Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
Egy munkás bontja a “Mennyei Százak Emlékművét” Kijevben 2018. november 7-én. Az emlékművet elbontották, hogy további rendőrségi nyomozást lehessen elvégezni a mesterlövészek által elkövetett gyilkosság helyszínén
Fotó:EUROPRESS/Sergei Supinsky/AFP
A ZeKomanda első néhány hónapja nem váltotta be ezeket a reményeket, most azonban mintha elkezdődött volna a mítoszok felbomlásának folyamata. Ez azonban csak kevéssé a kormánypártnak köszönhető. A Pavel Seremet újságíró meggyilkolásával vádolt személyek kilétének magára sokat várató felfedése szintén hozzájárul ahhoz, hogy a szélesebb közvélemény árnyaltabb képet alkothasson a keleti harcokban részt vett személyekről. Mint ugyanis kiderült, a gyanúsítottak mindegyike a frontot megjárt önkéntes, ráadásul korántsem ismeretlen alakok. Andrij Antonenko, a Riffmaster néven ismert rockzenész a terrorellenes művelet (ATO, így nevezték korábban a keleten zajló hadműveleteket) nem hivatalos himnuszának szerzője, Julija Kuzmenko pedig az egyik ismert kijevi gyerekklinika orvosa és szintén ismert önkéntes.
„A gyanú szerint éppen Kuzmenko helyezte el a robbanószerkezetet a járművön, amivel Seremet utolsó útjára indult”
A nacionalista ellenzék, Porosenkóval és körével az élen persze most is védelmébe vette az önkénteseket, akik az évek óta sulykolt propaganda szerint a priori nem követhetnek el bűncselekményt. A tettesek személyével kapcsolatos kétkedéshez némileg meglepő módon Seremet kollégái is csatlakoztak, azok, akik eddig éveken keresztül követelték az újabb eredményeket. Holott a rendőrség által feltárt bizonyítékok ugyan közvetettek, de meggyőzőek, és a gyanúsítottak személye sem olyan makulátlan, amilyennek láttatni akarják.
„Egyikük, a Hriscsenko házaspár férfitagja többszörösen elítélt bűnöző, akit már korábban letartóztattak egy másik merénylet kapcsán. Az említett Kuzmenko pedig „önkénteskedése” ideje alatt több autóra és lakásra is szert tett”
Bár többen – így például az Oroszországból pár hónapja szabadon engedett, Szaharov-díjas Oleh Szencov egyfilmes rendező, valamint a jelenlegi kormány veteránokért felelős minisztere is! – kiemelte, hogy a Seremet-gyilkosság ilyen felgöngyölítése rossz fényt vett az önkéntesek és veteránok teljes megítélésére, valójában korántsem ez az egyetlen eset, amely rámutat az elmúlt évek propagandájának képmutató voltára.
Néhány hete egy donyecki származású kijevi vállalkozó három éves kisfiát lőtték agyon Kijev központjában. Az elkövetők ott is veteránok, korábbi parancsnokaik szerint kiváló katonák voltak, ráadásul olyan 18-19 éves fiatalok, akik kamaszként már részt vettek a Majdan küzdelmeiben.
Annak a Majdannak a küzdelmeiben, amellyel kapcsolatosan az új kormányzat is csak fennkölt hangnemben hajlandó megszólalni, miközben egyre több minden kerül napvilágra az ott zajlott eseményekről.
„Így, miközben Zelenszkij elnök a „méltóság forradalmának” keresztelt eseménysorozat kiindulópontjának híres-hírhedt diákjait fogadta, Jelena Lukas, az akkori igazságügyi miniszter nyilvánosságra hozta az akkor előállított tüntetők névsorát, amelyen alig találni diákokat”
A békés tüntetések mítoszát cáfolják azok a nyilvánosságra került felvételek, amelyeket Anatolij Sarij, az ismert ukrán videóblogger és politikus közölt YouTube-csatornáján. A vélhetően titkosszolgálatoknál dolgozó informátoroktól származó egyik felvételen egy olyan gyanúsított vallomása látható, akit a forradalmi események során a rendőrök ellen irányuló gyilkosságokban való részvétellel vádoltak. A kihallgatott részletesen beszámol arról, hogy éles lőfegyvert adott át a Majdan „önvédelmi egységeinek” azzal a szándékkal, hogy azokat a rendőrök ellen vessék be. Egy másik videón a kijevi szakszervezeti székházban lévő vegyi laboratórium látható, ahol a tüntetők robbanószereket gyártottak. A rendvédelmi szervek különleges egységei 2014 februárjában lecsaptak erre az illegális bombagyárra, amelyért ma őket próbálják felelősségre vonni.
Szintén Sarij blogján jelent meg az az említett Jelena Lukassal közösen készített nyomozás-sorozat, amelyen a tüntetések során elhunyt úgynevezett Égi Százak személyeit vetik alaposabb vizsgálat alá. Ebből kiderül, hogy az egyik áldozatot saját társa gázolta halálra egy teherautóval, miközben a járdára hajtott azzal a céllal, hogy a rendőröket elgázolja. Természetesen ebben az esetben is, bár az eset videófelvételeken is szerepel, mind a Majdan utáni nyomozás, mind a sajtó a rendőrök felelősségét hangsúlyozta.
Miközben Porosenko és környezete, valamint a veterán-mozgalmak hangadói a hasonló információk puszta közlését is ukránellenes propagandának tekintik, amelynek egyetlen célja, hogy diszkreditálja a „méltóság forradalma”, és a keleti háború hőseit,
„valójában egyre inkább úgy tűnik, hogy ezen körök patriotizmusa mindössze pajzs és egyben egyfajta szabadulókártya is, amellyel politikai céljaik elérését, és a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülését próbálják segíteni”
A felelősségre vonás pedig fenyegető közelségben van. Porosenko ellen már több mint egy tucat, igaz, elég komótosan haladó eljárás van folyamatban az Állami Nyomozóirodának köszönhetően, az exelnök pedig éppen a napokban tett le 19 millió hrivnyás (kb. 200 millió forintos) óvadékot egyik tábornoka, Dmitro Marcsenko részére. Marcsenkót azzal vádolják, hogy a teszteken megbukott, silány minőségű golyóálló mellényeket szerzett be a hadsereg részére, miközben tudott azok minőségi hiányosságairól.
„A katonái életén nyerészkedő hős tábornok akár a Majdan utáni Ukrajna kormányzati látszat-hazafiságának látleleteként is szemlélhető”
A kérdés az, hogy a jelenlegi, a választások előtt teljes megújulást ígérő kormányzat szakít-e az elmúlt öt évben kialakított retorikával, vagy a hangos kisebbség nyomdokaiba lép. Utóbbi esetben könnyen lehet, hogy azok választási eredményeit is megismételheti majd – már amennyiben eljut odáig, hogy erre lehetősége legyen.
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater