Larisza Ladutyko annak a mintegy 15 ezer orosz, ukrán, belarusz, üzbég vagy éppen kárpátaljai anyának az egyike, akik elvesztették a gyermeküket az afganisztáni szovjet intervenció során. Az ő sebeik 30 év múltán sem gyógyulnak. Miközben a médiában azon vitatkoznak, hogy történelmi szükségszerűség volt a beavatkozás, avagy egyszerűen csak egy felesleges agresszió, ők kimennek egy-egy csokor virággal a temetőkbe, és sírnak. Őket nem érdekli, hogy a politika merre fordul, s miként értékelik át az évtizedekkel ezelőtt történteket.  Az sem vigasztalja őket, hogy a fiaikat ma már nem egy megszálló hadsereg katonáiként emlegetik otthon, hanem hősökként tisztelik. A 78 éves Larisza Ladutyko ennyi év után is csak arra gondol, hogy Szása 1984-ben elesett a kopár afgán hegyekben. S ha érdekelné a politikusokat a véleménye, csak annyit mondana, hogy ne kezdeményezzenek soha többé háborút.