„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Józsa Edmond írása a #moszkvater.com számára
Ukrajna 20. századi történelmi földrajza – elég képlékeny határok – Proto-Ukrajna, azaz Kis-Oroszország lila színnel középen
Forrás:Wikipédia
Putyin az ukrajnai különleges hadművelet célját a demilitarizálásban és náciatlanításban jelölte meg, viszont ezen kifejezések kifejtésével és megmagyarázásával adós maradt, akár csak az orosz média és állami tájékoztatási szervek. Az ukránok és Nyugat szerint a náciatlanítás orosz propaganda – hiszen szélsőjobbos pártok már nincsenek a parlamentben, maga az ukrán elnök pedig zsidó. Ha voltak is esetleg nácik, ma már nyomuk sincs. A másik oldalon, az oroszoknál a náci és fasiszta szavak a legveszélyesebb ellenség beazonosítására szolgálnak, és a Nagy Honvédő Háború eszméjének részeként ma is erőteljes nemzetegyesítő szereppel bírnak.
„A Különleges Hadművelet másik céljával, a demilitarizálással szemben a náciatlanítás fogalma kevésbé egyértelmű. Érdemes a kérdést egyfelől kiemelten az ukránok ultranacionalista vezetője Sztyepan Andrejovics Bandera és a Szláva Ukrajini ultranacionalista köszöntés, a világháborús szimbólumok mai megjelenései, másfelől a 2013–14-es puccs során és a donbasszi háborúban kulcsszerepet játszó, gyakran ultranacionalista politikai mozgalmak és a félkatonai csoportok működésén keresztül bemutatni”
Az oroszok szempontjából rendkívül fontos azt is kiemelni, hogy Oroszország számára a második világháborús Nagy Honvédő Háború szimbolikus, nagyon fontos nemzetegyesítő jelentőséggel bír ma is, amelyhez kapcsolódóan egyértelmű, az ősellenséggel egyenértékű náci és fasiszta leegyszerűsítő, stigmatizáló hívószavak ma is erős érzelmi üzenetet hordoznak, ezekkel, valamint a náciatlanítás kifejezéssel az oroszok széles rétegei ma is mobilizálhatók.
Ukrajna nemzeti ébredése és önállósodása nem túl régi és gazdag múltra tekint vissza. Ez alapján sejthető, hogy a dicső ukrán történelmi múlt megalkotása meghatározó és kulcsfontosságú a mai Ukrajna és az ukrán identitás megerősítésére.
„Az ukrán történelmiségben nagyon fontos kiemelni a Dnyepert, mint választóvonalat – ettől keletre jellemzően orosz, nyugatra lengyel befolyás érvényesült a múltban”
A 17-ik században a lengyel uralom ellen lázadó, az ukránok által kiemelkedő nemzeti hősnek tekintett, ugyanakkor erősen vitatható megítélésű, következetlen és összeférhetetlen személyiségű – így Bethlen Gábor erdélyi fejedelemhez hasonló – kozák Bogdan Hmelnyickij rövid ideig független kozák állam megteremtésével kacérkodott. Ez volt 1649–1664 között a Kozák Hetmanátus, a későbbi Proto-Ukrajna, vagy elterjedtebb nevén Kis-Oroszország. A hetman Európa egyes keleti területein az ország második legfontosabb emberét, a katonai vezetőt jelentette. Ez alatt az időszak alatt sorozatos pogromok során hozzávetőleg 100 ezer zsidó vesztette életét. 1652-ben két nap alatt 8000 lengyel hadifoglyot végeztek ki leírhatatlan brutalitással. Az eredetileg zaporozsjei (ma Dél-Kelet-Ukrajna) kozák származású Hmelnyickij a saját államát, a hetmanátust Kis-Oroszországnak nevezte – ez a 2014-es Ukrajna területének mintegy felét tette ki. A kis jelző itt nem feltétlenül a méretre utal.
„Egy 2022 áprilisi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett ukránok közel 100 százaléka szerint Hmelnyickij nemzeti hős”
Az ukránok a kozákokat büszkén történelmi elődöknek tekintik, bár a kapcsolódás nem teljesen egyértelmű, mivel Hmelnyickij állama, Proto-Ukrajna, az „ősi” ukrán föld, vagy az orosz neve szerint Kis-Oroszország jó részt a Dnyepertől nyugatra található, a kozák területek nagyobb része pedig attól keletre, a Don vidékén, valamint a mai Dél-Ukrajnában. Ezek a területek nagyjából megfelelnek a Nagy Katalin által létrehozott Novorosszijának, amely ellentétben a mai helyzettel úgy az 1700-as évek végéig, az oroszok általi konszolidációig a gyakori hatalomváltások, és a krími tatárok gyakori, rabszolgák szerzését célzó rabló hadjáratainak következtében, a kiváló termőföld ellenére elég gyéren benépesült terület volt. Az Ukrajna név maga is határvidéki területet jelent, és ütköző zónaként is értelmezhető. Az itt található több, mai nagyvárost az oroszok alapították (Novorosszija Kormányzóság központja: Odessza 1794, Donyeck 1869 stb.). Fontos kiemelni, hogy Novorosszija közigazgatási egység, és nem egységes identitással bíró lakosok közössége volt, ahogy ez a mai orosz vagy ukrán diskurzusban gyakran megjelenik. Novorossziját mind az orosz és az ukrán oldal magáénak érzi – és joggal.
„A kozákok politikai, nyelvi és kulturális értelemben nem voltak homogének, nem volt egységes identitásuk”
Nevük feltehetően kun vagy tatár eredetű, jelentése: szabad ember. Sokan jöttek közéjük máshonnan, gyakran volt jobbágyok, az úgynevezett kozák szabadságot keresve. Egyes történészek szerint kazár-kabar-kun etnikum is szerepet játszhatott a kozákságnál. A legismertebb ruhadarabjuk, amellyel gyakran azonosítják őket, a szőrmekucsma kaukázusi eredetű. Híres táncuk az akrobatikus elemeket is felmutató hopak, melynek zenéje meghonosodott a magyar népzenében is (Székelyföld, Moldva). Főként katonáskodással foglalkozó, szabadságukhoz ragaszkodó emberek voltak, akik demokratikusan választották a vezérüket, az atmant (ukránul: hetman).
„Mindenesetre a mai ukránok, kiemelten a nacionalisták a kozák elnevezéseket előszeretettel használják – a Rada, a mai ukrán parlament neve a kozákok népgyűlését jelentette, a Szvoboda, a mai ukrán szélsőjobboldali párt elnevezése eredetileg a keleti, úgynevezett Vad Mezőséget benépesítő szabad emberek településeinek neve, a Szics pedig a kozák központi tábor, vagy magának a katonai igazgatási egységnek a neve”
Ez utóbbi például a szélsőjobbos, magyar ellenességéről híres, területileg a Kárpátaljához köthető Kárpáti Szics milícia kapcsán történelmileg elég nehezen értelmezhető. Nem meglepő, hogy az ukrán himnusz záró sorában a kozákok példaképként szerepelnek: „és bizonyosságot teszünk arról, hogy mi testvérek kozák vérből valók vagyunk”. A 2016-ban brit mintára készült új katonai egyenruha sapka dísze keresztet átölelő kozákot ábrázol. Amennyiben a kozák örökséget a magukénak vallják, a mai ukránok történelmileg a Novorossziját is magába foglaló Nagy-Ukrajnára is jogot formálhatnak. Ezek a mítoszok és múltbeli viszonyulási pontok keresése a nemzetépítés és identitásteremtés eszközei, amelyeknek nem kell feltétlenül a valósággal összhangban lenniük, ahogy a történész Hobsbawm híres könyvében, a Tradíció felfedezésében részletesen leírja. Természetesen hasonló törekvések különböző mértékben más népeknél, így az oroszoknál is megfigyelhetőek.
„A mára vonatkoztatva, Putyin, Dugin és mások már 2014 óta igyekeznek tematizálni a Novorosszija feltámasztására irányuló projektet – de a jelek szerint csak a Krím és Donbassz egyértelműen orosz elköteleződésű, és Novorosszija csupán egy földrajzi név, mögöttes és markáns „újorosz” vagy ukrán identitás nélkül – még ha a terület lakosai Proto-Ukrajnával szemben a választásokon az oroszpárti pártokra szavaznak is, és az ukrán szélsőjobbos, banderista örökséget kategorikusan elutasítják”
“Heil Hitler, Heil Bandera!” német és ukrán feliratok egy zsovkvai kapun, 1941
Fotó:Wikipédia
Novorosszija szerepének hangsúlyozása, ahogy Oroszország 2014-et követő katonai jelenléte is a Donbasszban valamennyire megkérdőjelezheti, hogy Putyin és Oroszország valóban és teljes körűen komolyan vette-e a Minszki Egyezményeket, és Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartása valós célként jelent-e meg. Választ valószínűleg nem fogunk kapni. A másik oldalról már egyértelműen kiderült, az ukrán, francia és német fél egyaránt egyértelműen hazudott az első perctől kezdve, a Minszki megállapodásokat nem szándékozott betartani, és nem a békés rendezés mellett tette le a voksát. 2023 tavaszán az orosz hadicél minden jel szerint nagyjából Nagy Katalin Novorosszijájának beolvasztása Oroszországba, egy körülbelül 100 kilométeres demilitarizált ütköző zónával.
„Az első világháború végén, 1917 és 1921 között a lengyelekkel, bolsevikokkal, románokkal, németekkel és franciákkal szemben az egységes ukrán nemzeti állam megteremtésének kísérlete kudarcba fulladt – ekkor több ukrán állam létezett egymás mellett, illetve egymás után”
Az időszak a totális káosz szavakkal jellemezhető, ahol a harcoló felek gyakran másnap szövetségesek lettek. Ekkor lett az ukrán nemzeti mozgalom egyik jelszava a Szlava Ukrajini, azaz Dicsőség Ukrajnának, amely egy 19. század közepi (1860) Sevcsenko-versre eredeztethető vissza. Sevcsenko az ukránok nemzeti költője, akit nacionalista versei miatt a cár Közép-Ázsiába száműzött. A Szlava Ukrajini igazából az 1930-as években terjedt el a később bemutatásra kerülő ultranacionalista Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) tagságának a körében.
A cári Oroszország felbomlásakor lett nemzeti szimbólum a háromágú szigony is, amelynek eredete tisztázatlan. Sok történész szerint Szentháromság szimbólum, de a Kijevi Rusz idejéből származó pénzérméken, például Bölcs Jaroszláv 1019-es érméjén is megtalálható. Ez alatt az időszak alatt a fehérek és az Ukrán Néphadsereg pogromjainak kb. 100-200 ezer zsidó esett áldozatul. A függetlenségért harcoló ukránok a zsidókat a bolsevikokkal azonosították – korábban, a cári időben zsidók nem tölthettek be állami hivatalt. Az Ukrán Népköztársaság Ukrán Néphadseregének vezetőjét, a fő hetman címet viselő Szimon Petljurát a franciaországi emigrációban egy kommunista érzelmű zsidó ölte meg bosszúból 1927-ben, akit nyolc nap tárgyalást követően felmentettek. A pár hónapig fennálló egyik (sic), német segítséggel létrejött ukrán államot egy rövid ideig a Második Ukrán Hetmanátusnak is nevezték.
„Miért a mai Nyugat-Ukrajnában gyökerezett meg az ukrán nacionalizmus?”
A keleti és déli területeken sokáig nem volt olyan, viszonylag tartósan fennálló hatalmi tényező, amely stabil kultúrát és civilizációt létre hozhatott volna. A jobbágyság intézménye főként az orosz birodalommal jelent meg a területen, a muzsik alávetettsége össze sem hasonlítható a nyugat-ukrajnai parasztság helyzetével.
A lengyel befolyási övezet az orosszal szemben sokkal fejlettebb volt, társadalmi, kulturális és gazdasági értelemben. A lengyelhez képest a Habsburg uralom alatt még nagyobb fokú szabadságot élveztek az a keleti szlávok. A Habsburgok „oszd-meg, és uralkodj” politikája a 19. században a lengyel népesség ellensúlyozására a kevésbé veszélyesnek tartott ottani, ruszinnak nevezett, jellemzően falusias keleti szlávokat támogatta, például anyanyelvi oktatás, kulturális és politikai szervezetek formájában.
„Nem véletlen, hogy a 19. század végén a galíciai ruszin értelmiség fedezte fel újra és kezdte magát ukránként hívni – ez a szó a 15. századot megelőzően, és akkor sem túl elterjedten volt addig használatban”
Ekkor vált Lemberg az ukrán nacionalizmus központjává, amely később rövid ideig ukrán főváros is lett. Itt 1910-ben a népesség 65 százaléka lengyel, és csupán 17 százaléka volt ukrán. A legtöbb városban hasonló etnikai arányok voltak, míg a vidéken az ukránok voltak többségben. A nemzeti gondolat korában egyre gyakoribb lett a konfliktus az ukránok és lengyelek, valamint az utóbbiakat támogató magyarok között. Ezért 1916-ban I. Károly ígéretet tett, a háború után Galíciát ukrán és lengyel részre fogja felosztani. Párhuzamként megemlíthető, hogy a román nacionalizmus is Erdélyben jött létre, az első román nacionalisták erdélyiek voltak. Sok, a románság eredetét és kultúráját kutató, valamint román nyelvű könyvet pedig Budapesten nyomtattak ki.
„A cári Oroszországban a 19. században tapasztalható gyakori ukránellenesség után a szovjet és orosz elnyomásról a Szovjetunió fennállása alatt általánosságban nem beszélhetünk”
A sztálini terror időszaka természetesen Ukrajnát is érintette, és 1945-öt követően a szovjet rendszer egyes ukránok és a náci Németország kollaborációjára Hruscsov hatalomra kerüléséig kemény kézzel reagált. 1922-őt követően 1932-ig kifejezetten ukránbarát volt a légkör. 1929-re a középiskolák 97 százalékában ukrán volt az oktatási nyelv, és az írástudatlanság három év alatt 47 százalékról 8 százalékra esett. 1923 és 1933 között Kijevben az ukrán népesség aránya 27 százalékról 42 százalékra nőtt. 1931-ben a 88 ukrajnai színházból 66 tartotta előadásait ukrán nyelven, 12 jiddisül és csak 9 oroszul.
Aztán 1932-ben drasztikus fordulat következett be, de nem csak Ukrajnában. Az 1932-33 közötti éhínséget a mai ukrán történelemírás holodomor néven népirtásként kezeli, és azt 2022-ben, talán politikai okokból az EU is elítélte. Azonban vitatott, hogy kifejezetten ukránellenes és tudatos tevékenység eredménye lett volna a népesség tömeges éhhalála, mivel ekkor a Szovjetunióban máshol is rengeteg ember halt meg éhínség következtében. Sok nyugati történész szerint nincs szó tudatosságról.
„Hasonlóképpen 1937-ben a sztálini paranoia Ukrajnát sem kímélte – rengetegen haltak meg vagy kerültek a gulágra, de itt sem egyértelmű a kifejezett ukránellenesség”
Mindazonáltal talán nem véletlen, hogy az 1930-as éveket követően a második világháborúban a szovjet ellen széles körű ukrán nemzeti mozgalom jött létre, amely gyakran szélsőjobboldali színezetet öltött. A világháború és az azt megelőző évtized kiemelten fontos a mára legerősebben ható ukrán nacionalista és szélsőjobboldali hagyomány megismeréséhez és megértéséhez, amelyről a következő, második cikkben lesz szó.
(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét, szerzője nem tagja pártnak, bármilyen politikai mozgalomnak vagy szervezetnek, és a cikk megírásáért semmilyen javadalmazásban nem részesült.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Matyi Ákos says:
Itt a guruló rubelekre kell gondolni?
Tehetős Totó says:
Solohov Csendes Don regényfolyamában van egy leírás: a kozákok kinevetik a lovon hánykolódó “hoholt”…”mint majom a köszörűkőn!”
Azért ez (bár csak regénybeli jelenet), nem az ukránok büszke kozák hagyományát támasztja alá az akkori közvélekedés szerint. Persze doni kozákokról van szó, nem zaporozsjeiekről…
csakafidesz says:
Nagyon jó összefoglalás, de egy ponton megbicsaklik. Galicia az Osztrák fennhatóság alá került Lengyelország felosztása után és lakosságát nemcsak lengyelek és ukránok tették ki, hanem nagyszámú zsidóság is élt itt. Ezek a “pólisi zsidók” azaz lengyel zsidók voltak a híres lembergi textilipar megteremtői is. Ha egy kicsit jobban megnézzük a képletet 1795-től folyamatosan települtek a zsidók az osztrákok által megszállt Galiciába, mert az oroszok keményen, a németek pedig csendesen elüldözték őket. A zsidók helyzetéről is írt Pogány József: Tíz hónap az orosz cárizmus uralma alatt. Bp. Népszava, 1915. (ld. 34. oldaltól) Tulajdonképp -groteszk dolog- az ukránok is, az oroszok is egyformán gyűlölték a zsidókat, Antiszemitizmusukra leginkább a régi vicc volt a mérvadó:
– Kit nevezünk antiszemitának?
– Azt aki a szokásos mértéknél jobban utálja a zsidókat..
Miért fontos ez? Mert a hitleri propaganda azt harsogta, hogy kiirtjuk a bolsevikokat, kiirtjuk a zsidókat. Nos ez a mondat szépen hangzott az ukrán nacionalisták fülének. Az ukránok, ha másban nem, de a zsidók üldözésében egyet értettek a náci németekkel. Amúgy nem kell elfelejteni, és az ukránok nem is felejtették el, hogy a holodomor idején egy Lazar Moiszejevics Kaganovics ukrán zsidó Molotovval együtt erőszakos eszközökkel kollektivizálta a gazdaságokat és az eredmény 7-8 millió[!] éhenhalt ember volt Ukrajnában, ahol korábban kiváló termésátlagok voltak. Ennek tükrében némileg meglepő, hogy a zsidó Zelenszkijt mégis elfogadják.
Az ukrán nacionalizmus egyik fő vonása, és az azovi gárdák szimbólumaiban is felbukkan az antiszemitizmus. Azt kell mondanom, hogy Európában most talán itt a legerősebb az antiszemitizmus. (Nyugat Európában az antiszemitizmus import termék, a bevándorló muszlimok hozzák magukkal, noha genetikailag az arabok inkább sémiták, mint a zsidók.)
A jelenkori Ukrajna ultranacionalizmusa a nyelvtörvényben, a kisebbségi oroszok, lengyelek, ruszinok, magyarok és más nemzetiségek elleni fellépésekben is megmutatkozik. Most már szó sincs semmiféle kozák, stb. kapcsolatról. Ukrajnában hely csak az ukránoknak van, a többiek nem kívánatosak. Ezzel a hozzáállással jelentkeznek tagnak az Európai Unióba.
Cloud says:
Hát igen. Egy hányavetett vagy támadott nép életében mindig feltörik a nacionalizmus. Egyébként ilyen a magyar is. De a németek sem véletlenül radikalizálódtak az első világháború után.
Tehetős Totó says:
Talán érdemes lett volna taglalni a görög-katolikusnak, vagy “unitusnak” (azaz Rómával “egyesültnek”, a pápa prímátusát elismerőnek) is neveznek, a nyugat-ukrán népesség nemzeti tudatának kialakításában. Tudomásom szerint ez lengyel “találmány”, de később a Habsburgok is átvették számos szláv népcsoport esetében, de megpróbálták az erdélyi románokat is teljesen áttéríteni, részleges sikerrel. Sztálin adta meg a kegyelemdöfést ennek a felekezetnek, mikor erővel visszaolvasztatta őket az ortodoxia kebelébe. Érdekes módon Rákosiék nem követték, de pld. Gheorghiu-Dej-ék igen…
GEORGE HARSANYI says:
Csak egy apró megjegyzés. A legnacionalistább része Ukrajnának nyugat Ukrajna, ami nem volt része sem a Szovjetuniónak sem az Orosz Birodalomnak.
Egészen 1939-ig, így Holodomor ezeket a nyugati tartományokat nem érintette 1932-1933-ban. A Holodomor nem csak ukránokat érintett minthogy Ukrajna lakosságának jelentős része orosz volt.