„Zelenszkij így felmutathatta, hogy csak eljött hozzá Orbán Viktor is, míg a magyar miniszterelnök az uniós elnökség fedezékében kipipálhatta ezt az utat is”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP
Nem véletlenül aggodalmaskodott már előre a nyugati fősodor, hogy a magyar elnökség nem felel majd meg az Európai Unió követelményeinek. Voltak, akik a magyar demokrácia hiányosságaira hivatkozva eleve elvették volna a lehetőséget Orbán Viktortól, végül ezt a durva lépést Brüsszel nem engedte, nem engedhette meg magának. Olyan következményekkel járt volna ugyanis, amely végképp megkérdőjelezte volna az Európai Unió demokratikus voltát. Azért az Egyesült Államok vezetésével az egész nyugati blokk mindent megtett annak érdekében, hogy visszalökje a sorba az önálló gondolataival túlságosan messze merészkedő, a sorból kilógó Magyarországot. Nem okvetlenül a soros uniós elnökség miatt, hanem mert elege lett ebből a nagyok érdekeit már sok esetben sértő szuverenitásból. De Orbán Viktor is érezte, hogy elment a falig, és ha tovább feszegeti a határokat, az már kontraproduktív lesz, és valójában beszűkíti Magyarország mozgásterét.
„S talán arra is gondolhatott, hogy kompromisszumok árán, de meg kell tisztítani az utat a soros elnökség előtt már csak azért is, mert ez a pozíció ugyan alapvetően technikai, formális, ám mégis csak komoly lehetőségekkel kecsegtet azok számára, akik bátrak, és nem megijedve a saját árnyékuktól, feszegetik a határokat”
Így aztán egyesek megelégedettséggel, míg mások aggódva és morogva figyelték, hogy Orbán Viktor paktumot köt a játékhoz boldogan aszisztáló Jens Stoltenberggel, és korábbi harciasságát látszólag feladva eláll az Ukrajnához kötődő vétóktól. Cserébe garanciát kapott arra, hogy Magyarországnak nem kell részt vennie a NATO külső akcióiban, adott esetben sem pénzzel, sem fegyverekkel nem köteles támogatni Ukrajnát. Csakhogy ez már a szervezet alapszabályában benne van, így nem tűnt igazi engedménynek. Aztán Magyarország – igaz, csak külügyminiszteri szinten – nemcsak képviseltette magát a svájci béke csúcson, de alá is írta a zárónyilatkozatot. Sőt, Budapest egyre megengedőbben nyilatkozott Ukrajna uniós csatlakozásáról is. Úgy tűnt, a magyar kormány nyakán megszorították a hurkot – ami igaz is -, és Orbán Viktor meghátrálásra kényszerül, ám most már látszik, hogy mindez a mozgástér tiszteletben tartásával együtt egyfajta előkészítése volt egy újabb, a soros elnökséghez kapcsolódó offenzívához, amelyet az orbáni kommunikáció békemisszióként aposztrofál. Azt alighanem senkinek sem kell bizonygatni, hogy mindez mennyire beleillik az elmúlt majd két év magyar külpolitikai irányvonalába, és mennyire szembemegy az európai fősodor jelenlegi politikájával.
A” brüsszeli csinovnyikok így legfeljebb csupán egy pillanatra dőlhettek hátra – már akit elaltattak Orbán kompromisszumos gesztusai -, és izgatottan várták a magyar elnökség nyitányát. S nem is csalódhattak, akik meglepetésekre, nehéz félévre számítottak”
A magyar miniszterelnök rögtön az elnökség átvétele után merészet húzott, s mint utóbb kiderült, pillanatok alatt megszervezve előbb Kijevbe, majd Moszkvába látogatott, hogy a háború leállítására felszólítva a feleket kipuhatolja, hol vannak az ukrán és az orosz kompromisszum készség határai. S persze, nem Orbánról lenne szó, ha ezzel a két úttal a béketeremtés mellett nem az lenne a célja, hogy a határokat feszegetve szélesítse Magyarország mozgásterét, emelje az ország és saját presztízsét.
Mert azzal a magyar kormányfő tökéletesen tisztában van, hogy a soros elnökség ilyen lépésekre nem nagyon ad mandátumot, de Orbán el is mondja, hogy nem az Európai Unió nevében, hanem magyar miniszterelnökként tárgyal, ettől még mindenki többet lát bele most ebbe a helyzetbe.
„Orbán tehát jogszerűen eljárva megint csak elmegy a falig, feszegeti a határokat, és kitapossa ebből a lehetőségből mindazt, amit lehet. Ez az egyik olvasatban a lehetőségek maximális kihasználása, míg a másikban az elnökség széttrollkodása”
Akik ezt már előre vetítették, jól érezték, hogy Orbán a jelenlegi helyzetben nem fogja a technikai jellegű feladatokra, a kormányok közötti egyeztetésre koncentrálva elbliccelni ezt az egyébként is az Európai Unió ciklusváltása miatt felértékelődött félévet, ám rosszul reagáltak a magyar miniszterelnök látványosan megnövekedett diplomáciai aktivitására. Ami – tegyük hozzá – láthatóan felkavarja a csinovnyikok nyugalmát, állandó reagálásra készteti nem csak az éppen aktuális tárgyaló felet, hanem Brüsszelt is, ahol ehhez a soros elnök részéről nem szoktak hozzá. Az Európai Unió vezetőeit érezhetően idegesíti Orbán túlmozgásossága, így aztán hibáznak is sorra, hiszen a tárgyalási mandátum hiányát feszegető állandó figyelmeztetésekkel végső soron akaratlanul is még inkább felértékelik Orbán Viktor útjait. Ezzel a magyar kormányfő feltehetően számolt is, és jól gondolkodott, ha bele is építette a stratégiájába.
„Orbán Viktor már az elnökség első pár napjában értésre adta, hogy nem lesz szimpla levezető elnök ott, ahol egyébként sem látják szívesen, és a határokra kínosan ügyelve tartalommal tölti meg ezt a fél évet”
Olyannal, ami egyszerre magyar és európai érdek. Mert a nyugati társadalmak eddigi reakcióiból is kiderül, hogy az ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezése, a háború intenzív szakaszának lezárása bizony elemi érdeke Európának még akkor is, ha ezt az elitek egyelőre nem egészen így gondolják. Enélkül értelmetlen a versenyképességi paktumról beszélni, és Európa biztonsága is napról napra egyre nagyobb veszélyeknek van kitéve. De a háború lezárása – még ha ezt egyelőre nyíltan nem is mondják ki- valahol érdeke Ukrajnának és Oroszországnak is.
Ezért számolt jól Orbán azzal, hogy mind Volodimir Zelenszkij, mind pedig Vlagyimir Putyin fogadni fogja annak ellenére, hogy a diplomáciában szokatlan módon spontán történt a látogatások megszervezése. Így nem volt idő az utak széttollkodására, esetlegesen zátonyra futtatására, és Orbán szcenáriójához kellett igazodniuk a külső szereplőknek. Az ukrán elnök nem mondhatott nemet egy ilyen út felvetésére, hiszen a Máltán és Cipruson kívül egyedül Magyarország első számú politikusa nem tette még tiszteletét a háború kirobbanása óta Kijevben.
„Zelenszkij így felmutathatta, hogy csak eljött hozzá Orbán Viktor is, míg a magyar miniszterelnök az uniós elnökség fedezékében kipipálhatta ezt az utat is”
Azért itt csendesen jegyezzük meg, hogy Brüsszelnek az ellen nem volt kifogása, hogy Orbánt Kijevben az EU soros elnökeként fogadták, míg a moszkvai és az azerbajdzsáni vizit -Türk Tanács ülése – kapcsán már mindenki kétségbeesetten tiltakozott. Pedig Orbán Viktor nem tett mást, mint amit a vezető európai politikusoknak már meg kellett volna tenniük. De visszatérve a kijevi látogatáshoz, ez nem csak Orbán nagy játszmájában volt fontos, de alkalmat adott arra is, hogy a kétoldalú kapcsolatok égető kérdéseit megtárgyalják. A magyar-ukrán viszony ugyanis nem a háború kirobbanásával, hanem jóval korábban, legalább a kisebbségi jogokat durván visszanyeső oktatási törvény 2017-es elfogadásával romlott meg.
Arra Orbán jó eséllyel számíthatott, hogy a kijevi vizit után Moszkvában minden különösebb előkészítés ellenére fogadják, és így érthetővé is vált, hogy a Zelenszkijjel folytatott tárgyalások után szinte azonnal miért hívta Szijjártó Péter orosz kollégáját, Szergej Lavrov orosz külügyminisztert.
„Szó sem volt tehát arról, hogy mint egykor, jelenteni kellett Moszkvának. Az is egyértelmű, hogy a magyar kormányfő semmiféle üzenetet sem vitt a Kremlbe”
Sem Zelenszkijtől, sem pedig – mint néhányan gondolják – Donald Trumptól. Az persze egyértelmű, hogy ez a békemisszió megválasztása esetén még egy jó pont lehet az egyértelműen Kínára fókuszáló Trumpnál, aki a konfliktus intenzitását Oroszországgal éppen ezért pragmatikusan lecsavarná. Ez persze nem azt jelenti, hogy Washington ne tartaná továbbra nyomás alatt Moszkvát, csak a prioritások változnak. S ebben az helyzetben a mostanihoz hasonló magyar gesztusokra már csak azért is szükség van, mert egyáltalán nem automatikus, hogy Trump elnökségével megjavul a magyar-amerikai viszony. Legfeljebb nem Oroszország miatt figyelik majd Washingtonból igazán Budapest lépéseit. De visszatérve a moszkvai útra, Vlagyimir Putyin elégedetten nyugtázhatta, hogy az Európai Unió elnöke is tiszteletét tette a Kremlben, Orbán játszmájában pedig ez az út újabb puzzle darabka volt, amely optimális esetben akár a magyar közvetítéshez, és egy tűzszünethez is elvezethet. Még akkor is, ha ez nem igazán Magyarországon múlik.
„Ez a játszma a pekingi úttal folytatódott, ahová Azerbajdzsánból repült át Orbán Viktor”
Ezzel a kör bezárult, a magyar kormányfő a nyugati tömb egyik legfontosabb intézményének soros elnökeként az Egyesült Államok kivételével minden, a háború lezárásban érintett komoly felet végiglátogatott, ahonnan az útja Washingtonba, a NATO történelmi csúcstalálkozójára vitt. Ahol aztán elmondhatta, hogy egyetlen nyugati politikusként mindent megtett a békéért. Ez a nemcsak látványos, de információkkal gazdag körút pedig ugyancsak felértékelte Orbán Viktor Magyarországát a NATO-csúcs előtt, ahol fanyalogva bár, de mindenki kénytelen volt elismerni, hogy Orbán szintet lépett, vele számolni kell. S ha ez nem lett volna elég, közben a békemisszió a szuverenista Patrióták Európáért frakció megalakulásával folytatódott, amelyhez ugyancsak megemelte a magyar kormányfő presztízsét ez a három látogatás. A tét itt már igazán az, hogy a patrióták az Európai Parlament harmadik vagy negyedik legnagyobb pártcsaládja lesznek. Egyelőre.
„A békemissziónak elnevezett projekt tehát folytatódik, és miközben az európai fősodor egyre idegesebben szemléli a fejleményeket, addig Orbán Viktor mindinkább elemében érzi magát”
Mert a Fidesz kegyelmi üggyel kibontakozó válsága, és az ehhez kapcsolódó teendők, az ebből a szempontból kulcsfontosságú európai választási kampány, és a párt helyzetének viszonylagos stabilizálódása után Orbán ismét a globális ügyekre fókuszálhat, ami nem engedi hátradőlni a választások után sem a brüsszeli elitet. A jobboldali áttörés ugyan elmaradt, a trend azonban egyértelmű, és Orbán Viktor elszántságát nézve aligha nyugszik meg addig, amíg a pártcsaládja nem kap beleszólást Európa ügyeibe. Sőt, ezek után már az sem kizárt, hogy Magyarország mégis csak szerepet játszhat majd a háború lezárásában. Meglátjuk, érdemes azonban megfontolni a jelenlegi nyugati fősodor képviselőinek Szijjártó Péter figyelmeztetését: „Öveket becsatolni!”
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater