Új műsorunkban a hírekről beszélünk, kicsit másképp. Mert sokszor nem az jut róluk az eszünkbe, mint a fősodornak. No, meg igyekszünk időről-időre olyan témákat is felfedezni, amelyek a hírekből valahogy kimaradnak. Nem illenek bele a képbe, vagy egyszerűen csak elkerülik a szerkesztők figyelmét. De nemcsak új és érdekes témákat, új olvasatokat ajánlunk, hanem magunkat is, ezért minden alkalommal tallózunk a #Moszkvatér anyagaiból is.
A műsorban szó esett az aktuális hírekről, így arról, hogy miben látja Mark Milley tábornok az ukrán győzelem kulcsát. Az amerikai vezérkari főnök szerint az ukrán nép akarata megingathatatlan, hiszen az ukránok azoknak a leszármazottai, akik Zsukov és Sztálin ellen harcoltak. Milley azt már elfelejtette, hogy a második világháborúban Amerika és a Szovjetunió egy oldalon állt. De beszéltünk arról is, hogy egy német baloldali képviselő, Sevim Dagdelen azt követelte a Bundestagban, hogy az amerikai katonák 78 év után végre hagyják el Németországot, ahogy tette ezt már régen a többi szövetséges hatalom, és szereljék le az ott állomásoztatott amerikai atomfegyvereket is. Aztán megnéztük, hogy miért nevezik az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb városát Dubajgradnak, és miért kesereg ezen egy ott élő lengyel hölgy. De szó volt arról is, miért változtatott álláspontján a Kuril-szigetek kérdésében Kína, miért gondolja az orosz elemző Alekszej Muhin, hogy az Egyesült Államok által 1947-ben az európai gazdaság csodaszereként bemutatott Marshall-terv végül igazi „trójai falónak” bizonyult. Kell-e már temetni a dollárt, miért hasonlít a zaporozsjei kozákok szultánnak írt levele a jelenlegi ukrán kommunikációra, és milyen is lesz a szép új világ?
A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában kedden és pénteken érhető el az UltrahangPlusz csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is. Iratkozzanak fel az UltrahangPlusz csatornára, hallgassák a MoszkvatérPluszt, valamint olvassák és kövessék a moszkvatér. com portált.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater