„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„A racionalizálás a korábbi zászlóshajót, a szintén szovjet eredetű, de csak 1995-ben befejezett Admiral Kuznyecov repülőgép hordozót is elérte, amely 2018 óta várja a sorsát”
Fotó:EUROPRESS/forsvaret/AFP
Ahogy azt már említettem, a földrajzi adottságok meghatározó szerepet játszanak egy adott ország hadviselésről alkotott felfogásában. Nos, hiába rendelkezik Oroszország a világ leghosszabb tengeri határaival (37 653 kilométer!), a földrésznyi ország életében mindig is a szárazföldi erők, a hadsereg játszotta a meghatározó szerepet.
„Gorskov admirális sokat idézett elméleti műve, és a több évszázados, a melegvízű kikötők irányába tartó törekvés ellenére az orosz, később szovjet, majd újra orosz haditengerészetnek nem kevesebb, mint öt, ráadásul egymástól többé-kevésbé teljesen elszigetelt helyen kellett hadiflottát fenntartania”
A Balti- és Fekete-tengeri Flotta elsősorban az európai részek védelmét látta el, az északi-tengeri a sarkvidék vizeinek, míg a csendes-óceáni a távol-keleti régiók őrzésével van megbízva. A kaszpi-tengeri korábban flotta volt, de a terület beltenger jellege miatt flotillává lett átminősítve.
Ránézve a térképre egyértelmű, hogy az északi-tengeri és a csendes óceáni flotta között relatív egyszerű az erők mozgatása, azonban a szorosokkal zárt, zsákszerű balti- és fekete-tengeri egységek magukra vannak utalva egy háború esetén. Így volt ez az első és második világháborúban is. Hasonló, bár jóval egyszerűbb helyzetben volt Franciaország és Spanyolország, illetve a Panama-csatorna megnyitásáig az Egyesült Államok, nekik ugyanis két egymástól távol elhelyezkedő flottát kellett fenntartaniuk. A szigetország Nagy-Britannia helyzetét nagyban megkönnyítette, hogy a Brit-szigetek egyrészt számtalan kitűnő és védett horgonyzó helyet kínálnak, másrészt a sziget könnyen körbe is hajózható. És ezzel el is értünk az orosz-szovjet-orosz haditengerészeti gondolkodást és stratégiát meghatározó alap problémákhoz, amelyen sem a gőzhajtás, sem a repülés nem változtatott.
„Az első és legfontosabb, hogy Franciaországhoz és később Németországhoz hasonlóan az ország magterületei és fővárosa távol(abb) fekszenek a tengertől, és rájuk nézve a fő veszélyt a szárazföldi riválisok jelentik. Emiatt a haditengerészet legfeljebb egyenrangú, de Oroszország esetében sokkal inkább alárendelt szerepet játszik az erőforrásokért folytatott küzdelemben. A második, de legalább ennyire fontos szempont, hogy több egymástól elkerülhetetlenül függetlenül működő köteléket kell fenntartani, nagyon eltérő éghajlati körülmények között”
Fenti tényezők – kiegészítve a Szovjetunió széthullását övező gazdasági káosszal – együttesen járultak például ahhoz hozzá, hogy az Admiral Nahimov nukleáris meghajtású csatacirkáló felújítása 25 éven keresztül tartson. Bár ez utóbbi kategória rég letűnt időket idéz, a testvérhajójával együtt jelenleg a világ legnagyobb felszíni harciegységének méretei mindenképpen igazolják ezt a kissé túlzó megnevezést.
A sokáig a murmanszki szárazdokkban árválkodó, 1988-as építésű Nahimov teljeskörű felújtáson esett át, és túlzás nélkül nemcsak a legnagyobb, hanem a legütőképesebb felszíni hadihajó titulusával is dicsekedhet. Nyilván a repülőgép hordozókon kívül. 176 rakétából álló fegyver készlete jócskán felülmúlja a méretben hozzá legközelebb álló – de még így is csak feleakkora – kínai Type 055 rakétás cirkáló 112 és a kisebb amerikai Ticonderoga 122 rakétás készletét. Ráadásul a Nahimov fenti készletében 60 darab Cirkon hiperszonikus rakéta is van, amelyeket sebességük miatt rendkívül nehéz elhárítani. Persze legyen bármennyire modern is egy hajó, önmagában egy fecske sem csinál nyarat. Ugyanis testvérhajóját, a korábban kevéssé átfogó módon modernizált Pjotr Velikijt ki fogják vonni a szolgálatból, amint az Admiral Nahimov eléri a harckészültséget.
„A racionalizálás a korábbi zászlóshajót, a szintén szovjet eredetű, de csak 1995-ben befejezett Admiral Kuznyecov repülőgép hordozót is elérte, amely 2018 óta várja a sorsát”
Jól mutatja az egy feladatra specializált és minimális fegyverzettel, de annál több repülőeszközzel rendelkező amerikai hordozóktól teljesen eltérő szovjet megközelítést, hogy a Kuznyecov 12 darab P-700 Gránit típusú felszín-felszín rakétával is rendelkezett, a rétegzett légvédelmi rendszer mellett. A döntést kommentálva Szergej Avakjanc tengernagy a csendes-óceáni flotta korábbi parancsnoka az alábbiakat mondta: „Ez az abszolút helyes döntés. Napjainkra a hordozók nagyon drága és kevéssé hatékony eszközökké váltak”. Véleménye szerint a tengeri hadviselés jövője a „a robot rendszerekben, és a pilótanélküli eszközökben rejlik, nem a repülőgép hordozókban.”
Nos, a fenti megállapítással a legtöbb haditengerészetnél nem értenek egyet, amelyre jó példa a világszerte rendszerbe állított kis, közepes méretű, sőt a nagyhatalmaknál a 100 ezer tonna körüli szuperhordozók, azonban a fent bemutatott orosz sajátosságokat figyelembe véve igaza lehet a korábbi parancsnoknak.
„A kisebb felszíni egységek, a fregattok és korvettek sokkal gazdaságosabban használhatóak fel a relatív korlátozott orosz haditengerészeti feladatok ellátására”
Egy hordozó árából akár tucatnyi kisebb egység is építhető, amelyeket azután könnyebb szétosztani az öt terület között. Ráadásul a zárt Balti-, Fekete-, és Földközi-tengeren az egyértelműen presztízs okokból meg- és fenntartott hordozó képességeit nem lehetett volna kihasználni, erre egyedül a Csendes-óceán óriási távolságai nyújtottak volna lehetőséget, ahol azonban relatív kevés orosz érdek található. Fentieket a második világháborús német és olasz flottafejlesztés is alátámasztja, ahol ugyan mindkét haditengerészet épített – lassú tempóban – hordozókat, de szolgálatba már egyik sem állt.
A repülőgép hordozó napjainkra a távolabbi, máshogy nem elérhető, azaz tengerentúli területeken végrehajtott erőkivetítés eszközévé vált, és a jelenlegi orosz geopolitikai helyzetben ilyen feladat nem igazán látszik. Emiatt logikus lépés volt a szovjet felfogásban tervezett/épített mára elavult felszíni egységek kivonása akkor is, ha ez presztízs veszteséggel járt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
A Kuznyecov egy eleve elhibázott konstrukció volt, ráadásul több időt töltött a javítódokkokban mint aktív szolgálatban. A kivonása teljesen racionális döntés lett volna 2010 környékén, de presztízsokokból ezt még sokáig halogatták és irdatlan pénzt elköltöttek az egyre rosszabb műszaki állapotú hajóra anélkül, hogy annak bármilyen pozitív látszatja lett volna a haditengerészeti képességekben.
A szovjet/orosz flotta fő ütőkártyái mindig is az atomtengeralattjárók voltak és még jó ideig azok is maradnak.
Sierra Tangó says:
Haha… Vicces nagyon. Az oroszok sosem a racionalitás mentén cselekednek. A hordozó kivonásának egyetlen oka van: képtelenek befejezni. Pedig nagyon-nagyon szerették volna vízre tenni. Utána lehet nézni.
Egyébként a nagy tengeri medvéről csak annyit, hogy a Fekete tengeri flottáját az ukránok sikeresen leamortizálták.
A flotta hajói ma már félnek elhagyni a bázisukat.
Bárki bármit mond, az oroszoknak befellegzett. És ez Európának is sokkal jobb.
HandaBandy says:
Nos, erre az italbolti hangulatú filozofálgatásra nehéz mint mondani. Csak a szokásos fotelhuszár wishful thinking.
A Fekete tengeri flotta talán nem egyenlő a Moszkvával. Odessza egyelőre nem téma Putyinnál. Így aztán minek is kéne ott sertepertélnie orosz csónakoknak? Biztos reszketnek a legendás ukrán csatahajóktól. Apropó. A Moszkva példája mutatja, hogy akár a behemót repülőhordozók is a mai világban még sebezhetőbbek. Töredék áru rakétákkal bizony rendesen távol lehet őket tartani és ezt US Navy is tudja. Nem véletlen, hogy csak olyan helyeken vonulgatnak fel vele ahol afféle szandálos seregeket lehet aprítani. Persze olyanokat akikkel nem igazán vannak háborúban. Csakhogy stimmeljen a progresszivitás.
Hogy egy klasszikusan szárazföldi hatalomnak mint pl. az oroszoknak (vagy Kínának) miért küzdelmes flottát tartania arra ott fenn van a cikkben a magyarázat. A tengeralattjárók ugye más tészta.
Stier Gábor says:
A remény hal meg utoljára. Jó szurkolást!
Elek says:
Mindig is nehéz volt megtalálni a megfelelő struktúrát és finanszírozást, de az anyahajó a legjobb eszköz az erőfitogtatásra. Egyszer az öreg gőzölgő Kuznyecov odavonszolta magát Szíria partjaihoz, és az Obama féle adminisztráció máris lecsillapodott és ifeiglenesen elállt attól a tervétől hogy nyíltan szétbombázza az Assad rezsimet. Kadafi is menthető lett volna, stb… sajnos az anyahajo egy bunkósbot, egy csörtethető kard, és ettől az eszköztől, mégha drága is, szerintem nem előrelátó dolog lemondania egy olyan országnak mint Oroszország
csakafidesz says:
Szerény meglátásom szerint a tengeri hatalmak tündöklése túl van a zeniten. A Kelet Indiai Társaság 151 éve, 1874-ban szűnt meg, addig kirabolták a fél világot. Más kompániák módszeresen gyarmatosították Afrikát és Dél Amerikát. Ma már nem a tenger és a flotta a gazdagság forrása, hanem a szárazföldi ipari struktúrák és a nyersanyagok, meg a nyersanyag feldolgozók. Persze a flottákra továbbra is szükség van, sőt a tengeri kereskedelem prioritást élvez, de a hangsúly áttevődött a belső, határokon belüli forrásokra, illetve azok hiányára.