„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
1991-ben a lakosság jelentős része is a nyugati fogyasztói életmód bűvöletében élt, amelynek abszurditásba és szervilizmusba hajlását jól példázta a Mihail Gorbacsov szereplésével készült 1998-as PizzaHut reklám
Forrás:James Fosdike grafikája a reklám alapján
A nyugati hatások már a kijevi, majd a moszkvai nagyfejedelmi udvarokba is beszűrődtek, és az első nyugati hódítási kísérletek is a középkorra tehetőek ezeken a területeken, intenzívebb kapcsolatok azonban csak akkor bontakoztak ki, amikor maga a Nyugat is a korábbiaknál jobban nyitott a világ felé. A 16–17. században kereskedők, művészek, műszaki szakemberek érkeztek az egyre növekvő moszkvai államba, a 17. század végén pedig Nagy Péter – a tulajdonképpeni Orosz Birodalom alapítója – úgy döntött, teljes egészében nyugati minták alapján alakítja át országát.
„A szakállak levágatásától a hadsereg átalakításáig terjedő péteri reform átalakította az orosz-nyugati kapcsolatokat. Oroszország ezután vált keleti, Indiához vagy Kínához hasonlóan gyarmatosítandó területből európai nagyhatalommá, amely szerepet kapott a kontinens ügyeinek eldöntésében – ahogyan az majd a hétéves háborúban vagy Napóleon idejében történt -, ami maga után vonta a hatalmas, az európaiak számára jórészt továbbra is idegennek tűnő birodalommal szembeni félelmek feltámadását is”
Ezen félelmek egyik szimbolikus dokumentuma Nagy Péter hamisított végrendelete, amely először vádolta Oroszországot Európa meghódítására irányuló szándékokkal, és amely iromány később gyakran előkerült az európai országokon időről időre végigsöprő oroszellenes kampányok során.
A reform azonban nem hagyta érintetlenül az Oroszországon belüli társadalmi viszonyokat sem, hiszen szakadást idézett elő az egyre jobban nyugatosodó társadalmi elit, valamint a hagyományos életmódhoz és szemlélethez ragaszkodó többség, elsősorban a lakosság nagy részét kitevő parasztság között. A két réteg közé ékelődve pedig megjelent egy sajátos, vegyesrendű társadalmi csoportként az orosz értelmiség, az intelligencia, amely aztán narodnyikságtól a bolsevizmusig a legkülönfélébb forradalmi eszmék hordozójává vált.
„A cári Oroszország sokáig konzerválta ezeket az állapotokat, amikor pedig megpróbálta – az ország modernizációja érdekében – feloldani az ebből fakadó ellentmondásokat, már késő volt”
1917 két forradalma előbb a többszázéves monarchiát, majd a pár hónapig kitartó orosz liberális köztársaság kísérletét is elsöpörte, a többéves polgárháború pedig felszámolta az ország hagyományos nyugatos elitjét is, az intelligencia egyik legradikálisabb csoportja kezébe adva a korlátlan hatalmat.
A cári rendszer összességében kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedett az európai államokkal, érdeklődése pedig nem annyira a nyugati égtáj, mint Közép-Ázsia, a Kaukázus, a Balkán és persze Konstantinápoly tengerszorosai felé irányult. Ennek ellenére újra meg újra – különösen az orosz seregek párizsi bevonulásakor Napóleon veresége után – felmerült vele kapcsolatban, hogy lerohanhatja Európát, és saját, abszolutista rendszerét rákényszerítheti az éppen ekkortájt liberalizálódó és demokratizálódó európai népekre. Sőt, éppen a hatalmi egyensúly fenntartása érdekében Oroszország akkor sem próbálkozott meg Konstantinápoly (azaz Isztambul) bevételével, amikor erre az 1877–1878-as orosz–török háború után lehetősége lett volna.
„De a Szovjetunió elviekben világforradalomra törő vezetése is igyekezett mielőbb megtalálni a hangot a világ többi országával, így az európai hatalmakkal is, és a forradalmi háború gondolatát a távoli jövőbe száműzve a kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodások és a békés egymás mellett élés jelszavai váltak a szovjet külpolitika bevett kifejezéseivé”
Ez a hidegháború éveiben is így volt, annak ellenére, hogy a Szovjetunió az Orosz Birodalomnál jóval szélesebb területre terjesztette ki ellenőrzését. A globális politika aktív alakítójává vált, így pedig folyamatosan fennállt a többi nagyhatalommal való összeütközésének veszélye. Arról nem is beszélve, hogy míg a Nyugat hanyatlásáról és a szláv szövetség létrehozásának szükségességéről szóló szlavofil gondolkodók álláspontja a cári időkben legfeljebb áttételesen jelent meg a kormányzat politikájában, addig a Szovjetunióban egy olyan ideológia vált egyeduralkodóvá, amely – paradox módon egy nyugati eszméből kiindulva – a nyugati társadalmi berendezkedés meghaladását tűzte zászlajára.
Ennek ellenére a Szovjetunió inkább az egykori Orosz Birodalom területein volt katonailag is aktív, és annak határain csak azután terjeszkedett túl, amikor a második világháború idején a vert német seregek nyomában eljutott egészen Bécsig és Berlinig. Más kérdés, hogy a napóleoni háborúk utáni időszakkal ellentétben az oroszok ekkor jó időre ott is maradtak, ahová bevonultak, mondhatni kommunista formában megvalósítva az Európa keleti felére kiterjedő, orosz vezetésű konföderáció szlavofil álmát.
„A cári Oroszország és a Szovjetunió is a maga módján – bár ellentétes előjelekkel – nem csupán geopolitikai, de ideológiai kihívást jelentett Európa és az egész Nyugat számára”
1991-ben úgy tűnt, mindkét kihívás megszűnik, hiszen Oroszország – jórészt békésen – ledobta magáról birodalma jelentős részét, és ismét nyugati mintákat akart követni. (A feléledő nemzeti mozgalmakon túl nem szabad megfeledkeznünk az oroszok körében megjelenő „elég volt etetni őket” (hvatyit kormity) jelszavára, amely az oroszok lakta területek fejlődését visszahúzó erőként tekintett a túlterjeszkedő szovjet birodalomra, már csak azért sem, mert mintha valami hasonló történne éppen az Egyesült Államokban is.) Annál is inkább reménykedhetett a fordulatban a Nyugat, hogy ezúttal nem csupán az elit, de a lakosság jelentős része is a nyugati fogyasztói életmód bűvöletében élt, amelynek abszurditásba és szervilizmusba hajlását jól példázta a Mihail Gorbacsov szereplésével készült 1998-as PizzaHut reklám.
„Bár az 1990-es évek számos csalódása a Nyugat iránti rajongást – főleg a szélesebb tömegek körében – jelentősen csökkentette, a városi értelmiség, az új gazdasági elit, és jó ideig még a putyini Oroszország politikai vezetése is a nyugati, liberális-demokratikus világrend fogalomrendszerében helyezte el magát”
A távolodás fokozatos volt, a posztszovjet térség úgynevezett színes forradalmaitól a 2007-es müncheni beszéden és a 2008-as grúziai háborún át hosszú út vezetett a 2014-es éles szakításig, a 2022-es „különleges hadműveletről” nem is beszélve. Vlagyimir Putyin orosz elnök a 2000-es évek elején az orosz-amerikai ellenségeskedés végéről beszélt, és még a 2010-es évek elején is Nagy-Európában gondolkodott, amely Lisszabontól Vlagyivosztokig tartana, és csak a 2014-es események után váltotta fel ezt a Nagy-Eurázsiáról alkotott elképzelés, és a sok szempontból az elmúlt években kiteljesedő kelet és dél felé fordulás.
„Putyin a maga módján csalódott nyugatos, aki Nagy Péterhez hasonlóan a saját országa valóságához igazítva akarta átvenni azokat a nyugati gyakorlatokat, amelyeket az ország fejlődése szempontjából hasznosnak tartott. Az orosz politikai-gazdasági elit nagy része pedig mindig is részt kívánt venni a nyugati gazdasági körforgásban, és élvezni akarta annak előnyeit”
A Nyugat azonban nem egyenrangú partnereket keresett, hanem olyanokat, akik kiszolgálják az érdekeiket, az orosz politikai vezetés és az orosz oligarchák pedig nem igazán szívlelték a saját ügyeiknek tekintett kérdésekbe való külső beleszólást. Ez az alapállás megmagyarázza azt is, hogy miért lett hirtelen a teljes orosz kormányközeli médiagépezet, és a vezetők egy jelentős része is olyan lelkes Donald Trump beiktatását követően. Trump annak az ígéretét hordozza, hogy Oroszország az Egyesült Államok partnerévé válhat, amellyel közösen lehet előnyös üzleteket kötni, a feltételen alárendelődés, és főképp a szűkebb belügyekbe való beavatkozás nélkül. Az orosz elit jelentős része pedig – mondhatni a történelmi hagyományokhoz hűen – ezzel jórészt elégedett is lenne.
„Oroszországban ma is jelentős a tábora azoknak, akik gyanakvással, ellenszenvvel vagy egyenesen gyűlölettel tekintenek a Nyugatra”
A háború ezeket a hangokat is felerősítette, így a kormányzati média pálfordulását sokan rossz szemmel nézik. Érthető módon, hiszen az Egyesült Államok egyik napról a másikra vált egzisztenciális ellenségből potenciális partnerré, anélkül, hogy Moszkva bármi garanciát kapott volna arra nézve, hogy Washington szavában a jövőben jobban lehet majd bízni, mint eddig. Ezt pedig az orosz vezetésnek is meg kell gondolnia, hiszen három év háború után vélhetően már az orosz lakosság sem fogadja el még az elnöktől sem, ha az amerikaiak ismét átverik, és nem tartják be a megállapodásokat, amire azért megvan az esély, ahogy azt a szerencsétlenné vált Ukrajna példája is mutatja.
(A szerző történész, a XXI. Század Intézet vezető kutatója.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
“… a második világháború idején a vert német seregek nyomában eljutott egészen Bécsig és Berlinig. … az oroszok ekkor jó időre ott is maradtak, ahová bevonultak, mondhatni kommunista formában megvalósítva az Európa keleti felére kiterjedő, orosz vezetésű konföderáció szlavofil álmát.”
Nos a “konföderáció” szó nagyon nem illik rá az egykor volt szocialista táborra.
Nézzük a konföderáció jelentését:
“A konföderáció államjogi értelemben szuverén államok vagy közösségek olyan együttműködő csoportja, melynek tagjai megőrzik nemzetközi jogalanyiságukat, nem hoznak létre új, a tagállamok felett álló állami szervezetet, csak közös, illetve közössé tett ügyeik intézésére létesítenek közös szervezet(ek)et.nem hoznak létre új, a tagállamok felett álló állami szervezetet, csak közös, illetve közössé tett ügyeik intézésére létesítenek közös szervezet(ek)et. Felső szerveik döntéseiket rendszerint egyhangúlag hozzák meg.”
Elemezzük ezt ki:
1./ “szuverén államok vagy közösségek olyan együttműködő csoportja”
Kérdezem tisztelettel, hogy Szovjetunión kivül melyik állam volt szuverén a volt szocialista táborban? Igen, igen, a helyes válasz, hogy egyik sem.
2./ “nem hoznak létre új, a tagállamok felett álló állami szervezetet, csak közös, illetve közössé tett ügyeik intézésére létesítenek közös szervezet(ek)et.”
Hát a Varsói Szerződésről vagy a KGST-ről nehéz azt mondani, hogy nem voltak szupranacionális szervezetek. A hatásköröket persze együtt gyakorolták, de előtte Moszkvában megkapták a pontos ukázt.
3./ “Felső szerveik döntéseiket rendszerint egyhangúlag hozzák meg.”
“Egyhangúlag”. Hát kérem ez megvolt. Annyira uniszónó szervezetet nehéz volt találni, mint az említett KGST Végrehajtó Bizottsága amelyik 1962-től valamennyi kérdésben egyhangúlag döntött akkor is, ha szinte minden tagjának előnytelen volt a határozat. Köztudott, hogy a KGST órási szerepet játszott a régió gazdasági-technikai lemaradásában.
(Sok cikket írtak arról, hogy miért toppant meg az 1968-ban, Magyarországon meghirdetett Gazdasági Reform. Csak egyetlen okot szoktak kihagyni: Moszkvában a főnök rácsapott az asztalra.)