//Szasko Belij a Majdan hőse
A Jobboldali Szektor tüntetése a kijevi Parlament előtt 2014-ben #moszkvater

Szasko Belij a Majdan hőse

MEGOSZTÁS

Akik miatt olyan súlyos és nehéz most a megválasztott elnök Volodimir Zelenszkij öröksége

A Jobboldali Szektor tüntetése a kijevi Parlament előtt 2014-ben #moszkvater
A Jobboldali Szektor tüntetése a kijevi Parlament előtt 2014-ben
Fotó:EUROPRESS/GENYA SAVILOV/AFP

Már több mint öt éve annak, hogy Kijevben győzött a „méltóság” forradalma. Bárcsak így lett volna, hogy az ukrán főváros központjában tiltakozó tömegnek megmarad a méltósága. Nem így történt, mert előbb Viktor Janukovics volt gyáva és szűk látókörű ahhoz, hogy a Majdanra rátelepedett szélsőséges kalandorokat kiemelje és elkülönítse a tömegtől. De az elégedetlenség hullámára ráülő ellenzéket sem érdekelte a Janukovicsot a sarokba szorító, majd a puccsszerű hatalomátvétel mögött álló tomboló nacionalizmus.

„Sokáig nem zavarta Európát sem a Majdant uraló szélsőségesek egyre durvább fellépése. Volt, aki idealistán a forradalmárokat látta bennük, másoknak mindennél fontosabb volt a geopolitikai verseny, Oroszország kiszorítása”

Miután azonban eloszlott a füst Kijev központjában, egyre furcsább dolgok derülnek ki a Majdan „hőseiről”, köztük Ukrajna egyik új arcáról, a köztörvényes és kalandor múltú Szasko Belijről. Amikor ma arról beszélünk, hogy milyen nehéz a megválasztott elnök Volodimir Zelenszkij öröksége, gondoljunk mindazokra, akik teret engedtek az ilyen „hősöknek”. S talán felelhetnének is a cinizmusukért, amellyel oda juttatták Ukrajnát, ahol ma van.

Szasko Belijt, polgári nevén Olekszandr Muzicskót az az interneten nagy nézettségnek örvendő felvétel tette ismertté a világban, amelyen a rivnei adminisztráció épületében kalasnyikovval igyekszik érvényt szerezni a jognak. A BBC-nek nyilatkozva ugyan hazugságnak és provokációnak nevezte a videót, s tagadta, hogy megverte volna az ügyészt. Mint mondja, ő csak el akart vele beszélgetni, mivel a jogrend hivatott védelmezője futni hagyott egy gyilkost.

Szasko Belij, a szélsőséges Jobboldali Szektor nyugat-ukrajnai vezetője, a Majdan egyik vezéralakja a Permi területen született, s Ukrajna függetlenné válása után költözött át Rivnébe, ahol nacionalista szervezetek sorát hozta létre. A sajtóhírek alapján az első csecsen háborúban Samil Baszajev alárendeltségében harcolva, mások szerint inkább csak fegyveresen pózolva az ukrán nacionalista önkéntesek Viking nevű egységét vezette, s Dzsohar Dudajev testőre volt. Ezt nem is tagadja, csupán azt, hogy már a második háború idején orosz katonákat kínzott volna, amiért egyébként a moszkvai ügyészség is körözte.

Szasko Belij, a szélsőséges Jobboldali Szektor nyugat-ukrajnai vezetője #moszkvater
Szasko Belij, a szélsőséges Jobboldali Szektor nyugat-ukrajnai vezetője 2014-ben
Fotó:EUROPRESS/OLEXANDR KURSIK/UNIAN /AFP

Muzicsko Csecsenföldön kapta a belij (fehér) becenevet, öt évvel ezelőtti tevékenységéről pedig híven árulkodik a Majdan két meghatározó szélsőséges alakjának, a Szvoboda és a Jobboldali Szektor vezetőinek a Politico.ua portálon még a hatalomváltás napjaiban közzétett beszélgetése is. Oleh Tyahnibok és Dmitro Jaros a jövőt taglalva arról tanácskoztak, hogy miként kellene kiebrudalni Ukrajnából a fordulat után a „hatalmat megkaparintó zsidókat és a moszkalokat”. Mint Jaros megjegyezte, az utóbbiakkal kezdené, s

„felégetve a földet olyan tűzijátékot rendezne Szevasztopolban, hogy az oroszok maguktól menekülnének a Krímből. Ezzel párhuzamosan kicsit »beizzítaná« a voronyezsi és belgorodi területeket, s tatár harci alakulatokat küldene a kaukázusi emirátus megsegítésére”

Ezzel foglalkozhatna szerinte Muzicsko, aki – mint megjegyzi – komoly tapasztalatokkal rendelkezik, s tisztelik a csecsenek.

Szasko Belij múltja enélkül is meglehetősen botrányos, az utóbbi húsz évben több eljárás is folyt ellene. A rada szervezett bűnözéssel foglalkozó bizottságának információi szerint még 1995-ben súlyos testi sértésért emeltek vádat Muzicsko ellen, aki két év múlva egy kijevi szórakoztató-központban lövöldözött, börtönbüntetésre azonban csak pénzbehajtásért ítélték 1999-ben. Az Euromajdant megelőzően már éve indult a választásokon, de a rivnei körzetben csak a hatodik lett, majd ezután a Jobboldali Szektor koordinátora, a kijevi tiltakozások aktív szervezője.

Szasko Belij viselkedését ezután a Majdan eszméinek megcsalásaként értékelte Arszen Avakov belügyminiszter, s a beérkező feljelentések kivizsgálását ígérte. Ehelyett néhány héttel a fordulat után jött a hír, hogy saját magát lőtte le véletlenül Olekszandr Muzicsko, a radikális nacionalista Jobboldali Szektor nyugat-ukrajnai vezetője, miközben menekülni próbált a rendőrök elől. Legalábbis ezt állapította meg az ukrán belügyminisztérium belső vizsgálata. Hát, tudjuk, a forradalom gyakran megöli a gyermekeit. Nem ejtünk érte könnyet, de Szasko Belijjel a sajátjai végeztek. Ennyit a méltóságról!

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.