„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Trump azonban mintha most ráérzett volna az intervencionalista politika ízére. Érződik a lépéseiben valamiféle furcsa vonzódás a romboláshoz”
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Az amerikai külpolitika évtizedekig a demokráciát katonai erővel előmozdító neokonzervatívok és a „puha hatalmat”, például az USAID programjait hangsúlyozó liberálisok között ingadozott. A kormányzat kulcsfigurái – J. D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója – azonban most egy realisztikusabb utat követnek. A globális erőviszonyok ugyanis megváltoztak. Míg az Egyesült Államok korábban Kína és Oroszország érdekeinek figyelembevétele nélkül is előmozdíthatta a demokráciát, ma már nem ez a helyzet. Kína és Oroszország hiperszonikus rakétákkal és olyan technológiákkal rendelkezik, amelyek veszélyeztetik az amerikai műholdakat és GPS-rendszereket. Eközben a háborúhoz elengedhetetlen amerikai ipari bázis jelentős része Kínában található, ami egyértelműen a liberális internacionalisták korábbi politikájának következménye. Ennek ellenére az Egyesült Államok és szövetségesei azért továbbra is erősebbek, mint Kína és Oroszország. Persze csak akkor, ha egységesen kiállnak. Ma viszont a nyugati blokkon belüli ideológiai törésvonal egyre mélyül. Változóban van az amerikai közvélemény is.
„Az iraki és afganisztáni háborúk után sok amerikai már nem hajlandó absztrakt ideálok érdekében konfliktusokat támogatni. A nemzeti érdek és a pragmatizmus kerül egyre inkább előtérbe. Ennek jegyében a választási kampányban Donald Trump még a nemzetközi konfliktusok – köztük az ukrajnai – villámgyors lezárását ígérte, és következetesen a béke elnökeként pozícionálta magát. Történelmi feladatának Amerika nagyságának helyreállítását tekintette”
Azt hirdette, hogy kivezeti az országot abból a céltalan sodródásból, amelyben az elmúlt másfél-két évtizedben vesztegelt. Ezt a tábora úgy értelmezte, hogy egy üzleti alapú, pragmatikus megközelítés javára szakítani kell a liberális globalizmus – és wokeizmus – ideológiájával, az amerikai birodalom globális terjeszkedése helyett pedig az Egyesült Államok belső válságaira és saját problémáira kell fókuszálni. Ez a gondolkodás elfogadta a világ sokszínűségét, valamint realista megközelítésben elismerte, hogy több olyan nagyhatalom is létezik, amelyekkel Washingtonnak meg kell egyeznie. Ebből fakadóan úgy tűnt, hogy Amerika természetesen nem vonul ki a globális porondról, Trump adminisztrációjának a figyelme azonban elsősorban az Egyesült Államok belügyeire irányul, ezt követi a nyugati félteke, majd Kína, és csak legvégül a világ többi része. A fő stratégiai csapás irányaként a geoökonómiát jelölték meg, így a Kína felől érkező kihívást is alapvetően technológiai és gazdasági természetűnek tekintették.
„Trump azonban mintha most ráérzett volna az intervencionalista politika ízére. Érződik a lépéseiben valamiféle furcsa vonzódás a romboláshoz”
A dinamikus kezdet után Amerika váratlan irányt váltott, agresszív fordulatot vett a külpolitikája. Ahogy az ismert orosz elemző, Dmitrij Trenyin fogalmaz, Trump elfordult eredeti célkitűzéseitől, és visszatért a Washington számára hagyományos globális agendához, méghozzá annak egy leplezetlenül erőszakos, a nemzetközi jogot elviekben is tagadó változatához. Washington célja a globális káosz elszabadítása, hogy abban kedvére diktálhasson, és az az új szabályokat Amerika érdekei szerint formálja, ezzel az alakuló pólusok között az Egyesült Államok vezette nyugati blokk legyen a legerősebb. Ez a nyers erőre alapozó agresszív külpolitika megmutatkozott már a Grönland körüli vitákban, majd a Venezuelával szembeni fellépésben, és most a maga teljességében mutatja Irán megtámadása.
„Ez a lépés megosztja Trump táborát”
Nem véletlenül, hiszen Tulsi Gabbard – akinek a napokban még a leváltása is felmerült – nemrég még „Nem Irán megtámadására” feliratú pólókat osztogatott, Trump egyik közeli tanácsadója pedig a napokban szólította az Egyesült Államokat, hogy hirdesse ki a győzelmet és hagyja el Iránt. Az Elon Muskhoz és más techmilliárdosokhoz, valamint J. D. Vance alelnökhöz is közel álló David Sachs, a Fehér Ház Mesterséges Intelligencia Hivatalának vezetője részéről jelentek meg az első nyilvános jelzések a magas rangú kormányzati tisztviselők részéről a háborúval szembeni elégedetlenségről, és a MAGA koalíción belüli háborúellenes hangulatra utalnak. Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója pedig tiltakozásul le is mondott a hivataláról.
„Bírálta Trumpot kampány ígéreteinek megszegése miatt a Make America Great Again (MAGA) mozgalom számos prominens alakja is”
Az elégedetlenek között voltak olyan konzervatív újságírók, mint Majin Kelly és Tucker Carlson. Utóbbi undorítónak és gonosznak nevezte az elnök Irán megtámadására vonatkozó döntését. Egy másik szélsőjobboldali influenszer, Nick Fuentes, még ezen is túltett, arra buzdította olvasóit, hogy szavazzanak a demokratákra a novemberi félidős választásokon, míg Candace Owens újságíró szerint a katonai akció a figyelem eltereléseként szolgál az Epstein-ügyről szóló dokumentumok nyilvánosságra hozataláról. Trump keményen reagált a kritikára, azt állítva, hogy sem Kelly, sem Carlson nem képviseli a MAGA mozgalmat. A Kongresszus is reagált. Thomas Massie képviselő, aki társ támogatója volt az Epstein-akták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatnak, megpróbálta korlátozni Trump háborús hatalmát. A határozat azonban nem szerezte meg a szükséges szavazatokat a képviselőházban. Massie szerint az iráni háború megosztotta a MAGA-t. „A mozgalom fele az én oldalamon áll, a másik fele pedig az elnökén” – mondta a Bloombergnek. „A MAGA mozgalom én vagyok” – jelentette ki. Egy Reuters-felmérés szerint egyébként szemben a demokraták mindössze 4 százalékával, a republikánusok 55 százaléka helyesli az Irán elleni csapásokat. Ha az egész amerikai társadalmat nézzük, akkor 27 százalék támogatja egyértelműen a katonai hadjáratot.
„A beavatkozást ellenzők talán legismertebb arca J. D. Vance is több esetben is óvta Trumpot egy ilyen lépéstől”
Az alelnök a kormányzat azon tagjai között volt, akik napokkal a hadművelet kezdete előtt megkérdőjelezték a hadművelet bölcsességét. Ezeket az aggodalmakat osztotta Dan Caine tábornok, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke is, aki figyelmeztette az elnököt az Irán elleni katonai fellépés összetettségére, és rámutatott, hogy a légicsapások önmagukban nem lennének elegendőek a rezsim megdöntéséhez. A február 18-i fehér házi találkozón az alelnök – bár nem ellenezte nyíltan magát a csapást -, aktívan kérdezte Caint és John Ratcliffe-et, a CIA igazgatóját az alternatív forgatókönyvekről, és ragaszkodott a kockázatok részletes megvitatásához. Mindössze két nappal az Irán elleni csapások kezdete előtt Vance a The Washington Postnak adott interjújában „szkeptikusnak nevezte magát a külföldi katonai beavatkozásokkal kapcsolatban”, és jelezte, hogy ezt az álláspontot az Egyesült Államok elnöke is osztja.
„Az a gondolat, hogy éveken át, vég nélkül egy közel-keleti háborúban ragadunk, teljesen kizárt”
– jelentette ki. Árulkodó az is, hogy az Epic Fury hadművelet kezdetének napján Vance nem tartózkodott a Mar-a-Lago-i biztonságos szobában, ahonnan Trump, Pete Hegseth, a Pentagon titkára és más tanácsadók figyelemmel kísérték a támadás előrehaladását. A Fehér Házban figyelte az eseményeket a pénzügyminiszterrel, a nemzeti hírszerzés igazgatójával és az energiaügyi miniszterrel, míg Marco Rubio külügyminiszter tájékoztatta a kongresszus tagjait. Újságírók azt is megjegyezték, hogy az Irán elleni csapások első néhány napjaiban Vance nem posztolt az X fiókján. Március 9-én Donald Trump is elismerte, hogy „filozófiai” nézeteltérései vannak J. D. Vance-szel az iráni katonai hadjárattal kapcsolatban. Ugyanakkor még ha voltak is nézeteltérések Trump és Vance között, az alelnök ezt lojalitását bizonyítva nem hozza nyilvánosságra. Épp ellenkezőleg, megvédi Trump döntését, hogy lecsap Iránra, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg Teheránnak, hogy atomfegyverekhez jusson.
„Az Iránnal folytatott eszkalálódó háború rendkívül bizonytalan helyzetbe hozza Vance-t, a 2028-as republikánus elnökjelöltség egyik esélyesét”
Az alelnök kénytelen rendkívüli óvatossággal eljárni, hogy megőrizze azt a „választói koalíciót”, amely 2024-ben hatalomra juttatta a tandemet. E tábor tagjai között sokan vannak, akik – akárcsak maga Vance – hagyományosan elszigetelő nézeteket vallanak. Az intervencionalizmust elutasítók ezért inkább csendben vannak, miközben az éledő neokon vonalat képviselő Marco Rubio külügy- és Pete Hegseth „védelmi” miniszter lelkesen megvédik Trumpot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Marco Rubióval az amerikai külpolitika visszatér az aktívabb és nyersebb erőpolitika irányvonalához, különös hangsúlyt fektetve Kína megfékezésére és a demokrácia védelmére.
„A Trump-adminisztráció az izoláció helyett proaktív stratégiát alkalmaz, célul tűzve ki az Egyesült Államok globális befolyásának erősítését. Rubio az amerikai vezető szerep megszilárdítására törekszik az új multipoláris világrendben”
Még nyitott a kérdés, hogy az idei – és a Vance számára fontosabb 2028-as – választók arra a következtetésre jutnak-e, hogy Irán megérte a fáradságot. A párton belüli versenyfutás viszont már kezd körvonalazódni, a neokonok embere, Marco Rubio, míg a MAGA-tábor jelöltje J. D. Vance.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
A lehető legnagyobb balfogás volt Irán megtámadása.