A Togliatti gyárban 50 éve készültek el a legelső Ladák
Fotó:lada.ru
Idén kerek születésnapot ünnepel a Lada autómárka, méghozzá az ötvenediket. A fél évszázada működő kocsigyár hajdanán elismert márka volt hazájában, a Szovjetunióban, de a keleti blokk országaiban is. A rendszerváltás előtt Magyarországon az autóválaszték elitjébe tartozó kocka Ladáról sokan csak álmodoztak, de mindezekről már olvashattak korábban is itt, az oldalunkon.
„A cégvezetés részéről az a döntés született öt évvel ezelőtt, hogy a márka visszatért az európai piacra, így Magyarországon is megkezdték a Lada piacának újbóli felépítését”
Divatos és működő modell, hogy a régi márkákat ismét előveszik, és a nosztalgia hullámait meglovagolva azok – szerencsés esetben – újból reneszánszukat élhetik. Az újbóli imázs építéssel a Lada is erre az útra lépett. De az öröm nem tartott soká, ugyanis a napokban futótűzként terjedt a hír a sajtóban, hogy kivonul a magyar piacról a Lada.
A #moszkvater.com szerkesztősége bizakodó volt, hátha nem következik be ez a sajnálatos esemény. Annak ellenére, hogy mi már tavaly ősszel tudomást szereztünk róla, csak – eleget téve informátorunk kérésének – nem publikálhattuk a friss hírt.
„Igazából nem csak a magyar piacról vonult ki az AVTOVAZ, hanem az egész EU-ból”
Az értékesítés felszámolásának oka egyszerűen az, hogy a motorpaletta nem felel meg az EU környezetvédelmi normáinak. A Renault-Nissan-Mitsubishi cégcsoport tulajdonában lévő Lada pedig nem szeretne eleget tenni a szigorúbb EU feltételeknek, azaz nem költött a probléma megoldására.
A költséges átállás mellett arról lehet szó, hogy a Dacia konkurensének szánt Lada stratégiai tévedésnek bizonyult az EU-ban. A Dacia – jelentős piaci rést töltve be ezzel – az elmúlt évtizedben a piaci eladásait nagyban tudta növelni Európában. Mivel a Daciába fektetett pénz és kitartó marketing komoly eredményt ért el, a Lada ezt hátráltathatta.
„A Dacia rovására semmiképpen sem szerették volna a Ladákat előnyben részesíteni”
A más emblémába bújtatott autók nem minden esetben segítik az adott autómárka eladásait. Vannak erre ismert és szerencsésebb példák, mint a VW-csoport különböző presztízsű márkái, de a Lada-Dacia esetében ez a modell nem működött, hiszen itt nincs jelentős alá- és fölérendelt viszony a két márka között. Az is biztos, hogy a külföldi tőke nem mindig előnyös egy cég fejlődésében, akkor sem, ha emiatt nehézségekkel kell szembenéznie. És akkor még a politikai környezetről nem is beszéltünk.
A cégcsoport eddig sem eszközölt komolyabb fejlesztéseket a Ladánál. Elsősorban a kevésbé tehetős vásárlókat célozva meg, a kiforrott, megbízható, ugyanakkor mára már elavult technológiát engedte csak gyártósorra küldeni. A Dacia konkurensének szánt AVTOVAZ, valljuk be, talán többet érdemelne ennél. De mint tudjuk, mindig a tulajdonos kezében van a döntés joga.
„A Lada egy esetleges tulajdonosváltás esetén újra megjelenhet az öreg kontinens piacán, de addig is Oroszország és a FÁK-országok piacaira összpontosít”
Nemzetközi viszonylatban pedig ott van még Latin-Amerika és Mongólia, ahol máris eredményesebb az indulása, mint Európában, és komolyabb piaci szegmensre számíthat.
Ha jóslatokba kellene bocsátkozni, valószínűsíthetőek a Covid pandémia jelentős következményei, és a forrongó, instabil politikai környezetben borítékolható egy újabb világválság. Ha mindez bekövetkezik, az a potenciális vásárlókat minden bizonnyal az olcsóbb autók vásárlásának irányába mozdítja el, aminek a Lada csak nyertese lehet. Búcsúzóul és nosztalgiával tele szívvel mondjuk: Boldog születésnapot Lada!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater