„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Ukrajna és a lengyel középhatalmi álmok

MEGOSZTÁS

A mindenkori lengyel vezetés oroszfóbiáját ismerve nem meglepő, hogy Varsó Moszkva kivéreztetésére próbálja kihasználni az ukrajnai háborút. Ambícióik azonban itt nem állnak meg. A jelek arra utalnak, hogy a lengyelek célja nem kevesebb, mint saját dominanciájuk újraélesztése az egykor hozzájuk tartozó területeken. Varsó a jelenlegi turbulens helyzetben nemcsak az „orosz kérdést” rendezné le hosszú időre, de csendesen kiterjesztené befolyását a keleti szomszédságára is.

„Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú találkozó Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna <puha annektálása>, vagy, ahogy ők fogalmaztak, a <különleges kapcsolatok további elmélyítése> felé” #moszkvater

„Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú találkozó Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna , vagy, ahogy ők fogalmaztak, a <különleges kapcsolatok további elmélyítése> felé”
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

A napokban ismét Kijevben járt Andrzej Duda lengyel államfő. A Krími Platform nevű ukrán kezdeményezés támogatói közül egyedül személyesen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy nappal később Boris Johnson brit kormányfő is betoppant a Függetlenség napját ünneplő fővárosba, akkor látjuk, hogy az ötletgazda és fő stratéga Egyesült Államokon kívül mely két középhatalom érdeklődik a legintenzívebben Ukrajna iránt. Igazán a török elnökkel lett volna teljes a csapat, Erdogan azonban inkább a béketeremtésre koncentrál, és egy ilyen egyoldalú demonstratív lépéssel nem akarta kockáztatni a reményei szerint Törökország mozgásterét szélesítő, valamint presztízsét emelő esetleges sikert.

A lengyel elnök azonban igyekezett a legtöbbet kihozni a szimbolikus napból. Kattogtak a fényképezőgépek, és öntötték a lengyel-ukrán szövetséget megpecsételő kézfogásokat. Nem maradt adós Andrzej Duda a szép szavakkal sem. Többször és többféleképpen is kifejezte tiszteletét az ukrán népnek a szülőföldjéért folytatott hősies küzdelméért, és leszögezte, hogy a lengyelek velük vannak, és támogatni fogják őket a harcok utolsó napjáig.

„Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú találkozó Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna <puha annektálása>, vagy, ahogy ők fogalmaztak, a <különleges kapcsolatok további elmélyítése> felé”

Duda ezt megelőző vizitje kapcsán került nyilvánosságra a lengyelek különleges státusáról készülő törvény. Ennek értelmében a lengyel állampolgárok választott tisztségeket tölthetnének be Ukrajnában, kinevezhetnék őket állami szervek irányító posztjaira, és vezető tisztséget vállalhatnának a védelmi iparhoz kötődő cégekben. Emellett hozzáférhetnének titkos adatokhoz, információkhoz, lehetnének bírók, a lengyel rendőrségnek pedig joga lenne a rendet felügyelni Ukrajnában. A mostani vizit előtt készített elő a lengyel államfő külpolitikai tanácsadója Jacob Kumoch és az ukrán elnöki hivatal vezetője Andrij Jermak egy újabb, a két ország kapcsolatait még tovább mélyítő megállapodást.

„Ha ehhez hozzávesszük az egyre szorosabb katonai együttműködést – Lengyelország már 1,8 milliárd dollár értékű fegyvert szállított keleti szomszédjának -, és azt a tényt, hogy a lengyelekhez már több mint 5 millió menekült érkezett, az ukrán aranytartalékokat pedig Varsóban őrzik, akkor ez a viszony tényleg bensőséges”

Tegyük hozzá, hogy a történelmi ellentétek ellenére. Ezeket a Varsó kelet-európai befolyásának kiterjesztését célzó, már a belarusz tiltakozások aktív támogatásában is megnyilvánuló ambiciózus lengyel terveket hivatott megtámogatni az újjáélesztett Három Tenger Kezdeményezés, az év elején szorosra font brit-lengyel-ukrán szövetség, és a még 2020-ban tető alá hozott úgynevezett lublini háromszög is, amelynek Lengyelországon és Ukrajnán kívül Litvánia a tagja, és amely már létrehozásának helyszínével is az 1569-es első Rzeczpospolita valamiféle reinkarnációjára utalt.

„De ha már a Rzeczpospolitánál, a középkori Európa egyik legnagyobb kiterjedésű és legerősebb államánál tartunk, akkor meg kell jegyeznünk, hogy a birodalmi törekvés a feldarabolásokkal együtt végigkíséri a lengyel történelmet”

Az előbbiből következően pedig a lengel-ukrán viszony sem olyan egyértelmű, mint az ma látszik. Sőt! A lengyel befolyás keleti irányú kiterjesztésének kísérletei már a kijevi Rusz idején megkezdődtek. Az első időkben inkább házasságok, a belviszályokban történő segítségnyújtás révén, a dinasztikus összefonódásokból származó jogigények aztán az egységes kijevi állam széthullását követően állandó alapot szolgáltattak a lengyel jelenlétre. Hosszú távú következményei ennek azután lettek, hogy a lengyel állam a 14. században, I. Ulászló és III. Kázmér idején ismét megerősödött. Ugyanebben az időszakban kezdődött meg Moszkva felemelkedése is a Kijevi Rusz egykori észak-keleti területein, de ezidőtájt indult meg a litván állam terjeszkedése is.

Az állandó belharcok következtében kialakult hatalmi vákuum lehetővé tette, hogy a három megerősödő állam egymás között felossza a kijevi állam középső és déli területeit. Lengyelország kötelékébe kerül Halics (Galícia), a litván nagyfejedelmek uralma alá a mai Belarusz területén kívül a jelenlegi Ukrajna északi és középső területei, míg Moszkva körül egyesült a Rusz északi és észak-keleti része. A közös határvidékek mentén és a Baltikum ellenőrzéséért folytatott harcok a moszkvai és a litván uralkodók között nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 1569-ben tartós államszövetség jöjjön létre a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség között.

„A Rzeczpospolitát megalapító lublini unió értelmében a későbbi ukrán területek a litván joghatóság alól lengyel kötelékbe kerültek”

A lengyel terjeszkedés következménye az erőltetett katolizáció és polonizáció, amelyek egyik eredménye a görögkatolikus egyház létrejötte volt. Erre az időre nyúlik vissza, a kozákság megjelenése is. Az eredendően a világi joghatóság elől különböző okokból a Rusz peremvidékein fekvő, lényegében lakatlan, sztyeppi területekre menekülő, később önmagát egyre jobban megszervező kozákság viszony a lengyelekhez meglehetősen ambivalens volt. Több felkelést vezettek Varsó ellen, a legnagyobb ilyen ezek közül Bohdan Hmelnickij zaporizzsjai kozák hetyman 1648-as lázadása volt, amelyre az ukrán történetírás nemzeti-felszabadító háborúként tekint.  Hmelnickij aztán csak a moszkvai cár protektorátusának elfogadása árán tudta megvédeni államát a lengyelektől, az ezt megerősítő 1654-es perejaszlavi egyezményt pedig az oroszok a későbbiekben az újraegyesülés aktusaként értelmezték. Itt érdemes megjegyezni, hogy éppen a lengyelekkel szemben kezdett formálódni az ukrán identitás.

„A lengyel terjeszkedés csúcspontja a 15-16. század volt. Emlékezzünk csak 1612-re, amikor Minyin és Pozsarszkij vezetésével verték ki a népi felkelés a lengyeleket a moszkvai Kremlből. Aztán a 17. századtól fokozatosan emelkedett fel az orosz cárok csillaga, biztosan haladtak nyugat és kelet felé egyaránt, a lengyelek pedig szorultak vissza”

A Varsó gyengülését megérző európai hatalmak – Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom –1795. október 24-én harmadszor osztották fel egymás között Lengyelország területét, és ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre. A középkori történelem egyik legerősebb közép-európai állama 123 esztendőre eltűnt a kontinens térképéről. Hogy aztán az első világháború után a függetlenségét visszanyerve ott folytassa, ahol a Rzeczpospolita hanyatlásával abbahagyta.

„Megérezve a polgárháborúba süllyedő Oroszország gyengeségét, ismét kelet felé terjeszkedett”

Az sem véletlen, hogy a béketárgyalásokon Roman Dmowski kisebb területű, homogén nemzetállamot elképzelő Lengyelország víziójával szemben a régi dicsőség visszaszerzésére alapozó Józef Pilsudski terve kerekedett felül. Ennek a Jagelló uralkodó házra utaló elnevezése sem véletlen, hiszen ezek a királyok egyesítették sikeresen a lengyel és litván területeket. A gondolat alapjául az 1569-es lengyel határok szolgáltak, noha ő maga sem számolt annak realitásával, hogy egy újjászülető Lengyelország ténylegesen ekkora területtel fog rendelkezni. Az orosz-lengyel háborút lezáró, 1921-ben Rigában megkötött békeszerződés eredményeként Lengyelország területe jelentősen megnövekedett az eredetileg a Curzon vonallal kialakított keleti határhoz képest, ugyanakkor egy soknemzetiségű, jelentős etnikai kisebbséggel rendelkező, több vallású állam jött létre.

Végül az emiatt a litvánokkal, a belaruszokkal és az ukránokkal kialakult fagyos viszony akadályozta meg a két világháború közötti időszakban a Lengyelország által kezdeményezett összefogást a térségben. A cél egy egységes szövetség kialakítása volt, amely sikeresen vette volna fel a versenyt a két nagyhatalom, Németország és a Szovjetunió növekvő befolyásával szemben. Lengyelországban is szép számmal akadtak ellenzői a gondolatnak, elsősorban azon politikusok körében, akik a soknemzetiségű Lengyelországot potenciális veszélyforrásnak tekintették.

„Pilsudski Intermarium néven is ismert elképzelése az 1930-as években egyszerre próbálta ellensúlyozni az erős német és szovjet befolyást, egyben kiterjeszteni a térségben a lengyel befolyást. A két világháború közötti közép-európai szövetség nem jött létre, Lengyelország pedig az 1930-as évek végére Németország és a Szovjetunió ütközőzónájává vált”

De jellemző a lengyel gondolkodásra, hogy az 1930-as évekre Varsó már gyarmatosító tervekben is gondolkodott, és nem mellesleg az elsők között paktált le Hitlerrel. Aztán lett, ami szokott.

Varsó most úgy gondolja, hogy a 21. század elejére ismét a történelem napfényesebb oldalára került, és ismét megerősödtek Varsó külpolitikájában a befolyást kiterjesztő elképzelések.

„Nem véletlen, hogy feléledt poraiból a Három Tenger Kezdeményezés, és Varsó kimondatlanul ismét kiterjesztené a befolyását Belaruszra és Ukrajnára”

Utóbbival már egyfajta kvázi államszövetség körvonalai rajzolódnak ki. Nincs új a Nap alatt. Varsó középhatalmi álmai ismét Oroszországon múlnak. Egyelőre maga mögött érzi a Nyugat támogatását, ám a lengyelek sosem felejthetik el, hogy az éles történelmi pillanatokban még az angolszászok is elárulták. No, meg azt sem, hogy a birodalmi, de nevezzük inkább középhatalmi álmokat mindig a kiábrándulás, a kegyetlen kijózanodás követte. Főképp, ha az ország mozgásterét rosszul felmérve túljátszotta a szerepét.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Sencsenben visszatért a nagyhatalmi diplomácia

2026. nov. 20.
A világ újrafelosztása elmaradt, nagy egyezmények sem születtek, ettől azonban Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin első hármas ...

„A bűn ismétli önmagát…”

2026. nov. 20.
Ez az Erzsébet nap 82 év után talán más is lehetne, mint az eddigiek, hiszen néhány hónapja az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács nyilatkozatban eli...

A „sencseni trojka” megrémíti Európát

2026. nov. 19.
„Európa sántikál és fél Putyintól”, „Európa sehol sincs”, „A csúcstalálkozó figyelmeztetésül szolgál az európai diplomácia számára”. Így ért...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater