Hunky-Dory

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A pokolból kivezető út csupa rossz szándékkal van kikövezve.”

(Shayat Cout Pho)

Az illusztrációt mesterséges intelligencia készítette a cikk szövege alapján

Rájöttem, hogy mire megy ki a játék! – mondotta egy szép napon a játékbolt tulajdonosa és végleg lehúzta a redőnyt.

Vettem egy szál deszkát – szükségem volt rá. Igazán nem is néztem meg, hogy mibe kerül, hisz örültem, hogy az elképzeléseimnek megfelelő darabot sikerült találnom. A kasszánál rökönyödtem egy jókorát, mivel egy 2 méter hosszú fadarab 5.399 Ft (mai árfolyamon: 14,27 EURO) egységárat kóstál. Megtorpantam, de kénytelen voltam kifizetni, mert kellett. Este, lefekvést követően, míg mások a birkákat számolgatták, én azon morfondíroztam, hogy az Ukrajna által kért/követelt (háborús jóvátétel) 700 + 800 milliárd euróból nagyjából 105.115.627 szál deszkát lehetne vásárolni. Ha azonban a gyakorlati kalkulációkat vesszük alapul, ahol a pénzügyi tételek nagyjából 40 százaléka kézen-közön forogva nem kerül be a kereskedelmi forgalomba, akkor is uszkve 63 millió deszka jön ki az összegből. Ekkor még nem vettünk kalapácsot, szöget, kesztyűt, munkáskezet, energiaitalt, pénzintézetet, bürokratát és természetesen gerendát, amelyre fel fogjuk szögelni fadarabunkat.

„Arról, hogy micsoda összegekbe fog majd kerülni Ukrajna újjávarázslása, szerintem minimum két-három nullás eltérésekkel találgatnak a találgatók”

Osztom egyesek véleményét, akik úgy vizionálják, hogy a XXI. század első felének legnagyobb világfelfordulása és egyben korunk aranyláza lesz szomszédunk rehabilitációja. (Hacsak addig nem üt be egy még nagyobb balhé, ami elviszi orrok elől a téteket…) Mivel van rendesen helyi tapasztalatom az ukrán lokális üzleti modellről, a gördülékeny és simulékony bürokráciáról, így előre kuncogok, mekkorát fognak bámulni az Európából érkezett tarisznyás kis- és középvállalkozók (KKV Szektor), akik túl szeretnének járni a helyi csapat furfangján.

„Tréfa-tréfárium, banalitás-realitás – ha valaki a Nyugat térfelén azt hiszi, hogy az ukrán észjáráson földre teperő fogást tud találni, az majd rendesen szembesül”

Megy itten minden, mint a karikacsapás és a négyszög nyelés. Már csak az hiányzik, hogy a horizonton felröpüljenek a békegalambok. Nos, ezt a jelenséget még távcsővel sem látni, de azért a napokban összeültek ismételten Münchenben azok, akik aggódnak a békéért, biztonságért, a székükért és a pénzükért. Ezek a jóemberek már egy ideje lépten-nyomon, helytől és időtől függetlenül össze szoktak ülni megvitatni mindazt, amit naponta többször is megvitatnak. Az idei esemény rendkívül fontos volt, hiszen mindenki elmondhatta (őszintén), ami a szívét nyomja.

„Megtudhattuk, hogy Ukrajna mindig is Európa része volt, és a Nyugat szinte lelkiismereti válsággal küzd, hogy eleddig nem fordított rá kellő figyelmet”

Mostantól azonban saját lelkén fogja hordozni ezen hányattatott térség jövőjét, megtépázott, és harcokba űzött társadalmát, nyersanyagát, fekete földjét és gazdasági potenciálját. Arra is fény derült, hogy Oroszország hadi erejét – egy esetleges, az EU által kierőszakolt békekötést követően – az európai vezetők fogják bekorlátozni, s a gazdaságilag térdre kényszerített Putyin rezsim Brüsszelbe, s a többi mérvadó európai fővárosba fog járni kegyelemért, irgalomért koldulni – feltéve, ha kapnak Schengeni vízumot. Az is kiderült, hogy az ukrán elnök (stressztől és egyéb háztartási oldószerektől megviselt) szívét a magyar elnök pocakja nyomja leginkább. Ezen felül pedig kijelentette, a perec kerek! Így pedig nincs az a béketerv, amire ő rá tudna bólintani, míg a mögötte álló erők nyakon nem lendítik.

„Felmerült-e már valakiben a kérdés – szerintem igen –, hogy honnan is vesz a világ gazdagsága akkora összegeket, hogy rendezzék a háború utáni terepet Ukrajnában? Van-e akkora tartalék az éppen bőgatyában lötykölődő Nyugat gazdáinak zsebeiben, hogy mozgósítani lehessen, és uccu dollár és euró milliárdok öntésébe-zúdításába kezdenek”

Nos, szerintem nincs – de van! Hiszen tudjuk, pénzt csinálni roppant egyszerű. Központi utasítást kell adni a pénzverdébe. Zseniális ötletnek tartanék például egy Békekölcsön kibocsájtást is. A másik, sokkal korszerűbb megoldás lehetne, hogy alakítanak rá egy elektronikus tőzsdét, ahol a virtuális térben – a kriptovaluta bekapcsolásával – annyi pénzt machinálhatnak, amennyit nem szégyellenek bevallani. Arrafelé pedig nagyon nem szégyenlősek. Tegyük fel, létrehoznak egy Ukrajnáért Alapítványi Vagyonkezelő Társaságot (Asset Management Found Corporation for Ukraine) az elektronikus machináció világában, s a befektetési alapok egymást taposva fogják lejegyezni a részvényeket. D’ La Lééé!

„Azonban, pénzügyi körfogások elmélete szerint van egy érdekes jelenség. Egy működő gazdaságban ugyanis elengedhetetlenül felgyülemlenek azok a pénzek, amelyek nem az éppen aktuális jogi szabályozásnak megfelelően jelentek meg. Tisztességtelen vagyonoknak nevezik e tételt”

A II. Világégést követően ezek a vagyonok folyamatosan ólálkodtak a kertek alatt, s a törvény üldözésében csak gyarapodnak. Olykor összeállnak, szétválnak, befolynak tisztességes ügyletekbe, vagy arra alkalmas mosodákban fehér színt vesznek fel. Nos, most itt a kedvező alkalom, hogy tisztességes hasznot is hozzanak. Ráadásul egy olyan környezetben kerül sor a vetésre, ahol aztán tényleg nem ismeretlen az efféle challenge (kihívás). Úgy vélem, hamarosan minden feltétel egybe fog állni ahhoz, hogy megkezdődjön a szaporítás első etapja, ezt követően a növekedés, majd az aratás. Persze, azért nem megy minden olyan könnyen, mint a hamm-cipó-bekaplak! Kellene valami nyugodtabb környezet – persze, nem olyannyira békés, hogy abban ne találják meg számításukat azok, akik a háborúból profitálnak, hiszen ők sem szeretnék feladni hídfőállásaikat.

„De javaslom, ne aggódjunk! A pénz hamarabb talál utat magának, mint a víz. Össze fog folyni, aminek össze kell”

Nagyjából itt tarthattam, mikor azon vettem észre, hogy a bárányok eltűntek a tisztásról, és a szendergés nagymestere valami sötét leplet kezd rám teregetni, én pedig nem tudok ellent tenni. Elbóbiskoltam, s maradék gondolataim már egy valami egészen más dimenzióból kezdtek átszűrődni.

Egy, az élet valóságától igen távol, a rácsodálkozás szülőágyán világra jött hétköznapi mese rajzolódott ki előttem, mely nem másról, mint a Wealth famíliáról, s annak kálváriájáról kezdett regélni. A történet kitalált – tehát ne keressen és ne is találjon benne már senki további emészthetőt!

Megesett egyszer, volt vala, és tart a jövőbe, mint minden, ami soha el nem múlik – éldegélt egyvégtében és nyugtalanságban egy család. Mivel a családalapító meghagyta, hogy az utána következő generációk csakis a Wealth (vagyon – jólét) nevet viselhetik, így szorgosan cipelték is azt századokról-századokra, mígnem egy szép napon elértek a XXI. század küszöbéig. Ekkor pedig az akkori családfő Comeon Wealth úgy döntött, új küszöböt csináltat az egyre népesebb családja számára, ugyanis a régit rendesen megrágcsálták a letűnt centúriák.

„Mindenek mögött, hogy senki ne lássa, felnyitotta a család féltve herdált kincses ládikáját, s meglepetten látta, hogy nincs az a pénz, amit fel ne tudna emészteni a zsugoriság. Félve nyúlt a családi megtakarításhoz szükséges eszközeihez, így félő volt, hogy valami nagyon nagy balhéba fognak keveredni”

Nem is restkedtek sokáig a semmittevés fészke körül, üstöllést vettek egy felhőkarcolót a Walahol állambeli Nonpoor városkában. Ez a település arról volt híres messze e Földön, hogy jó pár mérföldre található a valóság talajától, így csak az közelítheti meg, akinek zsebében ott lapul a hétmérföldes csizmatalp. Szedelődzködött hát a család aprója és minden papírra nyomtatható értékhordozója, s a közös lelkesedéssel karöltve beköltöztek a főhadiszállásra. Első dolguk volt, hogy megcsodálták a vadiúj, veretes küszöböket, melyet az elkövetkezendő évezredben szájról-szájra fognak adni. Miután beleuntak az ámulkodásba, a család minden tagja vett egy mély levegőt. Jól visszatartotta, had’ fejthesse ki hasznát, majd egy szuszra ivott rá egy pohárka csapvizet a vezetékes áldásból. E rituálét azért kedvelték olyannyira, mert nem ment a családi kassza rovására. Éppen ebben az áhítatos pózban talált rájuk a folyó század második évtizede.

„Ne gondoljuk ám, hogy ami késik, az elfelejt megérkezni!”

Egy szép napon ugyanis a legkisebbik Wealth unoka azzal az elképesztő felvetéssel állított be Wealth nagypapához – akit családon belül tévesen, csak Wealth-i Hercegnek becéztek -, hogy ő bizony (egy élete, egy halála) fialtatni szeretné a családi megtakarítást. Nagypapának – akinek nevéhez fűzik ama nagy bölcsességet, „ha szarból ettél, szarrá leszel!” – jellegzetes orrnyerge hegyéről felcsúszott szemüvegén a keret, egészen a hanyatt-homlokáig, majd alunézetből csak annyit kérdezett vissza: na és miből!? A semmiből! – vágott vissza Hunky-Dory Wealth, a család továbbra is legkisebb, de egyben a legapróbb sarjadéka. Granpa visszakonyult együltő helyébe és fontolóra vette, hogy nem tétovázik tovább, s egy huszárvágással latolgatásba is kezdett.

Nagyjából, vagy talán nem kevésbé, de így történhetett meg az a pillanat, mikor a Wealth család meglátta a lehetőséget, amely végre és valahára is teret nyithat a szaporodásnak, a gyarapodásnak, a faj eltartásának. Tarisznyából és hamuban sült részvényekből pénzeszsákot szőttek, melyet átakasztottak a kis Wealth vállán, s átküldték őt Európába. Annak is a legzavarosabb zugába. A régi mondás nyomán haladtak előre, mely imígyen szólt: Ahol nincs pénz, ott szarral meszelnek. A helyi nyelvet nem beszélvén, a helyi szokásokat nem ismervén, a magabiztosak vakmerőjével merített hát a kis Hunky-Dory bele a meszes gödörbe.

„Mint tudjuk, a pénz, mikor eljön a bagzási időszaka, mindenre képes, hogy teljesítsen. Nem néz se embert, se állatot, se Istent, se Ördögöt. Nem érdekli se élet, se halál – a létfenntartás érdekében csak egy a jelszó – szaporodni”

Egy rövidke nyelvészkedéssel had’ hozakodjak elő. A szláv nyelvekben ugye a „szamorodni” az öntermő gyümölcsöt jelent. Remélem senki nem hall át valami félreértést! A szamorodni és a szaporodni nem rokonértelmű szavak. Nem arról van tehát szó, hogy falra hányunk magszerűt és ezzel elintéztük. A semmiből szaporodni nem lehet, csak úgy spontán erőfeszítéssel. Először is helyet kell találni a nullánknak. Mivel a nullával való szorzásnak nincs értelme, így kénytelenek vagyunk osztani. Hunky-Dory elkezdte tehát szétosztani a helyiek között a nullát. Kaptak is rá rendesen, hisz nem akármilyen nulláról beszélünk, hanem a Wealth családi dupla nulláról! Ismét bebizonyosodott hát, hogy pénzből pénzt csinálni bárki tud, de a semmiből szaporodni az már művészet, s csak a kiváltságosok erénye. Ismerik ugye azt a régi borotvált viccet, hogy miként lehet szert tenni egy kisebb vagyonkára? Hát kirámolunk egy nagyobbat…

Szóval a kis Hunky-Dory nem befektetni, vagy beruházni indult útnak, hanem felkorbácsolni a lassan, de biztosan száradásnak lendült Slejm-tengert. Ki tudja mi is történhetett volna még, hová és meddig süllyedt volna az enyészetben a világ, ha nem érkezik meg korunk messiása a tett színhelyre. Ez ma már történelem. De fontos, hogy szerencsésen beállított, és egy tonna halas dobozból zászlót, aprósüteményt, valamint rendet is bontott. Tréfát nem ismerve, komolyra derítették hát Európa keleti felét. Nem kellett mást tenni, mint embert ember ellenségévé, farkast farkatlanná kellet tenni. És lőn, a Slejm-tenger a Wealth-ek áldásos megjelenése nyomán ismét feltámadott. Újfent bebizonyosodott „Habár fölül a gálya népek nyakára, S a víznek árja folyik alája, Azért a víz pénz az úr!” (© Petőfi Sándor – Föltámadott a tenger… – ferdítés)

„Tovább pörögtek azonban az események, s Hunky-Dory, elvégezte dolgát, kitörölt és hazautazott Walaholba. Otthon aztán azzal sült szembe, hogy távollétében, a családi recept gondos betartása mellett elkezdődött a készülődés a második felvonásra. Az antrakt (Entr’acte) alatt, míg a súlyos vas-függönyt éppen leereszkedő  állapotban találta, elégedetten konstatálta, hogy betolják színpadra a Nagy Invesztátort, mely a következő epizód főszereplője lesz”

Ez a kellék magában egyesíti az Excalibur és egy Lipicai fedezőmén erejét. (Az Excalibur az angol-walesi mondakörből ismert Artúr király legendás, varázs erejű kardja, amely a királyi hatalom és a törvényes uralkodó jelképe. A lipicai ménest 1580-ban alapította II. Károly osztrák főherceg a szlovéniai Lipicán.) A szünet vége csengő hangjára  felgördül a közönség, és a Nagy Invesztátor olyat fog művelni majd, hogy a nézőtéren még a hátsó sorokban ülők is homokot fognak pisálni. Szem kint marad a szárazon, megszegik a leheletet és szétosztják a szegényebb nézők között.

A színház, több bombatámadást megszenvedett épületéből kitódulva pedig a nép tágra-tátott szájjal szembesül, hogy minden háztartásba bevezették a tejjel és mézzel folyó vezetékes Kánaánt. Villany talál a konnektorban – az első havi számláig. Minden hónap végén kétszer is becsenget a postás, hogy vége ám a mulatságnak, és el ne felejtsék befizetni az esedékes törlesztést, mert a Wealth család kezd ideges lenni odaát. Az évente legalább háromszor munkaszüneti napnak nyilvánított felszabadulás ünnepén pedig a nép utcán hömpölyögve, mint örök mementót fel-s-alá fogja cipelni vállán a hátrahagyott üres pénzeszsákokat, s élteti az elhunytakat, valamint a felszabadítót.

„Amint néztem ablakomból az egymásba kapaszkodva ringó tumultust, valami szorítást kezdtem érezni alhasi tájékon”

Megvan, riadtam fel, s a sötétben tapogatódzva, álmos csoszogással elindultam a WC irányába. Kesernyés, hajnali szájízzel csak annyit mormoltam magam elé: hunky-dory, hunky-dory… (a hunky-dory egy angol felkiáltás, indulatszó. Olyasmit jelent, hogy pompás, remek, nagyszerű, oltári jó) Végeztével töröltem – úgy az egészet az emlékezetemből. Csupán azért vetettem ide, a papírra (képernyőre) egyes részleteiben, hogy önök is lássák, mi mindent képes vagyok összeálmodni, ha a körülöttem zajló események hatására nyugtalanul alszom. Mostanában elég sokszor járok így.

Ne törődjenek tehát velem, s a gondolataimmal! Higgyék el, hogy a tudatra hajlamos ember egyik legnagyobb problémája, hogy mindent értelmezni szeretne – nem kell. Az álmokat nem kell megfejteni, azok úgy vannak jól, ahogyan felrémlettek. Ha pedig egyik-másik pillanat szembe jön a valóságban, csak kanyarítsunk mosolyra – de senkinek ne mondjuk, hogy én ezt előre láttam…

 Azt hiszem, megérdemlünk egy rövidke, üdítő orosz anekdotát:

Jóember rosszkor előzött be egy Rozsda-BMW-t. A piros lámpánál kiszáll négy tagbaszakadt Gyurika, egy-egy bézbolütővel. Jóember rémülten kiabál:

– Ez így nem igazságos! Ti négyen, én pedig egyedül.

– Kis-tesó, te állj át hozzá – rendezkedett a bandafőnök.

– Óóó, ez így még mindig nem korrekt, hiszen ti hárman vagytok azon az oldalon.

– Na jó, Öcsi-ecsém te is állj át hozzá!

– Hát, ez sehogy sem alakul jól – mondta jóemberünk – hiszen most meg mi vagyunk erőfölényben.

– Na, ebből elegem van, húzzál innen kisköcsög, de sürgősen! Ne bontsd nekem itten a rendet – he! Majd mi rendezzük magunk között a problémát.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com