonló gyorsasággal kezdett el terjedni az elégedetlenség az ország számos nagyobb városába, egyetemére, termelőegységébe. Ahogy jelenleg több helyen megkérdőjelezik, hogy vajon lehetséges-e spontán módon egy egész országot magába foglaló, és a fegyveres szervekkel szemben rekord gyorsaságú erőszakkal fellépő megmozdulást a semmiből megrendezni, ugyanolyan kérdések merültek fel 1986-ban is.

„A párizsi központú Russzkaja Miszl orosz emigráns kiadvány helyszíni beszámolókra hivatkozva ugyanis már december 18-án arról adott hírt, hogy a tüntetők számára ismeretlenek szervezetten vodkát, hasist és nacionalista röplapokat kezdtek el teherautókról osztogatni”

Ráadásul szintén a Russzkaja Miszl közlése alapján a tüntetések során előkerülő transzparensek, zászlók és egyéb eszközök már három hónappal az események kezdete előtt elkészültek. Az újság szerint a szervezői szálak az egyetemi professzoroktól az alkotó értelmiségen át egészen a Kazah Központi Bizottság köreiig – avagy Nazarbajevig – húzódtak.

Itt következik az elmélet második fele, immár jelen eseményekre vonatkozóan. Ugyanis ahogy állítólagosan 35 évvel ezelőtt Nazarbajev képes volt felhasználni a tüntető tömegeket, illetve azok leverését saját pozícióinak megerősítésére, és hosszú távon az egyszemélyi hatalom megszerzéséhez,

„nem kizárt, hogy tanítványa, Kaszim-Zsomart Tokajev sajátos csavarral ugyanezt kívánja véghez vinni”

A 2019 óta zajló kazah hatalmi átmenettel ugyanis az országon belül egyfajta kettős hatalmi struktúra alakult ki, amelynek egyik csúcsán a regnáló elnök, Tokajev, míg másik pólusán továbbra is Nazarbajev állt. Nazarbajev a gyakorlatban továbbra sem engedte el igazán magától a vezető tisztséget – élete végéig a Biztonsági Tanács elnöke, valamint a Nemzet Vezetője, avagy Elbaszi – csupán pár aspektusát kvázi átdelegálta Tokajevnek. A kettős hatalmi struktúra révén viszont nem történt meg a hatás- és jogkörök tiszta elhatárolása, ami ezen intézmények megoszlásával jár együtt. Ez hatalmi vákuumot okozva nemcsak rontja magának a kormányzatnak a hatékonyságát, de egyben konfrontációhoz is vezet Tokajev és Nazarbajev közt.

„A kirobbanó, hamar erőszakossá váló tüntetések pedig lehetőséget adtak Tokajev számára, hogy Nazarbajev, illetve családja fennmaradó pozícióit megfúrhassa”

A tüntetésekre hivatkozva, illetve Nazarbajev távozásával ugyanis immár Tokajev vált a Biztonsági Tanács elnökévé, egy személyben egyesítve a két legfőbb hatalmi pozíciót. Felettébb érdekes, hogy a jelen események kapcsán a nemzet atyjának tekintett Nazarbajev semmilyen módon nem szólalt fel, sőt lemondását is személyesen Tokajev jelentette be méghozzá meglepő módon orosz nyelven. A légi forgalmat konstans monitorozó Flightradar 24 információi szerint Nazarbajev lánya férje magángépével Kirgizisztán irányába távozott, míg egyes hírek szerint Nazarbajev Oroszországba hagyta el Kazahsztánt, szintén légi úton.

Az elmélet bár így választ adna a tüntetések nem várt léptékű szervezettségére, kiterjedtségére és intenzitására, mégis jelentős kérdéseket von maga után, így érdemes fenntartásokkal kezelni. Ugyanis bár, ha az 1989-es romániai folyamatokat nézzük, ahol az elit egy ilyen típusú forradalommal képes hatalmának részleges vagy teljes átmentésére, de gyakorlatilag semmi sem gátolja meg az események most is látható eszkalálódását. Avagy egy kiengedett szellemet nem lehet egykönnyen visszazárni a palackba, és az is kérdés, vajon miképp fog Kazahsztán jövője alakulni, miután Tokajev immár az ODKB erőinek – tehát elsősorban Oroszország – segítségét kérte az országban tapasztalható helyzet rendezésére. Akármi is történjék a jövőben, Kazahsztán immár nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.