Alekszej Navalnij halálára

Végső búcsút vettek Alekszej Navalnijtól. Az orosz ellenzéki politikus halála és temetése közötti két hét nem erősítette sem az orosz rendszernek, sem pedig Putyin ellenzékének az imázsát. Az orosz csinovnyikok szemében ebben a pillanatban is mindent felülírt a lojalitás, és sokan még a halott Navalnijban is az ellenzékit látták. De hiányzott az elegancia Navalnij köréből is. Mintha a gyásznál fontosabb lett volna számukra, hogy e szomorú történetből még kicsavarják a maradék politikai tőkét.

„Jobb sorsra érdemes, tehetséges ember volt. Nem igazán stratéga, de kiváló taktikus, aki mindig jól megérezte, hogy melyik hullámra kell felülni, melyik viszi előre”
Fotó:EUROPRESS/AFP

Sajnálom Alekszej Navalnijt, mint embert. A halál pillanatában ugyanis eltörpülnek az olyan dolgok, hogy egyetértettem vele, avagy nem. Megjegyzem, bőven voltak olyan dolgok, amelyekben hasonlóan gondolkodtunk. De megérintett az orosz ellenzéki politikus halála azért is, mert olyan sokat írtam róla pályafutásom során, hogy némi túlzással része lett az életemnek. Ráadásul személyesen is találkoztam vele – még 2011-ben egy moszkvai ebéd és egy interjú keretében -, s emiatt az embert is látom a politikus mögött.

„Jobb sorsra érdemes, tehetséges ember volt. Nem igazán stratéga, de kiváló taktikus, aki mindig jól megérezte, hogy melyik hullámra kell felülni, melyik viszi előre”

Ráérzett arra, hogy a korrupcióellenes harc messze repítheti, és megérezte az internetben, a hálózat építésben rejlő lehetőséget is. De ha kellett, az idegenellenesség vagy a nacionalizmus hullámát lovagolta, majd gond nélkül felült a liberális hullámra is. Pontosabban felültették, mert látták ugyan, hogy nem igazán liberális, de jobb vezért nem találtak a kifulladni látszó arcának. Megosztó személyisége sem nagyon tetszett sokaknak, de Navalnijt az ellenzéki oldalon már megkerülni nem lehetett.

„Tisztában volt azzal is, hogy mind a hatalom bástyái, mind a hatalom ellenfelei, sőt Oroszország ellenségei is használják”

Igyekezett mindegyik hullámot meglovagolni. Aztán túl magasra vitték azok a bizonyos hullámok, ami adott esetben végzetesnek bizonyult. Ezekben a magasságokban már nem lehetett ügyeskedni. A rendszer szemében egyre kellemetlenebbé vált, az egyre intenzívebb hálózat építést pedig egyáltalán nem nézte jó szemmel a hatalom. Főképp úgy, hogy egyre látványosabban álltak Navalnij és köre mögé külföldi erők is. A nagyvárosi középosztály és a fiatalok körében azonban kétségkívül népszerű volt. A 2013-as moszkvai főpolgármester választáson szerzett 23 százaléka elismerésre méltó, ám országos népszerűsége még a legjobb időszakokban sem emelkedett 10 százalék fölé.

„Ez a szárnyalás ilyenkor szokásosan megerősítette benne a küldetés tudatot is, Oroszországot akarta megváltani, ezzel együtt pedig mintha kezdte volna elveszíteni a realitás érzékét”

Sokan nem értik például, hogy miért jött vissza 2021-ben Berlinből. A misszió hajtotta haza, vagy küldték? Azzal tisztában kellett lennie, hogy innen az út lefelé, a pokolba, pontosabban a börtönbe vezet. A hatalom már nem nézte el a svindliket, így a Kirovlesz és az Yves Rocher ügyekből összeszedett 3,5 év felfüggesztettből letöltendő büntetéssé változott. S a helyzet innen már egyre durvult. Jött újabb 19 év, és végül különböző címeken már 30 és fél év büntetőtelep nézett ki Navalnijnak. Ráadásul már szigorított – így került a sarkkörön túlra -, ami nem tesz jót az egészségnek.

„Mindez a törvény betűjének megfelelt, de ne minősítsük az ilyen törvényeket. Legyen elég annyi, hogy az egyre növekvő büntetési tételek már politikailag erősen motiváltak voltak”

Azt sem lehetett ugyanakkor nem észrevenni, hogy paradox módon mintha Navalnij is folyamatosan kihívta volna magával szemben a sorsot. Nem tudni, miben bízott! Ez a fatalizmus is a politikai projekt része volt, vagy a lejtőn már nem lehetett megállni, és valahol feladta a harcot, és inkább a halálával akart tiltakozni. Talán sosem tudjuk meg.

Az viszont tény, hogy Alekszej Navalnij 47 éves korában meghalt a Jamal-Nyenyec autonóm területen fekvő szigorított büntetőtelepen. A hivatalos verzió szerint – ezt erősítette meg az ukrán külső hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov is – a halálát egy vérrög okozta. Navalnij felesége persze személyesen Vlagyimir Putyint hibáztatja, és mi mást, mint novicsokot emleget.

„A Navalnij halála óta eltelt két hét nem erősíti a történetben érintett egyik fél jó hírét sem”

Kezdődött azzal, hogy a halálhírt követő órákban a két gyermekükkel Németországban élő Julija Navalnaja hosszú politikai beszédet mondott a müncheni biztonságpolitikai fórumon. Nem gyászolt, hanem sokak szemében – az enyémben is – visszatetsző módon felemelte a zászlót. Politikai tőkét igyekezett kovácsolni a szomorú pillanatból. Nekem erről Lenin és Krupszkaja párosa jutott az eszembe, akik számára a mozgalom mindenek fölött állt. Mint ahogy azt sem nagyon tudtam elfogadni, hogy még ki sem hűlt Alekszej Navalnij teste, de már a feleséggel az élen hívei a rendszer ellen fordítják a történteket. Bevallom, én ezt nem tudom megérteni. Persze, azokat sem, akik azt feltételezik, hogy a müncheni fórumhoz igazítva tudatosan megtervezett volt Navalnij halála.

„Miért nem lehet elfogadni, hogy tényleg természetes halállal, trombózisban halt meg a rendszer ellensége? Túl egyszerű lenne? Politikai értelemben értelmetlen halál? Miért partner ebben a gusztustalan <haláltáncban> a nyugati fősodor sajtó is? S miért játszanak rá erre a szenzáció hajhászásra még azok is, akik nem hisznek a gyilkosságra alapozó narratívában? Ennyire fontos a kattintás? Persze, az sem elegáns, hogy közben az orosz média úgy tesz, mintha semmi sem történt volna!”

Innen aztán elindult a hírek áradata, amelyeknek a lényege, hogy még csak nem is a rendszer, hanem személyesen az orosz elnök ölette meg rendszere ellenségét. Az persze fel sem merült a huhogókban, hogy miért tette volna! A választások előtt jó egy hónappal ezt tenni az ellenzék ikonikus alakjával, akit 30 évre „eltemettek”, eldugtak a világ szeme elől valahol Szibériában. Az orosz társadalom már lényegében elfelejtette Navalnijt. Szóval, mi értelme lett volna?!

Idézzük ennek kapcsán az orosz rendszer barátjának nem mondható Makszim Szamorukovot, az egykor Moszkvában működő amerikai Carnegie Alapítvány külföldre kényszerült munkatársát, aki a Telex megkeresésére arról beszélt, hogy a történtek bármilyen szörnyűek is, nem jelentenek változást a putyini rendszerben. „Nem kell feltétlenül szándékos gyilkosságra gondolni. Lehetett csak egy utasítás arra, hogy Navalnijnak minél rosszabb legyen a börtönben. Az egészsége meg, amely a mérgezés után már megroppanhatott, feladta” – mondta Szamorukov. Szerinte nem kell nagy megfejtéseket keresni sem az ellenzéki Nagyezsgyin távoltartására a választásoktól, sem Navalnij halálára. Szamorukov szerint önmagában Navalnij halála nem lesz szikra, amitől berobban a rendszer alapja. Ehhez most Oroszországban nincsen meg a puskapor. A politológus úgy látja, a rendszer egyszerűen normává teszi azt, hogy a börtönben bizony könnyen meg lehet halni. Ahogy normává lett az évek során a politikai bebörtönzés, vagy maga az ukrajnai háború, végül az, hogy a háború már orosz területeket is érint.

„Nem feltétlenül Putyin utasít, egyszerűen olyanná lett a légkör, ahol ez megtörténhet. Ilyen a rendszer tehetetlenségi ereje”

Igen, ez a rendszer kicsinyes játékot játszik a holttest kiadatásával. Vagy tényleg ennyire félne még holtában is Navalnijtól? Nem hiszem, viszont feltehetően a börtön parancsnokától a többi csinovnyikon át a lojalitását demonstrálva mindenki hozzá esz még valamit a történethez. Azért biztosan letörölt volna néhány izzadtság cseppet, és fellélegeztek volna többen is – mondjuk a temetkezési vállalatnál -, ha valahonnan a Kreml környékéről a hagyományos értékek védelme jegyében csendesen elhangzik, hogy „Legyen neki könnyű a föld!” De sokat segített volna az is, ha csak elejét véve a találgatásoknak, nyíltabban kommunikálnak a történtekről, s nem legyintenek durcásan, mondván a Nyugat úgyis azt hozza ki a történetből, hogy Oroszország a gonosz.

„Az valahol még megérthető, hogy a hatalom nem akarja, hogy ellenzéki demonstrációvá váljon a temetés. Tegyük hozzá, hogy a történtekből minden áron politikai tőkét kovácsolni akaró harcostársak sem könnyítették meg a halálhírre amúgy is görcsbe rándult rendszer dolgát”

Előbb a holttest kiadatása körül ment a hírverés. Előbb azt sugallták, hogy elrejtették a testet, hogy eltüntessék a kínzás nyomait. Aztán szép lassan megdőlt ez a teória, s jött az újabb, hogy nem akarják átadni Navalnij édesanyjának a fia holttestét. Aztán persze, hogy kiadták. Közben naponta megszólalt a Kremlt gyilkossággal vádolva Julija Navalnaja, akinek még arra is jutott ideje, hogy a két gyerekkel elutazzon az Egyesült Államokba, ahol személyesen Joe Biden fogadta. Sorra szólaltak meg a nyugati fősodor politikusai, egymással versengve neveztek el utcákat az elhunytról, és vetettek ki újabb szankciókat Oroszországgal szemben. Ebben a hangulatban nehéz lett volna kimondani Moszkvában azt, hogy „Nyugodjon békében!”, de ha valaki veszi a bátorságot, komoly zavart okozhatott volna a nyugati propaganda gépezetben. Persze, a kommunikációs tanácsadók ezt a helyzetet is megoldották volna, de mégis…

Egy történet lezárult. Annyi cikk után ehhez csak annyit tehetek hozzá: „Nyugodj békében, Alekszej Navalnij!”

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com