„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Arra számítottak, hogy az iráni rezsim 72 órán belül összeomlik, és egy Amerika által támogatott – vagy legalábbis lojális – vezetőt ültetnek a hatalomba Iránban, és ezzel vége is lesz az egész akciónak
Fotó:EUROPRESS/AFP
– Donald Trump felfüggesztette Irán energetikai infrastruktúrájának támadását, és bejelentette a tárgyalások megkezdését Teheránnal. Mi késztette a Fehér Házat ilyen hirtelen irányváltásra?
– Azt hiszem, az elnök megérti, hogy válaszút előtt áll. Két lehetőség közül kell most választania. Vagy folytatja a tárgyalásokat, és megpróbál valamilyen diplomáciai megoldást találni, vagy eszkalálódik a háború, ami pedig nagyon nemkívánatos. Ezek az Irán nukleáris és energia infrastruktúrája elleni csapások fokozódását vonják maguk után, amelyek hosszú távú következményekkel járnának, és valószínűleg megtorló akciókat provokálnának az amerikai szövetségesekkel szemben a Perzsa-öbölben. De szóba jöhet egy Harg-sziget vagy egy a Hormuzi-szorost célzó szárazföldi invázió, amely számos okból valószínűleg nem fog sikerrel járni, és nagyon magas amerikai veszteségeket eredményezne. E két lehetőséggel szembesülve Trump teszteli, van-e helye még a diplomáciának. Persze, felmerülhet az is, hogy ez csak egy blöff, időnyerés a tengerészgyalogosok és szárazföldi csapatok régióba telepítésére egy szárazföldi művelethez. Mint ahogy az is, hogy ez egy kísérlet az olajárak csökkentésére, és csupán egyfajta piaci manipuláció az egész. Ami biztosnak tűnik, a Trump-adminisztráció fontos döntés küszöbén áll.
– Néhány kritikus a TACO – Trump Always Chickens Out – rövidítéssel írja le Trump viselkedési mintáját. Ez arra utal, hogy az adminisztrációban az eszkalációs ciklusokat gyakran visszavonulás követi. Mennyire illik ez a jellemzés a jelenlegi iráni helyzetre?
– Szerintem alkalmazható itt is, a helyzet azonban ennél bonyolultabb. Trumpot frusztráltnak és tétovázónak látom, aki keresi a működőképes megoldást. Nem tudja eldönteni, hogy a diplomáciára támaszkodjon és kínáljon-e kiutat, vagy eszkaláljon. Úgy gondolom, itt nem annyira a gyávaság, mint inkább a határozatlanság merül fel. Nem látom, hogy a kormányzatnak határozott terve lenne. Arra számítottak, hogy az iráni rezsim 72 órán belül összeomlik, és egy Amerika által támogatott – vagy legalábbis lojális – vezetőt ültetnek a hatalomba Iránban, és ezzel vége is lesz az egész akciónak. Most már majdnem egy hónap telt el, a háború pedig még mindig tart. Trump pedig sodródik, minden, amit tesz, a régióban zajló eseményekre adott reakció. Elkerülhetetlenül tétovázik, és próbál találni valamit, ami működőképes.
– Említette, hogy a Fehér Háznak látszólag más elvárásai voltak az események alakulásával kapcsolatban. Miért nem követett ez az akció egy a 2025 júniusi korlátozott csapásokhoz vagy a venezuelai januári hadművelethez hasonló forgatókönyvet? Miért számolta el magát a Fehér Ház?
– Trumpnak megvan a saját modellje a katonai erő alkalmazására. A cél az elsöprő erő alkalmazása korlátozott célok elérése érdekében, gyorsan cselekedni, hogy elkerüljék az Egyesült Államok komoly veszteségeit. Itt is ezt a modellt próbálták követni, elsöprő erőt alkalmaztak, a kitűzött célok azonban nem voltak korlátozottak. A rezsimváltás nem érhető el pusztán légi csapásokkal vagy néhány napos műveletekkel. Ráadásul Irán nem Venezuela. Sokkal nagyobb országról, és bonyolultabb felépítésű rendszerről beszélünk. Sokan az Egyesült Államokban is, figyelmeztettek, hogy ez nem lesz könnyű. Az iráni rendszer szilárdan beágyazódott, jelentős katonai potenciállal rendelkezik, és aszimmetrikus akciókhoz folyamodhat. Maga Irán is figyelmeztetett, hogy támadás esetén csapást mér Amerika öbölmenti szövetségeseire, célba veszi az energia infrastruktúrát, és korlátozza az áthaladást a Hormuzi-szoroson. Most pontosan azt teszi, amit ígért. A legnagyobb tévedés véleményem szerint azonban az, hogy a Fehér Ház által kitűzött célok – kérdés, hogy ezek egyáltalán egyértelműek voltak-e – nem korlátozott, hanem nagyszabású politikai célok, amelyek politikai, nem pedig katonai megoldásokat igényelnek.
– Jelenlegi mi minősülne „győzelemnek” az Egyesült Államok számára? Milyen minimális eredmény tenné lehetővé Trump számára, hogy kamerák elé álljon, és kijelentse: „Küldetés teljesítve, végeztünk”?
– Mivel a kormányzat nem vázolt fel egyértelmű célokat, és a kampány kezdete óta már többször is megváltoztatta a végpontot, valójában nagy esély van arra, hogy bármikor győzelmet hirdet. Ki lehetne például most kijelenteni, hogy Irán katonai potenciáljának jelentős részét megsemmisítették, a felső vezetést eltávolították, ez győzelem és vissza lehet vonulni. A probléma ugyanakkor az, hogy ezzel a katonai hadjárattal új problémát kreáltak, mégpedig a Hormuzi-szoros bedugulását. Ezért, amíg a forgalom nem áll helyre, a művelet kudarcnak tűnik. Véleményem szerint tehát Trump addig nem hirdethet győzelmet, amíg újra nem indul az olaj és más áruk szállítása a Hormuzi-szoroson keresztül. De ez rendkívül nehéz lesz, mert Irán kijelentette, hogy cserébe jelentős engedményeket fog követelni az Egyesült Államoktól. Ezért aztán a diplomáciai rendezés felé vezető út nagyon nehéz lesz. A kormányzat azonban most győzelmet hirdethet, kivonulhat a konfliktusból, és megvárhatja, mások rákényszerítik Iránt a szoros megnyitására. Ha az amerikai és izraeli csapások megszűnnek, végül Teherán sem tarthatná sokáig zárva a szorost. Ez a lehetőség fennáll, Trump számára azonban nem különösebben vonzó, mivel egy ilyen forgatókönyvnek politikai ára lenne.
– Mennyire tartja reálisnak, hogy az Egyesült Államok nem katonai nyomással, hanem egyszerűen tárgyalóasztalhoz ülve, a paraméterekben megegyezve, és esetleg Teheránnak tett engedményekkel beleegyezik a Hormuzi-szoros megnyitásába?
– Lehetséges, de nehéz, mert az Egyesült Államok már kétszer is megtámadta Iránt, miközben tárgyaltak. Irán részéről felmerül hát a kérdés, miért kénr komolyan venni az amerikai diplomáciai erőfeszítéseket? Miért ne lehetne egy ilyen ajánlat álca, amellyel egyszerűen megpróbálják elterelni a figyelmet a katonai nyomás fokozásának előkészületeiről? Ezért azt hiszem, meglehetősen nehéz lesz eredményt elérni, és megegyezéshez más országok – amerikai partnerek a Perzsa-öbölben, Kína vagy India – garanciájára is szükség lesz. Teherán enélkül aligha hiszi el, hogy Amerika ezúttal komolyan gondolja a békét. Szóval nem lehetetlen egy megállapodás a Hormuzi-szorosról. Ráadásul ennek az elérése diplomáciai úton reálisabb, mint katonai úton. Őszintén szólva, nem látok jó katonai lehetőséget a szoros megnyitásának kikényszerítésére.
– A tárgyalások bejelentése előtt jelentések érkeztek kétéltű hajók Közel-Keletre telepítéséről, és arról, hogy a Pentagon szárazföldi hadműveletet tervez Iránban. És nincs bizonyíték arra, hogy ezek a hajók megálltak volna. Hogyan kell ezt értelmezni? A tárgyalások során bevetendő eszközként, vagy egy tartalék megoldásként arra az esetre, ha a tárgyalások kudarcot vallanak?
– Talán eszközként használják, Trump azonban nem vonultat fel csak úgy katonai erőket. Ezért aztán hajlamos vagyok azt hinni, hogy sor kerül szárazföldi hadműveletre. Különben miért vonnák ki a tengerészgyalogosokat Japánból? Miért pazarolnák az időt és az energiát az átcsoportosításukra a csendes-óceáni partvidékről a Közel-Keletre, ha nem tervezik a bevetésüket? Ráadásul Ázsia elméletileg továbbra is prioritást élvez az amerikai hadsereg számára, és az erők átcsoportosítása onnan komoly döntés. Tehát véleményem szerint egyértelműen valamiféle szárazföldi művelet felé haladunk. Több lehetséges forgatókönyv is létezhet, ezek egyike sem jó, de ebbe az irányba haladnak a dolgok.
– Melyek ezek a forgatókönyvek? Említette a Harg-szigetet, mint egy hipotetikus művelet lehetséges célpontját. Ez az egyik lehetőség?
-Három fő forgatókönyvet látok a szárazföldi műveletekre. Kettő a tengerészgyalogosokat érinti, a harmadik pedig a különleges erők bevetését a légideszant erők részeként. Ez a harmadik lehetőség egy kísérlet arra, hogy lefoglalják és elszállítsák Iránból a magasan dúsított uránt, ami aggodalomra ad okot az Egyesült Államok számára. Itt különleges erők rajtaütéséről beszélünk egy iráni nukleáris létesítmény ellen, amelynek célja a nukleáris anyagok lefoglalása, eltávolítása, vagy a helyszínen történő hígítása az urán-235 izotóp koncentrációjának csökkentése érdekében. Ez logisztikailag rendkívül nehéz, és véleményem szerint egy ilyen művelet valószínűleg kudarcot vallana. Nem látok reális módot arra, hogy 440 kg magasan dúsított uránt vigyenek el Iránból a háború közepette.
Ami a tengerészgyalogosokat érintő lehetőségeket illeti, kettőt látok. Az első a Harg-sziget elfoglalása. Az ötlet az, hogy elvágják Irán Hargon keresztüli olaj exportjának lehetőségét, ami elméletileg bevételektől fosztaná meg, és kapitulációra kényszerítené. Ezt valószínűtlennek tartom. Először is, maga a művelet valószínűleg kudarcot vallana. Egy partraszállás rendkívül összetett katonai művelet. Ezeknek az erőknek először át kellene haladniuk a Hormuzi-szoroson, majd drón- és tüzérségi tűznek lennének kitéve. És nincs okunk azt hinni, hogy Irán Harg elvesztése után megadná magát. Nincs szüksége ilyen jelentős bevételre a stratégiája megvalósításához, amely alacsony költségű és hosszú ideig fenntartható.
A harmadik lehetőség egy újabb partraszálló művelet, de ezúttal az iráni partvidék mentén fekvő területek elfoglalása céljából. A Hormuzi-szoros közelében lévő part menti területek elfoglalásával egy ilyen akció korlátozná Irán azon képességét, hogy onnan rakétákat és drónokat indítson, és segítene annyira biztosítani a szorost, hogy újraindulhasson a kereskedelmi hajózás. Kétlem, hogy ez működne. Ezeknek az erőknek ismét a tengerről kellene partra szállniuk, ami rendkívül sebezhetővé tenné őket az iráni csapásokkal szemben. Továbbá nem látom, hogyan oldaná meg ez a szoros fő problémáit, így az aknákat és a haditengerészeti drónokat. Tehát ez a lehetőség sem oldja meg a problémát. Mindezek a műveletek komoly eszkalációhoz vezetnének, jelentős veszteségekkel járnának az amerikai csapatok körében, ráadásul véleményem szerint kudarcot is vallanának.
– Ezekben a hipotetikus forgatókönyvekben korlátozott rajtaütésekről beszélünk, nem pedig hosszú távú katonai jelenlétről Iránban?
– Egy magas dúsítású uránnal végrehajtott művelet korlátozott rajtaütés lenne. És Kharg-sziget elfoglalása, vagy az iráni partvidéken lévő területek elfoglalására irányuló kísérlet elhúzódhatna, mert elméletileg az erőket Khargon kellene tartani, amíg Irán meg nem adja magát, vagy a part menti területeket addig kellene tartani, amíg a kereskedelmi hajózás biztonsága garantált nem lesz. Nem világos, hogy ez mennyi ideig tartana. Valószínűleg a háború végéig és valamilyen diplomáciai rendezésig. Tehát a másik két lehetőség valamivel hosszabb műveleteket foglal magában. De a lépték továbbra is korlátozott lesz. Nem 100 000 katonáról beszélünk, nem hiszem. Egy kisebb erőről beszélünk.
– A sajtó szerint a régióba tartó hat hajó körülbelül 8000 katonát szállít, köztük 5000 tengerészgyalogost. Elegendő ez a kontingens Iránban területek elfoglalására, tekintve a hadsereg méretét?
– Nos, talán a kezdeti művelethez. Egyes jelentések szerint további katonai egységeket is küldenek oda. Valószínűleg légi úton érkeznek majd, nem tengeren. Jelentések szerint C-17-esek repülnek a Közel-Keletre, valószínűleg kifejezetten azért, hogy ezeket az erőket szállítsák. Több amerikai légideszant és más dandárt helyeztek magas készültségbe a bevetésre. Tehát talán a terv nem csak a már úton lévő 8-10 ezer katonát érinti. A tengerészgyalogosok valószínűleg a támadás kezdeti szakaszát hajtják végre, majd miután a pozíciók megszilárdultak, úgymond normális egységeket telepítenek a megtartott pozíciókba.
– S ezeket a hipotetikus műveleteket a tárgyalásokkal párhuzamosan hajtják végre, vagy azok kudarcának következményei lesznek?
– Először is, szkeptikus vagyok a tárgyalások előrehaladásával kapcsolatos állításokkal kapcsolatban. Jó eséllyel sor került valamilyen közvetítőkön keresztüli eszmecserére, és teret nyert a diplomácia. Talán Steve Witkoff és Jared Kushner révén, vagy J.D. Vance vezetésével. Vannak bizonyos kezdeti jelek, amelyek a párbeszéd felé mutatnak. De Trump jelentős előrelépésről és valóban komoly tárgyalásokról szóló állításai aligha igazak. Az irániak is vitatják ezt. Tehát véleményem szerint a diplomáciai kilátások sokkal törékenyebbek, mint ahogy azt a Fehér Ház állítja.
Ha a tárgyalások valóban lezajlanak és sikeresek, Trump felfüggesztheti a szárazföldi műveletre vonatkozó terveket. Ám amennyiben egy szárazföldi művelet megkezdődik, el sem tudom képzelni, hogyan folytatódhatnak az amerikai eszkalációval párhuzamosan a tárgyalások.
– S ha ezek a tárgyalások kudarcot vallanak vagy patthelyzetbe kerülnek, mennyire tartja komolynak egy hónapokig tartó elhúzódó konfliktus kockázatát?
– Szerintem ennek a kockázata meglehetősen magas. Talán a következő egy vagy két hónapban még mindig lesznek módok a konfliktus lezárására, de utána egy felőrlő háborúba léphetünk, amely sokáig elhúzódhat. Perzse, mindig fennáll annak a lehetősége, hogy Trump megunja, és egyszerűen kilép az egészből. Láttuk ezt a húsziknál, amikor úgy tűnt, hogy egy hosszú, elhúzódó háború felé tartunk, de másfél hónap után úgy döntött, hogy elég volt, tűzszünetet hirdetett, és távozott. Tehát minden lehetséges. Ugyanakkor hiszem, hogy ha a következő hetekben vagy egy hónapon belül nem történik valódi előrelépés a diplomáciai úton, a gyors megoldás esélye jelentősen csökken. És ez azért fontos, mert ha az olajárak tovább emelkednek – és közelednek az amerikai félidős választások –, a konfliktus politikai terhet jelent majd Trump és a Republikánus Párt számára.
– Milyen súlyosak lehetnek a politikai következmények Trump számára, ha a konfliktus nemcsak elhúzódik, hanem szárazföldi szakaszt is igényel, jelentős veszteségekkel az amerikai csapatok körében?
– Ennek több aspektusa is van. Ez a háború nagyon népszerűtlen az Egyesült Államokban. A kezdetektől fogva nem támogatták, és még kevesebb támogatója van bármilyen szárazföldi kampánynak. A demokraták körében a támogatottság nulla. A jobboldalon a helyzet bonyolultabb. Vannak, akik támogatják ezt a hadműveletet, Iránt valós fenyegetésnek látják, továbbra is megszállottan törekszenek az amerikai dominancia fenntartására, és ezt a konfliktust is e törekvés részének tekintik. De a jobboldal jelentős része ellenezte a katonai beavatkozásokat, és pontosan azért támogatta Trumpot, mert megígérte, hogy nem keveredik bele ezekbe a végtelen háborúkba. És ez Trump koalíciójának a megosztottságához vezetett. Sokatmondó, hogy J.D. Vance-t bízták meg a tárgyalások vezetésével, mivel ő a kormányzaton belül a leghangosabbban ellenezte a beavatkozást. Persze, az amerikai szavazók sem a külpolitika alapján szavaznak, ám ha a konfliktus hatással van az olajárakra, és így az áruk elérhetőségére, akkor valóban politikai felelősséggé válik, mivel az amerikaiak pénztárcáját, életminőségüket sújtja, és befolyásolhatja a választási preferenciáikat is. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban uralkodó politikai polarizáció miatt kevés az úgynevezett vitatott körzet, azaz olyan kongresszusi hely, amely egyik pártról a másikra ingadozhat. Ezért a Képviselőházban vagy a Szenátusban a hatalmi egyensúly tényleges eltolódása nem biztos, hogy olyan jelentős. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kormánnyal való elégedetlenség nem fog növekedni.
– Milyen külpolitikai következményei lesznek ennek a háborúnak a kormányzatra nézve? Hogyan fogja befolyásolni például az ukrajnai tárgyalásokon befolyását?
– Már most jelentős szünetet látunk a háromoldalú orosz-ukrán-amerikai tárgyalásokon. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Washington figyelme a Közel-Keletre irányult, és az amerikai kormányzatnak egyszerűen nincsenek erőforrásai és ideje az ukrán konfliktusra. Továbbá az Egyesült Államok kénytelen olyan lépéseket tenni, mint az orosz és iráni olajra kivetett szankciók enyhítése. Ez gyengíti Washington befolyását, és mind Oroszország, mind paradox módon Irán kezére játszik annak ellenére, hogy az Egyesült Államok háborúban áll Iránnal. Továbbá Trump pekingi látogatása is eltolódott. Azt hiszem, részben azért, mert nem a legjobb döntés a kínai fővárosba utazni, miközben ismét a közel-keleti mocsárban ragadtunk. Tehát a geopolitikai következmények nyilvánvalóak. Hogy mennyire lesznek súlyosak, az a háború ekhózódásától függ. De az Egyesült Államokról, mint mindenre képes, mindenható katonai hatalomról alkotott kép már jelentős csapást szenvedett. Ennek pedig- elsősorban a katonai tartalékok kimerülése miatt – hosszú távú következményei lesznek az amerikai katonai erőre nézve. Ez viszont hatással lesz az amerikai szövetségesekre, és Washington globális befolyására is.
– A konfliktus során az Egyesült Államok a saját iráni Shahed drónjait, a LUKAS-t használta. Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy figyelembe véve más konfliktusok tapasztalatait, az USA is az olcsó kamikaze drónok felé mozdul el? És mit mond ez a modern hadviselés általános természetéről?
– Igen, azt hiszem, az Egyesült Államok levonta a tanulságokat az ukrajnai háborúból, és a drónok, valamint az ellenük irányuló ellenintézkedések széles körű használata felé próbál elmozdulni. A közel-keleti konfliktus egyik nyilvánvaló tanulsága, hogy az Egyesült Államok nem volt felkészülve az ilyen típusú háborúra. Sem a szükséges számú drónnal, sem hatékony védelemmel nem rendelkezik ellenük. Az amerikai hadsereg minden bizonnyal ezen fog dolgozni. Ez egyértelműen megváltoztatja magát a hadviselés természetét, növeli az aszimmetrikus fegyverek szerepét. Ennek komoly következményei vannak a nagyhatalmak számára, mivel ma már még a gyenge hadseregek is jelentős károkat okozhatnak, és sokkal hosszabb ideig képesek olcsó technológia segítségével ellenállni. Ugyanakkor az Egyesült Államok új, drága fegyvereket is bevetett, például a Precision Strike Missile (PrSM) és más földi telepítésű precíziós fegyvereket. Tehát két ellentétes trendet látok itt. Egyrészt van a tömeggyártású, olcsó, pilóta nélküli rendszerek elterjedése, másrészt megmaradt a drága, precíziós irányítású fegyverekre helyezett folyamatos hangsúly. Úgy vélem, az Egyesült Államok mindkettőt, a tömeggyártású és precíziós irányítású fegyvereket is fejleszteni fogja. A Washington által a fő forgatókönyvnek tekintett forgatókönyv – egy esetleges konfliktus a Tajvani-szorosban – mindkettőt megköveteli. Tehát úgy vélem, hogy ez a két trend az, amelyet jelenleg látunk.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
EgyVélemény says:
Tárgyalás – időhúzás, amíg odaérnek a hajók, amikről a partraszállást tervezik.