Olga Tokarczuk az eddigi 15 lengyel Nobel-díjas után az ötödik aki az irodalom kazegóriájában kapta meg az elismerést. Legutoljára 1996-ban Wisława Szymborska részesült a díjban. Előtte Czesław Miłosz 1980-ban kapt meg, míg Isaac Bashevis Singer 1978-ban. Előttük 1924-ig (Władysław Reymont) és 1905-ig (Henryk Sienkiewicz) kell visszamennünk. De kapott még Nobel-díjat lengyelként Lech Wałęsa, izraeli állampolgárként Simón Peresz és kétszer Marie Skłodowska-Curie is.
„A testület indoklásában Tokarczuk esetében az 57 éves író „narratív képzeletét” emelte ki, amely mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését, mint életformát”
Tokarczuk visszahozta a hagyományos történetmesélést a lengyel irodalomba és gyakran visz fantasztikumot az írásaiba, szeret átlépni a valóságon, a halál és élet, férfi és nő, ember és állat között húzódó határokon. Tokarczuk a közép-európai irodalom elismerésének nevezte a Svéd Akadémia döntését.
„Tokarczuk az egyik legnépszerűbb kortárs lengyel szerző”
Tavaly A begunok című regényével elnyerte a Nobel-díj után a világ második legfontosabb irodalmi díját, a Nemzetközi Man Bookert. Magyarországon eddig az Őskor és más idők, Nappali ház, éjjeli ház, Az Őskönyv nyomában, Bizarr történetek, Sok dobon játszani című könyvei jelentek meg.
A bejelentés előtt néhány nappal már kirajzolódott, kik állnak a legnagyobb fogadóirodák élén. A brit Nicer Odds első helyén Anne Carson kanadai költő állt, akit A szolgálólány meséjét is jegyző Margaret Atwood és Maryse Condé guadalupei író követett. Az első tízben szerepelt Krasznahorkai László, Nádas Péter, Olga Tokarczuk, Ljudmila Ulickaja és Murakami is. Hasonló eredmények jöttek ki az Unibeten is, ahol szintén Carson és Condé és a lengyel író-pszichológus Olga Tokarczuk kapta a legtöbb szavazatot.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater