„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Miért néz át Trump Európán?

2025. ápr. 29.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Megromlott a transzatlanti viszony. Az Egyesült Államok régi-új vezetése és az európai progresszív, liberális fősodor geopolitikai, gazdasági és ideológiai, kulturális értelemben is egymásnak feszül. Az ellentét mélyebb, mint azt gondolhattuk. Ki győzhet Európa és Amerika háborújában? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Európa amerikai védnökség alatt áll, és ez a szövetség az ókori vazallusok és hűbéresek helyzetét idézi” #moszkvater

„Európa amerikai védnökség alatt áll, és ez a szövetség az ókori vazallusok és hűbéresek helyzetét idézi”
Fotó:EUROPRESS/THIERRY CHARLIER/AFP

Christoph Heusgen megértette, hogy valami eltört Európa és az Egyesült Államok viszonyában. Ráadásul ez éppen az általa elnökölt, a transzatlanti egység szimbólumának számító Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián vált mindenki számára egyértelművé. Az európai tisztviselő szó szerint könnyekben tört ki, annyira a szívére vette a szakítást a „Nagy Testvér” és Európa között. A rendezvényt záró Heusgen előtt az is megvilágosodott, hogy a konferencián elhangzottak komoly hatással lesznek a jelenleg még fősodornak számító európai elit jövőjére nézve, és természetesen meghatározzák Európa sorsát is. A közeljövőben biztosan.

„Heusgennek volt miért sírnia. Az európai politika unalmas egyhangúságát alaposan felkavarta az amerikai alelnök beszéde. J. D. Vance leplezetlenül szembesítette a megdöbbent európai elitet – amelyet nevezhetünk müncheninek vagy éppen brüsszelinek – azzal, hogy az „Öreg Kontinens” szó szerint megöregedett, elfáradt, vezetői semmibe veszik a saját polgáraikat, szembe mennek a sokat szajkózott értékeikkel. Egyszóval, Európa ideje lejárt, a jelenlegi amerikai adminisztráció átnéz rajta, vezetőit nem tartja semmire”

„Sok szerencsét mindannyiótoknak, Isten áldjon benneteket” – zárta a mondanivalóját J. D. Vance, és e baljós csengésű szavak kíméletlenül foglalták össze mindazt a sajnálattal és értetlenséggel vegyes dühöt és lenézést, amelyet a beszéd sugallt. A február óta eltelt időben az egyértelműsödött, hogy a Fehér Ház jobban megveti és gyűlöli Európát, mint azt bárki is gondolta volna. Mint ahogy az is, hogy ez nem taktika, nem a nyomásgyakorlás része, a trumpista konzervatívok idegenkedése sokkal mélyebbről jön, ez a gyűlölet őszinte, és nemcsak gazdasági és katonai, hanem kulturális okai is vannak. Trumpék szemében Nyugat-Európa ma mindenek előtt a globális progresszív elit menedékhelye, utolsó bástyája.

„Hogy mennyire belülről jön ez az ellenérzés, azt pőrén megmutatta a Signal-botrányban nyilvánosságra került belső chat beszélgetés”

„Utálom, hogy újra kisegítjük Európát” – írta Vance. Erre reagálva Hegseth kifejtette, hogy hozzá hasonlóan ő is undorodik „az európai ingyen éléstől”, csupa nagybetűvel hozzátéve, hogy az szánalmas. „Utálom, hogy újra kikaparjam a gesztenyét az európaiak számára. Teljes mértékben osztom (a védelmi miniszter) undorát az európaiaktól, akik kihasználnak minket. Szánalmas” – fogalmazott egészen pontosan az alelnök. Mike Waltz pedig arról írt, hogy Trump kérésére a védelmi és külügyminisztérium dolgozik azon, hogyan „hajtsuk be az európaiakon” a húszik elleni támadások költségeit. Hegset védelmi miniszter ezt követően egy új, hatodik generációs vadászgép terveinek bemutatásakor még messzebb ment, amikor arról beszélt, hogy a repülőgépet a szövetségeseknek is eladják Európába, de abból a változatból hiányozni fog néhány lényeges részlet, ugyanis ezek az országok egy napon talán már nem lesznek Amerika szövetségesei.

De Donald Trump sem rejtette véka alá a véleményét Európáról. Többször is elmondta, hogy az Egyesült Államok nem fogja megvédeni európai szövetségeseit, ha azok nem fizetik meg ennek az árát.

„Mi fizetjük a katonaságuk 100 százalékát, és ők becsapnak minket az exportjukkal – fejtegette -, majd ezt még azzal toldotta meg, hogy hogy az EU csak az amerikaiak lehúzására jött létre”

Egyértelmű Trump megszólalásaiból, hogy az amerikai elnök úgy gondolja, az európaiak becsapják. S az egyértelműen udvariatlan gesztusok sorát folytathatjuk azzal, hogy még Andrzej Duda lengyel elnököt is csak tíz percre fogadta, míg a Washingtonba utazó Kaja Kallas még ennyi szerencséje sem volt, hiszen amerikai kollégája, Marco Rubio nem talált időt a találkozóra az uniós külügyi biztossal.

Egymás lenézésében az európaiak és az amerikaiak idáig sem mentek a szomszédba, az elmúlt hónapokban azonban ez az immár gyűlölettel vegyülő felsőbbrendűség szintet lépett. Az európaiak magabiztosságát megalapozta, hogy a nyugati kultúra bölcsőjeként uralták évszázadokon át a világot. Ennek az egyeduralomnak azonban a 20. században véget vetett az Egyesült Államok felemelkedése, az elmúlt néhány évtizedben pedig a kényelembe belesüllyedt Európa nagyon sokat tett azért, hogy még a legközelebbi szövetségese is átnézzen rajta.

Európa ma már csak árnyéka egykori önmagának, és a hanyatlás folyamatának egész számot szentelő Kommentár folyóirat ennek kapcsán idézi Zbigniew Brzezinskit, aki A nagy sakktábla című művében már 1997-ben úgy fogalmazott, hogy

„Európa amerikai védnökség alatt áll, és ez a szövetség az ókori vazallusok és hűbéresek helyzetét idézi”

Jól mutatja ezt, hogy az EU-nak nincs saját közösségi média platformja, keresője, de a koronavírus idején képtelen volt saját vakcina előállítására is. Közben Amerika az évtizedek alatt kinevelt egy hozzá lojális európai elitet, amelyik az amerikai álomban hisz és a kreativitása sokszor csupán az amerikai példa másolásáig terjed, létrehozta NGO-k egész hálózatát, s akkor még nem beszéltünk a show biznisz amerikanizálódásáról vagy arról a kulturális hatásról, amely mára teljesen háttérbe szorította például a legendás európai filmes ipart.

A hidegháború éveiben a nyugat-európaiak elkényelmesedtek és elpuhultak, Kelet-Európa országai ugyan ellenállóbbakká váltak, ám hatalmas lemaradással küszködtek, így Európa megosztottan, eltérő tapasztalatokkal lépett át a 21. századba. Az EU vezetői egyre kevésbé értették a földrajzi alapokra épülő klasszikus geopolitikai gondolkodásmódot, ami mára oda vezetett, hogy az Oroszország elleni szankciókkal létrehozott gazdasági vasfüggönnyel elzárták az eurázsiai kapcsolataikat.

„Jelenleg Európa Amerika eurázsiai hídfője, az amerikai geopolitikai érdekek alárendelt szereplője”

A jelenlegi európai fősodor a pragmatizmust felülíró identitáspolitizálással a kontinens jövőbeni globális szerepét teszi kérdésessé. Vannak elemzők, akik a védelmi képességeit tekintve gyenge, versenyképességét rohamosan elveszítő, a saját érdekeinek beazonosításáig sem jutó Európai Unió összeomlását sem zárják ki.

Trump visszatérésével egyre gyakrabban merül fel a NATO jövőjének a kérdése is. Az Egyesült Államok elkötelezett ugyan a NATO és az Európával kialakított védelmi partnerség mellett, de többé nem tűr el egy olyan kiegyensúlyozatlan kapcsolatot, amelyben az európai biztonság költségeit az amerikai adófizetők pénzéből állják. Újabb pofon volt Európának, hogy a Fehér Ház egyértelműsítette, Ukrajna másodlagos szereplő lesz az amerikai-orosz tárgyalásoknál, Európát pedig oda sem engedik ehhez az asztalhoz.

„Ehhez jön még, hogy Washington nyíltan az európai liberális rend megdöntésére készül, és ez a kulturális, ideológiai szembenállás, az új amerikai adminisztrációhoz viszonyulás mélyen megosztja Európát”

Az eddig Amerikában az ördögöt látók lettek az Egyesült Államok legnagyobb támogatói, míg az elkötelezett atlantistákból árad a vad Amerika ellenesség. Az Európai Unió egészét nézve az Eurobarometer felmérése alapján erősödött az EU pozitív megítélése (75 százalék), miközben Trump megválasztása után egy a hét nagy nyugat-európai országban végzett közvélemény-kutatás nagyjából 50 százalékról 20 és 42 százalék közé zuhant az Egyesült Államok pozitív megítélése. Magát Donald Trumpot öt nyugat-európai országban 58 százalék és 78 százalék között tartják veszélyesnek az európai biztonságra, az egész unióra kivetítve pedig átlagosan 51 százalék gondolja Európa ellenségének. S ha ez még nem lett volna elég, jött a vámháború, amiből Európa sem marad ki.

„Az új amerikai kormányzat és Brüsszel kapcsolata néhány hónap alatt a mélypontra zuhant, a transzatlanti viszony megroppant. Az európai progresszív elitet ez előbb sokkolta, majd magára találva felvette a kesztyűt, és a <tettrekészek> koalícióján keresztül és Volodimir Zelenszkijt maga előtt tolva Trump ukrajnai rendezési elképzeléseit igyekszik blokkolni, beleállt az ideológiai harcba, és a vámháborúba is”

Úgy tűnik, a transzatlanti szövetség az eddigi formájában véget ért, ugyanakkor Európát azért nem tudja menetből térdre kényszeríteni az Egyesült Államok. Alapvetően kiszolgáltatott, ám vannak a kezében ütőkártyák. Így a nagyrészt Amerikában őrzött európai aranytartalék kétélű fegyver, de említhetjük a Kongresszusban is markánsan megjelenő európai nemzeti lobbikat is, és Ukrajna kérdésében szintén tud kellemetlenkedni Európa. De az EU-nak vagy éppen Mark Rutte NATO-főtitkárnak vannak emberei az úgynevezett mélyállamban is. S akkor még nem beszéltünk Brüsszel és Peking friss keletű közeledéséről, a vámháborúban formálódó egyéb szövetségekről, vagy az Egyesült Államokkal ellentétben megmaradt kapcsolatokról Iránnal. Mindez azt feltételezi, hogy rövid távon létrejöhet Washington és Brüsszel között egy Amerikának azért előnyösebb kompromisszum, míg hosszú távon Európa köszönetet mondhat Trumpnak azért, hogy rákényszeríti az eddig elhanyagolt, és a stratégiai autonómiát erősítő lépések sorának megtételére.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

  1. Érdekes, kissé sarkított írás! “Európa” nem azonos az Európai Unióval, de ez utóbbi tényleg letért a normalitás útjáról. Egyrészt Ursula von der Leyen fémjelezte erőszakos politikája még a tagországok irányába is, másfelől Ukrajna kritika nélküli támogatása amelyik teljesen figyelmen kívül hagyja a realitásokat. A Szovjetunió szétesésekor nem volt sem igazságos, sem elfogadható az új országok határainak kijelölése, és teljesen figyelmen kívül hagyták az elmúlt 70 év változásait is. Trianon volt ennyire félresikerült, a tényleges etnikai viszonyokat mellőző döntés. Másik fő probléma, hogy a Szovjetunió minden hibáját, bűnét Oroszországra kenték rá.
    Az Európai Unió pedig önmagában is egy beteg képlet, egy állatorvosi ló. Egy zsarnok kisebbség akar “Egyesült Európai Államokat” faragni ebből a szövetségből figyelmen kívül hagyva az emberek akaratát.
    Nagyon helyes, hogy Münchenben J. D. Vance kemény szavakkal szembesítette az európai elitet a valósággal.

  2. Remélem, hogy a nagy felkészültségrol tanúskodó, kiválóan megírt állítás a címben nem egészen igaz mégsem. Ha az új amerikai kormány nem figyel most ugyanis oda az legyengült, sunnyogo Európára, még nagyobb hibát követ el, mint amikor túlságosan is odafigyelt.
    És ezt nem tudná mentegetni az egyéb néznivaloival sem. – A vesztésre álló, de még mindig felfegyverzett Ukrajna, az EU vesztes, de nem tehetetlen elitje, a következő kötél táncara készülő Németország, Lengyelország, és a nagyotmondasban egymással versengő nyugat-europai államok, valamint a revánsra készülő amerikai demokraták elegendő erőt képviselnek rá, hogy máról holnapra egyetlen rossz lépéssel is kirobbantsak a világháborút.
    Ebben a helyzetben minden elsietett, felelőtlen lépés, egyáltalán, az egész helyzet nem halálpontos ismerete égbekiáltó bűn lenne. És a szereplők ismeretében kijelenthető, hogy bármelyikük megtenni a jóvátehetetlent. De azért legalább mi legyünk észnél, és töltsük ki a szavazócéduláinkat!

  3. Ha az amerikai vezetés következetes lenne, eltakarítaná a demokrata kötődésű europai bürokráciát, és egy saját magához koherensebb, értelmesebb, esetleg kompromisszumképesebb csapattal talán megegyezésre is juthatna. Vagy hagyja, hogy Európa lekösse Oroszországot (az utolsó élő ukránig), hogy ő Kínára tudjon koncentrálni?

  4. Nemcsak a NATO koltsegveteserol van, szo hanem a kereskedelemrol is. Mig az EU orszagai -mint minden mas orszag- 2.5% vam mellett exportalhat a USA-ba addig forditott iranyban 10% vam plusz VAT ami tovabbi 25-27% (HUN pl.) Ez 35-37 % akar merrol is nezik az EUban pl.

    Ezt nem csinalja tovabb a US sem az EUval szemben sem a tobbi orszaggal sem.
    Ezert most mindenki a USA t szidja, mig valahogy minden mas orszagnak nagyon megfelelt a sajat “vedo” vamjuk.

    Vege van annak, hogy a USA a vilag malacperselye.

    Hala Trump elnoknek.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK