„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
Werner Rügemer
A szerző felvétele
– Sok megfigyelő úgy látja, hogy az amerikai vezetés a nemzeti elzárkózás útjára lépett, vagy legalábbis a figyelme a hagyományos „hátsó udvarnak” tekintett Latin-Amerikára korlátozódik. Ön viszont azt állítja, hogy Trumppal egy új globalizációs hullám indul el. Mire alapozza ezt?
– Trump a 2025 decemberében megjelent Nemzetbiztonsági Stratégiájában a Monroe-doktrínára hivatkozik. Ez az elv 1823-ból származik, amikor az Egyesült Államok még terjeszkedése elején járt Észak-Amerikában, és ki akarta szorítani, illetve el akarta űzni az európai gyarmatosító hatalmakat.
„Ám a Monroe-elv lényege valójában az, hogy minden újonnan meghódítandó területről el kell űzni minden ellenséget és versenytársat!”
Az első világháború utolsó évében, 1918-ban az Egyesült Államok az európai szövetségeseivel – sőt, egy pragmatikus alku keretében még az ellenséges Németországgal is – katonai intervenciót szervezett Oroszország ellen. Az invázió célja Lenin fiatal szocialista kormányának erőszakos megdöntése és a régi rend, vagy egy számára tetsző rezsim visszaállítása volt. Bár az ellenforradalom e masszív kísérlete akkor a lakosság ellenállása miatt kudarcba fulladt, egy olyan beavatkozási politika kezdetét jelezte, amely lényegében a mai napig tart. Olyan elnökök, mint Theodore és Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman, Dwight D. Eisenhower, Richard Nixon, az idősebb és ifjabb Bush, Barack Obama, majd Joseph Biden végig ezt az expanziós vonalat vitték – hol nyíltan, hol titokban, de mindig professzionális látszat valóságok (úgynevezett fake production) mögé bújva.
„Ezt teszi nemzeti és globális szinten egyaránt Trump is, a helyzethez igazodó, új formákban”
– Erhard Crome német politológus Trump 2024-es újraválasztása kapcsán azt a tézist fogalmazta meg, hogy a kormányban helyet foglaló multimilliomosokkal és milliárdosokkal gyakorlatilag megkezdődött a késői kapitalizmus feudalizálódása. Az oligarchák már nem a politikai elittel kormányoztatnak, hanem maguk vették át az irányítást. Vajon milyen érvek támasztják alá ezt a felvetést, és hol mutatkoznak az elmélet gyenge pontjai?
– Ez a megállapítás történelmi tájékozatlanságról tanúskodik. Annyi azonban igaz, a korábbi oligarcha generáció, az eddig domináns globalisták – vagyis a szilícium-völgyi óriások, mint az Amazon, a Microsoft, a Facebook, valamint a fegyver- és vegyipari konszernek, illetve vezető részvényesi csoportjaik, mint a BlackRock, a Vanguard vagy a State Street – eddig elsősorban a Demokrata Pártot finanszírozták, és velük kormányoztattak. Az Egyesült Államok elnökei ekkoriban a privát elit egyetemek végzettjei közül kerültek ki – mint például William Clinton a Georgetownról, Barack Obama a Harvardról. Kiváló szónokok voltak, miközben alacsonyan tartották a béreket, csökkentették a nyereségadókat, az ipart a „globális Dél” olcsó munkaerőpiacaira szervezték ki, és elszegényítették a többséget.
„Tehát azt tették, amit „globalizációnak” hívunk”
Ezzel szemben most egy új, fiatalabb és agresszívabb tőkés réteg tört előre, élén a diplomával nem rendelkező Donald Trumppal, aki ingatlanos spekulánsként egy viszonylag szegény, „egyszerű” milliárdos. Vele valóban közvetlenül egy tőkés ült a kormányfői székbe. Ez azért vált lehetségessé, mert a korrupt akadémikus elnökök asszisztáltak a többségi társadalom – köztük rengeteg fehér amerikai – elszegényedéséhez. Ebből a dühből kovácsolt politikai tőkét a demagóg Trump! Minisztereinek és tanácsadóinak mintegy fele szintén ilyen „kis oligarcha”, mindössze néhány milliárd dolláros vagyonnal – ez csak tized- vagy századrésze az olyan nagy oligarchákénak, mint Bill Gates. De ez alapvetően nem új jelenség. Trump pártját ugyanúgy pénzelik a szilícium-völgyi cégek, a BlackRock és más pénzügyi szereplők. Ráadásul mindkét washingtoni párt mögött évtizedek óta ott áll a két gazdag Izrael-lobbi. Az AIPAC a demokratákat, az RJC a republikánusokat támogatja. E tőke nélkül Trump pártja sem létezne.
„Trump egyszerűen csak egy új típusúra cserélte a régi korrupciót”
– De vajon kormányoztak-e már a tőkések ilyen közvetlen módon Trump előtt is?
– Hogyne. A polgárháborúig a legtöbb elnök rabszolgatartó volt. Amikor a geopolitikai helyzet döntőre fordul – ahogy most is –, az oligarchák mindig közvetlenül határoznak. Végzetes barátság (Verhängnisvolle Freundschaft) című könyvemben ezt részletesen dokumentáltam. Vegyünk egy példát. Woodrow Wilson az első világháború előtt azt ígérte, az Egyesült Államok örökké semleges marad. Ehhez képest a Wall Street és a vezető ipari konszernek már az első naptól kezdve lényegében beléptek a háborúba. Szállítottak a szövetségeseknek és hiteleket nyújtottak – egészen 1917-ig, amikor szükségük lett valakire, aki garantálja, hogy ezeket a hiteleket vissza is fizetik.
„A J.P. Morgan bankház, az US Steel és a tőke más nehézsúlyú szereplői ekkor kényszerítették Wilsont a fordulatra, az Egyesült Államoknak katonailag is be kell lépnie a háborúba. Kellett egy vesztes, egy bűnös és mindenekelőtt egy fizető fél. Wilson azonnal irányt váltott, és Istenre hivatkozva Európába küldte a sereget”
Ugyanezt történt Franklin D. Roosevelt idején is. Az 1930-as években ugyan három semlegességi törvényt is elfogadtatott, ám ezzel párhuzamosan a Wall Street és a vele összefonódott amerikai konszernek felfegyverezték Mussolinit – még az 1936-os népirtó abesszíniai háborúhoz is –, és ellátták a puccsista Francót. Amint utóbbi legyőzte a köztársaságot, Roosevelt azonnal elismerte a fasiszta kormányt. De említhetnénk Hitlert is, a Szovjetunió elleni megsemmisítő háborúját a Wall Street körei gyakran Roosevelt hivatalos politikája ellenében egészen 1945-ig titokban társfinanszírozták. Szó sincs tehát új keletű „feudalizálódásról” az Egyesült Államok történetében.
– Ön Berlinben „Az Egyesült Államok által vezetett kapitalizmus veszélyes végjátéka” címmel tartott előadást. Miért pont most jött el az a pillanat, amikor a rendszernek le kell vetnie erkölcsi álarcát, hogy nyers „ragadozó kapitalizmusként” lépjen fel?
– Az amerikai kapitalizmus alapítása óta ragadozó természetű, még ha léteztek is barátságosabb változatai. Ez belföldön és globálisan egyaránt érvényes. Állami területüket kisajátítással, elűzéssel és népirtással növelték. Az Egyesült Államok rabszolgatartó államként jött létre, és a polgárháborúig megháromszorozta a rabszolgamunka mértékét. A rabszolgaság hagyományos formájának eltörlése óta az Egyesült Államok tőkései folyamatosan új utakat találnak a kényszermunkára. Belföldön az illegális bevándorlók millióit használják ki, globálisan pedig a kizsákmányolás hulláma Latin-Amerika után előbb az »Ázsia-gyárat«, legújabban pedig már az »Afrika-gyárat« is elérte.
„Több tízmillió modern rabszolga – többségükben fiatal nők – szereli össze például az összes iPhone-t és az Apple, valamint a hasonló konszernek eszközeit”
Csak az Apple-nek több tízezer beszállítója van minden kontinensen, több millió kizsákmányolttal, akiket a Washington vezette Nyugaton láthatatlanná tesznek. A textiliparból ez a jelenség már némileg ismert, de sokkal nagyobb mértékben jellemző a digitális-, élelmiszer- és vegyipari óriásokra, az elektromobilitásra, vagy az olyan platformok milliói szerződés nélküli »gig-workerére«, mint az Uber. Ugyanez igaz a közösségi média és a »mesterséges intelligencia« hátterében zajló, alárendelt és végletekig stresszes szoftveres előmunkálatokra is.
„Az első hét évtized rabszolgatartói még viszonylag jól bántak a rabszolgáikkal, hogy azok családjukkal együtt minél tovább éljenek, és ne kelljen újakat vásárolniuk. Ezzel szemben az Apple-nek dolgozó fiatal indiai nőket tömegszállásokra zsúfolják össze, majd néhány év után, ha megbetegszenek, egyszerűen lecserélik őket a legszegényebb régiókból érkező új »alapanyagra«”
A ragadozó kapitalizmus módszerei közismertek, elrabolni más államok nyersanyagait – ahogy évtizedekig a venezuelai olajjal tették –, minden kontinensen diktátorokat állítani a hatalomba, vagy az Egyesült Államok vezette Világbank segítségével olcsó rabszolga munkához, rézhez és ércekhez jutni. Ezek rutinszerű amerikai gyakorlatok. Emellett alkalmanként egy-egy népirtást is bekalkulálnak. Először magában az Egyesült Államokban, miközben a fegyverszállításokon nyerészkednek – legyen szó a hitleri Wehrmacht kiszolgálásáról vagy a palesztinai népirtásról. Ez Amerikával az élén a kapitalizmus belső természetéhez tartozik.
„Ami azonban különleges a kétségbeesetten vagdalkozó trumpistákban és cionista végidő-ideológiájukban, hogy az amerikai világrend már régóta hanyatlik”
Az emberiség túlnyomó többsége pedig újjászervezi magát, egyre inkább az Egyesült Államok ellenében. A trumpisták politikájától az Egyesült Államok polgárai is szegényebbek és betegebbek lesznek, ezért fokozatosan ellenállnak. Emiatt a hatalom már belföldön is brutálisan lép fel saját lakossága ellen. Ahogy most Minnesotában láttuk, ahol a maszkos szövetségi rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre.
– Ön szerint a hagyományos bankvilág hegemóniáját fokozatosan a pénzügyi óriások új generációja veszi át. Milyen strukturális szerepet játszanak ebben a hatalmi gépezetben az olyan szereplők, mint a BlackRock, a Vanguard, vagy az agresszív tőkekivonásra szakosodott Private-Equity befektetők, akik a gyors profitszerzés jegyében egész vállalatbirodalmakat kebeleznek be és darabolnak fel?
– A demokrata William Clinton elnöksége alatti, 1990-es évekbeli deregulációk nyitották meg az utat a tőkések új nemzedéke előtt. Ekkor emelkedtek fel a fedezeti alapok (Hedgefonds), a magántőke befektetők (Private Equity) és az olyan óriások, mint a BlackRock, a Vanguard, a State Street, a Capital Group, a Wellington és a Fidelity. Ma már ők a meghatározó részvényesi csoportok a nagybankokban – a Wall Streeten és Európában egyaránt –, valamint a digitális gazdaságtól az energián, az autóiparon, a vegy- és gyógyszeriparon, valamint az ingatlanpiacon át egészen a hadiiparig minden stratégiai ágazatban.
„Valamivel később – amint már említettem – még agresszívabb tőkések is színre léptek”
Olyan figurák, mint Donald Trump (ingatlanok, golfpályák, média), Elon Musk (Tesla, Starlink, X – korábbi Twitter), Peter Thiel (PayPal), Steve Witkoff (ingatlanok), Howard Lutnick (Critical Metals), Marc Andreessen (KoBold Metals) és Alex Karp (arcfelismerő rendszerek). Ők – a Szilícium-völgy globálisan aktív oligarcháival ellentétben – eddig főként az Egyesült Államok belpiacán voltak jelen, most azonban minden erejükkel a globális terjeszkedésre törekszenek, a washingtoni kormányzat és a világszerte jelen lévő hadsereg hathatós támogatásával.
– Érvényes ez az agresszív terjeszkedési kényszer a latin-amerikai nyersanyag kincsekre, például a venezuelai olajmezőkre is?
– Pontosan ezt látjuk ott is. Nicolás Maduro államfőt gyakorlatilag foglyul ejtették, ám a trumpisták egyelőre tanácstalanok az olajkincs nyereséges kiaknázását illetően. Az olyan óriásvállalatok, mint az ExxonMobil, a politikai bizonytalanság miatt még kivárnak.
„A trumpisták legnagyobb globális befektetési projektje azonban jelenleg a Közel-Kelet”
Legszorosabb, ideológiailag is elkötelezett szövetségesük – és egyben helyi végrehajtójuk – a jelenleg szélsőségesen jobboldali és rasszista kormányzás alatt álló Izrael. Ez az állam évtizedek óta semmizi ki, üldözi el, börtönzi be és gyilkolja a palesztinokat, nemcsak a Gázai övezetben, hanem Ciszjordániában is. Trump víziója szerint a népirtás és a »béke-humbug« árnyékában Gázából a »Közel-Kelet Riviéráját« akarják megteremteni. Ezzel párhuzamosan Izrael az Egyesült Államokból és Európából származó amerikai fegyverekkel »fegyelmezi« a szomszédos államokat, Libanont és Szíriát. Itt nemcsak az Egyesült Államokból érkező, hanem az öböl-menti befektetőknek is szerepet szánnak. Szíria politikai és jogi »biztonságáról« az a korábbi terrorista, al-Sharaa vezette kormány gondoskodik, akinek fejére alig valamivel korábban Washington még tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki.
„Eközben az öböl-menti államok, például Szaúd-Arábia, fokozzák befektetéseiket az Egyesült Államokban, a Trump-közeli tőkések pedig még intenzívebben nyomulnak az Öböl-térségbe. Már nem csupán katonai bázisok, golfpályák és szállodák építésével, hanem az infrastruktúrába és a termelésbe is bekapcsolódva. Jemenben és mindenekelőtt Iránban az erőszakos rendszerváltás továbbra is az Egyesült Államok stratégiai tervezésének szerves részét képezi”
– De hol marad ebben a játszmában a BlackRock és a többi meghatározó pénzpiaci óriás?
– Ahogy az várható volt, a nyilvánosság előtt továbbra is a háttérbe húzódnak. Azonban a BlackRock már Trump elődje, Joseph Biden alatt is az ukrajnai »újjáépítés« fő koordinátora volt – és ez a szerepük Trump alatt sem változott. Eddig mintegy 800 milliárd eurónyi befektetést irányoztak elő Ukrajnában a bányászat, az infrastruktúra, az energiaipar, a hadiipar és a mesterséges intelligencia területén. A BlackRock már Trump első elnöksége idején fiókot nyitott Tel-Avivban, ahol a helyi hadigazdálkodás nyerteseinek vagyonát kezeli, és – miként Ukrajna esetében is – meghatározó részesedéssel bír a vezető amerikai fegyverszállító cégekben.
„A BlackRock és a hozzá hasonló befektetési társaságok eredetileg a Demokrata Párt szárnyai alatt nőttek nagyra. Trump legutóbbi választási győzelmét követően azonban végleg átálltak az ő oldalára”
A BlackRock például látványosan kilépett az addigi környezetvédelmi szövetségből. A BlackRock vezére, Laurence Fink, az elmúlt évben a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) élére is felemelkedett, kiszorítva onnan az európai alapítót, Klaus Schwabot. Fink most, 2026. január 21-én Davosban már baráti vállveregetéssel kísérte Trumpot a szónoki emelvényhez, hogy az elnök ott hirdesse ki a saját (és a BlackRock) új világrendjét.
– Elemzéseiben visszatérő elem a Public Private Partnership (PPP) intézménye. Vajon a Panama-csatornára vagy Grönlandra formált amerikai igények láttán beszélhetünk-e egyfajta „globális PPP-konstrukcióról”, amelyben egész állami területeket magánvagyoni elemként kezelnek, és a konszernek profitérdekei szerint strukturálnak át?
– Abszolút. A Public Private Partnership (PPP) a látszólag »civil« gyakorlatok közé tartozik. Ezek a befektetők és az állam közötti, akár 30 éves futamidejű, kiterjedt szerződések, amelyekben a befektetők hasznát jogilag garantálják. Trump a katonai fellépések mellett az ilyen módszereket is alkalmazza. Így teljesítette be például a BlackRock segítségével egyik leghőbb vágyát: »Vissza akarjuk kapni a Panama-csatornánkat!« A BlackRocknak sikerült elérnie, hogy a csatorna két kikötőjét megvásárolják az eddigi hongkongi tulajdonostól.
„A Panama-csatorna tökéletes példája ennek a »rugalmas« gyakorlatnak”
A 19. század végén Kolumbiának ezen a részén először egy amerikai magán vasúttársaság vetette meg a lábát. Később az Egyesült Államokban élőknek szükségük lett a földsávra egy csatorna építéséhez, hogy tengeri úton terjeszkedhessenek Ázsia felé. Mivel azonban Kolumbia nem fogadta el a csatornaépítés feltételeit, bevonult a hadsereg. Az Egyesült Államok 1903-ban létrehozta a szakadár Panama államot, és megépítette a csatornát, amely 1999-ig a saját tulajdonuk maradt. Így kombinálják a katonai és a civil eszközöket – pontosan úgy, ahogy most Venezuelával próbálják.
„Egy másik példa Puerto Rico”
Az országot több mint egy évszázada hódította meg az Egyesült Államok, és egy hatalmas katonai bázist létesített ott, amelyet most Venezuela ellen használnak. Puerto Rico azonban se nem független állam, se nem az Egyesült Államok tagállama, hanem a »szuperhatalom« által megszállt és igazgatott terület. Az amerikai konszernek különleges gazdasági övezetként használják. Éhbérért dolgoztatnak és adómentesen teszik el a hasznot. Egyébként Puerto Rico kiváló mintája lehetne Grönlandnak is, nem igaz?
Az idegen területek kisajátítása gyakran csak erőszakkal lehetséges. A második világháború után az Egyesült Államok az indo-csendes-óceáni szigetvilág több pontjáról kényszerrel deportálta a lakosságot, atom kísérleteket hajtott végre, majd a szigeteket és környezetüket sugárszennyezetten hagyta hátra.
„Az amerikai birodalomhoz ma világszerte 13 úgynevezett »nem inkorporált« terület tartozik”
Ezeken – még ha egy másik állam kellős közepén fekszenek is – kizárólag az Egyesült Államok joga érvényes, beleértve a jogot kínzóbörtönök üzemeltetésére, ipartelepítésre, katonai bázisok fenntartására és a környezet pusztítására – legyen szó a kubai Guantánamóról, Guamról, Szamoáról, a Mariana-szigetekről vagy a Virgin-szigetekről.
– Tekinthető-e az Egyesült Államok Grönland iránti nyílt igénye egy olyan új imperialista „reálpolitika” tünetének, amely minden erkölcsi és értékközpontú álca nélkül, a nemzeti szuverenitást – beleértve az európai uniós partnerekét is – csupán a befektetői érdekek zavaró akadályának tekinti?
– Grönland valójában már 1941 óta amerikai ellenőrzés alatt áll. A második világháború alatt az Egyesült Államok ott hozta létre a Thule (ma Pituffik) katonai bázist, amelyet stratégiai előretolt bástyaként, a Szovjetunió elleni fellépés és az Arktisz megfigyelése céljából masszívan kiépítettek. Noha Grönland lakói 1979-ben népszavazással kivívták a saját kormányhoz való jogot, a felettes „biztonságpolitika” Koppenhága kezében maradt.
„Amikor a grönlandi kormány később megpróbálta felszámolni a gyarmati elmaradottságot, és beruházókat keresett az infrastruktúra – utak, polgári repülőterek, gyárak és a turizmus – fejlesztéséhez, a nyugati befektetők elmaradtak. Kínai vállalatok azonban jelentkeztek, akik készek voltak hosszú távon befektetni anélkül, hogy azonnali profitmaximalizálást követeltek volna. A szerződések már aláírásra készen álltak, amikor az amerikai kormány közbelépett és nyomást gyakorolt Dániára”
A Kínával kötött megállapodásokat le kell állítani, mert azok veszélyeztetik az Egyesült Államok nemzetbiztonságát. A dán kormány azonnal fejet hajtott a washingtoni diktátum előtt. Ezzel Grönland szuverenitását feláldozták a transzatlanti vezető hatalom geopolitikai érdekeiért. Most a kínai befektetők helyére a profitorientált trumpisták nyomulnak be. Valójában Grönland inváziójára már nincs is szükség – a „legjelentősebb világrendfenntartó hatalom” katonai és gazdasági fölénye révén már régóta jelen van. Kérdés marad, hogy az EU támogatja-e majd a grönlandi kormányt a már bejelentett ellenállásában, vagy végleg átengedik a szigetet az amerikai birodalom stratégiai érdekeinek.
– Washington jelenleg kíméletlen feltételeket diktál az EU-nak a mesterséges intelligencia szabványai, a chipek és az energiaárak terén. Friedrich Merz kancellár BlackRock-múltjának tükrében adódik a kérdés, az Európai Uniót végleg digitális gyarmattá degradálják?
– Az Európai Uniót, mint tőke bürokráciát alapítása óta alapvetően az Egyesült Államok formálta – ezt az Imperium EU című könyvemben részletesen dokumentáltam. 1990 után az EU-t még közvetlenebbül rendelték alá a NATO-nak. A keleti bővítés során a tagjelölteknek előbb a katonai szövetségbe kellett belépniük, mielőtt felvételt nyertek volna az Unióba.
„Az amerikai digitális konszernek hagyományosan különleges szabadságjogokat élveznek az EU-ban”
Alig fizetnek adót, mivel olyan pénzügyi oázisokat használnak, mint Írország, Luxemburg vagy Hollandia. Az itt értékesített termékeikhez a modern rabszolgamunka globális láncolatait veszik igénybe, amelyekre nem vonatkoznak az uniós ellátási láncokra vonatkozó törvények. Minden felhasználói adatot gyűjtenek – állami és vállalati szinten is –, és az amerikai PATRIOT Act értelmében továbbítják azokat az otthoni hatóságoknak.
„Friedrich Merz német kormányfő ezt a függőséget aktívan segített megszervezni – az Atlantik-Brücke elnökeként, az amerikai Mayer Brown ügyvédi iroda jogászaként, végül pedig a BlackRock jól megfizetett alkalmazottjaként”
Ez a befektetési társaság Európa minden fontos államában Merzhez hasonló politikusokat, bankvezéreket és konszern főnököket verbuvál lobbistának. Most az Apple, az Amazon és a Microsoft hatalmas állami szubvenciókkal épít új adatközpontokat Németországban. Ráadásul a BlackRock és a hozzá kapcsolódó társaságok mára a „német” Rheinmetall fegyvergyár legnagyobb részvényesi csoportjává váltak. A BlackRock részesedése jelenleg meghaladja a hét százalékot. A részvényérték az ukrajnai háborúval robbant be, a profit az Egyesült Államokba vándorol, és a stratégiai döntések is ott születnek. Merz emellett már teljesítette Trump kívánságát a hadi költségvetés megduplázására, és zokszó nélkül elfogadja a német autókat, alumíniumot és acélt sújtó védővámokat.
„A következtetés egyértelmű, ha vissza akarjuk nyerni a semlegességet, a valódi szuverenitást, a demokráciát és a társadalmi jólétet, radikális irányváltásra és új, széles körű társadalmi megközelítésre van szükség”
E felszabadulás kulcsfontosságú része az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatrendszer szisztematikus felülvizsgálata. Le kell számolnunk az uralkodó transzatlanti mítoszokkal és hazugságokkal, és a valós hatalmi viszonyok józan vizsgálatára van szükség.
♦
Werner Rügemer Kölnben élő neves német publicista, valamint elismert közgazdasági és filozófiai szakíró, aki munkásságát az „intervencionista filozófia” szellemében végzi. Elemzéseiben a Washington dominálta nyugati kapitalizmus mélyszerkezetét, belső természetét és gyakorlati mechanizmusait tárja fel, különös figyelmet szentelve az olyan új típusú, globális hatalmi centrumoknak, mint a BlackRock, valamint a különböző magántőke- és fedezeti alapok. Kezdeményezője a 2020-ban életre hívott „BlackRock-tribunálnak”, társszerkesztője a World Marxist Review folyóiratnak, valamint tanácsadóként segíti a World Association for Political Economy (WAPE) tudományos szervezet munkáját.
Ajánlott irodalom
Werner Rügemer: Verhängnisvolle Freundschaft. Wie die USA Europa eroberte. Erste Stufe: Vom 1. zum 2. Weltkrieg.
Papyrossa, Köln 2023, 326 Seiten, 22,90 Euro, ISBN 978-3-89438-803-4
(Az interjú németül itt jelent meg: https://www.nachdenkseiten.de/?p=145900)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Attila says:
Ezekben a játszmákban milyen szerepe van Oroszországnak, Kínának, Indiának – a BRICS-nek? Ellenpólus vagy “másfajta” imperializmus?
Stier Gábor says:
Egyelőre alárendelt.
Nagy Imre says:
Ez egyszerűen gyönyörű.
“The history of Russia and its Soviet heritage are attracting increasing social attention. Russia is currently making efforts to overcome the destructive influence left over from the Gorbachev-Yeltsin eras. It is undeniable that the most significant historical events of the 20th century all occurred during the eras of Lenin and Stalin–the great October Socialist Revolution, the establishment of the Soviet Union, the victory over German fascism and Japanese militarism, the mastery of atomic energy, and the first conquest of space. It was precisely in the arduous struggle against both internal and external enemies that the country explored and established the correct path of development.”
Ennyi, és semmi több. Mi, magyarok sem emlékszünk semmi másra a XX. századból Sztálin kapcsán, méltó tehát ez a Kedves Szerkesztő, hogy szóljon nagy terjedelemben hozzánk.
Mint falat kenyérre, úgy van szükségünk arra, ami itt megy.
Nagy Imre says:
A Correct Understanding and Scientific Evaluation of Stalin
Explorations and Recent Developments in the Unification of the International Maoist Movement
On Restoring Full Historical Justice with Iosif Vissarionovich Stalin
Egyik érdekesebb téma, mint a másik. Nagyon komoly tudós lehet a nevezett férfiú, hogy ilyen szimpatikus marxista-kommunista folyóiratot szerkeszt.
Kár hogy Orbán Viktor 1989-es kommunsta beszéde után ilyen sok évet kellett várni arra, hogy elinduljon a maoizmus és Sztálin rehabilitációja.
Úgy látom Dzerzsinszkij szobrának felállítása helyes lépés egy jó irányba mutató kommunista úton – és ez a honlap itt híven szolgálja a kommunista, marxista célok elérését.