„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Most azonban úgy tűnik, változóban van valami. Olekszij Aresztovics, az Elnöki Iroda jelenlegi vezetőjének egykori tanácsadója, aki állítása szerint indulni tervez a következő elnökválasztáson, egy interjújában nemrég arról beszélt, hogy elnökké választása esetén teljesítené az oroszok feltételeit, Moszkvába utazna, megállapodna Putyinnal arról, hogy a három keleti szláv testvérnépnek nem szabad többé háborúznia, és még az elesett orosz katonák sírját is megkoszorúzná, hasonló gesztust várva az orosz elnöktől is”
Fotó:EUROPRESS/Marco LONGARI/AFP
Az ukrán belpolitikai életet 2022 tavaszán tulajdonképpen felfüggesztették. Az ország politikai elitje felsorakozott az elnök mellett, és részben önként, részben kényszerűségből, de felhagytak a belpolitikai csatározásokkal. Ahogy azonban telt az idő, egyre több botrány került napvilágra, és egyre több megkérdőjelezhető intézkedés történt, egyes ukrán politikai erők pedig elkezdtek életjeleket mutatni. Ezt a folyamatot gyorsította a Volodimir Zelenszkij elnöki mandátumának lejárta körüli helyzet – az ukrán törvénykezés sem annak meghosszabbításáról, sem annak megszűntéről nem nyilatkozik hadiállapot esetére -, és az, hogy ennek nyomán Nyugaton is egyre többen kezdtek az ukrajnai választások lehetőségéről beszélni.
„Ehhez járultak az idei év folyamatai is, amelyek időről időre reményt adtak a háború közelgő befejezésére, ami egyben azt is jelentené, hogy belátható időn belül választásokat is tartanának Ukrajnában”
Csakhogy, amint arról a Moszkvatér oldalán már többször írtunk, Ukrajnában jelentős hatalom koncentráció ment végbe az elmúlt években, a háború előtti időszaktól kezdődően, és példátlan módon megnövekedett az Elnöki Iroda hatalma, miközben a korábban nagy befolyással bíró parlament pártjai vagy a legerősebb oligarchák eljelentéktelenedtek.
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Ahogy arra a korrupcióellenes ügynökség, a NABU beszántására tett kísérletet követő tüntetések is rámutattak, ma Ukrajnában nagyobb szabású ellenzéki megmozdulást csak nyugati támogatással lehet szervezni. A Nyugat által hosszú évek, sőt évtizedek alatt kiépített hálózatok – civil szervezetek, sajtótermékek, állami intézmények – élvezik azt a védettséget, amelyet az oroszbarát vagy annak kikiáltott személyek és csoportok már nem. Nem véletlen, hogy elsősorban utóbbi csoport képviselői kerültek börtönbe, és az ő pártjaik lettek betiltva, és míg a nyugatosok nyíltan fordulhatnak segítségért támogatóikhoz, addig a korábban Oroszországgal szimpatizáló erők többsége minden erővel igyekezett lemosni magáról az oroszbarátság bélyegét.
„Most azonban úgy tűnik, változóban van valami. Olekszij Aresztovics, az Elnöki Iroda jelenlegi vezetőjének egykori tanácsadója, aki állítása szerint indulni tervez a következő elnökválasztáson, egy interjújában nemrég arról beszélt, hogy elnökké választása esetén teljesítené az oroszok feltételeit, Moszkvába utazna, megállapodna Putyinnal arról, hogy a három keleti szláv testvérnépnek nem szabad többé háborúznia, és még az elesett orosz katonák sírját is megkoszorúzná, hasonló gesztust várva az orosz elnöktől is”
A teljes képhez persze hozzátartozik az is, hogy mindez Londonban hangzott el, az interjút pedig egy orosz ellenzéki, de az otthonmaradottak közé tartozó újságíró, Kszenyija Szobcsak készítette.
A háború első hónapjaiban még a hivatalos Kijev egyik vezető hangjának számító Aresztovics már jó ideje emigrációban él, és élesen bírálja az ukrán vezetést, álláspontja pedig finoman fogalmazva is rendkívül változékony. Érdekesebb egy volt parlamenti képviselő, Olekszandr Dubinszkij esete, aki hazaárulás vádjával letartóztatásban van Kijevben, ennek ellenére élesen bírálja a fennálló hatalmat, megengedő megjegyzéseket tesz Oroszországgal szemben, és rendszeresen idézik is a orosz állami médiában. Sőt, az orosz képviselők még az ENSZ-ben is vele példálóztak az ukrán ellenzék nehéz helyzete és az ukrán politikai helyzet kevéssé demokratikus volta kapcsán.
„Holott a háború elején még Dubinszkij is élesen oroszellenes kijelentéseket tett, és nem mellesleg Zelenszkij pártjának volt a képviselője. Az pedig önmagában is érdekes, hogy miközben még a besorozott katonajelöltektől is gyakran elveszik a telefonjukat, addig Dubinszkij közösségi média oldalai továbbra is zavartalanul működnek valahogy, a kijevi vezetés pedig eltűri a tevékenységét”
Anatolij Sarij, egy emigrációban élő ukrán ellenzéki, akit távollétében éppen nemrég ítéltek 15 év börtönre hazaárulás vádjával, fel is vetette, hogy Dubinszkij vélhetően az ukrán szolgálatok védelme alatt áll, és az egész ellenzéki tevékenysége az Elnöki Iroda projektje. Hogy erre a csalira az oroszok miért haraptak, az pont olyan rejtély, mint az, hogy miért hagyják szabadon politizálni Dubinszkijt, miközben ezt másoknak nem igazán engedik a kijevi börtönökben.
Akárhogy is, Aresztovics és Dubinszkij esete is mutatja, hogy a széthullott Ellenzéki Platform – Az Életért helyén keletkezett űrt többen is szeretnék betölteni, mint az ukrán Délkelet maradékának politikai képviselői, azon ukrán polgárok hangjaként, akik az Oroszországgal való megbékélést szükségesnek tartják. Ilyenek minden bizonnyal vannak, a háborús fáradtság és a Nyugattal szembeni csalódottság is erősíti ezeket az érzéseket, a közvélemény-kutatások azonban a háború alatt nem igazán tudnak számot adni arról, hányan is lehetnek – az majd csak a választásokon derül ki valójában.
„Tény azonban, hogy nem ezen választók hangja lesz a meghatározó, és Ukrajna jövője szempontjából azok a <jelölt-jelöltek> a fontosabbak, akik a Nyugat támogatására támaszkodhatnak. Közülük is kiemelkedik Valerij Zaluzsnij, akit évek óta minden kutatás az elnökválasztások esélyeseként jellemez”
Bár a volt főparancsnok nem nyilatkozott hivatalosan politikai ambícióiról, az utóbbi időben megszaporodtak az azzal kapcsolatos hírek, miszerint londoni nagyköveti megbízatása mellett politikai kampánystábját is elkezdte felépíteni a brit fővárosban. Ezt Zaluzsnij cáfolja, személye és neve azonban olyan jelentős politikai tőkét képvisel, amit nem valószínű, hogy felhasználatlanul hagynának. Persze, nagy kérdés, hogy Zaluzsnij saját ambíciói lesznek-e a döntőek, vagy valamelyik nyugati ország – talán pont a britek – készítik-e elő őt Zelenszkij lehetséges utódaként, de mindenképp meglepő lenne, ha a háború végeztével, vagy akár már korábban, a volt főparancsnoknak ne jutna szerep az ország politikai életében.
„Zaluzsnijhoz képest az ukrán politikai élet minden más szereplője súlytalannak tűnik. Egyedül a katonai hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov népszerűsége mérhető még hozzá, az ő politikai ambícióiról azonban még a főparancsnokhoz képest is kevés ismert”
A hagyományos ellenzék vezetői, mint Petro Porosenko volt elnök vagy Vitalij Klicsko kijevi polgármester jelenleg elsősorban egyetlen közös jelölt indításában bízhatnak, aki megveri Zelenszkijt az elnökválasztáson, erre pedig éppen Zaluzsnij tűnik a legalkalmasabbnak. Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, a volt főparancsnokot is ugyanazok támogatják, akikre az ukrán ellenzék maradéka is támaszkodni próbál. Anyugatos hálózatok, amelyek szemében Zelenszkij egyre inkább megbízhatatlan és kezelhetetlen figurának tűnik. Persze, Zelenszkij ellenzékének támogatása részben éppen arról is szól, hogy az ukrán elnök érezze, nem pótolhatatlan, és ezáltal is renitens elhajlásainak visszafogására késztessék. Ilyen elhajlás volt például a nyugati védenceknek számító korrupcióellenes szervezetek elleni nyílt fellépés; más kérdés, hogy azok lassú tűzön való megpuhításával az ukrán vezetés továbbra sem hagyott fel.
„Amíg a háború tart, ez az egyensúly vélhetően fenn is marad. Zelenszkij vélhetően tartózkodik a drasztikus lépésektől a nyugatosok irányába, a Nyugat pedig nem próbál egy új Majdant szervezni ellene”
Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz a háború végeztével, főképp, hogy az ukrán elnök igyekszik az elmúlt időszakban egy Donald Trump számára teljesen megfelelő vezetőként viselkedni, és az amerikai elnök kedvében járni. A jelenlegi amerikai vezetéssel szembenálló hálózatok szemében pedig talán ez a legkevésbé bocsánatos bűn – más kérdés, hogy a regnáló amerikai elnök támogatása sem jöhet rosszul Kijevnek egy esetleges választás során. Úgy tűnik tehát, akár marad, akár megy a jelenlegi ukrán vezetés a háború után, a Nyugat, pontosabban valamelyik nyugati érdekkör szava döntő lehet ebben.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
“akár marad, akár megy a jelenlegi ukrán vezetés a háború után, a Nyugat, pontosabban valamelyik nyugati érdekkör szava döntő lehet ebben.”
Megy a jelenlegi ukrán vezetés a háború után. Pontosabban az lesz a háború lezárásának egyik feltétele, mert Putyin a “náci rezsim” fennmaradásába nem mehet bele, otthon megbuktatná az ellenzéke, de egyébként se:
Zelenszkij és galerije egy Oroszországgal együttműködő politikát képtelen lenne vinni azok után, hogy leterroristázta, legyilkosozta és mindennek elmondta az orosz vezetést és személyesen Putyint, diszkriminálta az orosz lakosságot, és a Donbaszban hat évig háborúzott, minek után képtelen lenne megmagyarázni az elvesztett területeket, és hogy tönkre tette az országot. Milliók haltak meg, vagy hagyták el Ukrajnát, akiknek a többsége már soha nem tér vissza, a NATO csatlakozásról és az egyéb élettől elrugaszkodott propagandájáról már nem is szólva.
Meg különben is: A vezetés mindig megy a vesztes háborúk után, és Zelenszkij sem lesz kivétel, én nem tudok olyan háborúról, amiben nem ez történt volna. Béketárgyalások ugyan folyhatnak vele, de a megállapodást aláírni már nem Zelenszkij fogja, vagy pedig aláírja és megy a börtönbe.
II. Vilmos is lemondott a trónról a vereséget követően, II. Miklós pedig azt megelőzően, de a Habsburgok is leléptek, meg ugye Napóleon, és még hosszan folytathatnám a sort. Nem mintha Zselé bármelyikhez is hasonlítható lenne, mert olcsó ripacsot nem tesznek meg császárnak, arra nem volt példa.
Ha viszont idejekorán lemond, pontosabban ejtik a bábmesterek, akkor a “nyugati érdekkör szava döntő lehet ebben”, mármint a leléptetésében, majd az új elnök kijelölésében, mert nagy demokrácia akkor sem lesz. De azért a színházat eljátsszák, mert ripacsból van választék, viszont brit ügynökből már kevesebb, úgyhogy Zaluzsnijnak valóban komoly esélye lehet.
Viszont ha Zselé a végsőkig kitart, mert londoni főnökei az utolsó ukránig háborúzni akarnak, akkor Putyinnak lesz abban döntő szava, hogy ki legyen az utódja, mert orosz befolyási övezetnek nem lehet brit ügynök az elnöke, de még amerikai se.
Ezért az elnök ebben az esetben az az egy ukrán lesz, aki életben marad, majd magára szavazhat, viszont egyelőre nagy a konkurencia, ezért a háborút néhány évig még el kell húznia. Csak mert Zelenszkij nem ukrán, hanem orosz anyanyelvű zsidó, így ő nem maradhat se utolsónak, se másnak, így a dolog nem is nagyon izgatja, annál inkább a saját sorsa: Kemény a fekvés a priccsen, de ha már feküdni kell, akkor déli fekvésű cellát szeretne, hogy a napot néha láthassa, magát pedig a napsütéses floridai villájába képzelje.