Az ukrajnai frontokon nagy elmozdulás nincsen, ám a patthelyzeten belül azért van mozgás. Az ukránok délen, Herszon környékén tartják a Dnyeper bal partján a hídfőállást, míg az orosz erők Bahmut, Avgyejevka és Kupjanszk környékén lépegetnek előre. Nagyobb a mozgás a háború körül a politikai térben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a jövő alakulását alapvetően meghatározza a nyugati támogatás alakulása. Milyen keretben érdemes értelmezni a háborút? Miért lehet sorsdöntő a jövő alakulása szempontjából az amerikai választási kampány? Milyen terhet jelent Európának a közeljövőben ez a háború? Mikor lehet lehetőség a konfliktus befagyasztására? Készek-e erre a felek? Miért szeretne Amerika egy Minszk-3 megállapodást?
Közben lassan két éve folyik a vita arról, kinek fájnak jobban a szankciók. Abban egyetérthetünk, hogy erősen megérzi ezeket mindkét fél, csakhogy míg Oroszország nem rogyott térdre, addig Európa versenyképessége megérzi az orosz energiahordozók hiányát. Az európai energetikai szektor problémáit azonban a háború csak felturbózta, azok korábban kezdődtek. Lemondhat-e ebben a helyzetben Európa teljesen az orosz gázról? Miért elhibázott az EU energia politikája? Mi a baj a „zöld forradalommal”? Mi váltja fel az orosz függőséget? Mi várhat ránt a télen? Miért erőltette ráaz energetikai szférában az akaratát Európára az Egyesült Államok?
Egyebek mellett ezekről kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #moszkvatér alapító főszerkesztőjével a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője.
A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten háromszor, általában hétfőn, csütörtökön és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater