//Városok a Selyemút mentén

Városok a Selyemút mentén

MEGOSZTÁS
György Péter írása a #moszkvatéren. Az 1000 Út utazási iroda ajánlja

Hová utazom legközelebb? – kérdezik tőlem. Üzbegisztánba! – válaszolom.

És függetlenül attól, hogy voltak-e már ott, vagy még a tervek között sem szerepel a közép-ázsiai ország, mindenki eljátszik az utazás gondolatával, pláne ha kiegészítem, hogy a Selyemút legszebb városait járjuk be, köztük Hívát, Buharát és Szamarkandot.

Moszkván keresztül repülünk, és ezt követően az első város, amit górcső alá veszünk, maga a főváros: Taskent. Igazi közép-ázsiai metropolisz, amelynek terebélyességét a történelmi városrészen túl a szovjet időkben épült negyedei alkotják. A metróhálózat kiépítése nagyban hozzájárul a földrengés okozta pusztítás feledtetéséhez (1966), és immáron három vonal biztosítja a taskenti lakosok kényelmes utazását. A föld felszínén, sétánk folyamán meglátogatjuk az adminisztratív negyedet, ahol a városi park szemet gyönyörködtető tisztaságával hívja fel magára a figyelmet a monumentális kormányzati épületek, emlékművek ölelésében.

A fővárost elhagyjuk és rövid repülést követően Urgencsből busszal Hívába (Khiva) utazunk, ahol megtekintjük az egykori oázis várost. A település mindenkit elvarázsol a misztikus, agyagból épült falaival, csodálatos mecsetjeivel és a gyönyörű minaretjeivel; némelyikbe sikerül naplementekor felkapaszkodnunk, hogy onnan szemléljük meg a város sziluettjét.

A Hívából Buharába (Bukhara) tartó buszozás alatt alkalmunk adódik megtekinteni a Kizil-kum sivatag kopár arcát, amelyet követően „hűvös” felüdülés megérkezni a szállásunkra Buhara központjában. A vacsorát egy helyi étteremben töltjük a várfalon belül, ami lehetőséget nyújt az esti sétához, ahol a városka egy újabb, lenyűgöző arcát mutatja meg.

A városnézésünk alatt lehetőség nyílik az alkudozásra, ami elengedhetetlen részét képezi a bazárok világának. Árusokból és portékákból nincs hiány, kiemelendő a gyönyörű kelmék, kézműves termékek és szőnyegek sokasága. Itt kell megemlíteni, hogy a program részeként egy szőnyeg manufaktúrába is betérünk, ahol a gyártás bemutatásán túl egy gyorstalpaló kurzuson veszünk részt, ahol eligazítást kapunk a szőnyegek különböző készítési módjairól és a hozzá szorosan kapcsolódó árképzésről.

Az utazásunk egyik igazi csúcspontja a kelet Rómájaként is említett Szamarkand felfedezése, amely a tőle nem messze levő Shahrisabz várossal, igazi kuriózumnak számít a Selyemút települései sorában. Az óriási, több száz éves épületek és romok elkápráztatják az utazót, nem véletlenül szolgál a szamarkandi Regisztán tér mind a mai napig az esküvői fényképezések legkedveltebb háttereként.

Az üzbég gasztronómia az ország határain túl is jól ismert, nagyon közkedvelt. Ha megkérdezik tőlem, hol érdemes a helyi legismertebb ételkülönlegességet, a plov-ot (rizses hús, törökösen piláf) megkóstolni, akkor a válaszom – mindenhol! Elkészítése családonként változik, ízvilága a magyar gasztronómia szerelmeseit is teljes mértékben elvarázsolja – ajánlom jó szívvel mindenkinek.

MEGOSZTÁS