Makronóm Intézet
„Ezt Vucsics azért lépte meg, mert az Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) felmérése szerint a lakosság 61 százaléka támogatja a kormányellenes tüntetéseket, míg 52 százalék kifejezetten az elnök ellen van”
Fotó:EUROPRESS/Andrej ISAKOVIC/AFP
Szerbiában még talán soha nem látott repedések mutatkoznak a Vucsics-rendszeren, amelyet az újvidéki vasútállomáson történt 15 halálos áldozatot követelő novemberi tragédia váltott ki. Azóta folyamatosak a tüntetések, főként az egyetemisták részéről, de egyre több társadalmi rétegből csatlakoznak hozzájuk.
„A demonstrálók követeléseket nyújtottak be, amelyeket az elnök szerint maradéktalanul teljesítettek, azonban a tüntetések és a hangulat nem mérséklődött, és lemondott a miniszterelnök, valamint Újvidék polgármestere is”
Most 10 napon belül a kormányzó Szerb Haladó Párton (SNS) a sor, hogy képes-e új többségi kabinetet alakítani, vagy áprilisra új választásokat kell-e kiírnia. Európa számos országában (Georgia, Németország, Románia, Szlovákia, Ausztria) zajlanak tüntetések, amelyek kiváltó oka a lehető legkülönbözőbb, az azonban mindegyikben közös, hogy az elmúlt évek gazdasági-politikai elégedetlensége miatt felgyülemlett feszültség polarizálta a társadalmakat, és mindez tüntetéssorozatok formájában csapódik le.
A keddi kormányülést követően sajtótájékoztatót tartott Alekszandar Vucsics elnök, amelyben leszögezte, hogy a miniszterelnök Milos Vucsevics lemondását elfogadja – ennek sok gyakorlati jelentősége nincs, mivel a szerb politikai rendszerben a kormányfőnek valójában szinte semmilyen szuverén döntési joga nincs -, egyúttal hozzátette, hogy ha 30 napon belül nem alakul új kormány, akkor 2023 után ismét választásokra kerül sor, április magasságában. A miniszterelnök lemondása közvetlenül az után történt, hogy Vucsics bejelentette, átalakítja a kormányt.
„Szerbiában a tavaly november 1-jén bekövetkezett újvidéki tragédia óta – amely során beomlott a vasútállomás előtetője, és a baleset 15 halálos áldozatot követelt – folyamatosak a kisebb-nagyobb tüntetések, mivel a demonstrálók szerint azóta se vontak senkit felelősségre az illetékes szervek, emellett az egyetemisták azt követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket – az elvárásaik között szerepelt még a miniszterelnök és az újvidéki polgármester lemondása, de ez időközben már megtörtént -, ugyanis általános vélekedés, hogy a tragédiát a burjánzó korrupció okozta”
A tüntetők azért építették bele a követeléseikbe a vonatkozó szerződések nyilvánosságra hozatalát, mert a november 1-jei tragédia napján a karbantartó cég és az illetékes miniszter szerint az előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét. Azóta azonban – legalábbis számos felvétel tanúsága szerint – a tetőszerkezeten módosítottak, további terheléseknek kitéve azt. Még karácsonykor is (a szerbek az ortodox hit szerint vízkeresztkor ünneplik a karácsonyt) folytak tüntetések, a kormányt és az ügyészséget hibáztatva.
Az utóbbi épülete elé is szerveztek demonstrációt, amely során 1000 tiltakozó levelet adtak át Zagorka Dolovac főügyész irodájának, amelyekben ugyanaz állt: vizsgálják ki az esetet korrupció és részrehajlás nélkül. Az ügyészség tagadta, hogy bárminemű felelőssége lenne a tragédiában.
„A tiltakozásnak itt alakult ki a szimbóluma, amikor a tüntetők véres kezeket ábrázoló transzparenseket vittek magukkal, amely szerintük az ügyészség és a kormány felelősségét ábrázolja”
Különböző ellenzéki csoportosulások is felültek az alapvetően civil színezetű tiltakozásokra, mondván, a tragédia a Szerbiában uralkodó korrupció és a nepotizmus miatt következett be. A tiltakozók megnyugtatásában az sem segített, hogy a kormánykoalíció tagadta a vádakat, de abban egyetértett, hogy a felelősöket el kell számoltatni.
A tüntetéssorozat az elmúlt hetekben különösen intenzívvé vált, ennek hatására jelentett be kormányátalakítást az elnök, amely során ígéretet tett arra, hogy a minisztereinek legalább a felét lecseréli. A tiltakozások eddigi csúcspontja hétfőn volt, amikor az egyetemisták 24 órás blokád alá vették Belgrád egyik fő csomópontját, az Autokomandát, ahol több ezren gyűltek össze, és csupán a teherforgalom haladhatott át. Mindeközben a köztévé dolgozói lezártak egy utcát. Az Autokomanda kulcsfontosságú városnegyed Szerbián belül: Voždovac, Savski Venac és Vračar találkozásánál fekszik, és mintegy 1,5 km-re délre található Belgrád belvárosától.
„A helyzetet bonyolította, hogy az egyetemista tüntetőket – akik a legkitartóbbak november óta – a gazdák is támogatták, és traktorokkal kísérték őket, amelyeket a rendőrség biztosított az utakat lezárva. A 2023-as voksolást simán nyerte Vucsics pártja, de a tüntetések hatására változni látszik a közhangulat, és az egyetemistákhoz egyre több társadalmi rétegből csatlakoznak”
A lezárások során – amikor az állami egyetemeken működő 64 kar közel mindegyikét blokád alá vették – atrocitásokra is sor került: kedd hajnalban négy fiatal férfi baseballütőkkel megtámadott néhány hallgatót (akik az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának az épületét vonták épp zár alá), amelyben egy 22 éves lány súlyosan megsérült, és jelenleg korházban ápolják.
Ezt követően az egyetemisták több városban 15 percre leállították a forgalmat, hogy tisztelegjenek az áldozatok előtt. Ez volt a fő oka a kormányfő távozásának, majd Milan Gyurics, Újvidék polgármestere is követte a példáját, és lemondott. Eleinte sokan valószínűnek tartották, hogy rendkívüli állapotot vezetnek be, de végül erre nem került sor.
„Vucsics világossá tette, hogy mind az új kormány megalakulására, mind az új választások kiírására nyitott, habár korábban nem zárta ki, hogy a tiltakozásokat külföldről finanszírozhatják azzal a céllal, hogy a kormányt és őt eltávolítsák. Az ottani politikai erők közül csupán a Szerb Szocialista Párt elnöke, Ivica Dacsics utasította el az új szavazások kiírását”
A Szabad Magyar Sajtó szerint Szerbia meg fogja őrizni a békét, a stabilitást, és az elkövetkező 10 napban a kormányzó párt dönt arról, hogy melyik lehetőséget választja: új többségi kormányt alakít, vagy áprilisban előre hozott választásokra kerül sor.
Vucsics elmondta azt is, hogy szerinte teljesítették a tüntetők mind a négy követelését. Nyilvánosságra hozták az újvidéki tragédia teljes dokumentációját, a több gigabájtnyi szerződést, köztük a kivitelezővel és az alvállalkozóval kötötteket is, megnövelték a felsőoktatás támogatását 20 százalékkal, az eset kapcsán felelősségre vonták az illetékeseket, valamint elnöki kegyelmet ígért a tüntetésben részt vevő 13 egyetemistának, akik ellen eljárás indult, és felelősségre vonást a tüntetők ellen erőszakot elkövetők felé. Legutóbbi kapcsán friss információ, hogy 37 ember ellen indítottak gyorsított eljárást.
„Teljes mértékben teljesítettük a követeléseket, hatalmas összegeket különítettünk el az egyetemek számára. A belgrádi forgalmi csomóponton, az Autokomandán minden rendben zajlott”
– fogalmazott Vucsics. Az elnök szerint azonban senki nem érinthetetlen, a törvények mindenkire vonatkoznak, és a politikusoknak bizonyítaniuk kell, hogy megérdemlik a nép bizalmát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy azt senki nem részletezi, hogy a kormány melyik követelését nem teljesítette, csupán általánosságokat mondanak, miszerint a kabinet egyiket sem hajtotta végre. Annak ellenére, hogy a társadalomban egyre nagyobb a düh, nem lesz átmeneti kormány – tette hozzá.
Szerdán lett volna parlamenti ülés, azonban azt végül elnapolták, vélhetően a miniszterelnök lemondása miatt. Bár megfigyelők szerint a megtartása a kormány melletti további bizalmat demonstrálta volna, így ez semmiképp sem tekinthető jó üzenetnek.
Maga az államfő egyébként még január közepén felszólította a parlamenti ellenzéket, hogy kezdeményezzen ellene bizalmi népszavazást – ez nem kötelező erejű -, amin ha elbukik, hajlandó lemondani.
„Ezt Vucsics azért lépte meg, mert az Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) felmérése szerint a lakosság 61 százaléka támogatja a kormányellenes tüntetéseket, míg 52 százalék kifejezetten az elnök ellen van”
Egy bizalmi szavazás esetén kiderült volna, hogy valóban kihátráltak-e Vucsics mögül a szerbek, és hogy el tudja-e látni az alkotmányban rögzített államfői feladatait. Ehhez azonban az ellenzéki pártoknak be kellett volna adniuk egy kérvényt a bizalmi népszavazásról, amelyet az érvényességéhez a 250 fős törvényhozásból 67 képviselőnek kell aláírnia. Mivel az ellenzékiek 80 főt számlálnak, így ez megvalósítható lett volna.
A kormányzó Szerb Haladó Párt 100 aláírással járult hozzá ahhoz, hogy a parlament azonnal kiírja a népszavazást, és ezt a kérvényt most adta volna át, de mivel időközben a kormányfő lemondott, így a parlamenti ülést sem tartották meg. Ezért az egész szavazásból nem lett semmi. Vucsicsot először 2017-ben választották meg (közvetlenül) elnöknek, majd a következő ötéves mandátumát 2022-ben nyerte el, amely 2027-ben jár le. Ezzel pedig a szerb alkotmány szerint többször nem választható meg elnöknek. Jelen forgatókönyv szerint azonban marad a pozíciójában, és kitöltheti az utolsó ötéves ciklusát.
*
Az újvidéki vasútállomás. A vasútállomást 1964-ben adták át, de 2021-ben és 2022-ben több hullámban felújították, ami azóta is folytatódott. Tavaly júliusban az építésügyi miniszter, Goran Vesics bejelentette, hogy a munkálatok befejeződtek, és az épület ismét teljes egészében használható. Ő a tragédia óta már távozott a pozíciójából, de elmondása szerint nem terheli felelősség az esettel kapcsolatban. Az ügy miatt egyébként még decemberben vádat is emelt az újvidéki felső ügyészség, amelyben 13 embert (köztük az egykori tárcavezetőt) vádolták a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkálatokkal.
Az írást jegyezte: Mihálovics Zoltán
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Ez a modern liberál-bolseviki terror egyik aljas trükkje. Megvádolni a kormány olyan dolgokkal, amelyek -ha belegondolunk- nem tartoznak a hatáskörébe. Egy építkezés hanyag kivitelezőit nem a kormány nevezi ki, és nem a kormány ellenőrzi a műszaki előírások betartását. A rendkívül sajnálatos esettel kapcsolatban folyó vizsgálatoknak már régen fel kellett volna tárni a kivitelezők és a műszaki ellenőrök kilétét, a hiba okát. Normális világban már tucatnyi kivitelező és szakember állna a bíróság előtt.