Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com-on
„Putyin robotosaként kezdett el röpködni az egykori harmadik világban. Minden erejét a „globális Dél” megnyerésére, az orosz álláspont elfogadtatására és az úgynevezett többpólusú világ megszervezésére fordította”
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Nemrég szivárogtatták ki Emmanuel Macron és Olaf Scholz társalgását, amelyben a francia és német vezető azon csodálkozott, hogy Putyinnal való beszélgetésük során az orosz elnök nemhogy nem kérte a szankciók enyhítését, de nem is említette meg azokat. Részben nyilván azért, mert Putyin olyan világból jön, ahol önsorsrontó az ellenfél előtt panaszkodni és könyörögni. De az orosz elnök addigra már azt is felmérhette, hogy
„a nyugati gazdasági és politikai kapcsolatok kiválthatóak a nyitással Kína, India, s általában a <globális Dél> felé”
Mert a nyugati médiában gyakran emlegetett „egész világ” többnyire csak egymilliárd embert jelent, szemben a bolygó többi hétmilliárd lakosával és százhatvan szuverén államával.
Ahhoz azonban, hogy Oroszország és a „globális Dél” közelebb kerüljön egymáshoz, szükség volt az orosz diplomáciára és annak vezetőjére, Szergej Viktorovics Lavrov külügyminiszterre. Az 1950-es születésű Lavrov annak a klasszikus külügyminiszter típusnak a képviselője, aki nem politikus, hanem diplomata. Egész felnőtt életét követségeken és nemzetközi tárgyalásokon töltötte, nincs önálló politikai véleménye, vagy ha van, mélyen hallgat róla, kijelentései mindig a kormány utasításait követik. Grúziai örmény családba született, eredeti családnevét (Kalantarjan) maga oroszosította. 1972-ben kezdte meg szolgálatát Moszkva Srí Lanka-i követségén, szingaléz nyelvtudással.
„Három évtizednyi diplomáciai szolgálat után 2004-ben lett Putyin külügyminisztere”
Az első években elsősorban amerikai és nyugat-európai kapcsolatokkal foglalkozott, a londoni Chatham House egy tagjának értékelése szerint „kemény, megbízható, nagyon választékos” tárgyalópartner volt. Külügyminiszteri posztjáról 2018-ban, közel a hetvenhez le akart mondani, de a jegybank liberális elnökéhez hasonlóan, Putyin nyomására ő is a helyén maradt. Ötvenegy év diplomáciai tapasztalatával próbálja – legalább részben – reparálni az ukrajnai invázió okozta károkat. Ebben nincs a hátrányára, hogy a „globális Dél” fővárosaiban egy idős, elegáns úr szívesebben látott vendég, mint az Annalena Baerbock típusú aktivista.
A nyugati államok már az invázió napján Putyinnal együtt őt is feketelistára tették, és azóta egyetlen politikusuk vagy diplomatájuk sem hajlandó találkozni vele. Kivéve Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, akivel 2022 márciusában hamar hamvába holt béketárgyalást folytatott. Ennek kudarca után a hetvenhárom esztendős Lavrov elképesztő energiával,
„Putyin robotosaként kezdett el röpködni az egykori harmadik világban. Minden erejét a „globális Dél” megnyerésére, az orosz álláspont elfogadtatására és az úgynevezett többpólusú világ megszervezésére fordította”
Még olyan országokba is elutazott, mint az egymillió lakosú Eswatini (az egykori Szváziföld), amely létezéséről feltehetően kevés nyugati külügyminiszter hallott. Míg Putyin elsősorban a kínai, indiai és iráni kapcsolatok elmélyítésén dolgozott, Lavrovra maradt a kisebb afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok győzködése.
„Érvelése alapvetően három elemre épül. A Szovjetunió „antiimperialista” múltjára ott, ahol van ilyen nosztalgia, a gazdasági kapcsolatok potenciális előnyeire, és a Nyugattól való függetlenedés lehetőségére”
Mivel a „globális Dél” legtöbb országa egykor nyugati gyarmat volt, és az Egyesült Államok gyámkodását is el kell viselnie, a függetlenedés ott is rokonszenves gondolat, ahol sem a vörös csillagra, sem az orosz gabonára nincs igény. A vágyvezérelt nyugati (és hazai) elemzők minduntalan azt igyekeznek kimutatni, hogy Kína, India vagy más ország csak tessék-lássék közeledik Moszkvához, és bármikor visszatáncol a nyugati partra. Ezek az elemzések képtelenek megérteni azt, hogy ebben a kapcsolatrendszerben Oroszország egyszerre kérő udvarló és eladó lány, akire a „globális Délnek” is szüksége van a Nyugattól való elszakadáshoz.
„A többpólusú világ kiépítése Kína óriássá növekedésével, India nagyhatalmi ambícióival, a BRICS-államok megerősödésével, latin-amerikai és afrikai törekvésekkel már az ukrajnai háború előtt megkezdődött. Az ukrajnai háború azonban radikálisan felgyorsította ezt a folyamatot”
A „globális Dél” ugyanis gyökeresen másképp látja ezt a konfliktust, mint a Nyugat. Míg nyugati szemmel Oroszország bűnös agressziót követett el Ukrajnával szemben, addig a déliek szemében Oroszország egyedül is szembe mer szállni a teljes nyugati blokk gazdasági szankcióival és katonai erejével. Eloszlatva ezzel azt a gyanút, hogy kettős játékot játszik, és előbb-utóbb majd csak kiegyezik az Egyesült Államokkal és Európával. (Ami amúgy kívánatos, de egyre kevesebb az esély rá.) Legpontosabban Lavrov januári, dél-afrikai látogatása tette nyilvánvalóvá, hogy
„Ukrajna nyugati katonai támogatása a <globális Dél> szemében felértékeli Oroszország nemzetközi szerepét”
Lavrovval találkozva Naledi Pandor külügyminiszter világosan elmagyarázta, hogy míg egy esztendővel előbb elítélték Ukrajna orosz megtámadását, az amerikai reakciót látva most már a Moszkvával való partnerséget választják. És Pandor asszony nem afféle puccsista, hanem ismert fekete-afrikai értelmiségi, aki még Londonban kezdte tanári karrierjét.
A BRICS, a többpólusú világ, és általában az egész „globális Dél” önszerveződésének az ukrán háború előtt Kína nyomasztó túlsúlya volt a nehezéke. Az ukrán háború ezt a helyzetet változtatta meg. Oroszország ha gazdaságilag nem is, de politikailag kiegyenlítheti Kína túlsúlyát, különösen az orosz-indiai együttműködés megerősödésével.
„A <globális Dél> országai, elsősorban a középhatalmak nem Pekingre akarják lecserélni Washingtont, hanem azt szeretnék, ha minden nagyhatalommal, pólussal a saját érdekeiknek megfelelően alakíthatnák a kapcsolataikat”
Oroszország ebben legfeljebb jelképes pólus lehet, de a Nyugattal való szembenállása, nukleáris szuperhatalmi státusa, és történelmi múltja miatt egyféle tiszteletbeli elnöke lehet a BRICS-nek, és a hasonló szerveződéseknek.
Lavrov feltehetően szívesebben tárgyalna amerikai vagy francia partnerekkel, mint mondjuk Dél-Szudán vezetőivel, de vérbeli diplomataként azt teszi, amire utasítása és lehetősége van.
(A szerző volt európai parlamenti képviselő)
(Az írás eredetileg az index.hu portálon jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Nem szeretem a “világrend” szót. A világ nem egységes, soha nem volt az, és nagyon remélem nem is lesz az. A teljesen eltérő kultúrák azonos termelési struktúrák mellett sem lesznek csereszabatosak. Ha a világon mindenki azonos divat szerint öltözik, mindenki villanyborotvát használ akkor is teljesen eltérő lesz egy kínai és egy német ízlése, gondolkodásmódja, viselkedése. Természetesen konvergálnak egyes struktúrák, de az alapok mindig eltérőek maradnak.
Józsa Edmond says:
Lavrov kiváló – nem véletlen, hogy nem engedik nyugdíjba.
A BRICS-től nem sokat várok, de majd kiderül. Csupán az USA dominanciájával szembenállásra nem lehet mély és tartós szervezetet építeni, túl sok a jelentős kulturális és érdekbeli különbözőség. A szocialista idők el nem kötelezett országok nevű gittegyleténél azért több lehet majd. Egyébként mikor lesz a globális Dél helyett egy találóbb elnevezés az USA és csatlósain kívüli világra? Pont annyira hibás és tarthatatlan, mint a liberális, mostanra kiürült szó.
Lavrov tökéletes ellentétére, a német Baerbockra már tényleg szót sem érdemes pazarolni – szerintem már a nyugati kollégái sem veszik komolyan… Delhiben a repülőtéren a repülőtér rendőrparancsnoka és – elkésve! – az ottani német nagykövet fogadta, az indiai kormánytól senki. (De az amerikai külügyminiszter megvárakoztatása a szaúdiaknál is komoly változást mutat.) Baerbock aggodalmát fejezte ki, hogy a német export mosógépekhez hozzájutva, majd abból kiszerelik az oroszok a chipeket, valamint gyökeres, 360 fokos fordulatról beszélt egyszer – szóval tipikus kvótagörl. Az USA után eddig Németország adta a legtöbb pénzt Ukrajnának, több, mint tízszer annyit, mint Franciaország (20 és 1,8 milliárd) – nyilván hálából, hogy az energiaintenzív iparra épülő gazdaságát megszabadították az orosz gáz béklyótól (csak a BASF vegyipari konszern éves energiafelhasználása önmagában nagyobb, mint Svájcé).
Kína az utolsó háborúját 1979-ben vívta Vietnámmal szemben. Talán két katonai támaszpontja van területén kívül, és katonai helyett inkább puha terjeszkedést folytat, melynek gyakran része a korrupció, de a másik féllel megegyezésre törekvés is. Utóbbiról beszélt a görög Varoufakis is: a pireuszi kikötő szerződésének újratárgyalását kérte, mert az a görögök számára rendkívül előnytelen volt (korrupció gyanúja felmerült), és a kínaiak rugalmasan újratárgyalták. Ha tudnak, a kínaiak korrumpálnak, ha nem, akkor megegyeznek. Valahogy a gyakori nyílt vagy alig burkolt erőszak nem annyira jellemző, mint a világpolitika egy másik meghatározó szereplőjére – és ezt egyre inkább észreveszik sokan.
Józsa Edmond says:
• Lavrov kiváló – nem véletlen, hogy nem engedik nyugdíjba.
• A BRICS-től nem sokat várok, de majd kiderül. Csupán az USA dominanciájával szembenállásra nem lehet mély és tartós szervezetet építeni, túl sok a jelentős kulturális és érdekbeli különbözőség. A szocialista idők el nem kötelezett országok nevű gittegyleténél azért több lehet majd. Egyébként mikor lesz a globális Dél helyett egy találóbb elnevezés az USA és csatlósain kívüli világra? Pont annyira hibás és tarthatatlan, mint a liberális, mostanra kiürült szó.
• Lavrov tökéletes ellentétére, a német Baerbockra már tényleg szót sem érdemes pazarolni – szerintem már a nyugati kollégái sem veszik komolyan… Delhiben a repülőtéren a repülőtér rendőrparancsnoka és – elkésve! – az ottani német nagykövet fogadta, az indiai kormánytól senki. (De az amerikai külügyminiszter megvárakoztatása a szaúdiaknál is komoly változást mutat.) Baerbock aggodalmát fejezte ki, hogy a német export mosógépekhez hozzájutva, majd abból kiszerelik az oroszok a chipeket, valamint gyökeres, 360 fokos fordulatról beszélt egyszer – szóval tipikus kvótagörl. Az USA után eddig Németország adta a legtöbb pénzt Ukrajnának, több, mint tízszer annyit, mint Franciaország (20 és 1,8 milliárd) – nyilván hálából, hogy az energiaintenzív iparra épülő gazdaságát megszabadították az orosz gáz béklyótól (csak a BASF vegyipari konszern éves energiafelhasználása nagyobb, mint Svájcé).
• Kína az utolsó háborúját 1979-ben vívta Vietnámmal szemben. Talán két katonai támaszpontja van területén kívül, és katonai helyett inkább puha terjeszkedést folytat, melynek gyakran része a korrupció, de a másik féllel megegyezésre törekvés is. Utóbbiról beszélt a görög Varoufakis is: a pireuszi kikötő szerződésének újratárgyalását kérte, mert az a görögök számára rendkívül előnytelen volt (korrupció gyanúja felmerült), és a kínaiak rugalmasan újratárgyalták. Ha tudnak, a kínaiak korrumpálnak, ha nem, akkor megegyeznek. Valahogy a nyílt vagy alig burkolt erőszak nem annyira jellemző, mint a világpolitika egy másik meghatározó szereplőjére – és ezt egyre inkább észreveszik sokan.