„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

„Zelenszkij egy gazember!”

2026. jan. 11.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Nicolás Maduro elrablása az elemzőktől a politikusokig lázba hozta a világot. Van, aki a szabályokon alapuló globális rend végleges összeomlását látja a történtekben, és elítélik az Egyesült Államok agresszivitását, míg mások épp ellenkezőleg, egy diktátor megbuktatása miatt éltetik – vagy csak mentegetik az amerikai elnököt. Megint másoknak az jut a történtekről az eszébe, hogy ez a különleges katonai művelet lényegében igazolja Oroszország ukrajnai invázióját. Az ukrán elnök azonban – akárcsak a viccbeli Móricka – megint csak arra gondolt, hogy fordíthatná át a háborús vereséget győzelemmé. Jobb ötlete persze nem volt, mint elraboltatná Vlagyimir Putyint is. De kit is terelget az amerikai érdekeknek megfelelő irányba, és adott esetben „takarítana el” az útból valójában az amerikai elnök? Mit gondol igazából Volodimir Zelenszkijről Donald Trump?

„Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük Trump viszonyulását Zelenszkijhez. Az amerikai elnök naivan és ártatlanul az erő kultuszát vallja. Miért szimpatizált egyáltalán Oroszországgal? Mert azt látja, hogy erősebb, mint Ukrajna” #moszkvater

„Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük Trump viszonyulását Zelenszkijhez. Az amerikai elnök naivan és ártatlanul az erő kultuszát vallja. Miért szimpatizált egyáltalán Oroszországgal? Mert azt látja, hogy erősebb, mint Ukrajna”
Fotó:EUROPRESS/TOM BRENNER/AFP

„Nos, mit mondhatnék? Ha a diktátorokkal így lehet bánni, akkor az Egyesült Államok tudja, mit kell tennie ezután” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij, nyilvánvalóan arra utalva, hogy az amerikaiaknak most el kellene rabolniuk Putyint. Bár ezt az ötletet sokan viccnek vették, a valóságban úgy tűnik, hogy Kijev valóban ki akarja használni a venezuelai hadműveletet, pontosabban a sikerét követő washingtoni eufóriát, hogy rávegye Trumpot egy Moszkvával szembeni keményebb álláspont képviseletére.

„De még mielőtt elhessegetnénk magunktól azt a gondolatot, hogy a szabályokon alapuló világrend, a demokrácia védelmezőjének a szerepében előszeretettel tetszelgő ukrán elnök elraboltatná Putyint, és végső kétségbeesésében orosz vezetők halálát kívánja, Zelenszkij immár egy Ramzan Kadirov elleni amerikai műveletről ábrándozva megint megszólalt”

Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy az Egyesült Államok rendelkezik eszközökkel ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, és tudja is, hogyan kell azokat használni. A lényeg, hogy Ukrajna prioritás legyen Washington számára. „Íme itt van Maduro esete. Igen, végrehajtottak egy műveletet. Az egész világ látta az eredményeket. Gyorsan és hatékonyan cselekedtek. Nos, hajtsanak végre valamilyen műveletet ez ellen a… Hogy is hívják? Igen, Kadirov. Ez ellen a gyilkos ellen. Talán akkor majd Putyin is belátja, hogy ez így nem mehet tovább, és újragondolja a dolgokat” – morfondírozott Zelenszkij.

„Mondhatnánk erre, hogy óvatosabbnak kéne lenni a tudatmódosító szerekkel, de azért értsük meg Zelenszkijt is. A háború, a rendkívüli pszichés és fizikai terhelés ránézésre is jól láthatóan szétzilálta a személyiségét. Ráadásul Ukrajna egyre szorultabb helyzetben van a frontokon, diplomáciai téren is erős nyomás alatt áll, miközben már otthon is a falnak szorítják az ellenfelei. Ebben az állapotban pedig ne csodálkozzunk annyira azon, hogy ilyen gondolatok forognak az ukrán elnök fejében”

Még azonban mielőtt továbblépnénk, nézzük meg, hogyan reagált minderre a közösségi médiákat másik oldalon előszeretettel fegyverként használó csecsen vezető, akinek szintén nem kell a szomszédba mennie egy-egy csípős, extravagáns kijelentésért.

„A bohóc (Volodimir Zelenszkij – a szerk.) azt javasolja az Egyesült Államoknak, hogy raboljanak el engem. Még csak nem is azzal fenyegetett, hogy ő maga tenné meg, ahogy az egy férfitől elvárható lenne. Zé gyáván arra célozgatott, hogy szívesen maradna a háttérben, és biztonságos távolságból figyelné, ahogyan valaki más megbünteti Ramzan Kadirov bácsit. Mit meg nem próbál ez az ördög, körözést ad ki ellenem, szankciókat vezet be, most meg már az amerikaiakat hívja segítségül. Ha fegyverrel nem is segítenek, legalább Ramzant rabolják el. Zelya, legalább próbálj meg férfiként viselkedni. Nem fog sikerülni, de próbálkozz! Ne alázd meg magad! Ha lenne benned egy csepp férfiasság, megértenéd, mennyire szánalmasan és megalázóan hangzanak a szavaid” – üzente az ukrán elnöknek Kadirov.

„S akkor térjünk vissza ahhoz, miben is reménykedik Zelenszkij? Ugye abban, ha már a háborút nem tudja megnyerni, akkor megpróbálja megnyerni a békét. Méghozzá úgy, hogy az európai fősodor segítségével Ukrajna oldalára állítja Trumpot. Arról persze elfeledkezik, hogy az Egyesült Államok nem érdekelt Oroszország megalázásában. Ráadásul miközben az amerikai elnök Putyint azért érezhetően tiszteli, addig Zelenszkij iránt láthatóan ellenszenvet érez”

Azon az ominózus 2025 februári találkozón az Ovális Irodában nemcsak a megváltozott amerikai érdekek, de Donald Trump és J.D. Vance Volodimir Zelenszkijjel szemben érzett személyes ellenszenve is kirajzolódott. „Azon a délutánon, amikor a Fox News leadta az összecsapás (azaz az Ovális Irodában történt szóváltás – a szerk.) felvételét, Pete Hegseth védelmi miniszter az irodájában felhangosította a tévét, hogy jobban hallja a megjegyzéseket. Ahogy a Pentagon tisztviselői felidézték, Caldwell és mások bejöttek, majd felváltva és örömmel gúnyolták Zelenszkijt és dicsérték Trumpot” idézi fel The New York Times. De amikor 2025 végén az ukrán elnök Floridába érkezett, akkor sem várta vörös szőnyeg és hivatalos amerikai köszöntés. Nem véletlenül.

„De Trump a csapatával folytatott beszélgetésekben sem fogta vissza magát Zelenszkijjjel kapcsolatban”

Ahogy szintén a The New York Times megszellőztette, „gazembernek” nevezte az ukrán elnököt. „Az első ciklusa alatt Trump Ukrajnát, és nem a Kremlt hibáztatta a 2016-os választásokba történő beavatkozásért. Az első impeachmentjéhez pedig az vezetett, hogy a Biden család ügyeinek kivizsgálása érdekében igyekezett nyomást gyakorolni Zelenszkijre. Tanácsadói szerint Trump néha úgy emlegette Zelenszkijt a találkozóikon, hogy »ő egy gazember«” – emlékeztetett a mélyen gyökerező ellenszenv kialakulásának az előtörténetére a lap.

„Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük Trump viszonyulását Zelenszkijhez. Az amerikai elnök naivan és ártatlanul az erő kultuszát vallja. Miért szimpatizált egyáltalán Oroszországgal? Mert azt látja, hogy erősebb, mint Ukrajna”

S a már említett egyéb okok mellett miért nem kedveli ennyire Zelenszkijt? Nos, erre van egy mondás: „Egy nő ereje a gyengesége.” Trump pontosan ezt nem tudja megbocsátani Ukrajnának – hogy a saját gyengeségével kereskedik. Ha odafigyelünk a konfliktusban részt vevő felekkel kapcsolatos amerikai hozzáállás ingadozásaira, láthatjuk, hogy mindez összhangban van Oroszország relatív sikereivel és kudarcaival. Nem tudták elfoglalni Pokrovszkot őszre, erre Trump „papírtigrishez” hasonlította Oroszországot, majd amikor fordult a kocka, bedobta, hogy „Ukrajnának megint nincsenek térképei”. Oroszországnak ebből meg kell értenie, hogy Trumpnál az erő felmutatásával érhet el tiszteletet, és így sikert. A gyengéket, panaszkodókat kineveti.

„De Trumpot – mint azt egyik olvasónk egy hozzászólásban tűpontosan megfogalmazta – az ukrajnai konfliktus lezárása tekintetében jó eséllyel egyéb okok miatt sem sikerül Kijevnek, az európai fősodornak és a republikánus <héjáknak> átállítaniuk”

Az alaphelyzet, hogy a Fehér Ház igyekszik lezárni a háborút, hátat nem fordít, de érezhetően egyre kevésbé foglalkozik Ukrajnával. S nemcsak Zelenszkijt, de a brüsszeli vezetést sem kedveli, márpedig az európai/ukrán feltételek teljes elfogadása Brüsszel és Kijev diplomáciai győzelme is lenne. Ráadásul Trumpnak most fontosabb, hogy visszaszerezze az Amerikától távolodni látszó, vagy stratégiailag fontos területeket. Latin-Amerika, Grönland, Irán most fontosabb a számára. Előbbi a Monroe-elv, az olaj, és a kritikus ásványok miatt, Grönland hasonlóan, Irán a kínai/orosz terjeszkedés elvágásáért. Arról már nem is beszélve, hogy a fenti geopolitikai szembenállásban Washington Moszkva és Peking ellenében cselekszik, az ukrajnai rendezésben viszont némi esélyt lát arra, hogy kicsit elléptesse Oroszországot Kínától. S végül, Amerika sincs olyan erős, hogy ennyi felé szakadjon szét. Túl sok belső problémája és óriásira duzzadt adóssága van. Bár még nem akkora léptékű, de a dedollarizáció is érezteti már a hatását, a problémák pedig összeadódnak. Túl macerás és kockázatos lenne még nekimennie egy atom nagyhatalomnak is. Trump így fontossági sorrendet állít fel, és egyenlőre úgy látszik, ebben nem Ukrajna az első.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

  1. Még jó, hogy nem sikerült Zelenszkijnek átállítani Trumpot, aki egy hét alatt levette Moszkva emberét Venezuelában, lefoglalt két orosz tankert, egyiket orosz hadihajók orra előtt, zöld utat adott az újabb szankcióknak Oroszország ellen, és primitívnek nevezte Putyint. Mi lett volna ha sikerül?

    • Tisztelt Ismeretlen, a névtelenség homályából kikiabáló Senki! Ez is egy olvasat, még ha elég egyszerű is. Itt a béketervről van szó. Milyen új szankciókról beszél? Persze, az benne van, hogy Trump még válthat, de akkor egy darabig még nem lesz ukrajnai rendezés. Lehet ezért is szorítani, de nem érdemes. Üdvözlöm az összes rejtőzködőt!

    • Ha jól értem Önt amikor Putyin összeveszik egy hepciáskodó csepűrágóval az fuj, ha az USA elvisz egy neki nem tetsző embert az hozsánna. Nyakon öntve a szokásos az “oroszok már a spájzban vannak” meseszósszal. Mert Szergejnek nem szabad. Viszont Ukrajnában NATO kiképzőt játszani igen Sam bácsinak igen. Az kóser.

      S mindezt értékalapú, a nemzetközi jogot és a demokráciát védő módon tette Trump. Na, ennek tapsol a zongoraművész, aki lehet, hogy legális, de már régóta nem legitim. Kérem, a hivatkozást a módosított ukrán alkotmányra mellőzze, mert a választások kiírása (részben) elnöki döntés Ukrajnában! Az hogy, a liberált sajtó néha minek nevezte Trump-ot azt most nem is célszerű megvizslatni.

  2. “Mondhatnánk erre, hogy óvatosabbnak kéne lenni a tudatmódosító szerekkel, de azért értsük meg Zelenszkijt is. A háború, a rendkívüli pszichés és fizikai terhelés ránézésre is jól láthatóan szétzilálta a személyiségét.”
    Önnek pedig az orosz propaganda kritika nélküli átvételével, Stier úr. Attól, hogy az oroszok ezt terjesztik róla, még nem feltétlenül igaz.
    Feltételezem, hogy hogy Ön tapasztalt pszichiáter lehet, ha valakiről, akit nem ismer, akivel sosem beszélt és sosem találkozott, magabiztosan, ránézésre is meg tudja állapítani a személyisége szétzilálódását.

    • Hát, tényleg megpróbáltam megérteni – de komolyan – Zelenszkijt, erre lepropagandistáz. Azért ahhoz nem kell pszichiáternek lenni, hogy lássuk, négy év alatt mennyit öregedett, és mennyire szétesettebb lett Zelenszkij. Nem bohócoztam, idiótáztam, hülyéztem és zongoristáztam, mint teszik azt – számomra visszataszítóan – sokan. A tudatmódosítókat azért vehetjük tényeknek, mert ezt azért nem az orosz narratíva találta ki. Tehát ne védje Zelenszkijt, mert ezzel a mondattal nem támadtam. Inkább sajnáltam. Persze, ettől még a legtöbb dologban nem értek egyet vele. Azt viszont kikérem, hogy ezért engem minősítgessen. Meg természetesen másokat sem. Sértő, hogy nem feltételezi, ezt én így is gondolom. Ezt akkor se tegye, ha egy-egy mondat kapcsán felindult állapotban van. Próbáljon tényekkel operálni, a mások véleményét pedig elfogadni. Nem kell egyetérteni, csak elfogadni, hogy más a véleménye valakinek, mint Önnek. Ez most az admin figyelmeztetése volt, vegye hát komolyan! S ne sértődjön meg – ha netán erre gondolt volna -, mert a közvetlenül cikk alatt kommentelőket – még a névteleneket is – sokkal jobban becsülöm, mint az Fb huszárjait. Ezért aztán itt erőmből telően igyekszem a vitát normális mederben tartani. Mert a normális vitából tanulni is lehet. Már csak azért is, hogy ez itt lehetőleg ne “fészbukosodjon” el. De tisztelni egymást, a másikat csak úgy lehet, ha elfogadjuk, hogy más a véleménye, nincs személyeskedés, nincsenek sértő odaszúrások. A megértését kérem.

      • Sajnos ebben az országban már jó ideje teljesen kiveszett a vitakultúra. Szekértáborok vannak, az emberek a saját információs buborékjukban élnek, nem akarják meghallani a sajátjuktól eltérő véleményeket. A viták a legtöbbször gyorsan személyeskedésbe csapnak át. Sajnos egyszerűen nincs igény a más véleményen lévők megértésére, de még a meghallgatására sem. Napi szinten ezt látom és tapasztalom.
        Az orosz-ukrán háború is ilyen megosztó téma. Gyakorlatilag mindenki, akit kicsit is érdekel ez a téma, elfogult az egyik vagy másik irányba. Én is az vagyok, mint ahogy véleményem szerint ezen a portálon mindenki más is.
        Én azért látogatom ezt a portált, mert szeretném megismerni a “másik oldal” érveit és gondolkodását, és itt többnyire kulturált hangnemben mennek a viták a kommentszekcióban. Nem akarok meggyőzni senkit semmiről, csak elmondom a véleményemet.
        Nem állt szándékomban megsérteni Önt, ha mégis megtettem, az elnézését kérem.

      • Stier Úr! Kedves Gábor!
        Idézem Önt:
        ” Nem bohócoztam, idiótáztam, hülyéztem és zongoristáztam, mint teszik azt – számomra visszataszítóan – sokan. ”
        Hát számomra inkább az volt visszataszító amikor láttam hiteles videón, hogy egy tévé műsorban Zelenszkij a nagyrabecsült, de szerény f.szával verte a zongorát. Ezek után már nem lepett meg, hogy a Fehér Házban oroszul káromkodott az elnök jelenlétében.
        Z. viselkedése tényleg nem felel meg az elvárt normáknak. Az öltözködését tekintve pedig különbözik Fidel Castrotól, hogy nem hord pisztolytáskát az oldalán.
        Ettől sokkal zavaróbb az állandó követelőzése amivel pénzt kér a háborúra. Méginkább az, hogy ennek az összegnek jelentős része magánzsebekben (az övét is beleértve) köt ki, és luxuscikkek lesznek az európai adófizetők garasaiból.
        Hát ez az ami visszataszító, és nem a névtelenségből kiabálók.

        • Zelenszkij viselkedésével, stílusával és kommunikációjával kapcsolatban egyetértünk. Nem gondolom ugyanakkor, hogy erre a szintre kellene lemenni a minősítésekor. Az én megjegyzésem a hazai kommunikációra irányult, azt nem tartom szerencsésnek. Finoman szólva.

      • Tisztelt Stier úr!

        Nem szokásom a hozzászólásaim formai elemeit indokolni, de most mégis megteszem.

        Adott a Z. elnök, aki a választott hazáját, népét, akik őt választották anno, anyagilag, erkölcsileg és lélekszámban is (szándékosan nem pengetem a tömeggyilkos húrt) a reménytelen csődbe vitte. Aki az őt direkt v. indirekt támogatókkal furtonfurt követelőzve packázik és a hála jele még nyomokban sem lelhető fel nála. Erre az illetőre vonatkozó mérhetetlen megvetésemet nem tudom egyszerűen mással jobban kifejezésre juttatnom, mint azon tettei felemlítésével amivel közönségesség regisztereit alulról súrolta. Nem kívánok az ARTISJUS fogadatlan prókátora lenni, de ezt a …. zenei geget amúgy már előtte kitalálták s így ő ebben is plagizált.

        Tisztában vagyok vele, hogy az Ön felelőssége, szerepe teljesen más mint az enyém vagy éppen bármelyik hozzászólóé.

        Köszönöm Önnek, hogy lehetőséget kaptam álláspontom kifejtésére!

        • Mondom, tartalmilag egyetértünk. Akkor nevezzük gyilkosnak, a népét a vágóhídra terelő politikusnak, az EU-zsarolónak stb,, de ne abban az alpári stílusban minősítgessük, mint az elterjedt.

          • Köszönöm és értem. Cipőt a cipőboltból.

  3. Nehéz azonosulni Trump kapkodó politikájával. Egyszerre mindent akar. Zelenszkij már nem kapkod, ő kényszerpályán van. Sajnos az EU önjelölt urai diktálnak neki. Erre Trump most az egész unióval szembefordult. Érdekes dolgok jönnek nehéz bármit megjósolni. Ez az egész nem tetszik nekem.

  4. Jó cikk volt , fontos a vezetők lelkének mélyére ásni ,mert sokszor csak igy érthető meg, a kívülről irracionális viselkedésük – ez néha egész más irányba viszi a történelem menetét , mint amit előre várnánk – akár pozitív , akár negatív értelemben is
    Jó lenne egy hasonló cikk az ukrán nép lélekelemzésről is
    Számomra teljesen felfoghatatlan mégis miben hisznek még ( csak az erőszak nem elég a harctéren tartani Őket, ahogy látom még mindig tömegesen harcolnak maguktól ) , hogy nem értik meg ,hogy itt csak egyre reménytelenebb helyzetbe kerülhetnek.
    Én tényleg nem értem , hogy mehetnek éveken át a vágóhídra és sehol egy belső forradalom , lázadás , ellenállás , látszólag még mindig hisznek abban , hogy ebből jól jöhetnek ki
    Szóval jó lenne egy ilyen elemzés az átlag ukrán mentális-lelki állapotáról .

    Szél László

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Káosz pezsgőbe mártva

2026. jan. 21.
Lesz annak valami diszkrét bája, amikor az antiglobalista Nigel Farage tockosokat oszt ki a davosi globalista elitnek. Nem beszélve Trumpról...

A rakéta reneszánsz

2026. jan. 19.
Van az orosz-ukrán háborúnak egy olyan aspektusa, amely ugyan időről időre előkerül, mégsem esik elég szó róla. Ez pedig a hátországok ellen...

Miről beszél Trump Davosban?

2026. jan. 20.
Davosra figyel a héten a nemzetközi közvélemény. No, nem azért, mert itt dől el a világ sorsa, Donald Trump részvétele azonban a jelenlegi k...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK