
„A realitás persze az, hogy amennyiben megérik a helyzet a találkozóra, az Alaszkában kijelölt irányt megerősítve a felek újabb nagy lépést tesznek a háború lezárása felé, egyértelműen kirajzolódnának a rendezés körvonalai, és elkezdődhetne ezután az érdemi egyeztetés Moszkva és Kijev között”
Fotó:EUROPRESS/SAUL LOEB/AFP
Vlagyimir Putyin és Donald Trump megállapodtak abban, hogy az ukrajnai konfliktus rendezését célzó következő csúcstalálkozót Budapesten tartják. Hogy mikor, azt még nem tudjuk, azt pedig nagyon reméljük, hogy nem akad meg a rendezési folyamat, így a találkozóra sor kerül. S ha az ellenzéknek balszerencséje van, akkor úgy márciusban. Korai tehát az öröm, pontosabban a káröröm. A háború menetét aligha lehet megfordítani, a végjáték már elkezdődött, előbb-utóbb béke lesz, és az odáig vezető úton lesz egy budapesti csúcs is. De a magyar kormány számára már eleve siker, hogy egyáltalán Budapest neve felmerült. Nem is akárhogyan!
A helyszín kiválasztását magyarázza, hogy mind Moszkva, mind pedig Washington pragmatikus és/vagy baráti kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel.
„A döntés egyben szimbolikus is, hiszen míg Budapestről egyeseknek az 1994-ben a magyar fővárosban aláírt, az ukrajnai háború kirobbanása óta sokat emlegetett memorandum jut az eszébe, addig mások szemében Budapest a nyugati, most már inkább csak az európai fősodorral szemben kezdettől a béke és a diplomáciai megoldás mellett kiálló politikát jelképezi. Ilyen értelemben ez Orbán Viktor politikájának egyértelmű elismerése”
Az a tény tehát, hogy az orosz és az amerikai elnök Budapesten találkozik, nemcsak az ukrajnai rendezés, hanem a világ átalakulásának irányait is kijelölő üzenet Brüsszelnek és Kijevnek egyaránt. Trump és Putyin kimondatlanul is egyetértenek abban, hogy az Ukrajnát egy ideig még háborúban tartani szándékozó európai „tettrekészek” a legfőbb akadályai a konfliktus rendezésének. Így a döntés egyben fricska is az Orbán Viktort nem kedvelő Brüsszelnek illetve Kijevnek. A Fehér Ház ezzel ismét az európai fősodor értésére adja, hogy nem Brüsszelben, nem Kijevben, hanem e két helyen mostanság nagyon nem szeretett Budapesten igyekszik lezárni a háborút. Ezzel megint csak úgy kerüli ki az Európai Uniót, hogy közben az orra előtt, a belső ellenzékét e találkozóval felemelve rámutat Európa belső gyengeségére, megosztottságára. S természetesen a budapesti találkozóval folytatja Ukrajnának a Zelenszkij Fehér Házban tett látogatásai alkalmával már ujjgyakorlattá vált, időnként már a jó ízlést sértő megalázását és stratégiai sarokba szorítását.
„Donald Trumpnak már ez elegendő érv volt a budapesti helyszín mellett, arról már nem is beszélve, hogy – ez a kijelentéseiből egyértelműen kirajzolódik – az amerikai elnök ezzel is segíteni akar ideológiai ellenfeleivel szemben harcostársának, Orbán Viktornak”
De Trump a gázai helyzet lecsillapításával kapott lendülettel az amerikai közvéleménynek is meg akarja mutatni, hogy képes megállítani az ukrajnai háborút is, amelyben Joe Biden csak pénzt égette, és hosszabb távon az amerikai globális pozíciók gyengülését kockáztatta. Az Egyesült Államok most a konfliktus befagyasztásával hátrébb léphet Európa egyre nyomasztóbb háborús kitettségéből, a figyelmét pedig a valódi vetélytársra, Kínára fordíthatná.
A helyszín Vlagyimir Putyin számára már önmagában diplomáciai győzelemmel ér fel, hiszen a háború kirobbanása óta először ülhet le tárgyalni az Európai Unió területén. Ráadásul nem agresszorként, hanem úgymond békepartnerként.
„Az pedig immár sokadszor az orosz diplomácia erejét mutatja, hogy a bejelentés időzítésével a Kreml – persze ebben partner volt a Fehér Ház – még a megérkezése előtt lenullázta Volodimir Zelenszkij washingtoni látogatását”
Az ukrán elnök washingtoni látogatása ezzel másodlagossá vált, és az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat került a középpontba. Ebből is látszik, hogy Moszkva nemcsak a fronton, hanem a diplomáciában sem engedi ki a kezéből a stratégiai kezdeményezést, és amikor Donald Trump túlságosan elbillen a másik oldal felé, akkor jó ütemben lép. Természetesen ez egy dinamikus folyamat, hiszen azzal a bizonyos tudatos elbillenéssel Trump is a maga által kedvezőnek tartott irányba igyekszik terelgetni az orosz felet.
Egy szó, mint száz, a rendezési folyamat ismét visszazökkenni látszik az Alaszkán kijelölt, majd utána az európaiak és Kijev ellenállása és Moszkva időnyerésre játszó taktikája miatt kissé elhalványult kerékvágásba. Ezt a csapást egyértelműen a Fehér Ház és a Kreml jelölte ki, míg a másik oldal hullámzó sikerrel, de igyekszik Trumpot szembe fordítani Oroszországgal. Ha létrejön a csúcs, Budapestre érkezve Putyin (és Trump) tehát azt is üzenik, hogy ezt nem fogják megengedni, és nem a „tettrekészek” által kívánt úton mennek tovább. De természetesen Vlagyimir Putyinnak sincs ellenére az sem, hogy egy ilyen találkozóval megtámogassa az Oroszországgal korrekt politikát folytató Orbán Viktort. A Valdaj Klubban e cikk szerzőjének kérdésére válaszolva az orosz elnök egyértelműsítette, hogy melyik Európával szimpatizál.
A találkozó megszervezéséről szóló megállapodás azt is megerősítette, hogy a nyugati fősodor által az utóbbi két hónapban sugalltakkal ellentétben továbbra is jó személyes kapcsolat van Vlagyimir Putyin és Donald Trump között. Az ukrajnai konfliktus megoldását övező összes problematikus kérdés ellenére a két vezető kölcsönös tiszteletet mutat, és nyilvánosan kifejezi készségét a kompromisszumokra. Ez azt jelzi, hogy Trump hivatali ideje alatt nem várható jelentős eszkaláció Oroszország és az Egyesült Államok között.
„Úgy tűnik, létezik valamilyen keretrendszer a megállapodásra, Washingtonnak és Moszkvának azonban meg kell állapodnia a rendezési folyamat kétségtelenül fontos, de mégis nagyon konkrét részleteiben”
Budapest előtt talán a legfontosabb kérdésnek most az tűnik, hogy képes lesz-e Trump felgyorsítani a rendezési folyamatot? Ehhez minden bizonnyal megoldást kell találni arra, hogy mi legyen a Donbassz még ukrán kézen lévő részével. Moszkva esetleg kap egy olyan ajánlatot, amelynek fejében lemond ennek a megszerzéséről, avagy harccal szerzi meg ezt a területet. Az első esetben akár már tavaszra elhallgathatnak a fegyverek, míg második forgatókönyv elhúzódó háborút feltételez. Emellett Moszkva persze továbbra is ragaszkodik Ukrajna semleges, el nem kötelezett és nukleáris fegyverektől mentes státusának megbízható biztosításához, demilitarizáláshoz és nácimentesítéshez, az orosz ajkú lakosság jogainak és szabadságainak megbízható garanciáinak kidolgozásához, valamint az Ukrán Ortodox Egyház zavartalan működésének biztosításához.
„Nincs egyszerű helyzetben Trump, hiszen nem térhet vissza a Biden által képviselt útra, nem válhat az európaiakhoz hasonlóan a konfliktus túszává, ugyanakkor nem engedhet túl sokat Oroszországának sem”
Részéről ez egy diplomáciai felőrlő háború. Ennek a lényege, hogy igyekszik kimeríteni a feleknek a konfliktus folytatása melletti érveit. Kijev időről időre olyan fegyverekhez juthat, amelyek nem változtatnának a konfliktus menetén, Moszkva pedig vonzó kilátásokkal nézhet szembe a gyors lezárásra. Trump kezére játszik, hogy egy jó ajánlattal Moszkva is lezárná már ezt a háborút, és valójában Kijevnek sincs más lehetősége. Az európai „tettrekészek” persze még akadékoskodhatnak, ám nekik Washington nélkül eszközeik nincsenek Ukrajna háborúban tartására. De a két vezető találkozóján minden bizonnyal felmerül az európai biztonsági rendszer alapelveinek elkerülhetetlen korszerűsítése is, ami valójában a Nyugat és Oroszország közötti kapcsolatok romlásának kezdetét jelentette.
„A tervezett budapesti csúcs körül tehát még sok a bizonytalanság, a találkozónak azonban az eredménytől függetlenül már egyértelmű győztese Magyarország és Orbán Viktor. Budapesten a világ szeme, és ez önmagában elismerése Orbán Viktor realista, a blokk szemléletet elvető, a diplomáciai csatornákat minden irányban nyitva tartó, sőt ezen dolgozó politikájának”
Lehet most fanyalogni, hogy Budapest csak a helyszín, a díszlet, és nem Orbán a béketeremtő. Az is igaz, hogy Magyarország egy nagyhatalmi játék részévé vált, az azonban elvitathatatlan, hogy Orbán a stratégiai víziók hiányában botladozó európai vezetéssel ellentétben ismét jól látta a világ átalakulásának az irányát, a kitartó és következetes, bizonyos kockázatokat is bevállaló, ugyanakkor a kényes egyensúlyra a legtöbbször ügyelő – itt azért még van némi teendő – politika pedig meghozta a gyümölcsét. Realistaként a kormányfő azt is jól látja, hogy miként nézhet ki az ukrajnai konfliktus rendezése, és milyen súlyos következményekkel járhat, ha az Európai Unió beleragad ebbe a háborúba, és Ukrajna, e rendezetlen helyzet túszává válik. Az csak a hab lenne a tortán, ha Budapest történelmet ír azzal, hogy áttörés lesz, és itt születik meg a béke.
„A realitás persze az, hogy amennyiben megérik a helyzet a találkozóra, az Alaszkában kijelölt irányt megerősítve a felek újabb nagy lépést tesznek a háború lezárása felé, egyértelműen kirajzolódnának a rendezés körvonalai, és elkezdődhetne ezután az érdemi egyeztetés Moszkva és Kijev között”
Persze, addig még el kell jutni, hiszen Trump most épepn visszatáncolóban van az Alaszkában orosz kollégájával kialakított közös állásponttól. A találkozó eredményessége azonban nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország presztízsét mindenképpen emeli egy sikeresen lebonyolított csúcs. S hiába örülnek most a folyamat megakadásán és a találkozó körüli bizonytalanságon az ellendrukkerek, már az is hatalmas diplomáciai siker, hogy a csúcsra a két fél Budapestet jelölte ki. De nemcsak az ország presztízsét javítja egy ilyen esemény, hanem a pozícióit is Brüsszellel és Kijevvel szemben.
Magyarország számára tehát a Trump-Putyin találkozó megrendezése történelmi lehetőség, egyértelmű siker, amelyet közvetetten csak megerősít az a hallgatás, majd a sokkból ocsúdva ezt követő károgás – elnézést a kifejezésért, de találóbbat nem találtam -, amely az európai fősodor és a hazai ellenzék felől hallható. Az érthető, hogy a kormány ezt sikerként kommunikálja, mint ahogy az is természetes, ez az ellenzéknek ez a találkozó nem jön jól, így aztán nem örül neki. Kell lenni azonban egy nemzeti minimumnak, amelybe az is beletartozik, hogy egy ilyen nemzetközileg elismert – mert ezt még a fanyalgó európaiak sem tagadják – diplomáciai sikernek mindenki éppúgy tud örülni, mint a portugálok elleni döntetlennek, egy olimpiai aranynak, vagy éppen annak, hogy Budapest atlétikai világbajnokságot rendez.
„Így aztán nem tudok mit kezdeni azokkal a véleményekkel, amelyek nevetségesnek tartják, hogyan sokan úgy örülnek a Putyin-Trump találkozó budapesti megrendezésének, mintha a foci válogatott megverte volna a brazilokat. Ez egyáltalán nem nevetséges, mint ahogy Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjának is ugyanígy kell örülni”
„Ettől most nagyobb lenne a nemzet” – teszik fel gúnyosan a kérdést. Aztán egymást idézgetve jön mindent megdöntő érv, miszerint a magyarok erre büszkék, a románok pedig arra, hogy nem náluk lesz ez a találkozó. Na, jó, melyik románok? Mert én rengeteg ezzel ellentétes román véleményt olvasok.
Az öröm helyett erőlködve jön a lekicsinylés, az árulózás… Az ellenzék vezetője előbb egy szánalmas kísérlettel megpróbálta kisajátítani a sikert – mondván, ez eredetileg az ő ötlete volt -, ám miután gyorsan rájött, hogy akkor sem tudja Orbántól ellopni a show-t, ha a feje tetejére áll, megkezdődött az esemény lekicsinylése.
Persze, ez elég átlátszó, ezért aztán már megszokottan morális síkra kell terelni a bírálatot. Ennek egyik fő csapása, hogy „a világot romlásba taszító és kisemmiző gengszterek találkoznak Magyarországon, és ezen nincs mit ünnepelni, a magyaroknak pedig nem lesz tőle jobb semmivel sem. A másik számonkérő-moralizáló vonulat az, hogy jó-e Magyarországnak, a kárpát-medencei magyarságnak, különösen a Kárpátalján élőknek, ha a következő 100 évben úgy gondolnak ránk, hogy itt volt Ukrajna Trianonja? Ennek „elemzői” változata, hogy Orbán már megint szembe megy az Európai Unióval, de úgysem lesz áttörés Budapesten, tehát ne fényezzük magunkat annyira. Ha pedig lesz, akkor azért ne, hiszen ahogy Alaszkából nem lett második Jalta, úgy azt is el kellene kerülni, hogy Budapest legyen Ukrajna Trianonja. Az igazi teljesítmény és politikai bravúr az lenne – teszik hozzá -, ha Orbán semleges szereplőként összehozta volna a két háborúban álló felet, és egy Zelenszkij-Putyin-csúcstalálkozót hozna tető alá.
„Csendesen megjegyzem, hogy Orbán a békemisszióval ezt is megpróbálta, csak akkor az volt a baj”
S egyébként is, mi közünk van nekünk az ukránok háborújához? Mi akartuk, hogy a geopolitikai helyzetük figyelmen kívül hagyásával feladják a semleges státusukat? Mi építettünk nemzetállamot egy soknemzetiségű országban, és próbáltuk meg ukránosítani az Ukrajnában elő kisebbséget? Mi hagytuk, hogy jégre vigyenek bennünket a nagyok geopolitikai szembenállásában? Vagy mi szalasztottuk el a háború lezárásának a lehetőségét Isztambulban? S egyáltalán, miért jobb a háború, mint a béke? Miért kell ehhez képest partikuláris megközelítésben megkérdőjelezni a béke érdekében tett bármilyen erőfeszítést? S miért kell örülni annak, ha a rendezési folyamat megreked? Mindent felülír a provinciális belpolitikai érdek? Az ellendrukkerség és a káröröm? Miért rossz az egyeseknek, ha Magyarországra figyel egy ilyen esemény kapcsán a világ? Az érveket még sorolhatnám, de azt hiszem, nincs sok értelme, mert valójában arról van szó, hogy savanyú a szőlő.
(A cikk eredetileg a Demokrata hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
A cikk határozottan át ívelt a magyar belpolitika felé ami isten igazából nem baj. De vegyük sorba!
Krasznahorkai esetében, bár dicséretes, hogy Nobel díjat kapott, az ellenzéki érzület nagy öngólt lőtt vele. Egyrészt ugyan büszkék, másrészt kisajátítóan igazolásnak is veszik, hogy Magyarország a diktatúra helye. Az azonban ignorált tény, hogy Krasznahorkai minden csak nem büszke a magyarságára, hosszú ideje már hátat is fordított az országnak így aztán az ő véleményét a hazával kapcsolatban viszonyítási pontnak tekinteni nem nélkülöz némi humort.
Aztán itt van a botcsinálta, újdonsült, de annál arrogánsabb hazai ellenzék, ami csodák csodája igencsak az EB direktíváit támogatja. Néha bevallottan és büszkén is a saját országuknak ártva. Innen ismerszik meg a magyaroknak szánt demokrácia. A háború dolgában is ezt teszik, ámbátor eléggé meggyőzően tudható/bizonyítható, hogy az ország lakossága ebből nem kér. Népképviselet reloaded? Persze az EP-ben is csak addig demokratikus Magyarország, ha jó sok ellenzéki bábút küld szavazógépnek, de ha az itthoni kormány mond valamit akkor hirtelen elpárolgott a demokrácia. Különös.
A gyógyíthatatlan EU vakság pedig már odáig elmerészkedett, hogy akár az USA vezetőségét is parlagi módon szidalmazza. Szidják Trump-ot szidják Putyint és Orbánt, szidják a Kínát és Indiát… Kezicsókolom! Maradt még valaki aki még nem szigetelődött el? Az EU-t referenciának tekinteni, hát… Csak egy akadékoskodó kérdés: Hol vannak ennek az ultraliberális, ultrazöld rezsimnek az elvitathatatlan vívmányai? Vagy csak én nem látom ezeket? A gender WC-t kérem, hagyjuk!
Rendben, kiindulhatunk abból, hogy az oroszok mit keresnek Donyeckben, de akkor ugyanezzel a lélegzetvétellel azt is meg kell tudakolni, hogy az ukrán jelenlegi gyászhuszár miért is tart rá igényt, mivel már voltak ott az önállóságról döntő népszavazások. Ahogy ennek az oldalnak a kommentjeiben már nagyon találóan megjegyezték, hogy határok meg az önrendelkezési jog témája afféle csiki-csuki játék bizonyos politikusi kezekben. Ha akarom vemhes, ha akarom nem. Ha meg nem tudom akkor az alkarom kap az alkalmon.
Köszönöm a türelmet.
Tuco says:
Ami engem illet magyarként, büszke vagyok Krasznahorkai Nobel-díjára, mint ahogy az összes többi magyar Nobel-díjasra is, mert jó hírét viszik a magyarságnak világszerte.
Az pedig, hogy itt Kelet-Európában ki, milyen területre és miért tart igényt, nagyon messze vezet. Ennyi erővel azt is fel lehetne vetni, hogy az oroszok mit keresnek Kalinyingrádban (leánykori, több száz éves nevén Königsbergben), csak éppen felesleges.
HandaBandy says:
A németek viszont nem tették. Gondolom a sok ott élő német ajkúakra való tekintettel. Apró malőr.
Viszont akkor elég Putyinnak még 50 évet kibekkelnie a Krímmel kapcsolatban és minden görbe egyenes lesz. Mint az ahogy az eddigi európai történelemben mindig is megesett. Erdélyt sem kérték a románok hanem csak egyszerűen megkapták mert a nagyfiúk egy része víz alá akarta nyomni Magyarországot, ami csak részben sikerült. Hát ilyen ez a popszakma.
Tuco says:
“A németek viszont nem tették. Gondolom a sok ott élő német ajkúakra való tekintettel.”
Ez kissé cinikus volt. 7 millió német élt Kelet-Poroszországban a háború előtt. Sokan elmenekültek a közeledő Vörös Hadsereg elől. Akik ott maradtak, azokat a szovjetek és a lengyelek mind egy szálig elűzték a szülőföldjükről, az etnikai tisztogatás iskolapéldájaként. Nyílván mind háborús bűnösök voltak… vagy mégsem?
“Erdélyt sem kérték a románok hanem csak egyszerűen megkapták”
Dehogynem kérték! Ez volt a feltételük, hogy hadba lépjenek az antant oldalán, ‘16-ban.
HandaBandy says:
Pár alapvető tévedés. Jelenleg Kalinyingrádban egy fia német sem lakik. Az okok sajnos ismertek.
A Nagy Háborúban pedig a románokat úgy elpüfölték, hogy Bukarest is elesett és megköttetett a bukaresti béke’18-ban. s így az Erdélyre vonatkozó ígéret is semmissé vált. Amit a hős románok a “best practice” szokás alapján ignoráltak. Ez valahogy kimaradt az okfejtésből. Ha a Magyar Királyságot nem egy degenerált, zavarodottan beteg, vörös és hazaáruló arisztokrata irányítja… a “ha” persze nem történelmi fogalom.
Stier Gábor says:
Igen, kivételesen.
Tuco says:
Sajnos jó ideig nem valószínű, hogy sor kerül az orosz-amerikai békecsúcsra. Trump világosan megmondta, hogy amíg nem lesz mit aláírni a háború lezárásáról, addig nem hajlandó újra személyesen találkozni Putyinnal. A kellemes beszélgetések, be nem tartott szóbeli ígéretek ideje úgy tűnik, lejárt.
Trump javaslata, hogy a jelenlegi frontvonalon fagyasszák be a háborút, és kezdjék meg a béketárgyalásokat, ésszerű kompromisszum. Az USA javaslata mögé támogatólag sorakozott fel az EU és Ukrajna is. Mindenki, kivéve Oroszországot. Ezek után döntse el mindenki a saját lelkiismerete szerint, ki a háborúpárti és ki a békepárti a fentiek közül.
Ezt a háborút Putyin kezdte el és egyedül ő tudná befejezni. Ukrajna védekező harcot folytat, ha feladná a küzdelmet, semmissé tenne mindazt a hatalmas áldozatot, amit az elmúlt években meghozott. Nem akarnak újra Moszkva vazallus állama lenni.
Putyin azt mondta, hogy ha övé lesz a teljes Donbasz, hajlandó lezárni a háborút. (Igaz, mondott ő olyat is, hogy nincs szándékában megtámadni Ukrajnát, alig néhány nappal az invázió kezdete előtt, de most lépjünk ezen túl.) Felteszem a kérdést: valóban egzisztenciális kérdés lenne Oroszországnak, hogy a világ legnagyobb, 17 millió négyzetkilométer területű országához még hozzá csapjanak 6100 négyzetkilométert (ennyi maradt még ukrán ellenőrzés alatt a Donbaszból)? Vagy inkább arról van szó, hogy Putyin számára kínos lenne beismerni, hogy az orosz haderő 3 év és 8 hónap alatt kevesebb mint egy magyarországnyi területet volt képes elfoglalni Ukrajnából (a Krím egésze és a Donbasz harmada már korábban is orosz ellenőrzés alatt volt)? Mindezt több százezer orosz katona halála, megnyomorodása, életre szóló lelki sérülése árán. És még sok tízezer fogja követni őket, amíg “a különleges katonai művelet céljai nem teljesülnek”. :(
brüsszelita says:
Nem az a pár négyzetkilométer az egzisztenciális kérdés, hanem hogy Ukrajna ne legyen a Nyugat vazallusa, és Oroszország ellen az előretolt bástyája. Ha Putyin belemenne a tűzszünetbe és a frontvonalak befagyasztásába az Ukrajna és a NATO számára széles lehetőségeket biztosítana a különböző provokációkra, hol itt sértenék meg, hol ott, akárcsak a minszki megállapodásokat, és az egészet Moszkva nyakába varrnák fenntartva a térségben az instabilitást és az ellene irányuló szankciókat.
Ezért nem kell hülyének nézni az oroszokat, ők tartós békét akarnak, olyat, amit otthon is el tud adni a politikai vezetésük. Mert nemcsak Trumpnak probléma, hogy ne veszítse el az arcát azzal, ha feladná Ukrajnát, legalább akkora gond Putyinnak is, ha ismét alkotmányt módosítana. Csakhogy Ukrajnában az orosz hadsereg az erősebb, ezért lehet moralizálni, meg agresszort kiáltani, a történelmet és az igazságot akkor is a győztesek írják, ami most is úgy lesz, ha az nem is holnap kerül be a tankönyvekbe, hanem az új világrendben lesz a mainstream ideológiája. Úgyhogy Trumpnak nem marad marad más választása, minthogy kifacsarja Ukrajnából amit még lehet, aztán szépen beáll a győztes mellé mosolyogva kezet fogva, hogy beleférjen az érettségi tételbe a fotója, meg felférjen a sikeres elnökök tablójára.
A háborúk mindig politikai célokért folynak, a “különleges katonai művelet” is, egyszer sok áldozattal járnak, másszor kevesebbel, de mindig osztanak és szoroznak a felek, hogy az erőlködés meddig éri meg. Viszont az, hogy lassan halad az orosz hadsereg nem feltétlenül jelenti, hogy relatíve nagyok a veszteségei, az egyik oka pontosan annak az elkerülése. Viszont van annak több oka is, mert a háborút Putyin már egy éve képes lenne rövid idő alatt dőlőre vinni, inkább ezen kéne elgondolkozni, nem pedig kajánkodni, papírtigrisezni és kárörömködni, mert ez egy olyan, mint a jól ismert retró társasjáték – ki nevet a végén!
Tuco says:
Putyin a háború megindításával és az okozott pusztítással messzemenően gondoskodott arról, hogy az ukrán nemzettudatot megerősítse és az ukrán népet generációkra előre masszívan oroszellenessé tegye. Pont ezzel kergette őket a Nyugat karjaiba. A lengyelek, lettek, litvánok, észtek és finnek mellett lett egy újabb oroszfóbiás nemzet Európában. Ez biztosan jó az oroszoknak… vagy mégsem?
Az orosz hadsereg pedig azért halad lassan Ukrajnában, mert ennyire képes. De ezt már részletesen kiveséztem egy korábbi poszt alatt, nem akarom ismételni magam.
brüsszelita says:
Az orosz elleneségről Ukrajnában a nyugat gondoskodott az elmúlt tíz-tizenöt évben pénzzel, befolyással meg mesével, Putyin csak rátett egy lapáttal. Viszont ahogy nézem a nyugat öngólt rúgott – vagy eléri a célját, értelmezés kérdése – mert alig maradt ott embere:
Vagy elhagyta az országot, vagy meghalt, a többinek meg elege van mindenből, ami Putyin malmára hajtja a vizet, ha húsz év szines forradalmas időszak után végre stabilitást biztosít nekik. A puccsok időszaka ugyanis 2005 tájt kezdődött Timosenkóval, Juscsenkóval, meg még egy rakás nyugati bábbal. Juscsenko amúgy szőröstül bőröstül befekedtüdt az USA-nak, még a felesége is amerikai volt, ami nem feltétlenül hátrány vagy elítélendő, de nála igen, meg az egy elnöknél egyébként se jó ómen. Rákosinak például szovjet felesége volt, még ha nem is orosz, viszont kitartott mellette a száműzetésben, amivel később Juscsenko is így lehetett Amerikában.
A 2014-es Majdan puccs után viszont már alig volt a kijevi kormányban ukrán állampolgár, amire ott nem biztos, hogy még emlékeznek, arra viszont igen, hogy azóta romlott ott drasztikusan a helyzet.
Az orosz hadsereg képességeiről pedig én is szóltam korábban, lényegesen gyorabban tudnának haladni Ukrajnában egy másik harcmodorral, ha a politika nem fogná vissza a katonákat, illetve odaadná nekik a rendelkezésére álló erőforrásokat.
Stier Gábor says:
Pontosan!
brüsszelita says:
“az Alaszkában kijelölt irányt megerősítve a felek újabb nagy lépést tesznek a háború lezárása felé”
Milyen irányt, és milyen lépést, mit tudunk mi Alaszkáról? Hagyjuk már a maszlagot, hogy valaki is békét akar, meg hogy “Trump most éppen visszatáncolóban van” – honnan?
Aki “esetleg kap egy olyan ajánlatot, amelynek fejében lemond” az csak Zelenszkij lehet, nem Moszkva, mentheti az irháját, ahogyan csak tudja. Mert az mindenkinek tiszta, hogy a Donbassz orosz lesz, ha törik, ha szakad, a többi csak a propaganda, meg a békegalamb felfújása. Trumpnak tök mindegy, hol húzódik az ukrán határ, ott száz kilométer ide vagy oda neki nem probléma, az a Trump Tower büféjében legfeljebb csak borravaló lehet. Neki Oroszország kellene, azért jópofizik vele, meg fenyegeti össze-vissza – Putyin fenyegeti az Egyesült Államokat? Nem. Akkor most ki akar békét tulajdonképpen?
Merthogy a Tomhawkoktól se véletlenül visszakozott, miután Putyin elmagyarázta ennek a politikai analfabétának, ha nem akar még egy karibi válságot, akkor jó lesz, ha visszavesz az arcából, mert könnyen Kubába kerülhetnek az Oresnyikok, vagy pedig Venezuelába, azt sem véletlenül támadja most Amerika.
Ja bocs, megint én vagyok a hülye, mert Trump ott visszatáncolt, nála az egy lépés előre, kettő meg vissza a legjobb propaganda, ezt már Lenin is megmondta, lesz ebből még Donbassz, meglátja!
hufi says:
Tisztelt büsszelita!
Donbassz nem lesz orosz, mert mindig az is volt.
Stier Gábor says:
Alapjában egyetértünk, a többi unalmas kötekedés… Nem én mondtam…
M.I. says:
Savanyú a szőlő a háborúpárti orosz drukkereknek mert Trump világossá tette, hogy csak akkor találkozik ha az agresszor kész abbahagyni a támadást.
Torkán akadt a szőlő Orbánnak, mert Trump szankciója a Lukoil ellen akkora pofon neki is, hogy megszólalni se tudott azóta, nem tudja mit mondjon.
Nem lennék most a háborúpártiak helyében. Trump egyértelművé tette, hogy nem lesz több időhúzó tárgyalás ami után folytatódik a háború, ő békét akar. Nincs több mellébeszélés, a béke azt jelenti, hogy az agresszor Putyin leállítja a támadó seregét és békén hagyja Ukrajnát.
Trump békét akar, az EU békét akar, a globális dél békét akar, az egész világ békét akar. Putyin nem beszélhet többet mellé, egy kérdés maradt, ő mikor akar végre békét, mikor állítja le a támadó seregét.
HandaBandy says:
“Agresszor” Köszönjük! Ad acta. Legkésőbb Kurszk után már nevetséges ez az agresszorozás s at öbbi galádságról már nem is beszéltem. Zéró kompromisszumkészség. Trump lehet, hogy békét akar, az EU bizonyíthatóan nem és már ezredszer el lett mondva, hogy ha Putyint nem akarják meghallgatni akkor ez a helyzet marad ami van mert a tárgyalás nem egyenlő az ultimátummal. Trump erős pozícióban van de nem az Atyaúristen. Előadja a kismaszatost az övéiknek, hogy ő mennyire az élére állt a dolgoknak közben tudja pontosan, hogy mi történik. A diplomata másodvonal pedig már régen bőszen tárgyal.
Ha az “egész világ” megáll megint az EU 26 országok határainál akkor megint nincs miről beszélni. Szóval csak óvatosan ezekkel a szóvirágokkal! A többi mondat is csak a tettre kész demagóg propaganda gyűjtemény.
M.I. says:
Az egész világ békét akar, csakis és egyedül az agresszor Oroszország nem akarja a békét, mert akkora kudarc a putyini különleges művelet, hogy még a fekete öves propagandistái sem tudják sikerként eladni, ezért kell folytatnia.
Stier Gábor says:
Sötétség délben… Ön propagandistázik? Hűha! Van önbizalom.
Stier Gábor says:
Ez a névtelen komment sem szól másról, mint hogy savanyú a szőlő! A gyűlölet Önnél is felülírja azt a szót, hogy Magyarország. Csak sajnálni és megvetni tudom az ilyen magatartást.
M.I. says:
Savanyú a szőlő, de nem nekem és nem Magyarországnak. Az oroszoknak savanyú, ha édes lenne győzelmet hirdethetnének, de nem tehetik, mert savanyú.
Önnél írta felül a Magyarország szót Oroszország, de még csak sajnálni sem lehet ezért, mert ez már 35 éve nem kötelező, ezt maga választotta.
Magyarország jövője az EU-ban és a NATO-ban van, ezt magunk választottuk és maradni akarunk mert mi nem Belarusz vagyunk és Ukrajna sem az.
Nagy Imre says:
Nem értem, miért nem csak magyarok szólhatnak hozzá?? A békepárti Vlagyimir Putyin megmondta ki a magyar, és ez a tisztes honlap is ugyanezt visszhangozta, örömmel látom: csak az a magyar, aki a békevágyó magyar miniszterelnököt támogatja. Márpedig akkor Ön a jelek szerint nem magyar! Talán még azt is helyeselné, hogy valaki meggyalázva a magyar szuverenitást, belepofázzon, hogy ki a magyar! Mit képzel maga?
Stier Gábor says:
Megkérdőjeleztem én valaha is Magyarország helyét a nyugati blokkban? Segítek. Nem! Nyomja itt a lebutított, ordenáré kampányszöveget. Nem érti az egész cikket, vagy inkább nem akarja a szemellenzője miatt. De miért is magyarázot ezt egy névtelennek, egy senkinek?!