//A legnagyobb csatája előtt áll Lukasenko
Krisztina Tyimanovszkaja belarusz atléta (középen) a tokiói Narita repülőtéren 2021. augusztus 4-én #moszkvater

A legnagyobb csatája előtt áll Lukasenko

MEGOSZTÁS

Egy szakmai jellegű vitából politikai botránnyá szélesedett a belarusz atléta ütközése a rendszerrel. A saját bátorságától megrettent Krisztina Tyimanovszkaja már emigrációban építheti tovább a pályafutását. Kérdés, hogy a sportolóit vagy a politikait? Lukasenko rendszerét ez a botrány sem rázta meg, ettől függetlenül megkerülhetetlen a kérdés, hogy képes lesz-e Lukasenko az ország stabilitását megőrizve, emelt fővel hátrébb lépni?

Krisztina Tyimanovszkaja belarusz atléta (középen) a tokiói Narita repülőtéren 2021. augusztus 4-én #moszkvater
Krisztina Tyimanovszkaja belarusz atléta (középen) a tokiói Narita repülőtéren 2021. augusztus 4-én
Fotó:EUROPRESS/CHARLY TRIBALLEAU/AFP

Valahol a belarusz helyzet eszenciája a Krisztina Tyimanovszkaja körül az olimpián kirobbant botrány. Adott a belarusz közeg, jelen esetben az edzők, a régivágású sportvezetők, maga a nemzeti olimpiai bizottság, amelynek az élén Lukasenko elnök fia, Viktor Lukasenko áll. Az ifjú Lukasenko az apjától vette át még februárban a belarusz sport vezetését. Alekszandr Lukasenko közel negyedszázadon át állt az olimpiai bizottság élén.

„Hogy miért kell a Lukasenko családnak személyesen irányítani a sportot? Mert ez az ilyen rendszerek sajátja. A sport a rendszer kirakata, az állami ideológia része”

A sport fontos alakítója az országimázsnak, egyben általában hatékonyan működő szelep. Szóval, stratégiai ágazat. De egyébként is, Lukasenko szereti a sportot, és ez önmagában elég a kérdés megválaszolására.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a politika és a sport ilyen egyoldalú románcát meglehetősen rossz szemmel nézi, és a két Lukasenkót már jó időben nemkívánatos személynek nevezte az olimpián. Mindezt arra alapozva, hogy a sportolók panaszai alapján – miszerint az országban zajló tüntetések leverése során nekik is kijutott a megtorlásokból – vizsgálatot is indítottak.

„Az egy éve megnövekedett elégedetlenség ugyanis a sportba is beszivárgott”

A kalapácsvető Vagyim Gyevjatovszkijt azért menesztették az atlétikai szövetség éléről, mert egy Lukasenkót bíráló Facebook-posztot tett közzé, az egyik leghíresebb kézilabdázót, Natalja Petrakovát pedig eltávolították a női kézilabda-válogatott vezetőedzői pozíciójából, mert aláírt egy tiltakozó levelet. Az olimpiai ezüstérmes tízpróbázó Andrej Kravcsenkót és Jelena Locsanko kosárlabdázót pedig kihagyták a keretből, mert kiálltak a tiltakozók mellett. Utóbbi börtönben is ült. A sport ellenzéki bázisaként működő Belarusz Sport Szolidaritás Alapítvány szerint összesen 124 sportoló ült börtönben vagy szembesült azzal, hogy elbocsátják vagy más egyéb megtorló intézkedést kell elszenvednie.

„Azt azért túlzás lenne állítani, hogy az elmúlt egy év felforgatta a belarusz sportéletet, hiszen a sportolók kiemelt helyzetet élveznek Belaruszban. Így aztán a többség nem foglalkozott a politikával, legfeljebb élvezte a kiemelt státus előnyeit”

Úgy is fogalmazhatnánk ugyanis, hogy a sportolók a hatalom kegyeltjei, főképp, ha még eredményeket is hoznak. Persze, ez ellenkező értelemben is igaz, hiszen Lukasenko az elutazás az olimpikonok értésére adta, hogy elvárja a sikereket, és aki csak turistának megy Tokióba, az haza se jöjjön.

„De amennyire a sport a rendszer része, úgy a Lukasenkóra gyakorolt nemzetközi nyomásgyakorlás eszköze is”

E hibrid háború részeként még az év elején megfosztották Belaruszt a jégkorong-világbajnokság társrendezési jogától, de a belarusz foci válogatott is Kazanyban játssza majd két szeptemberi világbajnoki selejtezőjét.

Ebben a hangulatban érkezett meg Krisztina Tyimanovszkaja Tokióba. Az olimpiáig a nevét legfeljebb szakmai berkekben ismerhették, itt azonban megismerte a nevét a világ. A sprinter nem az eredményeivel hívta fel magára a figyelmet. Hanem azért, mert összerúgta a port az edzőivel és sportvezetőkkel. Az atlétát ugyanis a megkérdezése nélkül benevezték a bajba került 4×400-as váltóba, így nem tudott csak a 200-as indulására koncentrálni. Az Instagramon azonnal hangot adott nemtetszésének, mire edzői régmúlt időket idéző stílusban reagáltak. Szó szót követett, és Tyimanovszkaját kizárták a csapatból, és szó szerint haza akarták toloncolni. A fejleményeket már ismerjük.

„Anélkül, hogy megvédenénk ezt a fellépést, azért jegyezzük meg, hogy egyik válogatottban sem örültek volna a sportoló szembeszegülésének, a váltó indulása ugyanis veszélybe került, a szennyes kiteregetésének pedig még kevésbé. Ezért egy multitól is azonnal repülne bárki”

Ha a Belaruszban az elmúlt egy évben történtek felől nézzük a botrányt, akkor szemben találta magát az öntudatára ébredt, majd önmaga bátorságától is megrettent egyén a hatalmi arroganciával. Az edzők, sportvezetők ugyanis úgy akarták megoldani a konfliktust, ahogy a hatalom a hazai elégedetlenség leverését. Erővel. Azon sem lepődhetünk meg, hogy az önmagától megijedő sportoló kétségbeesett segélykérésére azonnal ugrottak a Belarusz körül legaktívabb országok. A fejlemények gyorsan eljutottak a politikai menedékjog kéréséig és megadásáig.

„Egy egyébként nem példa nélkül álló, sportszakmai konfliktusnak indult vitából nemzetközi politikai botrány lett. Persze, láttunk már ilyet olimpiákon is”

Közben a NOB néhány nap múltán megvonta az akkreditációt két belarusz edzőtől, ezt a retorziót azonban sokan kevésnek találták. Erre reagált a NOB elnöke Thomas Bach úgy, hogy az olimpiai bizottság feladata a sportolók melletti kiállás. Nem küldetése ugyanakkor, hogy politikai rendszereket döntsön meg. A belarusz edzők ugyanazt a büntetést kapták, mint a sportolója ötéves munkáját egy pillanat alatt tönkretevő, versenyre alkalmatlan ló farát dühében megütő német öttusaedző.

A NOB – nagyon helyesen – nem akart beavatkozni a Belarusz körül folyó politikai csatákba. Nem így vannak vele a nyugati hatalmak, ám a szankcióikkal nem fogják tudni megtörni Lukasenko rendszerét. Mint ahogy kevésnek bizonyult a „színes” technológiák bevetése is. Jellemző példa, hogy az egyik legfontosabb belarusz export cikkre, a műtrágyára kivetett, egyébként nem teljes korlátozás után megugrott a műtrágya ára, így ezzel is Minszk járt jól.

„Lukasenko jól látja a Nyugat tehetetlenségét, közben egyre növekvő belső bajait. Mindez a tiltakozások letörésével párosulva olyan önbizalmat ad a belarusz elnöknek, hogy immár nemcsak a migránsok ráengedésével bünteti az ellenzék mellett egyik legaktívabban kiálló Litvániát, de morális leckéket is ad az Európai Uniónak”

A helyzet kicsit hasonlít a belarusz atléta körül kirobbant tokiói botrányra. Lukasenko rendszerét elítéli a világ, Minszket azonban ez nem igazán rázza meg. Közben a rendszerrel szembeni tiltakozás új szimbólumává vált Tyimanovszkaja ugyanúgy emigrációra kényszerült, mint az ellenzék. Nagy kérdés, hogy ez a helyzet mennyire segíti sportolói pályafutását. Persze, Lukasenko is elgondolkodhat azon, hogy az egymást érő konfliktusok mennyire szigetelik el Belaruszt, és szűkítik politikai mozgásterét .

„S ha ezen elgondolkodik, akkor ott tornyosul előtte a kérdés, vajon hány lehetőséget kap még a politikai átmenet békés levezénylésére, az ország egyébként törékeny stabilitásának a megőrzésére”

Az egy éve a megdöntésére indult tiltakozásokat megtörte, ám ha a jelenlegi viszonylagos csendet nem használja ki a politikai rendszer dinamizálására, akkor bajba kerülhet. Persze nemcsak a társadalmi elégedetlenségre, de a hatalom köreiben ugrásra készen a távozására várókra, és az országot a többi posztszovjet országhoz hasonlóan oligarchásítani akaró erőkre is figyelnie kell. A belarusz modellt, vele a stabilitást tehát több oldalról is veszély fenyegeti. De fenntartható-e ez a modell és a viszonylagos stabilitás kizárólag az erőre, az erőszakszervezetek elmúlt évben bizonyított lojalitására alapozva? Lukasenko az elmúlt 27 évben azonban igazolta, hogy nem lehet alábecsülni. Politikai érzékét persze azzal bizonyítaná igazán, ha képes lenne a hatalmat a kellő pillanatban elengedni. Méghozzá úgy hátrébb lépni, hogy ezzel nem dobja a lovak közé a gyeplőt. Lehet, hogy ez komolyabb kihívás, mint 27 éven át a hatalomban maradni?

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.