Kezdőlap » x-demokrata » Washington tovább gyengíti az Európai Uniót?
Donald Trump hatalomra jutása alapvető változásokat hoz az amerikai külpolitikában #moszkvater

Washington tovább gyengíti az Európai Uniót?

Az amerikai stratégiai célok 2019-ben egy orosz elemző szemével – Az Egyesült Államok 2019-ben is legfőbb feladatának tartja a globális hegemónia fenntartását

Donald Trump hatalomra jutása alapvető változásokat hoz az amerikai külpolitikában #moszkvater
„Donald Trump hatalomra jutása alapvető változásokat hoz az amerikai külpolitikában”
Fotó:EUROPRESS/SAUL LOEB/AFP

Az Egyesült Államok az idén is megtesz mindent annak érdekében, hogy szembeállítsa egymással az Európai Uniót és Oroszországot. Eközben az EU-t tovább gyengítve rájátszik annak belső ellentéteire, Nyugat-Európa és Oroszország között pedig leghűségesebb közép- és kelet-európai szövetségeseiből ütközőzónát hoz létre. Moszkva elszigetelésének és végső célként az ásványkincsek, tartalékok megszerzésének az érdekében pedig véres konfliktusokat gerjeszt Oroszország környezetében. Az Egyesült Államok számára kritikusan fontos az elkövetkező két-három évben az is, hogy megakadályozza az orosz befolyás erősödését a Közel-Keleten és a Balkánon. Éppen ezért mindent megtesz azért, hogy lekösse Moszkva erőit Ukrajnában, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban.

Eközben Washington folytatja Kína feltartóztatását. Hadihajói demonstratívan meg-megjelennek majd a kínai határoknál, a legnagyobb erőket azonban a pénzügyi, gazdasági frontra összpontosítja. Eképpen látja az Egyesült Államok idei várható geopolitikai mozgását az Ukraina.ru portálon írt, 2019-re vonatkozó előrejelzéseiben orosz szemmel Rosztyiszlav Iscsenko. A politológus meglehetősen markáns véleménye nem azonosítható a Kreml álláspontjával, jól mutatja azonban az orosz elit egy meghatározó részének a gondolkodását.

„Donald Trump hatalomra jutása alapvető változásokat hoz az amerikai külpolitikában”

Ennek jelentőségét és méreteit a szerző szerint egyelőre sem az Egyesült Államokban, sem pedig annak határain kívül nem igazán fogták fel. De, mint Iscsenko megjegyzi, nem nagyon fogta ezt fel még maga Trump sem. Sőt, teljes kifutásában talán még az a csoport sem, amely a globalista kurzus megtörését szem előtt tartva hatalomra segítette.  Így ez az új külpolitikai irány egyelőre alapvetően öntudatlanul fejlődik ki. A cél továbbra is a globális hegemónia megtartása, csak ezt az uralmat Trump más módon akarja megőrizni.

Iscsenko rámutat arra, hogy az amerikai nukleáris stratégia már a demokraták idején megváltozott. Az atomzsarolás szerinte egyértelműen annak a közvetett beismerése, hogy Amerika elveszíti a globális egyeduralmát. Az elit azonban nem akar atomháborút, így nem kizárt, hogy éppen ez a politika sodort sokakat Trump oldalára. Ezt a vereséget azonban pszichológiai értelemben frusztráló beismerni. Amerikai gazdagodásának szerkezete miatt ugyanis a globális hegemónia elvesztése a jövedelmek, így az életszínvonal csökkenésével is jár. Éppen ezért a politológus úgy látja, hogy az Egyesült Államok 2019-ben is legfőbb feladatának tartja e hegemónia fenntartását. Ezért tesz meg mindent idén is annak érdekében, hogy nyomás alatt tartsa a másik két igazán globális hatalmat, Kínát és Oroszországot. Ennek érdekében időről időre botrányokat kavar, és fokozza a szankciós nyomást. Orosz irányban az amerikai politika mindenek előtt Moszkva és Európa közeledésének megtorpedózására koncentrál, míg a kínai ambíciókat elsősorban Dél-kelet-Ázsiában igyekszik visszafogni.

Az elemző talán túl nagy jelentőséget tulajdonítva ennek, hosszasan kitér az Egyesült Államok és az Európai Unió viszonyára. Iscsenko úgy látja, hogy

„Washington továbbra is a nyugati szolidaritásról fog beszélni, ám valódi célja az EU szétverése”

Ez a törekvés szerinte nem új jelenség, ám 2019-ben annyira szemmel láthatóvá válik, hogy már nem lehet majd eltitkolni. Még akkor sem, ha az európai politikusok egy része továbbra sem akar hinni majd a saját szemének sem. Washington az elemző szerint nem csupán a nézeteltérések felnagyításával, de konfliktusok gerjesztésével Nyugat-Európa országait igyekszik egymással szembeállítani. Mégpedig Olaszország-Ausztria-Németország-Skandinávia vonalán, de nem kizárt a lengyel-német  viták táplálása sem. A cél az európai ipari-technológiai együttműködés, az európai közös piac gyengítése, szétrombolása. Mindezt addig kell végrehajtani, amíg az orosz és az ázsiai piacokon nem jelenik meg egy-kétmilliárd potenciális fogyasztó. Így ezek a piacok Amerikának lesznek kiszolgáltatva, az európai kapcsolat hiánya pedig korlátozza az orosz-kínai tandem lehetőségeit.

Európa keleti felén a „egészségügyi kordon” megerősítése a cél. Optimális esetben a Baltikumtól a Balkánig a lengyel Három Tenger Kezdeményezés egészére kiterjedően, a minimálisan pedig a balti országok, Lengyelország, Románia és Ukrajna részvételével. Ennek kapcsán ezen országok feladata lenne belehúzni Oroszországot egy Európával szembeni nyílt konfliktusba.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.