„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Putyinék sokat várnak a NOB új elnökétől

2025. márc. 27.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

A NOB március 20-án megválasztott elnöke, Kirsty Coventry új fejezetet nyithat az orosz olimpiai mozgalom történetében. A zimbabwei sportvezető kijelentette, a nemzetközi politikai helyzet nem szolgáltathat okot arra, hogy egyes országok versenyzőit megfosszák az olimpiai részvételtől. Egyértelmű üzenet, az orosz-ukrán háború óta partvonalon túlra szorult orosz sportolók ügye a háttéregyeztetések után „kijött a fényre”, hivatalosan napirendre került. Vlagyimir Putyin megérezte a történelmi pillanatot, és kollégái is reális esélyt látnak arra, hogy akár már a 2026-os téli olimpiára visszatérjen az orosz csapat. Vajon mit szól mindehhez Vadim Gutcajt, az ukrán olimpiai mozgalom vezetője? És hogy jön ide Donald Trump?

Szilágyi László írása a #moszkvater.com számára

„A korábbi hátúszó klasszis a legeredményesebb afrikai olimpikon, öt olimpián vett részt, hét érmet nyert, öt világrekordot állított fel” #moszkvater

„A korábbi hátúszó klasszis a legeredményesebb afrikai olimpikon, öt olimpián vett részt, hét érmet nyert, öt világrekordot állított fel”
Fotó:EUROPRESS/Fabrice COFFRINI/AFP

Coventry hallatán évtizedeken keresztül egy angol futballcsapat neve ugrott be  a sportrajongóknak.  Az 1883-ban alapított klub rendszeresen szerepelt a hazai sportfogadás kínálatában, a totószelvényen. A mostani történet főszereplője sokkal mélyebb nyomot hagy majd a világ sport történetében, mint az angol kis csapat.

Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság március 20-án megválasztott új elnöke súlyos problémákkal szembesül. Fontos döntéseket kell hoznia a transznemű sportolók jogairól, a klímaválság jelentette kihívásokról. Egyeztetnie kell a forrongó világpolitika fő szereplőjével, Donald Trumppal a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia szervezéséről, és nem odázhatja el az orosz és fehérorosz sportolók visszailleszkedését sem a nemzetközi sportéletbe.

„A Pierre de Coubertin báró óta első női NOB-elnök, a 41 éves korábbi úszóklasszis látványos felemelkedése is választ adhat arra, hogy vajon Thomas Bach leköszönő elnök miért éppen őt, egy afrikai nőt javasolta az utódjának”

Kirsty Coventry a zimbabwei hátúszó neve összeforrt Egerszegi Krisztináéval. Ő döntötte meg a 2008-as pekingi olimpián Egerszegi 17 évig fennálló világcsúcsát 200 méteres hátúszásban. Az úszáson kívül más közös pont nem volt felfedezhető Coventry és Egerszegi karrierjében. Amióta az ötszörös olimpiai bajnok végleg kiszállt a medencéből, csendesen, visszavonultan él. Zimbabwei kollégája ennek pont az ellenkezője, halmozta a tisztségeket, kormányzati szerepet vállalt, minden szinten próbált érvényesülni.

„A korábbi hátúszó klasszis a legeredményesebb afrikai olimpikon, öt olimpián vett részt, hét érmet nyert, öt világrekordot állított fel”

 A 2016-os riói játékok után Zimbabwe régi vezetője, Robert Mugabe a „Zimbabwe Aranylánya” címmel tüntette ki. A sportolói karrierje látványos dobbantó volt  a sport és a politika felső vezetésébe.

Az álláshalmozó

Mielőtt a NOB elnökévé választották, Coventry a politika színpadán is „”kipróbálta magát. Zimbabwe kormányában ő töltötte be az ifjúsági, sport-, művészeti és szabadidős miniszteri posztot. Többször bírálták a határozatlansága miatt, és azzal is vádolták, hogy Mugabe elnök unokatestvére révén a törvényt megkerülve jutott földbirtokhoz. A zimbabwei ketrecharcos világbajnok, Themba Gorimbo a „valaha volt legrosszabb sportminiszternek” nevezte Coventryt, Fred Zindi művészet-kritikus, esztéta azt állította, hogy a miniszter a bőrszíne miatt került pozícióba. Coventry kissé megakadt és szüneteltetett politikusi karrierje 2023-ban folytatódott, amikor különös megítélése ellenére a régi-új elnök, Mnangagwa Emmerson visszahívta a sportminiszteri székbe.

„A kormányzati szerepvállalás mellett Coventry látványosan menetelt felfelé a nemzetközi sportvezetés ranglétráján”

Az egykori úszó már több mint tíz éve kötődik a NOB-hoz. Négy évvel a visszavonulása előtt 2012-ben beválasztották a szervezet Sportolói Bizottságba, 2018-ban pedig Angela Ruggiero amerikai jégkorongozót váltva ő lett a testület elnöke. Coventry számos alkalommal dolgozott szoros együttműködésben a Nemzetközi Úszószövetséggel és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel, a Zimbabwei Olimpiai Bizottságnál és a Nemzetközi Szörfszövetségnél is betöltötte az alelnöki posztot.

Harc nélkül

A júniusban távozó Thomas Bach NOB-elnök pozíciójára többen is pályáztak. A legendás brit atléta, Lord Sebastain Coe mellett egyebek mellett a NOB-ot 1980 és 2001 között irányító Juan Antonio Samaranch fia is látott fantáziát a szervezet vezetésében.

„Thomas Bach azonban nem őket favorizálta, és ennek egészen egyszerű oka volt. Kirsty Coventry jól ismeri a belső viszonyokat annak ellenére, hogy csak 2021-ben választották meg a NOB teljes jogú tagjává”

A 71 éves német elnök bizalmi poszttal kínálta meg néhány éve. Coventry-t nevezte ki a 2026-os dakari és a 2032-es brisbane-i ifjúsági olimpiai játékok koordinációs bizottságának élére.

„A harsány gender ellenessége, és az orosz sportolók esetleges visszaengedésében bizonytalan Coe túl sok kockázatot jelentett volna. Bach inkább egy könnyebben kezelhető utódjelöltet ajánlott a tagság figyelmébe”

A zimbabwei úszó már a szavazás első körében begyűjtötte a szavazatok több mint ötven százalékát. Tulajdonképpen nem az volt a meglepetés, hogy ő lett a befutó, hanem az, hogy már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást.

Putyin pezsgőt bonthat?

Kirsty Coventryn a világ, vagy legalábbis Oroszország szeme. A Kremlben tudják, hogy az új elnök támogatta az orosz sportolók visszatérését a nemzetközi sport vérkeringésébe. Arra a felvetésre, hogy Trump elnökkel kell majd egyezkednie a 2028-as Los Angeles-i játékokra való felkészülés során, Coventry azt mondta, hogy több évtizedes tapasztalata van a „magas pozícióban lévő nehéz férfiak” kezelésében.

Ugyanez érvényes lehet a Putyinnal való együttműködésére is. Ez egy fokkal tisztelettudóbb megfogalmazás, mint Thomas Bach emlékezetes bon mot-ja 2014-ből. Az oroszokkal kezdetben mérsékelten, majd látványosan távolságtartó korábbi elnöknek Putyin a szocsi téli olimpia helyszínén gratulált a megválasztásához. Bach ezt így kommentálta:

„Azt nem választhatod meg, hogy ki mikor gratuláljon neked”

A történeti hűség kedvéért Putyin ekkor még nem volt feketelistán a Nyugaton, az államilag támogatott doppingolással gyanúsított orosz csapat meghatározó sportolóit csak 2017 végén tiltották el.

Bach zéró toleranciát hirdetett a 2022 óta Ukrajnában háborút viselő ország sportolóival szemben. A NOB eltiltotta az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyektől, és a folyamatban lévő háborút az ENSZ által támogatott olimpiai fegyverszünet megsértésének nevezte. A 2024-es párizsi játékokig valamelyest enyhült a szigor, végül 32 orosz és fehérorosz versenyző állhatott rajthoz „semleges egyéni sportolóként”, de csak miután mindegyikük aláírta  azt a nyilatkozatot, hogy nem áll kapcsolatban az országa katonai vezetésével, és nem támogatja az ukrajnai inváziót. (Merészelt volna hasonló eréllyel fellépni a NOB az iraki bombázások idején…!)

„Úgy tűnik, Coventry vezetésével kiszabadulhat a karanténból az orosz és a fehérorosz olimpiai csapat”

Legalábbis erre enged következtetni, hogy az új elnök hangsúlyozta, „végső soron mindent meg kell tennünk, hogy támogassuk és megvédjük a sportolókat a konfliktusos területen”. Majd világossá tette, hogy nem Ukrajna a világ egyetlen háborús övezete. „Számos konfliktusunk van, és ezek közül sok az én kontinensemen zajlik. Tehát ismét komolyan meg kell beszélnünk az olimpiai mozgalom tagjaival, hogyan fogjuk kezelni az újabb konfliktusokat.” Később Coventry a brit Sky Newsnak adott interjújában kijelentette, hogy bár ellenzi az országok olimpiától való kitiltását, „minden helyzetet mérlegelni kell”.

„Coventry munkacsoport felállítását tervezi, ez dönthet majd arról, hogy Oroszország képviseltetheti-e magát a jövő évi téli olimpián”

Az informális beszélgetések, puhatolózások ideje már a múlté, az orosz sportolók visszaengedése a nemzetközi sport vérkeringésébe hivatalosan is napirendre került. Nem véletlenül köszöntötte dísztáviratban Putyin az új elnököt. „A szavazás eredménye a sportvilágban elfoglalt kiváló helyéről és rendkívüli személyes eredményeinek elismeréséről tanúskodik. Bízom benne, hogy egyedülálló szakértelme és a nemes olimpiai eszmék előmozdítása iránti elkötelezettsége hozzájárul a sikerhez ebben a felelősségteljes pozícióban” – fogalmazott az orosz elnök. Egyértelmű igénnyel lépett fel Mihail Degtyarjov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, a sportminiszter a Telegramon.

„Arra számítunk, hogy az új vezető korszakában az olimpiai mozgalom erősebbé, függetlenebbé és virágzóbbá válik. És Oroszország visszatér az olimpiai dobogóra”

Az oroszok már a jövő évben esedékes milánói téli játékokon képviseltetnék magukat. Ez nem olyan egyszerű, mert a kvalifikációs időszak javában zajlik, de létezhet olyan áthidaló megoldás, amely a NOB-nak és az orosz (sport)vezetésnek is megfelel.

Az ukrán olimpiai mozgalom vezetője, a korábbi kiváló kardvívó, a párizsi játékok előtt olimpiai bojkottal fenyegetőző Vadim Gutcajt azt szeretné, ha Coventry vezetésével a NOB „folytatná a harcot a békéért, az egyenlőségért”. Gutcajt kívánsága teljesül, a békepárti Donald Trump már jelezte, hogy a közeljövőben személyesen akar egyeztetni a NOB elnökével. Körvonalazódik egy orosz-amerikai jégkorong rangadó az ötletgazda, a szenvedélyes hokimániás orosz elnök élvezi Trump támogatását. A két nagyhatalom vezetője a sport területén is demonstrálni kívánja a béke iránti elköteleződését.

Gutcaitnak alighanem más jutna az eszébe a békéről és az egyenlőségről. Coventry pedig nem jön zavarba, hiszen több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a „magas pozícióban lévő nehéz férfiak kezelésében”.

MEGOSZTÁS

#moszkvater
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK