Alexander Rahr
Fotó:EUROPRESS/AFP/Anton Denisov
– Miközben Európában egyre többen állítanák helyre a kapcsolatokat Moszkvával, aláírta a Szkripal-ügy miatt Oroszországra kivetett szankciók második csomagját Donald Trump. Úgy látszik, jobb ürügyet nem találtak. Az újabb csomag lehetőséget ad a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok szintjének csökkentésére, és az orosz bankszektor további megbüntetésére. Közben a szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta az Északi Áramlat bővítésében részt vevő cégekkel szembeni fellépést. Ezt még a kongresszus két házának is meg kell szavaznia, és csak akkor kerül az elnök elé. Az amerikai képviselők bosszúvágyát azonban ez sem csillapítja, demokrata és republikánus szenátorok közösen javasolták Trumpnak, hogy a választásokba történt állítólagos beavatkozás miatt terjessze ki a szankciókat az orosz szuverén adósságra, és növelje a nyomást az energetikai és a védelmi szektorra. Miért ez a véget nem érő amerikai keménykedés?
– Amerika e kérdésben sem egységes. Ott van egyrészről Donald Trump, aki megegyezne Oroszországgal. Moszkvára ugyanis szüksége van a Közel-Kelettől az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokig sok helyen. Aztán ott van az úgynevezett establishment, amely minden erővel gyengíteni igyekszik Oroszországot. Szétrombolná, mint geopolitikai vetélytársat, és minden erővel megakadályozná, hogy a jövőben esetleges gazdasági téren versenyre szálljon vele. De látni kell azt is, hogy Amerikán belül is háború folyik Trump ellen, és emellett a demokraták harcolnak a republikánusok egy részével is. Az orosz tematika pedig arra is nagyon adja magát, hogy ellenfelei ezzel üssenek egyet Trumpon, a liberális körök pedig harcoljanak Putyin „diktatúrájával”. Ez pedig csak gerjeszti a harcot, amelynek a hevessége így fokozódik. A lényeg az, hogy az Egyesült Államok maradjon az egyetlen globális szuperhatalom. Ebben pedig Amerikát igencsak zavarja, hogy Oroszország egyre inkább vetélytársként lép fel.
– Amerika azonban kereskedelmi háborút folytat Kína és az Európai Unió, mindenek előtt Németország ellen is. Ez az Európa gyengítését célzó politika inspirálhatja a szankciók feloldását?
– Ezt nehéz lenne most megmondani. Németország, Franciaország, de még Nagy-Britannia is ellenzi például az Irán elleni szankciókat. Németország keményen fellép az Északi Áramlat bővítésével megakadályozni hivatott amerikai támadásokkal szemben is. Az európai cégek azonban mindenek előtt a saját érdekeiket nézik, és tartanak az amerikai megtorlástól. Így aztán a kormányok hiába igyekeznek rávenni őket arra, hogy fektessenek be a szankciókkal sújtott országokba, sok cég inkább az amerikai piacot választja. Ha szembe menne Washington akaratával, ezt az egyelőre ugyancsak komoly lehetőségekkel kecsegtető hatalmas piacot könnyen elveszíthetné. Ezért működhetnek igazán az amerikai szankciók. Washington az amerikai piac elveszítésével zsarolva erős nyomást gyakorol az európai cégekre. Vagy figyelembe veszik az amerikai érdekeket, és nem működnek együtt a szankciókkal sújtott országokkal, vagy soha nem térhetnek vissza az amerikai piacra. Az európai cégek pedig értenek a szóból, hiszen számukra mindennél fontosabb a profit. S mivel az amerikai gazdaság a világon a legnagyobb, Washington ráadásul ellenőrzi a globális pénzügyi folyamatokat is, a szankciók hosszú távon működhetnek. Az Egyesült Államok ugyanis még sokakat képes térdre kényszeríteni.
– A németek többsége azonban már a szankciók feloldását vagy legalábbis enyhítését támogatja. Ez sem helyezi eléggé nyomás alá a politikai elitet?
– Az emberek általában békét akarnak, ezért ellenzik az ilyen korlátozásokat. A német mentalitás ráadásul előnyben részesíti a kompromisszumokat, a párbeszédet. De ugyanebből fakadóan az utcára sem vonul a szankciók miatt. Ilyen aztán a kormány nincs komoly nyomás alatt. Politikai értelemben is bonyolult a helyzet. A szankciók feloldását ugyanis a leginkább a baloldali pártok és az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatja, míg a kereszténydemokraták és a zöldek egyértelműen a fenntartásuk, és transzatlanti kapcsolatok erősítése mellett vannak.
– Jól kivehető az Oroszországhoz viszonyulás kérdésében a földrajzi megosztottság is Németországon belül. Míg a keleti tartományokban 70 százalék feletti a kapcsolatok normalizálását, a szankciók eltörlését támogatók aránya, addig az ország nyugati felében ez azért jóval alacsonyabb. A keleti tartományok miniszterelnökei pártállástól függetlenül is követelik a szankciók feloldását…
– Az egykori NDK területén élők valóban mielőbb helyreállítanák a viszonyt Moszkvával. Az egyik ok, hogy a gazdasági kapcsolatokból hagyományosan előnyük származik. A másik, hogy őket nem nevelték át amerikai szellemben. Míg a nyugati tartományok megalázkodnak Amerika előtt, addig ez a szellemiség keleten kevésbé érvényesül.
– Európa komoly lehetőséget kapott az önállósodásra azzal, hogy Amerika egyrészt elfordult tőle, másrészt megpróbálja gyengíteni. Az eddigi beszélgetésből azonban az a következtetés vonható le, hogy Ön szerint ezzel az eséllyel egyelőre aligha tud élni…
– Egyes országok, így részben a németek, a franciák, az olaszok megpróbálnak emancipálódni, nagyobb távolságot tartani az Egyesült Államoktól, a kelet-európaiak, mindenek előtt a lengyelek és a baltiak, valamint a britek azonban inkább még jobban közelednének Amerikához. Berlin és Párizs ezért nem nagyon forszírozhatja az emancipációt, mert ezzel az Európai Unió és a NATO megosztását kockáztatnák. Ebben a helyzetben pedig fontosabb az egység fenntartása, mint a függetlenedés. Ezért aztán igazi önállósodás a jelenlegi európai elit mellett nem várható.
– S melyik oldalnak fájnak jobban a szankciók, az uniós országoknak vagy Oroszországnak?
– Kezdetben egyértelműen Oroszországnak volt rosszabb. A pénzügyi rendszer megrendült, a rubel összeomlott, a befektetések elmaradtak, hiányzott a fejlett nyugati technológia, és az embereket mindez komolyan nyugtalanította. Mára azonban sok tekintetben változott a helyzet. Oroszország összeszedte magát, egyes ágazatokban önellátóvá vált. Kiemelten érvényes ez a mezőgazdaságra és az élelmiszer iparra. De a technológiák terén is látható fejlődés. A pénzügyi rendszer még szenved, az orosz cégek tőkehiány sújtja, ám Oroszország évről évre könnyebben van. Eközben a nyugati cégeknek mindinkább hiányzik a növekvő orosz piac.
– S Európa nem tart attól, hogy ezzel a politikával Kína karjaiba löki Oroszországot?
– Vannak politikusok – igaz, kevesen -, akik ezt látják. Ez valóban komoly gond, ám az európai elit olyan öntelt, hogy azt gondolja, a világ Európa és Amerika körül forog. Figyelnek még Japánra, Kínára, Oroszországot azonban már leírták. A német elit nagy része úgy gondolja, hogy Moszkvának nincs más választása, mint visszakönyörögni magát Európához. Fel sem nagyon fogják, hogy mennyire megváltozott a világ.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater