„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„A posztheroikus jelenség nincs szoros összefüggésben valamely konkrét háborús cselekmény nagyságával, érdemeivel vagy annak hiányával”
Fotó:EUROPRESS/Pavlo Palamarchuk/ANADOLU/AFP
Edward Luttwak professzor stratéga és történész, aki a nagy stratégiákkal, geoökonómiával, hadtörténettel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik. A professzort a fogalom megalkotására az inspirálta, hogy Clinton elnök 1993-ban úgy döntött, az Egyesült Államok kivonul Szomáliából, miután egy sikertelen rajtaütésben 18 amerikai katona vesztette életét. Persze ekkorra már kialakultak a posztheroikus attitűdök, és nem csak a jómódú demokráciákban. A Szovjetunió, amelynek tábornokai egykor szemrebbenés nélkül vették tudomásul katonáik tízezreinek elvesztését, 1989-ben elhagyta Afganisztánt, miután közel egy évtized alatt 14 453 embert vesztett.
„A posztheroikus jelenség nincs szoros összefüggésben valamely konkrét háborús cselekmény nagyságával, érdemeivel vagy annak hiányával”
Margaret Thatcher egész éjjel ébren maradt, és személyesen írt leveleket a Falkland-szigeteken elesett 255 brit katona családjának. Persze ez nem némította el a kritikusait, akik azzal érveltek, hogy Nagy-Britanniának soha nem lett volna szabad erőszakot alkalmaznia, még akkor sem, ha ez azzal járt volna, hogy Argentína elhódítja a területet.
Edward Luttwak igazoltnak látja elméletét, és szerinte négy évtized múltán még nyilvánvalóbb, hogy posztheroikus korban élünk, ami akár a Nyugat hasznára is válhat – legalábbis egyelőre. Két éve Ukrajna olyan ellenséggel találta szemben magát, amely akár mozgósíthatta volna a reguláris alakulatait 18 évesek sorkatonai behívásával, és visszahívhatott volna akár kétmillió tartalékos katonát is.
„Putyin azonban egyiket sem tette meg, tartott az orosz anyák dühétől,akik még a szovjet diktatúra alatt is sikeresen szorgalmazták az afganisztáni kivonulást. De Kijev számára csak részben előnyösek az új posztheroikus szabályok, sőt akár végső vereséget is hozhatnak. Bár megakadályozták a teljes körű orosz inváziót, de egyúttal erősen gátolják a NATO képességét is, hogy segítse Ukrajnát”
Papíron a NATO-nak komoly hadserege van, de amikor Emmanuel Macron francia elnök februárban fegyverek és csapatok küldésére szólított fel Ukrajnába, a felvetése süket fülekre talált. Elsőként az olasz védelmi és külügyminiszter jelentette ki, hogy semmilyen körülmények között nem küldenek egyetlen katonát sem.
Ehhez hasonlóan, annak ellenére, hogy a Vörös-tengeren élő húszi kalózok súlyos gazdasági károkat okoztak az európai gazdaságoknak, csak az Egyesült Államok haditengerészete és a Királyi Haditengerészet válaszolt komolyan. Az olasz haditengerészet csak egy hajót küldött, pedig a legnagyobb károkat a Földközi-tengerről elterelt forgalom okozta. Ugyanez igaz a NATO légierőire is. Csak az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság bombázta a húszikat Jemenben. Az európai légierő a földön maradt, még a szomszédos dzsibuti bázissal rendelkező franciák is.
„Edward Luttwak szerint a nagy kérdés az, hogy miért. A minden eddiginél nagyobb népesség mellett miért egyre alacsonyabb az áldozatokkal szembeni toleranciánk? Visszautal az 1994-ben felállított elméletére, amelyben leírta, hogy a történelem háborúit a <tartalék> fiúgyermekek vívták”
Egy átlagos európai családnak még a 20. század közepén is több gyermeke volt. A mezőgazdasági háztartásokban az elsőszülött örökölhette a család földjét, egy másik előnyös módon házasodhatott, a harmadik választhatta a papi pályát, vagy a háborút. Amennyiben nem tért vissza, a túlélőknek természetesen rettenetesen hiányzott, de nem roppantak bele, nem halt ki a család.
„Ma azonban, amikor az átlagos termékenység Európa-szerte kevesebb, mint kettő – a 2022-es uniós átlag 1,46 volt –, és folyamatosan csökken, már nincs tartalék gyermek”
A professzor rámutat Kínára, ahol mára a termékenységi ráta 1,1-re csökkent. Bár Hszi Csin-pinget harcias embernek tartja, aki élvezi a Tajvan elleni háborúval való fenyegetést, érdekes módon 2020-ban nyolc hónapba telt, mire felfedte, hogy a kínai néphadsereg egy tisztje és három katonája halt meg az indiai ladaki határon folyó harcokban. A hivatalos gyász időszakában a négy családtagot átköltöztették, jóléti juttatásokat vagy jobb állásokat biztosítottak számukra. A tiszt felesége, aki egy falusi iskolában tanította zongorázni a gyermekeket, a Xi’an Zenei Konzervatóriumba helyezték, és mellé egy új házat is kapott. Mind a négyen médiakampányok tárgyává váltak, amelyekben a legfiatalabbat filmszerűen jóképűnek, a tisztet pedig olyan lelkiismeretesnek mutatták be, aki a hideg Tibetben a katonái előtt ébredt, hogy meleg vizes palackokat készítsen nekik. Később a négy katonáról több országúti hidat neveztek el, hogy emlékeztessenek az áldozatukra.
„Edward Luttwak szerint az ilyen intenzív megemlékezésre a demográfiában kell keresni a választ. Kína egygyermekes politikájának köszönhetően a négy haláleset nyolc családi vonalat oltott ki”
A jó hírnek tartja tehát azt, hogy Kína alacsony születési aránya miatt a posztheroikus szindróma megköti Peking kezét, hogy komolyabb cselekvésre adja a fejét a fenyegetésekkel szemben. Tekintettel e négy halálesetre adott túlméretezett reakciójára, miképp tudna megbirkózni azzal a 4000-rel, amely akár egy nap alatt is elveszhetne egy tajvani háborúban?
Mellesleg Irán is szenved a termékenységi válságtól. A legutóbbi adatok mindössze 1,7-et mutatnak, ami jóval a helyettesítési ráta alatt van. Ráadásul nyugtalanító számukra, hogy a születések többsége a kisebbségi népesség körében történt, nem pedig a perzsáknál. Teherán azonban hatékony orvosságot talált, felfegyverzi, kiképzi és finanszírozza a feláldozható arab milíciákat, miközben rendkívül óvatos a perzsa emberanyaggal.
A professzor úgy véli, hogy a posztheroikus szindróma kevésbé érinti Izraelt, mivel ez az egyetlen ország a világon, ahol még a világi, egyetemi végzettségű, hivatásszerűen foglalkoztatott, házas nőknek is átlagosan két vagy több gyermekük van, a vallásosoknál pedig átlagosan háromnál is több.
„Szerinte a magas termékenységi ráta az alapvető oka annak, hogy a zsidó állam nem lesz kénytelen feladni jelenlegi katonai terveit a harci veszteségek miatt”
Ez különösen fontos, mert a háború rosszul indult, és a városi harcok több áldozattal járnak. Bár mindez fájdalmasan érinti a családokat és a barátokat, nem érinti a nemzetet úgy, mint ha a kínai vagy akár az iráni szinten lenne a termékenységi ráta.
„Eközben a Nyugat többi része számára ezek az új, posztheroikus dilemmák felvetik azt a kérdést, amellyel senki sem hajlandó komolyan szembesülni. Miért tartanak fenn olyan hadseregeket, amelyeket soha nem vetnének be a harcokban?”
Az, hogy sok európai egység szolgált Afganisztánban és Irakban, egyáltalán nem bizonyít semmit, mert a legtöbb esetben a kormányaik gondoskodtak arról, hogy ne alkalmazzák őket járőrözésre vagy támadásokban, csak óvatos akciókra szorítkoztak a megerősített bázisaik közelében. Legalább egy NATO-kormányról tud, amely titkosszolgálati ügynököket küldött, akik lefizették a helyi tálibokat, hogy a járőrök zavartalanul továbbhaladhassanak. Ami az ENSZ libanoni békefenntartó erejében (UNIFIL) szolgáló európai csapatokat illeti, szerinte meg sem próbálták a Hezbollahot a határtól távol tartani, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen UNIFIL-zászlóalj sem volt hajlandó felvállalni a konfliktust.
„Edward Luttwak úgy véli, hogy Európa-szerte egész katonai intézmények játszanak össze, hogy fenntartsák azt az illúziót, hogy képesek harcolni”
Ez alól csak ritka esetekben talált kivételt, például Nagy-Britannia összezsugorodott, de még mindig harciasak a fegyveres erői. Bizonyos mértékig ugyanezt elmondható Oroszországról és Kínáról is. Szerinte a jelenlegi posztheroikus korunkban mindenkinek felül kell vizsgálni a valódi erőviszonyokkal kapcsolatos számításait.
Az írást jegyezte: Matus Tibor
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater