„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Grúziának ugyanazokat a hiányosságokat rótta fel az Európai Unió, mint Ukrajnának és Moldovának, velük ellentétben mégsem kapott tagjelölti státust”
Fotó:EUROPRESS/Vano SHLAMOV/AFP
„Ha Grúzia második frontot nyitna, és háborúba lépne Oroszországgal, az Európai Unió már decemberben garantáltan tagjelöltté nyilvánítaná” – ismételgeti hetek óta a kaukázusi országot 2012 óta abszolút többséggel irányító párt, a Grúz Álom – Demokratikus Grúzia elnöke. Irakli Kobahidze reméli, hogy Tbiliszi az év végén enélkül is megkapja a tagjelölti státust, bár optimizmusa inkább nevezhető kincstárinak, mint a realitásokat tükrözőnek. A grúz vezetés viszonya ugyanis finoman szólva sem alakul túlságosan jól sem Brüsszellel, sem pedig Washingtonnal. S ez az álmoskönyvek szerint nem jó előjel.
„Grúziának ugyanazokat a hiányosságokat rótta fel az Európai Unió, mint Ukrajnának és Moldovának, velük ellentétben mégsem kapott tagjelölti státust”
A grúz kormány szerint azért, mert Tbiliszi nem lép háborúba Oroszországgal. A kérdésben gyakran megnyilvánuló Kobahidze szerint egy ilyen konfliktus végzetes lenne Grúzia számára, és mindent megtesz azért, hogy elkerülje a háborút. Hiába, 2008, az orosz-grúz háború emléke még élénken él a grúz politikusokban. Tbiliszi szeretné, ha már az orosz-ukrán háború is véget érne, hiszen ez csak gátolja az ország európai integrációját. Grúzia nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni szankciókhoz sem, és látványosan semleges álláspontot foglal el a kérdésben.
„Kijev ezt nem bocsájtja meg Tbiliszinek, a kormányt támadja emiatt az ellenzék is, az EU pedig nem adta meg a tagjelölti státust”
Legutóbb az újságírók egy órán át faggatták erről a kérdésről, de a grúz politikus csak a fenti tételt bizonygatta. A sajtó erre felrótta neki, hogy az egy óra alatt egyetlen egyszer sem fejezte ki szolidaritását Ukrajnával, és nem ítélte el az orosz agressziót sem. Kijev még messzebb megy, és a szankciók megsértésével, Oroszország segítésével vádolja Tbiliszit. Volodimir Zelenszkij még a nagykövetét is visszahívta a grúz fővárosból. Helyette most az ügyvivő ismételgeti, hogy Tbiliszi elszalasztja az alkalmat a szakadár országrészek, Abházia és Dél-Oszétia visszaszerzésére, majd az emögötti hátsó szándékot azonnal leleplezve hozzáteszi, hogy Ukrajna bezzeg a nehéz helyzetekben mindig segítette Grúziát. Andrij Kaszjanov szerint Grúzia nem úgy viszonyul Ukrajnához, mint egy stratégiai szövetséges, és messze nem áll ki olyan elkötelezetten mellette, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok.
„A Nyugat az Egyesült Államokkal az élen mindenkit, így Grúziát is választásra akar kényszeríteni, és a semleges álláspontot árulásként érzékeli. Főképp annak fényében, hogy Grúzia sokáig az Oroszországra gyakorolt nyomás egyik fontos láncszeme volt. Ez a vad oroszellenes politika vezetett aztán a háborúhoz, majd azt követően Mihail Szaakasvili bukásához”
Az elmúlt évtizedek Oroszország körül tudatosan feszültséget keltő, konfliktusokat produkáló washingtoni politikájának a kulminációja a jelenleg Ukrajnában dúló háború, amely néhány hónap alatt energia- és élelmiszer válságot generált. Moszkva ugyanis világosan értésre adta, hogy az ő értelmezésében létező úgynevezett vörös vonalakat nem engedi átlépni. E „vörös vonalak” egyike a volt szovjet tagköztársaságok NATO-tagsága, és az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további közeledése az orosz határokhoz.
„S mint most látjuk, a sarokba szorított <vad> mindent egy lapra felrakva támad, ha már nincs vesztenivalója, és nem engedelmeskedik az <idomároknak>”
Visszatérve Grúziához, az ország atlanti integrációja hosszú távon önmagában veszélyezteti Oroszország biztonságát. S ha a Nyugat emeli a téteket, és folytatódik Oroszország régóta tartó bekerítése, a kifárasztás politikája, az egyértelműen újabb katasztrófákhoz vezet. Ha továbbra is figyelmen kívül hagyják Oroszország érdekeit, az csak a feszültséget tartja fenn. Ezt egyértelműsítik az Ukrajnában történtek is. A grúz kormány ezt érzi, mert egyszer már a saját bőrén tapasztalta ennek a nyugati politikának a következményeit. Még egyszer nem kér belőle. Nem adja fel az euroatlanti közeledést, ám már óvatosabb.
„Az Európai Uniónak is el kell gondolkodni, hogy Európa biztonságát az erősíti, ha megtanul együtt élni Oroszországgal. Ez a történtek után már nem lesz egyszerű. Megkönnyítheti ezt az egymás mellett élést, ha a posztszovjet államok egy része e két pólus között egyfajta puffer zónát képez. Ehhez persze nem szabadna őket behúzni a katonai szervezetekbe, és hagyni kéne, hogy többvektorú, kiegyensúlyozott külpolitikát folytassanak”
A posztszovjet térség országainak sietősen megadott tagjelölti státus csak megerősíti a kérdés átpolitizáltságát. Egyértelmű, hogy sem Ukrajna, sem Moldova, sem pedig Grúzia nem kész egyelőre a tagságra. További csavar a dologban, hogy még utóbbi helyben járatása is politikai lépés. Még veszélyesebb felvetés a NATO-tagság kérdése. Gondoljunk csak bele, Ukrajna tagsági perspektívájának jogi megerősítésébe! Hogyan lehet egy olyan országnak ilyet felajánlani, amelynek az államhatárai, sőt maga az államisága is homályosak? Abszurd az egész felvetés, és egy ilyen lépés csak rombolja a Nyugat-Balkán jóval felkészültebb államait közben helyben járató Brüsszel presztízsét.
„De veszélyes lépés a NATO részéről perspektívát adni annak a Grúziának is, amelynek rendezetlen területi kérdései vannak. Ha ugyanis Tbiliszi már tagként akarná dűlőre vinni Abházia vagy Dél-Oszétia kérdését, akkor az egész NATO-t belevonná ebbe a konfliktusba”
Nem jobb a helyzet az európai integrációval sem. Ha figyelembe vesszük az Európai Unió militarizálódásának tendenciáját, a saját hadsereg létrehozásának elképzelését, akkor egy ilyen rendezetlen konfliktusokkal bíró ország tagságának átpolitizált erőltetése csak e konfliktusok eszkalációjának veszélyét, globális szembenállássá emelését növeli. Főképp egy olyan helyzetben, amikor az orosz-ukrán háború új helyzetet teremt a kelet-európai térségben. Végződjön ez a háború bárhogyan, már semmi sem marad úgy, mint előtte volt. Ezért aztán ebből inkább a tanulságokat kellene már levonni, nem pedig rohanva rálépni ugyanarra a gereblyére. Higgyék el, fájdalmas lesz! Grúziát ezért az óvatosságáért nem korholni, hanem dicsérni kellene. Mert mint Macron vagy Kissinger is figyelmeztetett rá, Oroszországgal ezután is együtt kell majd élni!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Rác Gábor says:
Én továbbmegyek ennél az egyébként nagyon pontos elemzésnél. Hogy Európának együtt kell élnie Oroszországgal, nem is kérdés. Az viszont igen, hogy Oroszországnak (sőt, a többi európai államnak), együtt kell-e élnie az EU-val, ezzel a kártékony gittegylettel. A minap eljutottunk oda, hogy az egykori magyar mezőgazdasági miniszter egy tv-elemzésében egyenesen bűncselekménynek minősítette az EU (Európa Bizottság) döntéseit, amiért egy nürnbergi-per újbóli megtartását szorgalmazta a nevezettek ellen. Én Európát soha nem azonosítottam az EU-val, amelynek már az ötlete is két náci közgazdászé volt (Walter Funke náci háborús bűnös, és Walter Hallstein). Persze, 1944-ben még nem így képzelték el az EU-t, de a lényegét igen, amelyet Merkel visszavonulása előtt így foglalt össze örömteli hangon: “Berlin Európa központja!”. Sajnos nem tudta, hogy az öröme olyan rövid lesz, mint a homokból várat építő kisgyereké. Most ott tartunk, hogy habár a gázszállítás megindult Európába, Putyin jelezte, hogy az a bizonyos turbina meg is hibásodhat esetleg, és akkor télen kitörhet a Timmermans által említett népfelkelés Európa-szerte. Európai államok persze, azután is lesznek, de hogy EU nem, az biztos…Jelenleg tehát nem is olyan rossz dolog csak “tagjelöltnek” lenni, hisz csak az ostoba ember igyekszik olyan vonatra felszállni, amelyik ab ovo a katsztrófába rohan. Ráadásul, az Európa Bizottság Elnöknője olyan, mint az a lókupec, amelyik a folyton a falnak menő lóról azt állítja a kétkedő vevőnek: “Azs a lú nem vak, hanem bátor!”…
alf says:
Egy másik szempont: Törökországot is nagyon sokáig hitegették az EU tagsággal, amelynek érdekében nagyszámú, az EU-nak megfelelő intézkedést vezetett be. Mégsem lett tag! Grúzia nagyon bölcsen teszi, ha kimarad ebből, bár a segélyezetti státusz a politikusok számára kecsegtető lehet.
Ez a mai Eu egyáltalán nem a Montánunió és az EGK folytatója, szellemi örököse, hanem valamilyen torzan önálló, beteges létre kelt szörnyeteg, ami tudatosan rombolja saját állampolgárait erkölcsileg és gazdaságilag.