„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

A kabuli forgatókönyv és a felőrlés taktikája

2022. aug. 30.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Fél éve dúl a háború Ukrajnában, és egyre kevésbé látszik a vége. Éppen ezért azt vizsgáltuk meg, hogyan szakaszolható az eddigi hat hónap, és miként alakultak a harci cselekmények? Miért kezdődött áprilisban egy új háború, amelyben egyre inkább érvényesül az orosz felőrlés taktikája? Miért kellett újratervezni a háborús stratégiát az orosz hadvezetésnek, és hogyan vált egzisztenciálissá a szembenállás? Miért játszik az anyagháborúban az orosz félnek az idő, és ki mit nevezhet győzelemnek?

„Pillanatok alatt tudatosult mindenkiben, hogy annak az Ukrajnának és Európának, amelyet eddig ismertünk, mindenképp vége” #moszkvater

„Pillanatok alatt tudatosult mindenkiben, hogy annak az Ukrajnának és Európának, amelyet eddig ismertünk, mindenképp vége”
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

Az amerikaiak állítólag már tavaly októberben tudták, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, csak a baltiakon, a lengyeleken és a briteken kívül nem hittek nekik. Talán nem véletlenül. Az európai államok vezetőinek többsége még akkor sem gondolt kiterjedt háborúra, amikor az orosz csapatok már hetek óta gyakorlatoztak az ukrán határ körzetében. Pedig mindenki tudta, hogy a világrend átalakulása általában nem békés keretek között zajlik. Az is várható volt, hogy az Oroszország és Ukrajna között nyolc éve, nagyobb perspektívában három évtizede kulminálódó feszültség egyszer robbanni fog, és a globális színpadra visszatért Moszkva nem nézi karba tett kézzel a NATO egyre erőszakosabb közeledését. Mégis szinte mindenkit meglepett, amikor Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke 2022. február 24-én reggel 6 órakor felhívással fordult az orosz néphez. Mint fogalmazott, a kelet-ukrajnai népköztársaságok által benyújtott segítségnyújtási kérelemre – és egyúttal az ENSZ alapokmányára – hivatkozva különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében. Aztán gyorsan kiderült, hogy ez az egész Ukrajna megtámadását jelenti.

„Pillanatok alatt tudatosult mindenkiben, hogy annak az Ukrajnának és Európának, amelyet eddig ismertünk, mindenképp vége”

A nyugati sajtó rövid lefolyású háborúval számolt, mint ahogy több jelből ítélve villámháborúban gondolkodott az orosz vezetés is. Ezt az elképzelést alátámasztotta a 2008-as ötnapos grúz-orosz háború, és a Krím 2014-es „hazatérésének” alakulása, de a szíriai sikerek is. Ennek jegyében elsőként precíziós rakétacsapások érték az ukrán katonai infrastruktúrát, ezzel gyakorlatilag még azelőtt kiiktatták a teljes ukrán légierőt, a légvédelmet és a flottát, hogy komolyabb ellentevékenységbe kezdhetett volna. Az elsődleges cél tehát egy Ukrajna kapitulációjával, az ukrán kormányzat és a politikai elit bukásával végződő villámháború volt.

Északi, keleti és déli irányból egyszerre indultak meg az orosz harccsoportok, amelyek ellen az ukrán haderőnek esélye sem nagyon volt egy nyílt konfliktusban. A Krímből kitörő erők Herszon megyében pillanatok alatt elérték a Dnyepert, míg Kijevtől mindössze 15-20 kilométerre már orosz helikopterek szálltak. Míg a Donbasszban és Harkivban az ukrán reguláris erők és szabadcsapatok jelentősebb ellenállást fejtettek ki, addig a déli területeken egymásután adták meg magukat, vagy vonultak vissza. Noha a sokak által jósolt ötödik napra Ukrajna még nem esett el, de keleti és déli területei egyre nagyobb mértékben kerültek orosz ellenőrzés alá. Napokon belül bevették Herszont, a deszantosok pedig Kijev elővárosaiban nyomultak előre.

„Aztán ahogy teltek a napok, úgy szállt el a háború gyors befejezésének esélye. Pedig mint az azóta ukrán részről kiszivárgott részletek, visszaemlékezések is alátámasztják, az úgynevezett kabuli forgatókönyv, a hatalom megbuktatása nem sokon múlt”

Ahogy az elnöki hivatal tanácsadója, kvázi katonai szóvivője a minap elmondta, készen álltak arra, hogy a már a városban tartózkodó orosz deszantosok 12 óra alatt elfoglalják a kormányzati negyedet. Olekszij Aresztovics szavait korábban mások, köztük Volodimir Zelenszkij is megerősítették. Állítólag a hadsereg vezetése már a kapitulációt fontolgatta. Ebben az esetben Moszkva háború nélkül, egy bábkormány felállításával szerezhette volna vissza a befolyást Ukrajna felett. Hogy ez mégsem következett be, abban komoly szerepe volt az amerikai és angol tanácsadóknak, a titkosszolgálatok hatékony működésének, és a vártnál nagyobb ellenállásnak. Moszkva tehát annyira nem számította el magát, de az orosz hadvezetés kétségtelenül sok hibát követett el, és ez a kiélezett helyzetben döntőnek bizonyult.

Vannak, akik szerint az orosz hadműveletek elsődleges célja eleve nem Kijev elfoglalása volt – ez persze nem mond ellent az előző feltevésnek –, az elterelés. E teória szerint a főváros körüli gyűrű fokozatos szorításával jelentős ukrán erőket tudott az orosz oldal lekötni, így az ország egyes területei védtelenné váltak. A Kijev és Csernyigov központú északi frontvonal szerepe a Mikolajev-Voznyeszenszk vonalhoz hasonlóan egy idő után tényleg inkább abban merül ki, hogy lefoglalja, valamint elterelje az ukrán haderő erőforrásait. Miután az ukrán oldal érthető módon kiemelt figyelmet szentel saját fővárosának védelmére, így az abban résztvevő alakulatok nem tudtak keletre Harkiv térségébe, vagy éppen a Donbasszba áttelepülni. Csakhogy a több mint 2500 kilométeresre megnyúlt fronttal az oroszok nem igazán tudtak mit kezdeni, és a gyors előrenyomulással a csapatok hátában maradt ukrán erők egyre komolyabb károkat okoztak, és érezhetően lelassították a katonai műveleteket.

„A háború második hónapjába lépve a műveletek lendülete jelentősen csökkent, és az orosz vezetés az új helyzethez alkalmazkodva némi tétovaság után a háttérben megkezdte az újratervezést”

A fókusz egyre inkább Mikolajevre, Zaporizzsjára, a Donbasszra és Harkivra helyeződött, Kijev pedig jobb híján a fent említett, és immár előtérbe kerülő második forgatókönyv szellemében mellék hadszíntérré vált az ország keleti-déli területeihez képest. Az orosz haderőt itt inkább a pozícióinak megerősítése, és a főváros környéki erdős területek megtisztítása kötötte le. A fókuszban a precíziós csapások álltak, és a hangsúly egyre inkább a kifárasztásra helyeződött, a Kijev körüli katonai aktivitás csökkentése pedig a donbasszi műveletek előtt nyitotta meg az ajtót. Eközben előbb Belaruszban, majd Törökországban folytak tárgyalások a két fél között, és március utolsó napjaiban az Isztambulban zajló béketárgyalásokon Moszkva egy huszárvágással „a kölcsönös bizalom növelése, és a további tárgyalásokhoz szükséges feltételek megteremtése érdekében” bejelentette, hogy Kijev és Csernyigov térségében jelentősen lecsökkenti az aktivitását. A bejelentést aztán fokozatos csapatkivonás is követte.

Moszkva ezzel a sokakat meglepő bejelentéssel hat hét után lezárta a háború első szakaszát. Kiderült ugyanis, hogy az A-terv nem működik, és újratervezésre van szükség. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az isztambuli tárgyalások a hadműveletek első, addigra zsákutcába jutott szakaszának lezárásához szolgáltak egyfajta paravánként.

„Az egyre inkább háborúpárti orosz közvéleményben ekkor sokan felháborodtak a furcsa gesztuson, ám valójában csak annyi történt, hogy Moszkvának valahogy el kellett adnia az északi front bezárását. Addigra ugyanis az ukrán ellenállást, a Nyugat váratlanul kemény kiállását és a szankciók méretét látva tudatosult a Kreml döntéshozóiban, hogy immár kiterjedt háborúra kényszerül”

Menetből nem tudta megtörni Kijevet, az angolszászok vezette Nyugat pedig eltökélte, hogy az ukrán harcmezőn gyengíti meg Oroszországot, és töri össze birodalmi álmait. Moszkva az új helyzethez alkalmazkodva hosszú háborúra rendezkedett be, és mivel 250-300 ezer katonánál többet láthatóan nem akar bevetni, a front leszűkítésére kényszerült. Innentől tehát egy új háborúról beszélhetünk, amelyet a klasszikus orosz, tüzérségre alapozott felőrlő taktika jellemez.

A háború második, április elejétől május közepéig, Mariupol teljes bevételéig tartó, hadászati értelemben hadműveleti szünetként is értelmezhető szakasz ennek előkészítését szolgálta. Ebben az időszakban a hadműveleti fókuszát mindkét fél Kelet-Ukrajnára helyezte, a többi régiót pedig kissé elhanyagolta. A csendesebb időszakot „kihasználva” közben intenzívebbé váltak a háború egyéb, így az információs térben és a gazdaság területén húzódó frontjai. Miközben Oroszország a donbasszi műveletek előkészítésére fókuszált, addig Kijev igyekezett a megsemmisült haditechnikáját nyugati segítséggel pótolni. Közben a magára találó ukránok egyre több támadást intéztek a határ menti orosz területek, mindenek előtt Belgorod ellen. De a nyomásgyakorlás fenntartása jegyében ebben az időszakban bontakoztak ki a háborús bűntettek, a bucsai tömegsír, a kramatorszki állomásnál becsapódott rakéták körüli viták, és erősödött fel az energetikai háború is. Bucsa és Kramatorszk esete jól mutatta, milyen fontos része a hibrid háborúknak a pszichológiai hadviselés. E hetekben egyéb történések híján a középpontba került Mariupol ostromának végjátéka, amelynek során a szélsőségeket elítélő nyugati médiában paradox módon megdicsőült a kétségkívül vitézül harcoló, ám mégiscsak neonáci Azov ezred. Az ukrajnai hadművelet 82. napján, május 18-án aztán véget ért az Azovsztal blokádja, 25 nappal az acélmű elleni orosz ostrom leállítása után a védők kapituláltak, így a figyelem a Donbasszra irányult.

„A háború innen datálható harmadik, jelenleg is folyó szakaszában az orosz erők a saját élőerő védelmét is jobban szem előtt tartva szisztematikusan őrlik fel az ukrán ellenállást a Donbasszban”

Ne felejtsük el, hogy az egykori Ukrajna legnépesebb, és legnagyobb népsűrűségű régióiról van szó, ahol ráadásul az elmúlt nyolc évben az ukránok rendkívül erős védelmi vonalakat építettek ki. Így aztán gyors előrehaladásra nem lehet számítani. Ehhez képest az orosz csapatok folyamatos tüzérségi „puhítás” mellett haladnak, ám a régió sorsát eldöntő Szlavjanszk-Kramatorszk-Avgyejevka vonal áttörése még előttük áll. Ám miközben a Donbasszban az orosz offenzíva következő lépcsőfokának előkészítése zajlik, Kijev délnyugati ellentámadással próbálkozik. Annyit ezzel elért, hogy Moszkva a Donbasszból és a tartalékokból egy 25-30 ezer fős erősítést átcsoportosított Herszon környékére, és ez a létszám kétségkívül hiányzik keleten, ugyanakkor láthatóan megakasztotta a délnyugati ukrán előkészületeket. Így Kijev az utóbbi időben inkább az orosz ellenőrzés alatt álló infrastruktúra és a lőszerraktárak elleni támadásokkal, valamint a zaporizzsjai atomerőmű lövésével kellemetlenkedik.

„Az orosz hadsereg tehát lassabban halad előre a céljai elérése felé, mint azt gondolták, ám egyáltalán nem olyan lassan, mint azt az ukrán és a nyugati sajtó az információs háború részeként beállítja”

A háború további alakulása szempontjából sorsdöntő lehet a Donbasszért folyó csata, amely a várható orosz győzelem esetén megváltoztathatja a hadműveletek dinamikáját, és a tél beállta. Mindkettő megtörheti az ukrán ellenállást. Azonban ahogy megyünk előre, annál inkább durvul a háború, miközben egyre kevésbé látszik a vége. A küzdelem ugyanis immár egzisztenciális, és mindkét, pontosabban mindhárom fél győzelemre van ítélve. Közben mindenki úgy gondolja, hogy az idő neki dolgozik. Moszkva a kifárasztásra, a felőrlésre alapozva úgy gondolja, hogy az ukrán tartalékok szép lassan elfogynak, és jön az összeomlás. Kijev és Washington ezzel szemben azt remélik, és talán már hiszik is, hogy a nyugati fegyverszállítások előbb-utóbb megfordíthatják a háború menetét, és helyreállíthatják Ukrajna területi egységét.

„Oroszország hadereje kevesebb, mint felének bevetésével is elérheti a célját, ám jóval nagyobb áron, mint gondolta, ehhez azonban már területeket kell megszereznie”

A Donbassz várható elfoglalása után az orosz erők nyugatra törhetnek előre – ez lehet a háború következő, negyedik szakasza –, és az egykori Novorosszija feltámasztásával, a Harkiv-Umany vonaltól délre és keletre fekvő területek feletti ellenőrzés megszerzésével alakíthat ki olyan helyzetet, amely után győzelmet hirdethet. Ha ehhez nem lesz ereje, akkor folyamatos támadásoknak lesz kitéve, és mivel a fél világgal áll szemben, számára a lét lesz a tét. Ebben a szembenállásban pedig Oroszországnak fontosabb Ukrajna, mint a NATO-nak. Egy biztos, Ukrajna sorsa mindenképp a harctéren dől el, és jelenleg az orosz fél áll győzelemre. Igaz, ezért egyre nagyobb árat fizet.

(A cikk eredetileg a Demokrata című lapban jelent meg)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Ez az áttekintés jóval több egy száraz tényfelsorolásnál, olyan mintegy filmhíradó, képi megjelenítéssel, szöveges alámondással.

    Ne feledjük, hogy a Donbassz népe túlnyomöan orosz, vagy orosz ajkú, kvázi felszabadítöként ünneplik az orosz csapatokat, és hát iparilag a legfejlettebb régió.
    Teljesen logikus Novorosszija elfoglalása, ott is örülnének ennek, ráadásul az egész Donbassz, és Novorosszija külön hadsereget, partizánalakulatokat hozhatna létre,, ezzel is erősítve Oroszországot.

    Valóban nem mindegy, hogy ennek a világpolitikában milyen szerepe van, Ukrajnára ez demoralizálöan hat, nem fog lelkesedni a diktátorért senki aki józanul gondolkodik.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Sencsenben visszatért a nagyhatalmi diplomácia

2026. nov. 20.
A világ újrafelosztása elmaradt, nagy egyezmények sem születtek, ettől azonban Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin első hármas ...

„A bűn ismétli önmagát…”

2026. nov. 20.
Ez az Erzsébet nap 82 év után talán más is lehetne, mint az eddigiek, hiszen néhány hónapja az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács nyilatkozatban eli...

A „sencseni trojka” megrémíti Európát

2026. nov. 19.
„Európa sántikál és fél Putyintól”, „Európa sehol sincs”, „A csúcstalálkozó figyelmeztetésül szolgál az európai diplomácia számára”. Így ért...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater