„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Makronóm Intézet
„Az éghajlatváltozással kapcsolatos állami támogatás, azaz a fejlett országoknak tulajdonítható két- és többoldalú finanszírozás 2022-ben a teljes összeg közel 80 százalékát tette ki, ami 91,6 milliárd dollár”
Fotó:EUROPRESS/Irina YARINSKAYA/Zapolyarnaya pravda newspaper/AFP
A klímaváltozás elleni harc egyik újabb állomása, fontos mérföldköve, legalábbis ez lenne, lehetne a COP29 klímacsúcs, amely jelenleg Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban zajlik. A találkozó igencsak látványos, ez nem egy egy-két napos kis konferencia, hiszen november 11-én, hétfőn kezdődött és 22-éig tart, mintegy 50 ezer résztvevővel.
„A globális felmelegedés sürgető problémáinak kezelésére hivatott megarendezvényen azonban úgy tűnik, ismét nem történt semmiféle áttörés”
Jelzésértékű, hogy a kínai és az amerikai elnök meg sem jelent, pedig e két országon múlna a legtöbb e téren. Igaz némi előrelépés történt egy központi, az ENSZ égisze alatt szerveződő emissziós kvótapiac és a kárenyhítő alap terén (ezekről röviden a cikk végén írunk).
Az eseményt megnyitó azeri elnököt követve az ország ökológiai minisztere, Muhtar Babajev úgy fogalmazott, hogy a párizsi klímacsúcs óta most jött el „az igazság pillanata”. Ahogyan az ENSZ főtitkára ezt követően megjegyezte, ez az igazság azt követelné, hogy a világ országai azonnali és jelentős csökkentésbe kezdjenek a szén-dioxid-kibocsátás terén – mégpedig évi 9 százalékos ütemben. Azonban a valóság azt mutatja, hogy nemcsak nem mérséklődik, de egyenesen nő a globális emisszió.
„A 2015-ös párizsi megállapodás aláírása óta 8 százalékkal nőtt az éves kibocsátás, sőt a tavalyi magasabb szinthez képest is várhatóan 0,8 százalékot emelkedik az idei szén-dioxid és más üvegházhatású gázok együttes emissziója”
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök ehhez csupán annyit fűzött, hozzá, hogy 2030-ra a jelenlegi 8,2 milliárdról 8,5 milliárdra nő a világ népessége, és ezzel párhuzamosan a globális GDP is bővülni fog. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a mai előrejelzések szerint évi 3-4 százalékkal nőhet a globális GDP, azaz összességben a nemzeti össztermék 20-25 százalékkal lesz magasabb 2030-ra. Bár a fejlett országokban ma már a zöldgazdaság térnyerése miatt a GDP bővülése alig vagy egyáltalán nem növeli a kibocsátást, a fejlődő országokban más a helyzet.
A GDP egyszázalékos emelkedése az üvegházhatású gáz (ühg)-kibocsátás átlagosan 0,5–0,7 százalékos növekedését eredményezi egy fejlődő gazdaságban a korábbi tanulmányok szerint. Azaz, ha a 20-25 százalékos globális GDP-bővülés mintegy 40 százaléka a fejlődőknél lesz (ők ennyivel részesednek a globális GDP-ből), akkor
„2030-ra a maihoz képest 4-5 százalékkal tovább emelkedhet az üvegházhatású gázok globális kibocsátása. Magyarán jó esetben is csak az ütemét, nem magát a növekedést tudjuk visszafogni a következő években”
A fentiekből nyilvánvaló, az évi 9 százalékos globális ühg-csökkentés tehát teljesen irreális cél, hiába a megújulók gyors térnyerése és az erőltetett, a kormányok által ösztönzött közlekedési elektrifikáció, az épületszigetelések és más zöld programok. Már annak is nagyon örülni kellene, ha az emisszió nem növekedne a fenti 4-5 százaléknyival tovább. Mivel pedig a fejlődő országok népessége és gazdasága gyorsabban nő, mint a fejletteké, ehhez energia kell, méghozzá olyan mennyiségben és koncentrációban, amelyet a megújulók gyors terjedése sem képes követni, kielégíteni, legfeljebb kisebb részben.
„A megújulók globális aránya az energiamixben ma 30 százalék körüli, atomenergiával együtt bő 40”
Ha a fosszilisek szerepe 50 százalék alá is csökken, a nem megújuló energiákra akkor is nagy mennyiségben lesz szükség a következő évtizedekben. Ellenkező esetben látványosan korlátozni kell a fogyasztást, illetve a gazdasági növekedést. Ez utóbbi világméretben, különösen a fejlődő gazdaságokban teljesen irreális forgatókönyv.
Arról nem is szólva, hogy a világméretű ühg-kibocsátást nem csökkenti, ha a fejlett országok egyszerűen „exportálják” a fejlődőkbe a szennyező ágazataikat. Olyanokba, ahol kevéssé szigorúak a zöld szabályok. Sőt, a növekvő szállítási és beruházási igények miatt egy ilyen trend növeli is a világszintű emissziót. Ahogyan egyébként a hőhullámok erejének a növekedése növeli a hűtési energia-igényt, az aszályok súlyosbodása az öntözési és műtrágyázási igényeket, az erdőtüzek szaporodása az ügh-kibocsátást és még sorolhatnánk.
„A kibocsátás növekedése azonban csak a probléma, az érem egyik oldala, a másik az, hogy világszerte évente 1000–2000 milliárd dollárra lenne szükség a zöld átállás felgyorsításához, és a klímaválság érdemi kezeléséhez”
Eközben a pénzügyi rendszer egyáltalán nem áll készen ekkora forrás előteremtésére, nemhogy a kezelésére. A fenti összegből – hiába pörögtek fel a zöld ösztönzők – 2022-ben és 2023-ban ennek mindössze a töredékét évi 100-120 ezer milliárd dollárt sikerült biztosítani a korábbi ENSZ-megállapodások égisze alatt. Az egyik fő probléma, hogy
„az éves átállási és felkészülési költségeknek várhatóan a mostani szint tíz-hússzorosára kellene növekedniük, amiről a COP29 színfalai mögött születhet a napokban kompromisszum. A kérdés tehát az, hogy ezt ki fogja állni”
A fent részletezett tényleges adatok és a realitásokon alapuló előrejelzések tehát azt mutatják, hogy a globális kibocsátások nem csökkennek, és a népesség növekedés, valamint a GDP-bővülés várható hatása miatt 2030-ig, és azt követően sem valószínű, hogy érdemben mérséklődnek. Azaz, ha sikeres is lesz a zöldátállás, akkor is legfeljebb stagnálnak. Ebből az is következik, hogy
„nem csak az ühg-kibocsátások csökkentésre kell fókuszálni, évről évre egyre nagyobb szükség lesz a klímaváltozás hatásaira való felkészülésre. Ráadásul ez utóbbi tekintetében még nagyobb a lemaradásunk, mint az emisszió mérséklésében”
Miközben ugyanis az ühg-csökkentésben voltak előrelépések, a szél- és napenergia, az energiatárolás, valamint az elektromos járművek terjednek, a hatásokra történő felkészüléssel nagyon rosszul áll a világ.
Nézzük például Magyarországot. Mi mind a napenergia hasznosítása, mind az energiatárolási gyártókapacitások terén a világ élvonalába tartozunk, illetve fogunk tartozni egy-két éven belül.
„Mégis, ha több akkunk, napelemünk vagy szélturbinánk lesz, azaz sikeresnek bizonyulunk a zöldátállásban, akkor az az árvizek, az aszályok ellen nem véd bennünket, ahogyan láttuk ezt az elmúlt években is”
Csak egy példa. Az Alföld gyorsuló kiszáradása, elsivatagosodása évek óta komoly veszély, amelyre számos szakértő figyelmeztetett. Ez pedig nemcsak ökológiai, hanem gazdasági kérdés is, hiszen egy nagyobb aszály a magyar GDP-növekedés jó részét is elviheti a gyengébb termés esetén. Pedig a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből nálunk 3,4–3,8, míg például Ukrajnában 7,5–8,5 százalék.
„Ha ezt kivetítjük, és a nagy képet nézzük, világszerte egyre több környezeti katasztrófa sújtja az országokat – gondoljunk csak az ausztráliai vagy észak-amerikai erdőtüzekre, a pakisztáni áradásokra, a nyári hőhullámokra vagy az erősödő hurrikánokra”
Még csak hétfőn kezdődött tehát a klímacsúcs, a COP29, ám Baku példája ismételten megmutatja, hogy a globális közösség elvi elkötelezettsége, és valódi cselekvőképessége között óriási szakadék tátong. A világ vezetői jobbára széttárt karokkal szemlélik az eseményeket, ígérgetnek és halogatnak. Mi több, az ügh-csökkentés nélkül csak egyre szaporodnak és erősödnek a természeti katasztrófák, mi pedig az ezekre történő érdemi felkészülés nélkül rohanunk a szakadék felé.
♦
Hogyan működik az ENSZ klímafinanszírozási keretrendszere? A klímafinanszírozás fő eszközei a hitelek, a támogatások és kis részben a tőke. Részletes adatok a 2022-es finanszírozásról vannak, ott a 115,9 milliárd dolláros költés az alábbiak szerint épült fel:
„Az éghajlatváltozással kapcsolatos állami támogatás, azaz a fejlett országoknak tulajdonítható két- és többoldalú finanszírozás 2022-ben a teljes összeg közel 80 százalékát tette ki, ami 91,6 milliárd dollár”
Ebből a kétoldalú állami klímatámogatás 41 milliárd dollár volt, míg a fejlett országoknak tulajdonítható többoldalú finanszírozás 50,6 milliárd. (Utóbbiból 46,9 milliárdot multilaterális fejlesztési bankok biztosítottak.) A végösszegből 21,9 milliárd dollár az éghajlatváltozással kapcsolatos magánfinanszírozás mobilizálásának köszönhető.
A jelenlegi előre jelzett igények kielégítése érdekében a 2025-ben létrehozandó 500 milliárd dolláros (tehát a valós [becsült] igények negyedét, felét fedező) alapösszegből 250 milliárd juthat a mérséklésre, 100 milliárd az alkalmazkodásra, 150 milliárd pedig a veszteségekre és károkra.
„Ez 2030-ra fokozatosan évi ezermilliárd dollárra emelkedhet az enyhítésre, 250 milliárdra az alkalmazkodásra és 300 milliárdra a veszteségekre, illetve a károkra”
A becsült befektetések 60 százaléka a belföldi források mobilizálásából fog származni. Ez magában foglalhatja az adóbevételek növelését és a magánszektor mozgósítását. A szén-dioxid-kvóták árképzése az állami bevételek emelése, valamint a szén-dioxid-mentesítés ösztönzése szempontjából is jelentős lehet.
„A multilaterális éghajlatváltozási alapokon keresztüli finanszírozás szerepe is egyre növekszik, igaz, jelenleg csak 3,9 milliárd dollárnyi éves kedvezményes összeget biztosítanak”
Ezek az intézmények a Global Climate Fund, a Global Environment Facility, a Climate Investment Fund és az Adaptation Fund. (Ladics Máté, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzője)
Az írást jegyezte: Halaska Gábor
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
