//Két háború, egy dinamika
„A dekolonizáció jelenlegi, talán végső szakaszának folyamata, tehát a nemzeti, regionális és helyi autonómiák tendenciális kialakulásának egy többpólusú, közösen formált világban azonban nem magától értetődően kooperatív formákban zajlik” #moszkvater

Két háború, egy dinamika

MEGOSZTÁS

Szerzőnk véleménye szerint a jelenlegi közel-keleti és ukrajnai háborúk az Egyesült Államok vezetésével zajló globalizmus válságának részei. A dekolonizáció új hulláma új erőket hoz a nemzetközi színpadra, és a végkifejlet nyitott. A cikk eredetileg a kai-ehlers.de portálon jelent meg, és Péli Éva fordította.

Kai Ehlers írása a #moszkvater.com-on

„A dekolonizáció jelenlegi, talán végső szakaszának folyamata, tehát a nemzeti, regionális és helyi autonómiák tendenciális kialakulásának egy többpólusú, közösen formált világban azonban nem magától értetődően kooperatív formákban zajlik” #moszkvater
„A dekolonizáció jelenlegi, talán végső szakaszának folyamata, tehát a nemzeti, regionális és helyi autonómiák tendenciális kialakulásának egy többpólusú, közösen formált világban azonban nem magától értetődően kooperatív formákban zajlik”

Háború Ukrajnában, háború Izraelben – két különálló hadszíntér, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz. De bármennyire is különbözőnek tűnnek az ukrajnai és az izraeli események, dinamikájuk abban hasonlít, hogy a felzárkózó nemzetépítés nacionalista szélsőségei jelenülnek meg benne – s az csak a válságban lévő amerikai globalizmus, és annak előtörténetének megnyilvánulásaként értelmezhető.

A globalizmus válsága és a gyarmatosítás válságának eddigi három szakasza

Az első világháború – a gyarmatok függő nemzetállamokká való átalakulása; a második világháború – etnikai „tisztogató háborúk“ a posztkoloniális újjászerveződés során; eközben Izrael a „Nyugat” etnikai ékévé alakul palesztin földön. S végül a hidegháború – a Szovjetunió felbomlása és az Egyesült Államok „egyetlen világhatalomként” való akadálytalan felemelkedése, ahogyan azt Zbigniew Brzezinski fogalmazta meg a legvilágosabban.

„A globalizmus leple, amely alatt az Egyesült Államok a hidegháború után végleg át akarta venni az összeomlott Szovjetunió örökségét, most a dekolonizáció negyedik, talán utolsó hulláma során felhasad”

Ez a fejlemény új erőket hoz létre, amelyeket a volt gyarmatok növekvő önbizalma erősít abban a reményben, hogy a független nemzetállamok a jövőben egy többpólusú világrend részesei lehetnek. Alapjában véve ez olyan pozitív történelmi dinamika, amely nemcsak a korábbi gyarmatosítás, hanem az abból eredő „egypólusú” amerikai uralom leplén is túlmutat, és egy új korszakot, a független nemzetállamok közötti globális regionális és helyi együttműködés korszakát vezetheti be.

„Itt léphet be a jövőorientált gondolkodás, amely világunk közös megőrzésére irányul, a népek és társadalmaik különböző érdekeinek és kulturális értékeinek kölcsönös tiszteletben tartása mellett”

Ez társadalmi határokat szabhatna a tőke nemzeti konkurencia formájában történő önérvényesítésének dinamikájának. Ez egy olyan fejlődés lehetne, amelyben a régi és az újonnan kialakuló világ kultúrái kiegészíthetnék egymást és békésen együttműködhetnének – képességeikkel és lehetőségeikkel egymást gazdagítva. Gondoskodhatnának közösen világunk további fejlődéséről, ahelyett, hogy a kölcsönös versengésben egymásnak kiszolgáltatva lennének – vagy egymást globális háborúba sodornák.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek fénypontok a távoli horizonton, amelyek a jelenlegi eszkaláción túl is láthatóvá válnak.

Viszont…

„A dekolonizáció jelenlegi, talán végső szakaszának folyamata, tehát a nemzeti, regionális és helyi autonómiák tendenciális kialakulásának egy többpólusú, közösen formált világban azonban nem magától értetődően kooperatív formákban zajlik”

Nem automatikusan hozza létre a társadalmi egységek multinacionális, egyenlő jogokkal rendelkező új rendjét és a közös globális gazdálkodás új formáját, hanem a nacionalizmusnak olyan kirobbanó, szélsőséges, agresszív formáit is táplálja, amelyek a feldolgozatlan történelem maradványaiból fakadnak.

Ennek legszélsőségesebb megnyilvánulásai jelenleg az ukrajnai és izraeli események, amelyek most nacionalista fekélyek formájában törnek ki a gyengélkedő „One-World” valóságból. Ukrajnában ez a szovjet birodalom összeomlása következményeként történik, a Közel-Keleten pedig Palesztina Izrael – mint a „Nyugat” lándzsahegye az arab világban – általi gyarmatosítása következtében.

„További nacionalista vagy rasszista kitörésektől kell tartani ott, ahol csoportok, országok és társadalmak akarnak kiszabadulni a posztkoloniális béklyókból, de nem állnak készen, vagy – óvatosabban fogalmazva – még nem képesek a kialakuló új plurális rend során a nyílt gazdasági és kultúrák közötti együttműködésre. A Tajvan körüli konfliktus is ott lappang a horizonton”

Ezek a múltból táplálkozó konfliktusok, jelenleg mindenekelőtt Ukrajnában és Izraelben, eltorzíthatják a most lehetséges többpólusú rend kialakulását, tévútra, konfrontációba, új rasszista „tisztogató háborúkba”, vagy egy általános katasztrófa helyzetbe sodorhatják azt.

Mindaddig, amíg a jelenlegi egypólusú rend vezetőinek az Egyesült Államokkal az élen még mindig sikerül a helyi vagy regionális konfliktusokat, az „oszd meg és uralkodj” elvén alapuló félrevezetett nemzetépítést felhasználniuk uralmuk fenntartására, hogy – ismét Brzezinski szavaival élve – megakadályozzák a globális riválisok megjelenését.

„Lássunk tisztán, ezek a háborúk nem a demokrácia védelméről szólnak, sem Ukrajnában, sem Izraelben. A belső konfliktusok kiélezése csupán egy eszköz Amerika számára, amely még mindig világhatalom, hogy lelassítsa globális riválisait”

Ukrajnán keresztül Oroszországot és Kínát, és ne felejtkezzünk el Európáról, amely saját magát meríti ki az Oroszországgal vívott, ki nem hirdetett háborúban. Izraelen keresztül pedig a Közel- és Délkelet olajállamait veszi célba, amelyek Oroszországgal és Kínával együtt készek elszakadni a „nyugati” dominanciától, és ezt meg kell akadályozni.

Hogy világos legyen, Izraelben sem az antiszemitizmus elleni küzdelemről van szó, és természetesen nem az emberi jogok általános érvényesítéséről. Ennek felismeréséhez elég egy pillantást vetni a jelenlegi ukrajnai és izraeli csata helyeire, konkrétan a Donbassz folyamatos bombázására Kijev által 2014 óta, valamint a Gázai övezetben Izrael által végrehajtott kíméletlen bombaterrorra, amely messze meghaladja a Hamász korábbi provokációit. Nem szabad elfelejteni a ciszjordániai telepesek terrorját a helyi palesztinok ellen. Az olyan indoklások, mint az az állítás, hogy ezek a háborúk a „demokrácia” védelmében zajlanak – az „orosz agresszió” ellen, ahogy Zelenszkij magyarázza, a „terrorizmus” ellen, ahogy Netanjahu fogalmaz –, üres frázisokká zsugorodnak az ukrajnai és izraeli valós események hátterében, ideológiai fátyollá, mellyel a valójában történteket el kell takarni.

A tényleges eseményeket egészen másképp kell értelmezni. Ukrajna a posztkoloniális átalakulás következtében Oroszország és Európa közötti közvetítőként egy együttműködő sokféleségben élő, önrendelkező társadalom lehetett volna. Ehelyett ez a történelmi bónusz egy agresszívan rasszista nacionalizmussá mutált, mely számára az oroszok nem mások, mint „Untermenschen”.

„Amerika nyeresége egy megosztott Eurázsia, amelyben Európa és Oroszország egy egymás ellen félig-meddig deklarált háborúban magukat felőrlik. Izrael a Hamász támadására adott kíméletlen válaszával a történelem áldozatából tettessé vált – vezető katonatisztek szavai szerint a Hamasz ellen mint <állatok> ellen kell küzdeni. Itt azonban az <egyedüli világhatalom> nyeresége stratégiai bumeránggá válhat az arab, muszlim és tágabb értelemben a déli világ felháborodása miatt”

Szó, ami szó, mind az ukrán, mind az izraeli nacionalizmus letér a humánus társadalom útjáról. Szó sincs arról, hogy a demokráciáért, az antiszemitizmus ellen és az emberi jogokért harcolnának. Az ilyen fejleményekkel szemben csak annak tudatában lehet fellépni, hogy a béke és az emberiség elválaszthatatlanok.

Kai Ehlers német újságíró, publicista és író, aki a posztszovjet térség politikai, gazdasági és kulturális fejlődésével és annak a globális változásokra gyakorolt következményeivel foglalkozik. Rendszeresen publikál riportokat, háttér elemzéseket és politikai kommentárokat a nyomtatott és online médiában.

Kai Ehlers, www.kai-ehlers.de

MEGOSZTÁS