„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Dmitrij Trenyin írása a #moszkvater.com-on
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2023. október 25-én Moszkvában, Oroszországban videokonferencián vesz részt az ország nukleáris erőinek egy nukleáris támadás lehetőségével szembeni gyakorlatán
Fotó:EUROPRESS/Kremlin Press Office/Handout/ANADOLU/AFP
Az Oroszország feletti ukrán győzelemhez fűzött remények összeomlása nem késztette az amerikaiakat és az európaiakat arra, hogy hajlandóak legyenek kihúzni a lábukat ebből a konfliktusból. Ehelyett a kollektív Nyugat elitjének új mozgósítási hulláma indult meg Moszkva ellen.
„A reményt félelem váltotta fel. Mi történik, ha Oroszország győz Ukrajnában, és Trump megnyeri az amerikai választásokat? Ezek az atlanti blokk uralkodó liberális elitjének nagy félelmei 2024-ben”
A nyugati elitek reakciója csak látszólag feszült. Valójában rendszerszintű. Európában hatalmas kampány indult el, készülnek a háborúra Oroszország ellen. A nyilvánvaló következetlenségek és nyilvánvaló logikátlanságok ellenére kitartóan, és nem is sikertelenül hangoztatják azt a tézist, hogy „Putyin nem áll meg Ukrajnánál”, és a NATO-országokat – a Baltikumot és Lengyelországot – hamarosan orosz invázió fenyegeti. Ugyanakkor felmerül a kérdés, mi lesz, ha Trump nem segít az „orosz agresszió új áldozatain”? És még ha nem is kerül sor ilyen agresszióra az elkövetkező években, akkor is bizonygatják, hogy középtávon megnő a valószínűsége egy a NATO és Oroszország közötti háborúnak.
„Az így megfogalmazott kihívásra adott stratégiai válasz már elhangzott. Ez az európai hadseregek számának, harcképességének és harckészültségének sürgős helyreállítása; a NATO-országok hadiipari komplexumainak átállítása háborús üzemmódba; a blokkon belüli további katonai integráció, valamint a NATO és az EU egyre szorosabb összeolvadása. B-tervként pedig – arra az esetre, ha az Egyesült Államok elszigetelődik – egy európai katonai szövetség kialakításának módjait dolgozzák ki, beleértve a nukleáris komponenst is. Párizs ajánlkozik, mint legfőbb kezes”
A dolog nem korlátozódik a retorikára. A hidegháború óta legnagyobb NATO-gyakorlatot (Steadfast Defender) bár természetesen előre megtervezték, de az tökéletesen megfelel a jelenlegi helyzetnek. A négy hónapos manőverek feladata nemcsak az, hogy begyakorolják a szövetség fegyveres erőinek fellépését egy nagyobb európai háború esetén, hanem az is, hogy megpróbálják megfélemlíteni Oroszországot, többek között azzal, hogy mélyen a területén belüli nukleáris csapásokat szimulálnak. Taktikai szempontból a gyakorlatok célja az is, hogy egyes orosz erőket és eszközöket eltérítsenek a Stratégiai Védelmi Erők keretein belüli feladataik teljesítésétől.
Az Egyesült Államok már idén megállapodást kötött Finnországgal és Svédországgal arról, hogy ezen új NATO-tagok területét katonai célokra használják. Megállapodás született egy „katonai Schengenről”, egy akadálytalan logisztikai folyosóról a NATO-csapatok és katonai felszerelések átadására az Atlanti-óceán partjaitól az orosz és a belarusz határokig. Emellett 15 év szünet után előkészítik az amerikai atomfegyverek visszatérését az Egyesült Királyságba. Finnország újonnan megválasztott elnöke támogatja az amerikai nukleáris fegyverek szállításának engedélyezését az országon keresztül.
…
„Az európai szomszédok fellépése arra kényszerít bennünket, hogy korrigáljuk a velük szembeni nem kellően komoly hozzáállást, amely a Szovjetunióban a hidegháború idején alakult ki”
Igen, Európa Amerika vazallusa, és az Európai Unió vezető köreinek tudatát átitatja az atlantizmus. De ebből nem következik, hogy az európaiak kizárólag nyomás alatt harcolnak Oroszország ellen Ukrajnában. Az uralkodó európai globalistáknak saját okaik vannak arra, hogy összeakaszkodjanak velünk. Nem az orosz birodalmi terjeszkedéstől való színlelt félelemről van szó – ez többnyire csak retorika. És nem is annyira az ideológiáról, vagy az újra felszínre törő történelmi komplexusokról. A saját propagandájuk, és érzelmeik hatása alatt cselekszenek.
Európa globalista elitje meggyőzte magát arról, hogy Moszkva győzelme Ukrajnában súlyos csapást mérne alapvető intézményi értékeikre, az Európai Unióra és a NATO-ra. Ezért fütyülnek az országaik nemzeti érdekeire, s tudatosan komoly gazdasági áldozatokat hoznak a magasabb (mint mindig, kritikus helyzetben) politikai célok érdekében. Németország gyors ipartalanítása, amely nemcsak a német vezetés beleegyezésével, hanem aktív közreműködésével zajlik, a legvilágosabb példa erre.
„De nem is ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy 1945 óta először fordul elő, hogy az európai vezetőket pszichológiailag nem korlátozza sem az orosz hatalomtól, sem a nukleáris fegyverektől való félelem”
Megtalálták a módját annak, hogy közvetve, az ukránokon keresztül harcoljanak Oroszország ellen. A fronton elszenvedett nagyon súlyos személyi veszteségek, és az országból való tömeges elvándorlás ellenére Ukrajna még mindig jelentős mozgósítási erőforrással rendelkezik, és Ukrajna fegyveres erői keményen harcolnak. Nagy európai országok még mindig óvakodnak attól, hogy reguláris csapatokat küldjenek Ukrajnába, de lehetőségük van önkéntes erők felállítására erre a célra. A lényeg itt az, hogy az európaiak arra számítanak, hogy Moszkva nem fog atomfegyvert bevetni az ukrajnai konfliktusban.
„A NATO, amely nálunk erősebb gazdasági potenciállal, technológiai és pénzügyi képességekkel rendelkezik, egy elhúzódó háborúval számol, amely végül Oroszország erőforrásainak kimerüléséhez, katonai veszteségeinek növekedéséhez, gazdasági helyzetének romlásához, és az országon belüli társadalmi feszültségek növekedéséhez vezethet”
Ha Moszkva ilyen körülmények között nem tudja elérni a különleges művelet céljait, az valójában a vereségét fogja jelenteni, és ez súlyos következményekkel jár az ország politikai helyzetére nézve. Az európai „optimisták” még mindig reménykednek az Oroszországi Föderáció jelenlegi politikai rendszerének összeomlásában, és az állam ezt követő, a Nyugat érdekeit szolgáló átalakításában. Ennek eredményeként Európa évszázados „orosz problémája” megoldódna.
„A jelenlegi helyzetben el kell ismernünk, hogy a Nyugattal szembeni politika hagyományos orosz megközelítése, mint az egyes országok közötti ellentmondások kihasználásának művészete, már nem működik. Európa és a Nyugat egésze most úgy egyesült ellenünk, mint még soha”
Sem 1812-ben, sem 1941-ben, de még a hidegháború alatt sem volt ilyen fokú összetartás az oroszellenes frontban Európában. Ma az európai országok között nemcsak, hogy nincsenek Moszkva szövetségesei vagy szimpatizánsai, de még olyanok sem, akik semlegesek lennének vele szemben. Finnország és Svédország csatlakozott a NATO-hoz, Ausztria, Írország és Svájc az oroszellenes szankciókhoz. A baráti Szerbia és a Bosznia-Hercegovinán belüli Szerb Köztársaság erősen függ a Nyugattól, és kevés a mozgásterük. A magyar és a szlovák szembenállás abból fakad, hogy engedményeket akarnak kicsikarni Brüsszeltől, nem pedig az Oroszország iránti szimpátiából. Ez az ellenzék fejlődik, de meglehetősen szűk keretek között, és még nem nyert stratégiai jelentőséget.
„Azt is fontos megérteni, hogy a hagyományos geopolitikai és geoökonómiai tényezők, amelyek a második világháború után stabilizálták Európát, elvesztették jelentőségüket. Képletesen szólva, a nagyobb európai konfliktusokkal szembeni biztosítékok <kiégtek>”
Franciaország végleg felhagyott a Moszkvával folytatott alternatíva nélküli párbeszéd koncepciójával, amelyhez Párizs a hidegháború alatt végig ragaszkodott. Németország pedig beleegyezett, hogy megszakítja az Oroszországgal fennálló energetikai kapcsolatot, amely fél évszázadon át az orosz-német kapcsolatok egyik anyagi támasza és az enyhülési politika egyik legfontosabb pillére volt. Ennek eredményeként az európai katonai és politikai helyzet jelenleg nagymértékben instabil.
„Megszoktuk, hogy csak nevetünk a jelenlegi európai vezetőkön. Pedig nem kellene. A színpadon néha furcsa karakterek vannak, de a kialakuló dráma forgatókönyírói és a rendezői okos emberek, kifinomultak és egyáltalán nem nevetségesek”
Nem érdemes alábecsülnünk a lehetőségeiket. Az EU-nak félmilliárd lakosa van, GDP-je pedig az Egyesült Államokéhoz hasonlítható. Az európai országok katonai-ipari komplexumának potenciálja jelentős. Nagy-Britannia és Franciaország nukleáris hatalmak, és hangoztatják, hogy nukleáris erőik célja bővíthető. Azt javasolják, hogy a francia nukleáris elrettentő erőket az Európai Unió nukleáris arzenáljává alakítsák át, a brit erőket pedig a NATO amerikai nukleáris ernyőjének hasonmásává alakítsák át arra az esetre, ha Trump elnökké válva úgy döntene, hogy „behúzza” azt.
Igen, a társadalmi-politikai helyzet Európában képlékeny. Néhány országban, elsősorban Németországban és Franciaországban kialakulóban van egy konzervatív ellenelit, amely az uralkodó globalistákkal dacolva nemzeti programot támogat. Annak azonban kicsi az esélye, hogy ezek az erők a következő években hatalomra kerüljenek. Ezenkívül a jobboldali nacionalista pártokat józanul, illúziók nélkül kell értékelni. Olaszországban a jelenlegi miniszterelnök, Meloni pártja könnyen beilleszkedett a NATO-EU főáramába. Lengyelországban a Jog és Igazságosság párt globalizációellenes kormánya nyolc évig volt hatalmon, és számos kérdésben nem értett egyet Brüsszellel, kivéve a számunkra legfontosabbat, az Oroszországhoz való viszonyulást. Finnországban a helyi jobboldal vezetője, aki elfoglalta a parlament elnöki székét, lelkes oroszgyűlölő.
Igen, Trump képes megnyerni a választásokat, és újra a Fehér Házban lenni. Addig persze bármi megtörténhet. Az európaiak már most arra készülnek, hogy Trump nélkül, sőt, akár ellenére – az amerikai Demokrata Párttal koalícióban – cselekedjenek. Részben ezt már láthattuk 2017 és 2020 között. De akkor a Nyugat csak szemben állt Oroszországgal. Most nyílt, bár közvetett összecsapásról van szó. A tét erősen megnőtt – az általános bizonytalanság és a potenciális kockázatok növekedésével párhuzamosan.
„Mindebből azt lehet következtetni, hogy az Oroszország és Európa közötti konfliktus nem fog magától feloldódni, és nem ér véget kompromisszummal”
Moszkva még az ukrajnai különleges hadművelet befejezése után sem fog „békében” élni az Európai Unióval a következő 10-15 évben, vagy akár még hosszabb ideig. A kapcsolatok új normája egyrészt a folyamatban lévő konfrontáció, másrészt az Oroszországban jelenleg zajló és Európában is lehetséges átalakulások eredményei alapján fog kialakulni. Figyelemmel kell kísérnünk a nyugati szomszédaink tendenciáit, és Európa pulzusán kell tartanunk a kezünket. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy Európa, mint partner legalább egy generáción keresztül nem releváns Oroszország számára.
Ez nem tragédia. Épp ellenkezőleg, ez a helyzet a javunkra válik. A történelem során a Nyugat-Európához való közeledés ösztönözte Oroszország belső fejlődését a legkülönbözőbb területeken – ipar és mezőgazdaság, tudomány és technológia, kultúra és művészet területén. Most éppen ellenkezőleg, az Európai Uniótól való elidegenedésünk – amelyet, hangsúlyozzuk, a Nyugat kezdeményezett – Oroszországot további fejlődésre kötelezi”
„A szakadék Európával szemben egyre szélesedik, Oroszország pedig egyre erősebb. Olyan dolgokba kezdtünk, amelyektől korábban az Európára irányuló összpontosítás elvonta a figyelmünket – Szibéria és a Távol-Kelet fejlesztése, a dinamikusan fejlődő Ázsiával és a világ más ígéretes régióival való együttműködés fokozása”
Európában még nem lesz tartós béke, de a háború nem szükségszerűen elkerülhetetlen. Egy Oroszország elleni masszív NATO-támadás nem a legvalószínűbb forgatókönyv. A nukleáris háborútól való félelem nagyrészt elillant, de az európaiak sem tűnnek öngyilkosságra késznek. A társadalmak általában elfogadják az elitek retorikáját, de lelkesedés nélkül. A veszély a nyugatiak provokációiban rejlik, amelyek célja, hogy teszteljék Moszkva reakcióját a következő eszkalációs forduló előtt.
Kihasználva meglehetősen visszafogott hozzáállásunkat az Oroszország és az orosz állampolgárok elleni egyre szemtelenebb csapásokhoz, az amerikaiak tovább eszkalálják a helyzetet. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok egyes befolyásos erői számára elvileg elfogadható egy nukleáris fegyvereket bevető regionális háború Európában, amely egyszerre gyengítené az ellenséget (Oroszországot) és a versenytársat (az EU-t). Moszkva figyelmeztetéseit, hogy egy ilyen háború elkerülhetetlenül érintené Amerikát is, alaptalan ijesztgetésnek tekintik.
„Így a túlzott visszafogottság részünkről bátoríthatja az ellenfelet, és katasztrofális frontális ütközéshez vezethet”
…
A Nyugat eszkalációs spirálját meg kell törni. A nyugati stratégiai irányvonalban bekövetkező változásokra elvileg válaszoltunk. Döntések születtek az Orosz Fegyveres Erők létszámának jelentős növeléséről, a Leningrádi és Moszkvai Katonai Körzetek újjáalakításáról, valamint új katonai alakulatok és szövetségek létrehozásáról. Oroszország és Belarusz integrációja egyre mélyül – katonai, hadipari és politikai téren. Stratégiai szempontból a két ország ma már egységet alkot. Az orosz taktikai atomfegyverek telepítése a Belarusz Köztársaság területére azt jelzi, hogy a szuverenitásába és területi integritásába való beavatkozással szemben határozottan fel fognak lépni, beleértve, ha szükséges, a NATO-országok elleni csapásokat is. Az orosz külügyminisztérium figyelmeztetett, hogy a Nyugat által az ukrán légierőnek átadott F-16-osok NATO-repülőtérre telepítése orosz csapások célpontjaivá teszi ezeket a bázisokat.
Ezek helyes lépések, de az is igaz, hogy a teljes NATO-blokkal való katonai egyensúly elérése a hagyományos fegyverekkel lehetetlen feladat, és amint a Szovjetunió tapasztalatai mutatták, katasztrofális a gazdaságra nézve.
„Tovább kell lépnünk, meg kell erősíteni a stratégiai elrettentést, aktivizálni kell azt, hogy képes legyen a katasztrofális fejleményeknek elébe menni. Oroszország fő ellenfelének fel kell ismernie, hogy az aktív szerepet játszó Európa már most is veszélyben van. Az uniós államoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy mi történik velük, ha az ukrajnai konfliktusban való egyre növekvő szerepvállalásuk a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációhoz vezet”
Kalinyingrád és a Krím különös figyelmet érdemel. A NATO bármilyen kísérlete az orosz exklávé blokádjára Moszkva nukleáris fegyverek bevetésére való hajlandóságának demonstrálását vonná szükségszerűen maga után. Egy ilyen demonstráció a nukleáris fegyverek tesztelésére vonatkozó moratóriumból való korai kilépés, majd a megfelelő tesztek elvégzése lehet. A Krím és Szevasztopol biztonságának fokozása érdekében repülési tilalmi övezetet lehetne kijelölni a Fekete-tenger Krímhez közeli vizei felett. Az ebben a zónában tartózkodó nyugati drónokat meg kellene semmisíteni.
Az orosz külpolitikai stratégiában alkalmazott stratégiai elrettentés koncepciója egyértelműen egy visszafordíthatatlanul letűnt korszak lenyomatát viseli. Arra összpontosít, hogy megakadályozza az Oroszország elleni nukleáris támadást, vagy az országunk elleni tömeges fegyveres inváziót. Ez rendkívüli, kivételes fontosságú feladat, és mindaddig szakadatlanul fennáll, amíg léteznek nukleáris fegyverek.
„A jelenleg kialakult helyzetben azonban Oroszországnak a legfontosabb feladata kedvező külső feltételek biztosítása az ukrajnai győzelem eléréséhez. Az európaiak gyakran színlelt félelmét a győzelmünktől át kell alakítaniuk valódi félelemmé – az ellenünk irányuló kísérleteik következményeitől való félelemmé. Ehhez meg kell ragadni a politikai-stratégiai kezdeményezést, és át kell térni az elrettentéstől, azaz az ellenség tetteire való tényleges reagálástól annak hatékony megfélemlítésére”
Logikus, hogy a hiteles elrettentés megköveteli az elszántságot, hogy a fenyegetést tettekre váltsuk. Ez ijesztő. De a hidegháború tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyhatalmak közötti béke kibékíthetetlen konfliktusok idején csak a félelemre támaszkodhat. A félelem hiánya halálosan veszélyes, ezért le kell győzni, mielőtt túl késő lenne.
(A szerző a moszkvai Közgazdaságtudományi Felsőoktatási Intézet Katonai Világgazdaság és Stratégia Intézetének kutatási igazgatója; az IMEMO RAS Nemzetközi Biztonsági Központjának vezető kutatója.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
sajnálom hogy nem sajnálom says:
Nagyon nagy létszámú tanácsadót alkalmaz minden kormányzat. Mi átlagemberek tudjuk hogy a szavazatgyűjtésben hatékony politikusok nem értenek semmi máshoz, és az ostobának tűnő döntéseiket ezzel magyarázzuk egymás közt saját magunknak.
Pedig a szakértői testületek tagjait pont azért fizetik bőségesen, hogy a politikus ne csak azt tudja pontosan hogy miről dönt amikor megnyomja a szavazógombot – hanem arról is tudva tud, hogy annak a döntésnek mi lesz a rövid és a hosszú távú hatása is.
Amit itt most olvashattunk, az csak nekünk elgondolkoztató és újdonság.
csakafidesz says:
“Az európaiak gyakran színlelt félelmét a győzelmünktől át kell alakítaniuk valódi félelemmé – az ellenünk irányuló kísérleteik következményeitől való félelemmé.”
——————————————————————————————————————————————————————
A félelem pszichológusok elé való téma. Köztudott, hogy a félelem nem jó tanácsadó. De a jelenleg európai elit, nyugati elit nemcsak a reális félelem érzettől szakadt el, hanem a valóságtól és a józan észtől is. A liberális mantrák és a genderelmélet végtelenül erőszakos rákényszerítése a normális emberek többségére bebizonyította, hogy nincsen igazi ellenállás az emberekben. Valahogy mindenki gyáván beáll a sorba. Még az évszázadok óta használt anyanyelvet is meg lehet erőszakolni és torz fogalmak használatát ki lehet kényszeríteni ellenállás nélkül. Meglepő, hogy a tömegek ennyire passzívak. Akármerről nézzük a mai liberálisok ténylegesen elmebetegek. Az agyszüleményeket sajnos komoly állami apparátus erőlteti. A liberálisok (mint az elmebetegek általában) nem félnek. Nem fogják fel ugyanis, hogy mi az ami valóságos, mert a saját téveszméik rabjai. Ezeket semmi sem tudja elrettenteni, és magukkal ránthatják -akár egy atomháborúba is- az emberiséget.
Személy szerint én akkor kaptam fel először a fejemet amikor az egykori, volt náci fajüldözés elemei bukkantak fel. Anno tilos volt zsidó művészeknek fellépni, és most az orosz zongorista van kitiltva a hangversenyteremből, és az orosz sportoló az olimpiáról. Ettől a ponttól a szimpátiám inkább az üldözötteké. Mert az egy dolog, hogy nem tetszik Oroszország politikája, de egészen más dolog, hogy az orosz származású embereket megbélyegzik a nemzetiségi hovatartozásuk miatt. Ettől a ponttól nem tudom elfogadni a ‘Nyugat’ politikáját. Sajnos semmit nem tudok tenni ellene.
HandaBandy says:
A nyugati társadalmak elérték a delelőjüket, minden jel erre utal. Nincs pl. számottevő gazdasági húzóágazat,
a sokáig sztárolt számítástechnika látványosan már nem az. Amit most annak aposztrofálnak, a hadi termelés és
a “zöldítés” messze nem közvetlen gazdasági igény hanem egy államilag/kormányzatilag preferált és elrendelt
dolog. Nevezhetjük nyugodtan bújtatott tervgazdaságnak is. Kézenfekvő tehát a következtetés , hogy a bővülést
immáron más kárára lehet csak folytatni (neokolonializmus, modern rabszolgaság, esetleg sima kirablás). Ennek a
“target”-je lenne Oroszország. Azonban ez a dió messze keményebbnek, jelen állás szerint törhetetlennek bizonyult.
Ugyan Oroszország gazdasági lehetősége már csak a lélekszám miatt sem érheti el akár Nyugat-Európáét de megjelent
a BRICS és bár most még több a kérdés mint a válasz de mégis egy olyan méretű lakossággal bíró konglomerátumnak
ígérkezik amire az eddigi történelemben nem akadt példa. A technológiai állapot pedig mulandó mert elégséges darab
példa akad rá, hogy kitartó, célirányos és szorgalmas munkával ez az akadály is bőven vehető, igaz nem 7-8 év alatt.
A katonai hatalmat illetően talán épp a nyugati világ került most magyarázkodási kényszerbe mert úgy látszik, hogy
bajsza van a menyasszonynak és a vőlegény pedig nem borbély. Az oroszok nagyon is céltudatosan tartják a nukleáris
képességeiket aktívan hiszen egy hidegháborús korszakban már bebizonyosodott, hogy az elrettentés az igazi figyelem
felkeltő erő. Emellett jól látszik, hogy Putyinék nem véletlen öltek sok fejlesztést olyan hatékony hordozóeszközökbe amik
a nukleáris arzenált is ki tudják szolgálni.
A pénzügyi hatalom pedig talán a quadriga (politika-gazdaság-technológia-pénzügy) leginkább virtuális komponens. Mi is
ui. a pénzügyi hatalom? Rendkívül leegyszerűsítve a hit, hogy egy adott pénz (pl. a US dollár) ér valamit. Ergó kapok érte
valamit. Pl. aranyat. Viszont ha valaki meztelen a császárt kiállt és mindenki menekülni kezd akkor hamar láthatóvá válik, hogy
a dollár mögött messze nincs az a fedezet amit most boldog-boldogtalan belelát ( USA eladósodottság mértéke pl.). Csupán
a hit. Így aztán szemmel is jól kivehetők a kínai próbálkozások e tekintetben és Oroszország sem omlott össze a SWIFT-ből
való kizárástól.
Kis koromban nem hittem volna el, hogy a Vörös Hadsereg kivonul a hazánkból, meglett férfiként is meglepett, hogy bevettek
minket az akkor hőn áhított EU-ba. Sajnos viszont úgy látszik, hogy vén koromra meg kell érnem Európa minden szintű összeomlását.
A szerves fejlődést máshogy gondoltam el.
Köszönöm a türelmet.
Karcsi says:
Sok jó megjegyzés hangzott el az előttem szólók részéről. A 90-es évek alatti rablás bonanza ami a Szovjet Unió szétesését követte és Oroszországot súlytotta elbódította a Nyugatot. Amikor Putyin lepett a kormány élére rögtön tudta, hogy Oroszországnak modernizálnia kell a nukleáris arzenálját. Ennek csöndben rögtön neki is álltak, és olyan jól végezték a dolgukat, hogy ma Oroszország nukleáris technológiája messze magasabb mint az USA-e és a többi nukleáris fegyverrel rendelkező országoké. A Nyugatnak a kapzsisága lett a veszte – és itt főleg az USA-ra gondolok, mert minden gyártást kiszervezett, így gyári kapacitása a béka feneke alatt van. Jó példa erre a Boeing szituáció, ahol a minőség a szőnyeg alá került és a nyereség lett az imádott cél.
Az oroszok tudjak, hogy nekik a további időszakban mindig egy két lepessél előbbre kell tartani a nukleáris téren és ha lehet, más fontos gazdasági területeken is a Nyugattal szemben. Ez így is lesz.