„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Szláv testvérek vagy banderista fasiszták?

2020. máj. 30.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Oroszország egy Moszkvából tudósító ukrán újságíró szemével. Roman Cimbaljuk 12 éve tudósítja az UNIAN hírügynökséget és egy tévécsatornát is az orosz-ukrán „front” orosz oldaláról. Az orosz társadalomról, az oroszok Ukrajnához viszonyulásáról beszélgettünk vele. Az interjú sokat elárul az ukránok érzéseiről, gondolkodásáról is.

„A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget” A képen az Ukrén Nemzeti Önkéntes Hadosztály egyik tagja viszi az ukrán zászlót Kijevben, a csoportjuk megalakulásának harmadik évfordulójára rendezett ünnepségen 2020. február 28-án #moszkvater

„A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget” A képen az Ukrán Nemzeti Önkéntes Hadosztály egyik tagja viszi az ukrán zászlót Kijevben, a csoportjuk megalakulásának harmadik évfordulójára rendezett ünnepségen 2020. február 28-án
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

– Ukránként élni Moszkvában ma nem egyszerű. Az ukrán néppel ugyan a felmérések szerint az oroszok többségének nincs baja, ám a hatalommal annál több. Nem beszélve az ukrán sajtóról. Moszkvában élő ukrán tudósítóként, akit a tévében már Goebbelshez is hasonlítottak, hogyan látja, miként viszonyulnak az oroszok az ukránokhoz?

– Kettős ez a viszonyulás. A társadalom egyik részének a szemében a „szláv testvérek” vagyunk, míg a másikban „banderista fasiszták”, propagandisták, akik elárulták a szláv testvériséget. S hogy ki melyik nézetet vallja, az nem az illető társadalmi helyzetétől, hanem kizárólag az illető világnézetétől függ. Mindezt még árnyalja, hogy egyrészről ott a Szovjetunió iránt érzett, a szláv testvériséget erősítő nosztalgia, másrészről az a birodalmi szemlélet, amely már a szovjet időkben is lenézte az ukránokat. Ebben a társadalomban mélyen gyökerező gondolkodásban az egész posztszovjet térség Moszkva befolyási övezetének tekinthető. Ezeknek az embereknek a tudatában nemcsak a Krím az övék, hanem maga Ukrajna is. Tehát nem testvér, hanem valamiképpen alávetett nép. Ez nemcsak Ukrajna tekintetében van így, hanem a többi ország kapcsán is. Hallgassuk csak meg, hogy mitől tart a leginkább az Oroszországhoz jelenleg legközelebb álló Belarusz vezetője. Az ország szuverenitását félti Moszkvától. Lám, még a belaruszok is azt érzik, hogy Oroszország le akarja nyelni őket. Látok egyfajta párhuzamot a múlt század ’30-as éveinek Németországával. Az oroszok ugyanis azt hiszik magukról, hogy kiválasztottak, míg a posztszovjet térség többi népe nekik alárendelt, másodrendű.  Tíz éve például Putyin kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna nélkül is megnyerte volna a II. világháborút.

– S személyesen érez lenézést?

– Nem, mert én ezt nem engedem meg senkinek. Nem titkolom, hogy ukrán állampolgár vagyok, s nem is hajlok meg senki előtt sem. Egyébként az oroszok olyanok, ha keményen lépsz fel velük szemben, akkor tisztelnek. Így kell Moszkvával szemben fellépni az államközi kapcsolatokban is.

– Mennyire látja nyitottnak az orosz társadalmat?

– Nincs egyértelmű válasz. Nagyon sok függ attól, hogy milyen impulzusok érkeznek a tévéből. A foci vb alatt például a média a nyitottságot sugallta, s a társadalom is nagyon barátságos arcát mutatta. Aztán mindez elmúlt, s ismét jött a vicsorgás. Ami pedig az orosz társadalmat általában illeti, a külföldiekkel szemben inkább az óvatosság jellemzi. Leegyszerűsítve, ha külföldi vagy, akkor kém vagy. Ez a visszafogottság történelmi. Ezen belül különbség van a régiók között is. Két éve például Voronyezsben jártam, s mikor kiderült, hogy ukrán újságíró vagyok, a szálloda recepciósa azonnal jelentette ezt a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB). Ugyanakkor a nagyvárosokban, mint például Moszkva is, az emberek lazák, nyitottak, nem érdekli őket, hogy külföldi vagy. Megszokták.

Roman Cimbaljuk #moszkvater

Roman Cimbaljuk

– Mi hat a leginkább az oroszokra? Mi alapján tartanak egy népet, országot szimpatikusnak vagy éppen antipatikusnak?

– Mindenek előtt a tévé és a politika a meghatározó. Sokszor kérdezik például tőlem az utóbbi időben, hogy letartóztatják-e, ha Ukrajnába utazik. Mert ezt hallják a televízióból. Egyszerre tartanak Ukrajnáról, és nézik le. Nekik mindenki fasiszta. A grúzok, a baltiak, az ukránok. Az oroszok általában fennhordják az orrukat.

– Minden helyzetben?

– Nem. Nagyon sok függ az adott helyzettől. Ha például politikáról van szó, akkor egyértelműen ellenséges a hangulat. De ha fociról, akkor még drukkolnak is mondjuk az oroszok az ukrán csapatoknak.

– Ezt támasztják alá a felmérések is. Alapvetően más a megítélés, ha az ukrán népről, vagy az ukrán hatalomról van szó…

– Mert a propaganda ezt sugallja. De mint más említettem, kettős a viszonyulás. Egyszerre vagyunk testvérek és ellenségek.

– Én másról beszélek. Ahogy az ukránok, úgy az oroszok is határozottan elkülönítik a hatalmat és a népet…

– Ez a manipuláció alapja. Az ukránok barátok, ha nem politikai nemzetként jelennek meg. Semmi baj velük, ha mondjuk utcaseprőként vagy iskola igazgatóként dolgoznak. Ha azonban valaki azt mondja, hogy Ukrajna a hazám, akkor már rögtön fasiszta lesz. Egyszer egy nép vagyunk, máskor meg az első számú ellenség. Ez a két opció egymással párhuzamosan él. Volt olyan időszak, amikor az ukránokhoz ellenségesebben viszonyult az orosz társadalom, mint az amerikaiakhoz.

– Említette, hogy a világnézet is meghatározza az Ukrajnához viszonyulást. A liberálisok szeretik, míg a konzervatív oldal elutasítja Ukrajnát?

– Az oroszok 95 százaléka szerint a Krím Oroszországé, Ukrajna pedig egy fasiszta állam. Öt százalék vélekedik így, s őket liberálisoknak és hazaárulóknak nevezik.

– S melyik posztszovjet állammal szimpatizálnak az oroszok?

– A legközelebb a belaruszok állnak az oroszokhoz. A két ország közötti problémákat szőnyeg alá söprik, s az sem mellékes, hogy nem volt köztük fegyveres konfliktus. Hasonlóan jól viszonyulnak az oroszok a kazahokhoz, majd a rangsorban következnek a moldávok. Ezt követi a többi közép-ázsiai állam, majd a sor végén vannak a baltiak és az ukránok.

– Mi a helyzet, ha a világot nézzük?

– Nagy a barátság most Kínával, meg kell azonban jegyezni, hogy az oroszok szinte semmit sem tudnak róluk. Más kultúra, más mentalitás. De a Távol-Keleten más a helyzet. Ott ismerik sokan még a nyelvet is. Ez a viszony is kettős. Egyrészt Kína barátian viszonyul Oroszországhoz, másrészt főleg Szibériában folyik egyfajta csendes kínai invázió, ami félelmet kelt. A média azonban ezt a problémát a szőnyeg alá söpri.

– Szóval, az első helyen Kína, míg az utolsón Amerika?

– Igen, de néha Ukrajna az utolsó.

– A ’90-es években Oroszország még erősen Nyugat barát volt. Mikor jött a kiábrándulás? Mikor változott meg a helyzet?

– Talán 2007, Putyin nevezetes müncheni beszéde az igazi cezúra. Azóta Oroszország kimondottan ellenségesen viszonyul a Nyugathoz, és ez tükröződik a közvélekedésben is. Manapság az a vélemény dominál, amely szerint Oroszországot ellenség veszi körül, meg akarja támadni és ki akarja fosztani.

– S mi a helyzet Európával?

– A középosztálynak, amely megengedheti magának, hogy utazzon, különösebb baja nincs Európával. Az átlagember pedig úgy vélekedik, ahogy mondják neki.

– Látszik-e Oroszországból Közép-Európa?

– Talán Lengyelország. Nem szeretik, de látszik. A szlovákokról, magyarokról, csehekről keveset tudnak. Egyébként pedig semleges a viszonyulás. Nincs közös határ, nincsenek e térséggel kapcsolatban a Kremlnek különösebb politikai ambíciói, így aztán nincs probléma sem. Ritkán merül fel ez a térség az orosz sajtóban.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    A „sencseni trojka” megrémíti Európát

    2026. nov. 19.
    „Európa sántikál és fél Putyintól”, „Európa sehol sincs”, „A csúcstalálkozó figyelmeztetésül szolgál az európai diplomácia számára”. Így ért...

    Miért áll az orosz társadalom többsége Putyin mögött?

    2026. nov. 19.
    A miért tartanak ki az oroszok Vlagyimir Putyin mögött kérdésre a nyugati fősodor információs buborékban általában azt a magyarázatot kapja ...

    Peking nem Ukrajnáról akar tárgyalni Sencsenben

    2026. nov. 19.
    Peking vonakodik attól, hogy az ukrajnai konfliktus is ott legyen a Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével december ...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater