
„Ebben a saját jelentőségébe beleszédült kavalkádban a valósággal egyébként is nehezen, sokszor már láthatóan csak stimulálók segítségével szembesülni képes Zelenszkijt elragadja a hév, és újabb ámokfutásba kezd”
Fotó:EUROPRESS/Ludovic MARIN/AFP
Párizsnak van stílusa. Felkap, elszédít, illúzióba ringat. A franciák értenek hozzá, hogyan kell a vendéget elszédíteni. Így volt ez Volodimir Zelenszkij minapi látogatásán is. Emmanuel Macron megadta a módját. Az Eiffel torony kék-sárga fényekben úszott, a sajtó körül udvarolta az ukrán elnököt. Mintha csak 2022 tavaszán lennénk, amikor még az egész világ együtt érzett Kijevvel, Zelenszkijt pedig háborús hősként fogadták mindenütt. Macron most úgy tett, mintha azóta semmi nem változott volna, pedig nagyon is sok víz lefolyt a Szajnán. A pompa, a látványos külsőségek persze nemcsak Zelenszkijnek szóltak, hanem a francia gloire fényesítését is szolgálták.
„Macron úgy tett, mintha Párizs még mindig a világ egyik központja lenne, Franciaország pedig meghatározó globális hatalom. Ehhez igazából díszletként szolgált az áldozat szerepébe magát beleélő Zelenszkij, és a valahol az úgynevezett tettre készek realitásoktól elrugaszkodott, maguk fontosságának a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonító koalíciójának vezető politikusai is”
Ezzel a látvánnyal annyit minden esetre sokaknál elértek, hogy a látvány egy pillanatra elfedte, hogy a külsőségek mögül valójában hiányzik a tartalom, és a világot az itt egybegyűltek legfeljebb szeretnék irányítani. Ha azok a fránya képességek erre felhatalmaznák őket.
Ebben a közegben Zelenszkij is úgy érezhette magát, mint az a színész, aki még egyszer, utoljára kimegy a színpadra és körbe hordozza a szemét kedvenc közönségén. Visszagondol a régi dicsőségre, amikor még tényleg őrjöngött érte a publikum. A szemében megcsillan néhány könnycsepp, dacosan felveti a fejét, és elragadja a színpad varázsa. Talán utoljára – sosem lehet tudni -, így ki kell élvezni minden pillanatot. Még akkor is, ha a régi, megkopott repertoár azért már nem ragadja el úgy a nagyérdeműt, mint két-három éve.
„Ne csodálkozzunk tehát, ha ez a helyzet még egy tapasztalt színészt is elszédít. A reflektorok elvakítják. Főképp azok után, amit nem sokkal korábban egy másik színpadon, a Fehér Ház Ovális Irodájában kellett átélnie. Igyekezett hát elfelejteni a megaláztatást, a füttyöt, az előadás csúfos félbe szakadását”
Peregtek hát a harci dobok, nagyívű terveket vázoltak fel békefenntartókról, Ukrajna támogatásáról, Oroszország megtöréséről és Európa megvédelmezéséről. Arról, hogy a szuverén Ukrajna maga dönt arról, milyen csapatokat fogad a területén. Közben durcásan moralizáltak arról, hogy a Nagy Testvér hátba szúrta őket, és lepaktált a patás ördöggel, de ezt ők bizony nem fogják megengedni. Ezt a harcot ugyanis nemcsak Európáért, hanem az igazságért, a demokráciáért vívják. A végsőkig. Főképp, ha ebben azért a Nagy Testvér is segít majd. Mert a harcias politikusok a lelkes pózolás közben arról elfeledkeztek, hogy kissé előre szaladtak, és inkább már csak szép jelmezeik vannak, katonáik nem nagyon. A Nagy Testvér azonban megüzente, hogy finita la commedia, és az ilyen szövetségesek rosszabbak az ellenségnél.
Emmanuel Macront és Keir Starmert azonban azonban sodorja magával a régi dicsőségnek az új kihívások jelentette kétségbeeséssel vegyes érzése. Még a fülükben cseng a tegnapi dallam, miközben a lemezjátszóra már új lemezt raktak fel. Tolják maguk előtt Zelenszkijt a mellékszereplők pedig vegyes érzésekkel asszisztálnak az előadáshoz.
„Ebben a saját jelentőségébe beleszédült kavalkádban a valósággal egyébként is nehezen, sokszor már láthatóan csak stimulálók segítségével szembesülni képes Zelenszkijt elragadja a hév, és újabb ámokfutásba kezd”
Az önbizalmát a külsőségek mellett megnöveli, hogy a franciáktól, 2, míg a többiektől ehhez még 11 milliárd eurót összekalapolt, ami az állam működtetésére és a harcok folytatására elég lehet újabb néhány hónapig. Hogy teljes legyen a kép, a kétmilliárd mellé Macron még páncéltörő rakétákat, föld-levegő rakétákat, páncélozott járműveket, drónokat és Mirage vadászrepülőgépeket is ígért Ukrajnának.
„S ha ebben az állapotban még eléje tolnak egy mikrofont, akkor az lesz belőle, ami lett. Az újságírókat látva Zelenszkij megnyílt”
Amikor a beszélgetés során az egyik újságíró megkérdezte tőle, valójában mitől fél Vlagyimir Putyin, rögtön rávágta , hogy a hatalom elvesztésétől. S nemcsak fél, hanem egyenesen retteg. Majd Putyin koráról kezdett beszélni. „Hamarosan meg fog halni, ez tény, és ennek vége lesz” – mondta jobb híján az orosz elnök egészségi állapotáról keringő pletykákat felmelegítve Zelenszkij. Előtte az olyan „oroszbarát” országokra utalva, mint például Magyarország, még arról is értekezett, hogy Putyin megpróbálja belülről támadni az Európai Uniót. Belemelegedve a beszélgetésbe odaszúrt még Donald Trump megbízottjának, Steve Witkoffnak is, mondván, ő az ingatlan bizniszből jön, és általában olyan kérdésekben szokott dönteni, hogy merre nézzenek az ablakok. Zelenszkij Párizsból elutazva sem állt le. Ecsetelte még, hogy mennyire fűti őt a gyűlölet Oroszország iránt, beleélte magát abba, hogy a Trumppal szemben állók koalíciójának kirakat figurájaként neki még van jövője, így visszautasított minden területfeladást, megüzente Washingtonba, hogy a természeti kincsek koncessziójáról szóló szerződés legújabb változata sem felel meg neki, az Amerika által nyújtott katonai támogatás pedig nem hitel, hanem Kijevnek járó segítség, és Ukrajna nem tartozik semmivel. Majd miközben a béke iránti elkötelezettségéről biztosította Trumpot, biztos, ami biztos, szétlövette az Európába vezető Testvériség gázvezeték szudzsai mérőállomását. Bizonyára annak jegyében, hogy Washington most éppen az energetikai infrastruktúra elleni támadások leállításán dolgozik.
„Ezzel az ukrán elnök lényegében biztosította az amerikai és az orosz felet a megbízhatatlanságáról, rávezette őket arra, hogy vele szemben erővel kell fellépni. Persze, ők ezzel már idáig is tisztában voltak”
Az ukrán elnök fejében meg sem fordult, hogy ez a stílus még egy nyerő helyzetben lévő ország vezetőjétől is elfogadhatatlan. Arról már nem is beszélve, hogy Donald Trump jó hat évvel idősebb Putyinnál, Witkoff pedig még az ingatlan bizniszból vagy 40 éve a barátja. Az ő és országa sorsa pedig alapvetően az amerikai elnök jóindulatától függ.
„Zelenszkij azonban semmit sem tanult az Ovális Irodában történtekből”
Meg is kapta rögtön visszakézből az orosz elnöktől, hogy új emberek jönnek, így most nincs kivel aláírni a békeszerződést, Ukrajnát pedig a választásokig nemzetközi fennhatóság alá kell helyezni. De biztosak lehetünk abban, hogy Trump sem felejti el ezeket a szavakat. Ezek után a Bankován a tanácsadók megint csak foghatják a fejüket, Moszkvában pedig azért szorítanak, hogy Zelenszkij minél többször legyen ilyen feldobott, eufórikus állapotban, és ebben a helyzetben lehetőleg dugjon valaki az orra alá egy mikrofont. A többit majd a Történelem elintézi.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Csak halkan jegyzem meg, hogy a Volodimir Zelenszkij névre hallgató “zenebohóc” alkalmassága az első perctől kezdve kérdéses volt. Sajnos forgattak egy 51 részes tévésorozatot “A “nép szolgája” (Слуга народу) címmel 2015-ben, és a Bolondok Országában annyira megtetszett az embereknek a látszólag határozott elnök figurája (Zelenszkij) hogy a filmet a valósággal összetévesztve 2019-ben megválasztották Ukrajna elnökének. Ezzel a filmbeli elnökből tényleges elnök lett, csak éppen ez utóbbira már nem volt előre megírt forgatókönyv. Akárhogy nézzük egy színésznek könnyű, mert nem kell neki gondolkodni, csak felmondani a szerepét. Nem kell mérlegelnie a szavai súlyát, a felelősség a drámaíróé. A fellépését, gesztusait pedig a dramaturg és a rendező ellenőrzi. A valóság az más, és egy államfő az bizony döntésekre kényszerül. Ráadásul el is várják ezt tőle, sőt -horribile dictu- még azt is, hogy helyesen döntsön.
Zelenszkij pedig bevonul mindenhova, mint a “nép szolgája” és épp az aktuálisnak vélt mondatokat mondja fel a filmből. (Tényleg ellenőrizni kellene, hogy hányszor csúsztak ki a száján filmből vett mondatok a nemzetközi találkozókon..)
Az Ovális Irodában szembesítették őt először azzal, hogy a való világban nem ő filmszereplő, hanem egy bukott államfő. Szaladt is gyorsan haza Európába, az ismerős Brüsszelbe ahol folyamatos operett előadást láthatunk. Tekintve, hogy az Európai Unió vezetői mind a mai napig a Mágnás Miska operett szerepét játsszák, ahol senki sem adja önmagát, mert többnek akar látszani, ezért az álmágnások ígérnek neki sok pénzt, paripát és fegyvert hiszen az egész darab a látszatról szól. A “nép szolgája” itt érzi jól magát. Ebben a művilágban, a többi színész között.