Váratlanul érte az orosz elitet Ukrajna megtámadása. A háború, és annak következményei a leginkább a középosztályt sújtják, amely értetlenül áll e testvérháború előtt. A többséget inkább a megélhetés foglalkoztatja, és jobb híján bízik az elnökben. Vlagyimir Putyin támogatottsága emelkedett, és 73 százalékos, ám a társadalmi béke megőrzése szempontjából fontos szerepe van az időnek. Komoly kihívást jelenthet, ha nagyon elhúzódik a háború és ezzel párhuzamosan begyűrűzik a szankciók hatása.

Az oroszok nagyon jól tudták, hogy az Ukrajnával nyolc éve végletesen megromlott viszony, és a kitapinthatóan növekvő feszültség előbb-utóbb csattanáshoz vezet, a háború kitörése mégis sokkolta a társadalmat. Annak ellenére, hogy 2014 után komoly támogatottsága volt annak, hogy a Krím után a Donbassz két szeparatista népköztársasága, és a Novorosszijának nevezett délkeleti régiók is hazatérjenek az anyaország kebelére. A krími konszenzus, az „orosz tavasz” lelkesültsége ugyan mára már a múlté, az orosz társadalomban azonban van fogadókészség a szláv népek egységének, és az orosz földek összeszedésének a gondolatára. Azzal nem is volt nagy gond, hogy a Donbassz függetlenségét elismerte Moszkva, azt is logikusnak látta a többség, hogy meg kell teremteni az összeköttetését a Krímmel. A Fekete-tenger melletti térség elcsatolása már annak ellenére vitatottabb volt, hogy Odesszához például a Krímhez hasonló érzelmi szálak fűzik az oroszokat.

„Ukrajna megtámadása azonban már vegyes érzéseket keltett az oroszok többségében”

Egyrészről az elmúlt nyolc évben sokaknak elege lett már Ukrajnából, másrészt mégis csak testvér népről van szó. Ráadásul az ország keleti részében rengeteg orosszal és orosz identitásúval. Amikor pedig jönnek a hírek Mariupol, Harkov vagy Odessza bekerítéséről és ostromáról, akkor a legtöbb orosznak szenvedő nemzettársai jutnak az eszébe. Akiket ugyan – egyetértve a Kreml által sulykolt narratívával – szerintük is ki kellett szabadítani az ukrán nacionalisták karjaiból, a háború azonban embertelen dolog, és az oroszok többsége is viszolyog tőle. Ennek ellenére a felmérések szerint a lakosság közel 70 százaléka, de mindenképpen többsége támogatja a háborút, pontosabban a „különleges műveletet”.

„A Kreml az elnevezéssel is tudatosítani akarta, hogy nem az ukrán nép – amelyet Vlagyimir Putyin egyébként nem is tart külön népnek -, hanem a neonáci szélsőségeseknek teret adó hatalom a célpont, az igazi cél pedig a NATO távol tartása”

A háború szó használatát büntetik, és hadiállapot kihirdetése nélkül is elhallgattatták a médiában a komolyabb kritikus hangokat. Ezért van az is, hogy az orosz erők eddig nagyon ügyeltek arra, hogy minél kevesebb polgári áldozata legyen a hadműveleteknek. Ezt a háború előrehaladtával, az ellenállás erősödésével egyre nehezebb lesz tartani, ráadásul az ukrán és a nyugati propaganda is igyekszik bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. Ennek látványos példája a mariupoli gyerekkórház és szülőotthon bombázásának a híre, amelynek képei döbbenetet váltottak ki minden jó érzésű emberben. Csakhogy hamar kiderült, hogy a kórházat már február végén kiürítették, és a neonáci Azov zászlóalj fészkelte be oda magát. A megrázó fotók beállítottak voltak, a romok között kóválygó anyát pedig egy ismert helyi blogger játszotta el. A pszichológiai hadviselés része az is, hogy elsősorban az azovosok szívesen bújnak a civilek mögé, így sokszor megnehezítik azt is, hogy a polgári lakosság az ostrom megkezdése előtt a humanitárius folyosókon elhagyja a bekerített városokat. A nyugati sajtó ingerküszöbét ezek a leleplezések nem érik el, az orosz közvélemény azonban e tekintetben sokkal jobban tájékozott.

„A nyugati fősodor ehelyett inkább a háború ellen tiltakozó, és a szankciók hatásait azonnal megérző orosz társadalom képét próbálja felrajzolni”

Ennek jegyében előszeretettel idézik a művészvilág szereplőit, hiszen ezekben a körökben a legnagyobb a háborúellenesség. Értetlenül és tanácstalanul áll a történtek előtt a nagyvárosi középosztály is. Ez mindenütt így lenne, ráadásul a szankciók gazdasági következményei is a leginkább ezen a rétegen csapódnak le. A gazdagok ugyanis ezt is túlélik, a szegények pedig úgy élnek, ahogy eddig is. Azt azonban az elégedetlenkedő, értetlenkedő értelmiségiek is általában megjegyzik, hogy hazafiakként kiállnak a hadsereg mögött. A néhány ezres háborúellenes tüntetések így aztán egyelőre inkább a nyugati közvéleményre hatnak, semmint az orosz társadalom hangulatára. A kedélyeket ugyan borzolják az olyan hírek, mikor kiderül, hogy az elnök határozott ígérete ellenére is jutottak el besorozott katonák Ukrajnába, ám addig nem kell tartani komoly tiltakozástól, amíg nem érkeznek tömegesen haza a koporsók. Ezért nagyítja fel durván az ukrán média az orosz áldozatok már enélkül is megdöbbentő, nagyjából 7 ezres számát.

(A teljes cikket itt olvashatják)