//Szláv testvérek vagy banderista fasiszták?
„A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget” A képen az Ukrán Nemzeti Önkéntes Hadosztály egyik tagja viszi az ukrán zászlót Kijevben, a csoportjuk megalakulásának harmadik évfordulójára rendezett ünnepségen 2020. február 28-án #moszkvater

Szláv testvérek vagy banderista fasiszták?

Oroszország egy Moszkvából tudósító ukrán újságíró szemével. Roman Cimbaljuk 12 éve tudósítja az UNIAN hírügynökséget és egy tévécsatornát is az orosz-ukrán „front” orosz oldaláról. Az orosz társadalomról, az oroszok Ukrajnához viszonyulásáról beszélgettünk vele. Az interjú sokat elárul az ukránok érzéseiről, gondolkodásáról is.

„A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget” A képen az Ukrén Nemzeti Önkéntes Hadosztály egyik tagja viszi az ukrán zászlót Kijevben, a csoportjuk megalakulásának harmadik évfordulójára rendezett ünnepségen 2020. február 28-án #moszkvater
„A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget” A képen az Ukrán Nemzeti Önkéntes Hadosztály egyik tagja viszi az ukrán zászlót Kijevben, a csoportjuk megalakulásának harmadik évfordulójára rendezett ünnepségen 2020. február 28-án
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

– Ukránként élni Moszkvában ma nem egyszerű. Az ukrán néppel ugyan a felmérések szerint az oroszok többségének nincs baja, ám a hatalommal annál több. Nem beszélve az ukrán sajtóról. Moszkvában élő ukrán tudósítóként, akit a tévében már Goebbelshez is hasonlítottak, hogyan látja, miként viszonyulnak az oroszok az ukránokhoz?

– Kettős ez a viszonyulás. A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget. S hogy ki melyik nézetet vallja, az nem az illető társadalmi helyzetétől, hanem kizárólag az illető világnézetétől függ. Mindezt még árnyalja, hogy egyrészről ott a Szovjetunió iránt érzett, a szláv testvériséget erősítő nosztalgia, másrészről az a birodalmi szemlélet, amely már a szovjet időkben is lenézte az ukránokat. Ebben a társadalomban mélyen gyökerező gondolkodásban az egész posztszovjet térség Moszkva befolyási övezetének tekinthető. Ezeknek az embereknek a tudatában nemcsak a Krím az övék, hanem maga Ukrajna is. Tehát nem testvér, hanem valamiképpen alávetett nép. Ez nemcsak Ukrajna tekintetében van így, hanem a többi ország kapcsán is. Hallgassuk csak meg, hogy mitől tart a leginkább az Oroszországhoz jelenleg legközelebb álló Belarusz vezetője. Az ország szuverenitását félti Moszkvától. Lám, még a belaruszok is azt érzik, hogy Oroszország le akarja nyelni őket. Látok egyfajta párhuzamot a múlt század ’30-as éveinek Németországával. Az oroszok ugyanis azt hiszik magukról, hogy kiválasztottak, míg a posztszovjet térség többi népe nekik alárendelt, másodrendű.  Tíz éve például Putyin kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna nélkül is megnyerte volna a II. világháborút.

– S személyesen érez lenézést?

– Nem, mert én ezt nem engedem meg senkinek. Nem titkolom, hogy ukrán állampolgár vagyok, s nem is hajlok meg senki előtt sem. Egyébként az oroszok olyanok, ha keményen lépsz fel velük szemben, akkor tisztelnek. Így kell Moszkvával szemben fellépni az államközi kapcsolatokban is.

– Mennyire látja nyitottnak az orosz társadalmat?

– Nincs egyértelmű válasz. Nagyon sok függ attól, hogy milyen impulzusok érkeznek a tévéből. A foci vb alatt például a média a nyitottságot sugallta, s a társadalom is nagyon barátságos arcát mutatta. Aztán mindez elmúlt, s ismét jött a vicsorgás. Ami pedig az orosz társadalmat általában illeti, a külföldiekkel szemben inkább az óvatosság jellemzi. Leegyszerűsítve, ha külföldi vagy, akkor kém vagy. Ez a visszafogottság történelmi. Ezen belül különbség van a régiók között is. Két éve például Voronyezsben jártam, s mikor kiderült, hogy ukrán újságíró vagyok, a szálloda recepciósa azonnal jelentette ezt a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). Ugyanakkor a nagyvárosokban, mint például Moszkva is, az emberek lazák, nyitottak, nem érdekli őket, hogy külföldi vagy. Megszokták.

Roman Cimbaljuk #moszkvater
Roman Cimbaljuk

– Mi hat a leginkább az oroszokra? Mi alapján tartanak egy népet, országot szimpatikusnak vagy éppen antipatikusnak?

– Mindenek előtt a tévé és a politika a meghatározó. Sokszor kérdezik például tőlem az utóbbi időben, hogy letartóztatják-e, ha Ukrajnába utazik. Mert ezt hallják a televízióból. Egyszerre tartanak Ukrajnáról, és nézik le. Nekik mindenki fasiszta. A grúzok, a baltiak, az ukránok. Az oroszok általában fennhordják az orrukat.

– Minden helyzetben?

– Nem. Nagyon sok függ az adott helyzettől. Ha például politikáról van szó, akkor egyértelműen ellenséges a hangulat. De ha fociról, akkor még drukkolnak is mondjuk az oroszok az ukrán csapatoknak.

– Ezt támasztják alá a felmérések is. Alapvetően más a megítélés, ha az ukrán népről, vagy az ukrán hatalomról van szó…

– Mert a propaganda ezt sugallja. De mint más említettem, kettős a viszonyulás. Egyszerre vagyunk testvérek és ellenségek.

– Én másról beszélek. Ahogy az ukránok, úgy az oroszok is határozottan elkülönítik a hatalmat és a népet…

– Ez a manipuláció alapja. Az ukránok barátok, ha nem politikai nemzetként jelennek meg. Semmi baj velük, ha mondjuk utcaseprőként vagy iskola igazgatóként dolgoznak. Ha azonban valaki azt mondja, hogy Ukrajna a hazám, akkor már rögtön fasiszta lesz. Egyszer egy nép vagyunk, máskor meg az első számú ellenség. Ez a két opció egymással párhuzamosan él. Volt olyan időszak, amikor az ukránokhoz ellenségesebben viszonyult az orosz társadalom, mint az amerikaiakhoz.

– Említette, hogy a világnézet is meghatározza az Ukrajnához viszonyulást. A liberálisok szeretik, míg a konzervatív oldal elutasítja Ukrajnát?

– Az oroszok 95 százaléka szerint a Krím Oroszországé, Ukrajna pedig egy fasiszta állam. Öt százalék vélekedik így, s őket liberálisoknak és hazaárulóknak nevezik.

– S melyik posztszovjet állammal szimpatizálnak az oroszok?

– A legközelebb a belaruszok állnak az oroszokhoz. A két ország közötti problémákat szőnyeg alá söprik, s az sem mellékes, hogy nem volt köztük fegyveres konfliktus. Hasonlóan jól viszonyulnak az oroszok a kazahokhoz, majd a rangsorban következnek a moldávok. Ezt követi a többi közép-ázsiai állam, majd a sor végén vannak a baltiak és az ukránok.

– Mi a helyzet, ha a világot nézzük?

– Nagy a barátság most Kínával, meg kell azonban jegyezni, hogy az oroszok szinte semmit sem tudnak róluk. Más kultúra, más mentalitás. De a Távol-Keleten más a helyzet. Ott ismerik sokan még a nyelvet is. Ez a viszony is kettős. Egyrészt Kína barátian viszonyul Oroszországhoz, másrészt főleg Szibériában folyik egyfajta csendes kínai invázió, ami félelmet kelt. A média azonban ezt a problémát a szőnyeg alá söpri.

– Szóval, az első helyen Kína, míg az utolsón Amerika?

– Igen, de néha Ukrajna az utolsó.

– A ’90-es években Oroszország még erősen Nyugat barát volt. Mikor jött a kiábrándulás? Mikor változott meg a helyzet?

– Talán 2007, Putyin nevezetes müncheni beszéde az igazi cezúra. Azóta Oroszország kimondottan ellenségesen viszonyul a Nyugathoz, és ez tükröződik a közvélekedésben is. Manapság az a vélemény dominál, amely szerint Oroszországot ellenség veszi körül, meg akarja támadni és ki akarja fosztani.

– S mi a helyzet Európával?

– A középosztálynak, amely megengedheti magának, hogy utazzon, különösebb baja nincs Európával. Az átlagember pedig úgy vélekedik, ahogy mondják neki.

– Látszik-e Oroszországból Közép-Európa?

– Talán Lengyelország. Nem szeretik, de látszik. A szlovákokról, magyarokról, csehekről keveset tudnak. Egyébként pedig semleges a viszonyulás. Nincs közös határ, nincsenek e térséggel kapcsolatban a Kremlnek különösebb politikai ambíciói, így aztán nincs probléma sem. Ritkán merül fel ez a térség az orosz sajtóban.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.