Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Minden birodalom uralkodásra született. A dominancia pedig arról szól, hogy én, a mindenható és más senki.”

(Shayat Cout Pho)

A 2023-as Környezetvédelmi Világkonferencián (Deceased City – Deadfieldia, 2023.08.09. – 2023.08.08.) az emberszabású majmok közleményben jelentették be, hogy nem tekintik rokonuknak az embert, s egyúttal elhatárolódnak a főemlősnek kinevezett faj gaztetteiktől. Szintén az adott összejövetelen, 78 év elteltével azt is megtudhattuk, hogy azt a bizonyos két bombát anno nem ledobták, hanem leesett – valahonnan. A cél pedig nem a két város teljes lakossága és utódaik megsemmisítése volt, hanem az atomkor ünnepélyes megnyitása.

„Itt rögtön az az első sorban jelzem, nem szeretnék zöldnek látszani, bár a füleim – úgy érzem – létem végéig zöldek maradnak. Nem tudom ezen állapot segít-e rajtam, vagy hátráltat – de viselem”

Nincs is jó kedvem, s ezen az sem segít, hogy nyár van az utcákon, tereken, templomokban, tőzsdéken, harcmezőkön és a lelkekben is. Borúlátóan bamba előérzetem van. A napokban például azt álmodtam, hogy egy hatalmas gumigolyón ülök és gurulok lefelé egy keskeny országúton. Az út mentén házaikat önként hátra hagyó, kitelepülő zarándokok vonultak rendezett sorokban, a széllel szemben. Kockás konyhakendőkkel integettek, hirdetve az örök békességet, a család szentségét és a megbonthatatlan demokratikus egységet. Az idilli környezetben békésen hengeredtem alá, mikor a csendet egy csapat ismert politikus törte meg. Szintén gumigolyókon görögve, szélsebesen húztak el mellettem, mint akik már tudnak valamit. Az egyik honatya a golyó hátáról tett egy határozott, engem hívó (utánam!) mozdulatot karjával, mint Eke Máté (Zenthe Ferenc) A Tenkes kapitánya (Örsi Ferenc) c. filmben, s odakiáltott: „igyekezz öreg! kimaradsz a javából…” Én csak néztem utánuk mamlasz ábrázattal, majd kényszeredetten úgy döntöttem inkább felébredek, s elugrok a klotyóra. Soha ki nem derül, mi helyzetbe keveredtem (és keveredhettem volna) az álmok mezején, de megkönnyebbültem, hogy nem kellett sem a kitelepítettekkel, sem a politikusokkal tartanom.

„Nos, nem csoda hát, hogy légkörében a napjaink zavaros hangulatának szagát idéző gondolatokat fogok most szélnek ereszteni. Az első előhozakodásom például magáról a mindenhatóról szól, aki mostanában egyre intenzívebben hallatja hangját, s próbálja elhitetni éggel s földdel, elevenekkel és elmúlásra ítéltekkel, hogy ő bizony mindenek felett rendelkezik”

Az ember úgy van kirakva, hogy tapasztalásait a kályhánál kezdi, s két részre bontja: megfogtam – megégetett. Azt mondták meleg – elhiszem és tartok tőle mindaddig, míg nem tapasztalok mást. Ez az alaphelyzet áll fenn a mindenhatóval kapcsolatban is. Az első és egyben hivatalosnak tekinthető ilyen jelenség, maga az Úr, (hittől, vallástól, ideológiai hovatartozástól függően – Isten, sors, Rendező elv, a Világegyetem törvényszerűségei, esetleg maga az emberi fantázia szülte entitás) – nos, én vele még nem találkoztam. Meg nem fogtam, s meg sem égetett. A külsejét, állagát, sem természetét nem tudom felvázolni, csak mások fantáziája által közvetített forrásokból. Igaz, láttam én már bádog Krisztust és Michelangelo Piéta-ját, s kitekeredett nyakkal megcsodáltam az Ádám teremtése freskót is a Sixtus-kápolnában. El kell mondjam, hogy ezek alapján, de további barlangrajzok, kőtáblák, vallással átitatott testamentumok, irodalmi, valamint tudományos tények alapján – az ősrobbanástól Ádám/Éva kombóig – nem merném hitelesen körülírni a mindenhatót.

„A másik mindenható – azt szokták mondani – a pénz, a gazdagság”

A pénzzel, mint az élet közvetítő közegével már találkoztam, a gazdagsággal azonban csak a kerítésen kívülről. Bevallom nem szívesen foglalkoznék egyikkel sem. Ady Endre a „Harc a Nagyúrral” című versében olyan frappánsan megközelítette a témát, hogy egy-egy sorát fel lehetne vésni akár tőzsdék, bankok és egyéb pénzintézmények felára. Egyébként fellelhető angol fordításban is Kery, Leslie A. munkássága nyomán, s így a Wall str. épületeinek falaira is juthat értelmes gondolat. E mindenhatóról csak annyit jegyeznék meg, ha valaki elhiszi, hogy pénzért, gazdagon mindent meg lehet szerezni, akkor annak soha nem volt elég pénze és soha nem lesz gazdag.

„Kizárásos alapon a harmadik, s egyben a legsejtelmesebb mindenhatóval szeretnék én foglalkozni, aki köztünk jár – emberszabású bőrben, valóságszerű öltönyben, lappangó tekintettel, szemfényvesztő mozdulatokkal, beláthatatlan következményekkel. Nevét a köznyelvtől kapja, s olykor politikusnak, máskor nagyságosuramnak, de van, hogy egyszerűen csak szájhoz kapott kézzel, Óóó-nak szólítunk”

Nos, ő lesz az, akit most, egy mondatban körbejárok, s (önkényesen) kizárom a mindenhatók köréből. A problémát ugyan meg nem oldottam, de könnyítettem egyet lelkemen. Ugyanis, ha magát a szót elemezzük, igen hamar rájöhetünk, olyan, vagy olyasmi, aki/ami mindenre képes hatni, alapból nem is létezik. A „minden” ugyanis a végtelen fáján terem, annak az utcának a végén, ahol összeérnek a párhuzamosok és a Möbius-szalag ahelyett, hogy visszatérne önmagába, tova siklik. Bocsásson meg nekem bárki, de a mindenre hatásról gyermekkorom nagy mondókája jut eszembe: „Gatyájába akármennyit foshat, ne törődjön! kimossa a Mos6…” Emlékeznek még arra a mosószerre, amelyet ilyen név alatt hoztak forgalomba a szocializmus szánalmasan virágzó időszakában? Olyan piros kupakja volt és takonyszerű masszát kellett kinyomni egy fehér, flakon és tubus közötti átmenetet formáló edénykéből. Ilyen egyszerűen eljutottunk a végkövetkeztetéshez: erről az oldalról közelítve sem létezik mindenható.

„Akit mi úgy ismerünk, hogy mindenható, az nem más, mint az a félkegyelmű, aki akkor jött rá, hogy nem tud repülni, mikor levették róla a kényszerzubbonyt”

Mégis miért tudnak akkor egyesek hatalmat gyakorolni egyének, tömegek, társadalmak, életek és elmúlások felett? Nagyon egyszerű: elhisszük őket, s ők is elhiszik önmagukat – innen pedig már egyenes következmény a visszaélés foganatosítása. Kényszersorozás a békéért, fegyverbarátság a családi harmóniáért.

Nagyon közvetett átkötésnek bizonyul, de ejtsünk pár szót a patkányról is. Úgy érzem, a legutóbbi pestis járvány (1347 és 1352 között, valamint a 1369-ben, 1374–75-ben, 1379-ben, 1390-ben, 1407-ben, egészen 1722-ig) óta méltatlanul pongyolán foglalkoztunk e kedvesnek nem igazán mondható, de nagyon életképes és szapora állatkával. Ideje tehát tiszta vizet önteni a szennyvíz csatornákba és tisztázni, kivel is van valójában dolgunk. Mielőtt tovább lépnénk, játsszuk azt, hogy a következő néhány sor olvasása során mindenki arra gondol, amire csak akar – aki/ami nem lehet természetes személy, sem pedig a közélet résztvevője, vagy szomszéd, haragos, esetleg más visszataszító ismerős…

A patkányt nem lehet csak úgy egyszerűen körülírni, mint például a disznót – röfög és kitölti a testtömegének meghagyott helyet. A kutya – az ember örök barátja, akire akár a szalonnát is rábízhatod. A macska – a házi rátelepedő – hízelgő uralkodó. A patkány az más. A rögtön ítélő humán egyszerűen a nevével fémjelzi őt – mint bizonyos népcsoportokat –, s így visszük át a köztudatba – akár mint melléknévként is.

„Szögezzük le, ellentétben a közhiedelmekkel, a patkány is háziállat. A természet, s azt alakítgató ember egy roppant kritikus szegmenséről beszélünk, amelynek szimpatizánsa, védőernyője, de természetes ellensége sem nagyon akad”

Olyan, mint az üres whyskys üveg – a fenének sem hiányzik. Nem védi a fehér könyv – úgy, mint például a nyest névre hallgató förmedvényt, amely tökéletesen és észrevétlenül alkalmazkodni tudott az emberi környezethez (gépjárművekhez) és ezen ösvényen bóklászva védett állattá nyilváníttatta magát. Ugye nehezen tudnánk elképzelni egy olyan utcai demonstrációt a szivárványos Andrássy úton, mely zászlajára tűzi a patkányok jogainak tiszteletben tartását. „Karoljuk fel az otthontalan, száműzött patkányokat! Minden ház fogadjon örökbe legalább egy elárvult, magányra kárhoztatott patkány családot! Emeljünk szót a patkányok kilakoltatása ellen!” Pedig higgyék el, ez a nyomorult hosszúfarkú egyszerűen csak létezni próbál ugyanazon faunában, mint mi és nem tehet arról, hogy szerencsétlen módon éppen az ő bundájában húzta meg magát egy bolhaféle, amely felelőse volt a pestis járványok elterjedésének. (zárójelben jegyzem meg, hogy igen kíváncsi vagyok a Covid-19 járványt, mint olyat a történelem írók melyik állat nyakába fogják majd varrni. Mint tudjuk, már voltak gyenge próbálkozások egy másik, szimpatikusnak szintén nem nevezhető állatkával, a denevérrel…).

„A patkány mindössze annyiban tér el polgártársaitól, az ember háziasította állatseregtől (kutya, macska, szárnyasok, páros- és páratlan ujjú patások, teknős és akváriumi halak, valamint a vadászgörény), hogy mind ez idáig nem találtuk meg a hasznát”

A háziasítás hiányából fakadóan e jószág képtelen úgy viselkedni, mint az iménti zárójelben felsoroltak. Kegyetlen módon a házi kertevők családjába soroltuk be, mint például a lelkes kiskerti garázdát, a pajzstetűt (Coccoidea), vagy tengerentúli vidékekről hozzánk migrált kolorádóbogarat (Leptinotarsa decemlineata – krumplibogár). Párhuzamot talán egy másik társával, a házi egérkével tudnánk vonni, de vele ellentétben ő nem húzza meg magát némi rágcsálással, enyhe cincogással, sajt körüli ólálkodással. A Walt Disney mesékben sem szerepel a macska oldalán, mint szeretetreméltó csínytevő. Valljuk be, a patkányt előszeretettel illusztráljuk előnytelen környezetben, csatornák mélyén, kitaszítottak, homeless-ek, drogosok társaságában – pedig a patkány mit sem tehet ezekért a perifériára taszított (szorult) emberekért és nem is felelős sorsukért.

El nem fogják hinni, amit most leírok! Ugye, azt tudjuk, hogy hosszú ideje folynak – viselkedési, alkalmazkodási, kibírja-nem bírja – kísérletek patkányokkal. (mert ugye, nem sajnáljuk őket – így feláldozhatóak az emberiség jövője érdekében)

„Nos, egy kutatócsoport most arra jött rá, ha egy újszülött patkány agyában átprogramozzák a gendert, szinte rezzenéstelen arccal folytatja a másik nem szerepében”

Óriási! Micsoda hasznos felfedezés! Talán a tűz, vagy a kerék feltalálásához hasonlítható. (forrás: Brain ‘gender’ more flexible than once believed, study finds – University of Maryland, Baltimore) Képzeljük csak el, mi rökönyödés állítana be úri társaságokban világszerte, mikor Mickey Mouse (egy váratlan gender comming out – LMBTQ+++***) előhozakodna féltve őrzött titkával, hogy ő valójában gender patkány.

Most kihagyok pár sort – emésszük az elhangzottakat…

–

–

A méltatlan véget ért nagy tollforgatónk, József Attila ekképpen von párhuzamot ember és állat között:

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.

(Ős patkány terjeszt kórt..)

Kezdek én itten talajt veszteni, mint az imént idézett költő, aki valami gondolat-zabálásba keveri e négylábú emlőst. Ne csodálkozzunk hát, ha egy ilyen ellenséges hozzáállással odáig fajult az ember és patkány közötti viszony, hogy ez a szegény állat nemkívánatos lett saját otthonában ott, ahol lakik. Egyenes következményképpen pedig számára is elviselhetetlen lett a főemlős. Innentől nincs igazodási pont, amihez alkalmazkodhatna. A realitás talaján pedig ott tartunk, hogy a szembe feszült felek mindegyike elvárja, a másik és annak környezete változzon hozzá. Ha nem, akkor sem esnek ám zavarba, hanem ők változnak, mégpedig még szívósabbá és elviselhetetlenebbé.

„A fenti gondolatokon átfutva egy cseppet sem csodálkoznék azon, ha – az emberszabású majmokhoz hasonlatosan – a patkány sem szeretne ember lenni”

Talán soha meg nem tudjuk mit gondolnak ezek az apró négylábúak magáról a homo sapiens-ről, de én úgy vélem köreikben is pejoratív hangzása lehet az ember szónak. Kölcsönös ám a két fél közötti meg nem értettség is, hisz tudunk ám mi is viselkedni! ha kell (ha nem) akár még a csatorna szintjénél mélyebben is…

Egyszer hallottam egy mesét valami hölgyről, aki egy takarosan átmulatott éjszaka után a pincében húzta meg magát a rágcsálók között, egy szódás szifonnal, valamint fél sültcsirkével a hóna alatt. A kistestű kártevők csak figyelték kerek szemekkel az eseményeket, s egyszerűen nem értették, hogy egy hercegnek beállított, fél-józan másnapos alak mifenének próbálkozik egy kristály vázát felszuszakolni a kisasszony aprócska lábára.

Na jó, félre a tréfát, beszéljünk komolytalanabb dolgokról is! Az orosz anekdota most ez lesz:

A farkast és a rókát köztörvényes csintalanságon kapták és lesittelték. Ólálkodik a két nyomorult a börtön folyosóján, s azon töprengenek, le fogják-e vágni gyönyörű, selymes bundájukat kopaszra. Farkas azt javasolja, kérdezzék meg a patkányt, aki éppen komótosan sétálgat visszafelé a délutáni szabadlevegős foglalkozásról. – Te patkány, errefelé levágják az elítéltek bundáját? – érdeklődik illedelmesen a róka. – Na, húzzatok az utamból köcsögök! Én a sündisznó vagyok…

Na jó, egy másik:

Patkány odaszól a hajós kapitánynak: – Öreg, szólj már a srácoknak, hogy holnap ne nagyon lábatlankodjanak a fedélzeten, mert mi gyakoroljuk be az evakuálási tervünket.