Kezdőlap » Fókuszban » Kaha Kaladzétól Orbán Viktorig
Kaladze aktív focistaként az AC Milan színeiben 2006-ban

Kaha Kaladzétól Orbán Viktorig

A zöld gyeptől több világhírű futballista útja is a politika világáig vezetett, miközben ismert politikusok is ápoltak jó viszonyt a labdával

Kaladze aktív focistaként az AC Milan színeiben 2006-ban
Kaladze aktív focistaként az AC Milan színeiben 2006-ban
Fotó:EUROPRESS/AFP/PACO SERINELLI

A sport és a politika nagyon közel állnak egymáshoz. Mindkettő igazi harcosokat kíván, így a pályán szerzett tapasztalat és nem utolsó sorban az ott kivívott elismerés és népszerűség sokszor a politikai csatározásokban is hasznosítható. Nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyintól Angela Merkelig politikusok sora imádja a sportot, míg sportolók váltanak át a politikára. Összeállításunkban a futballpályák környékén néztünk körül.

A grúz Kahaber „Kaha” Kaladze pályafutása irigylésre méltó. A kis Kaha a Lokomitiv Szrametidjában kezdett el focizni. Itt látta meg egyszer játék közben a grúz focilegenda, Kipiani, aki a fővárosi sztárcsapatba, a Dinamóba vitte, az általános iskolát éppen elvégző srácot. Innentől vált valóra egy álom. 16 évesen mutatkozott be az élvonalban, és még egy percet sem volt a pályán, amikor gólt szerzett. Nem is csoda, hogy már 17 évesen válogatottnak mondhatta magát. Öt év alatt ötször lett grúz bajnok, de nem sok esély volt a jó nemzetközi szereplésre. Ezért 1998-ban a Tbiliszi Dinamóból a nemzetközi porondon sikeresebb Kijevi Dinamóba igazolt. Itt már az első évben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutott, a kijeviek azonban 2001-ben eladták a Milannak. A piros-feketék színeiben olasz bajnok lett, s kétszer elhódították a Bajnokok Ligáját is. Győztes csapat tagja volt az UEFA Szuperkupájának döntőjében, s a milánóiak Kaladzéval a klubvilágbajnokságon is diadalmaskodtak.

A politikával Kaha Kaladze akkor kezdett el kacérkodni, amikor Mihail Szaakasvilivel szemben feltűnt a színen az egyik leggazdagabb grúz üzletember Bedzina Ivanisvili vezette párt, a Grúz álom. S ahogy Ivanisviliék hatalomra kerültek, az egykori kitűnő középhátvéd is fontos posztokra került. Volt miniszterelnök-helyettes, vezette a regionális fejlesztésért és az infrastruktúráért felelő tárcát, s volt energetikai miniszter is. Ilyen irányú végzettsége ugyan nincs, tapasztalata ezen a területen azonban annál több. Még focistaként élénken érdeklődött ugyanis az energetikai befektetések iránt. Kaladze 2017 óta Tbiliszi főpolgármestere. Öt éves közigazgatási és politikai tapasztalattal is inkább a neve az igazi ereje.

Szintén a Milanban vált világhírűvé még korábban Gianni Rivera, akit 1969-ben Európa legjobb futballistájának választottak, így megkapta az Aranylabdát. Az Alessandria tehetsége 1960-ban szerződött Milánóba, ahol 1979-ig szerepelt. Háromszoros olasz bajnok és négyszeres kupagyőztes. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában kétszer, 1963-ban és 1969-ben volt tagja a győztes milánói együttesnek, míg a Kupagyőztesek Európa-kupájában 1968-ban és 1973-ben diadalmaskodott. Huszonkilenc évvel ezelőtt Világkupa-győztes is volt. A Milan egyik legnagyobb legendája olasz gólkirály lett 1973-ban, 60-szor szerepelt a válogatottban, ahol 14-szer volt eredményes. Négy világbajnokságon (1962, 1966, 1970, 1974) erősítette a Squadra Azzurrát, s ott volt az 1968-ban először Európa-bajnokságot nyerő csapatban is. Egy 1998-as szavazáson a dél-európai ország sportújságírói és a sportág helyi történetét vizsgáló szakemberek az évszázad legjobb olasz labdarúgójának választották.

Gianni Rivera karrierje befejezése után sikeres politikai pályát futott be.

Még 1987-ben parlamenti képviselő lett, méghozzá kereszténydemokrata színekben. A ’90-es években az alsóház titkáraként dolgozott, majd a védelmi miniszter kabinetjét vezette. Jelenleg az Európai Parlament tagja. Több pártban is megfordult, azonban soha nem hagyta ki, hogy politikai nézetei és sportvezetői tevékenysége miatt bírálja a Milan későbbi tulajdonosát, Silvio Berlusconit. Rivera többször elmondta, hogy labdarúgóként nem álmodott politikai karrierről, s kikérte magának, hogy ne csak mint a választókat vonzó ismert névként tekintsenek rá.

Hakan Şükür minden idők egyik legsikeresebb török labdarúgója. A Sakaryasporban kezdte a pályafutását és még 17. születésnapja előtt bemutatkozott a török élvonalban. Három év után 1990-ben a Bursasporhoz igazolt, ahonnan meghívták a válogatottba is.  Két év múlva az útja a Galatasarayhoz vezetett, és mindjárt első évében bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, valamint ekkor kapta a szurkolóktól a Boszporusz Bikája becenevet. A gólerős csatárrt 1995-ben leigazolta az olasz Torino, ezzel ő lett a második török labdarúgó a Seria A-ban.  Ez a kitérő azonban rosszul sikerült, s még idény közben visszatért a Galatához. Itt ismét magára talált s ontotta a gólokat. Közben gyarapította bajnoki aranyainak a számát is, 2000-ben pedig a török klubfutball eddigi legnagyobb sikerét érték el, amikor az UEFA-kupa döntőjében legyőzték az Arsenalt.   Ezután több külföldi csapatban is megfordult, majd 2003-ban ismét hazatért a Galatához.  Ebben az évben a török labdarúgás elmúlt 50 évének legjobb játékosának választották, majd 37 évesen 2008-ban bejelentette visszavonulását. A válogatott mezét 112 alkalommal húzhatta magára, ebből harminc alkalommal csapatkapitányként.  Ott volt az 1998-as és a 20002-es világbajnokságon és több Eb-n is.

Politikai karrierje 2008-ban kezdődött, amikor belépett az Igazság és Fejlődés Pártjába, amelynek vezetője, Recep Tayyip Erdogan maga is futballozott. Három év múlva országgyűlési képviselőnek választották, azonban a közös focista múlt sem hozta össze Törökország erős emberével. Şükür kiábrándult Erdoganból és a politikából, majd miután 2013-ban nyíltan támogatta az iszlám Gülem-mozgalmat, a nagy közfelháborodás miatt lemondott pozíciójáról, a továbbiakban független képviselőként politizált. Három év múlva már, mint gülenista ellen fegyveres elfogató parancsot adtak ki, s azzal vádolták, hogy nyíltan megfenyegette Erdogant és terrorista szervezetben vett részt. Ezek után az egykori legenda elhagyta az országot és az Egyesült Államokban él. Şükür magánéletében emellett is egymást érték a tragikus fordulatok. Felesége meghalt az 1999-es földrengéskor, apja pedig Gülen mozgalmának támogatása miatt börtönben ül.

A jamaicai származású angol válogatott hátvéd, Sol Campbell megjárta a Tottenhamot és az Arsenalt is, s ő az egyetlen, aki nemzeti színekben hat egymás utáni labdarúgótornán részt vett.  Tehetségét már korán észrevették, így került 1989-ben a Tottenhamhoz, ahol eleinte még csatárként játszott. Nem sokáig, s nemsokára ő lett nemcsak a Spurs védelmének oszlopa, de a csapatkapitány is. Amikor szerződésének lejártával az „ágyúsokhoz” igazolt, a Spurs szurkolói elkeresztelték Júdásnak. Itt is sikeres volt, de néhány év múltán előbb a Portsmouth-hoz, majd a Newcastle Unitedhez igazolt. A válogatottban 1996-ban Magyarország ellen mutatkozott be, két év múlva 23 évesen ő lett Bobby Moore után a második legfiatalabb csapatkapitány.

Campbellt mindig is vonzotta a politika. Mint nyilatkozta, mentálisan közelebb áll a Munkáspárthoz, ám politikai értelemben a konzervatívokhoz tartozik. Segítségével a konzervatívok sok, hagyományosan a Labourhoz húzó színesbűrű szavazatát szerezte meg. London polgármesteri címét is megcélozta 2015-ben, sikertelenül. Az oroszországi világbajnokságra a megromlott orosz-brit viszony ellenére díszvendégként érkezett.

George Weah nemcsak az Aranylabdát kapta meg, de hazájának Libériának a 25. elnöke is lett.

A szegény sorból származó, Monroviában született játékosra hamar felfigyeltek Európában is. 1998-ban be is mutatkozott a Monaco  csapatában, ahol 1992-ig játszott. Ezt követően a csatár játszott a Paris Saint-Germain, a Milan, a Chelsea, a Manchester City és az Olympique Marseille-ben is. Bajnok lett a PSG-vel és a Milannal, 1995-ben pedig elnyerte „Az év labdarúgójának” járó Aranylabdát, valamint „Az év afrikai labdarúgója” címet is. Ezen kívül a 20. század afrikai játékosának is megválasztották.

Sportpályafutása befejezése után aktív szerepet vállalt humanitárius szervezeteknél. Bekapcsolódott hazája politikai életébe is. Már 2005-ben is indult a libériai elnökválasztáson, a szavazatok 40,6 százalékának megszerzésével azonban akkor a második helyre szorult. Ezután a szenátus tagja lett. Az 51 éves Weah másodszor már megnyerte az elnökválasztást, s az év elején stílszerűen a Samuel Kanyon Doe Stadionban tette le az esküt a szintén világhírű csatár, Didier Drogba jelenlétében. „Az egész életemet stadionokban töltöttem, de ilyesmit sosem éreztem” – nyilakozta Weah az esemény után.

Az aktív politikusok közül is sokan szeretik a focit. Így Angela Merkel, Donald Tusk vagy éppen Orbán Viktor. A magyar kormányfő fiatalon az akkor alsóbb osztályban szereplő Felcsút csapatában rúgta is a labdát. Első kormányzása idején még a kormányülések napját is megváltoztatta az edzés miatt. S hogy milyen szerepet tölt be Orbán Viktor életében ma a foci, azt mindenki tudja.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.