//Hajózni a szelek szárnyán…
„A teljesítménye természetesen bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, sőt, az útjáról később megjelentetett könyve – az Első a világ körül – sok országban felkerült a bestsellerek közé” #moszkvater

Hajózni a szelek szárnyán…

MEGOSZTÁS

Egy életerős férfinak is komoly kihívás saját legénységgel körbehajózni a Földet. Képzeljük el, hogy milyen lehetett akkor mindez Krystyna Chojnowska-Liskiewicznek, aki első nőként majdnem pontosan két esztendő alatt egyedül tette ezt meg vitorlásának fedélzetén.

„A teljesítménye természetesen bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, sőt, az útjáról később megjelentetett könyve – az Első a világ körül – sok országban felkerült a bestsellerek közé” #moszkvater
„A teljesítménye természetesen bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, sőt, az útjáról később megjelentetett könyve – az Első a világ körül – sok országban felkerült a bestsellerek közé”
Forrás:podroza.pl

A tengerészek körében az az uralkodó vélemény, hogy egy nő csak bajba kerülhet egy hajón, főleg, ha a kormánynál is szerepet akar vállalni. Nos, ezt a „bölcsességet” alaposan megcáfolta már nem is egyszer a történelem, hiszen több olyan hölgyet is ismerünk, akik igencsak helyt álltak a tengerek hullámain.

„Közülük is talán a lengyel Krystyna Chojnowska-Liskiewicz az, akinek teljesítménye előtt kalapot emelt a világ. Ő volt ugyanis az első nő, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet a férjével közösen épített Mazurka nevű hajón”

Egyébként kapitányként összesen 21 alkalommal vezetett visszavonulásáig óceán és tengeri körutazásokat, és ebből három alkalomból kizárólag hölgyek alkották a legénységet.

Krystyna Chojnowska 1936. július 16-án született Varsóban, majd túlélve a második világháború borzalmait, a családja megmaradt tagjaival az észak-lengyelországi Ostrodára költözött, a Drvenzke-tó partjára. A fiatal lány azonnal beleszeretett a kikötőben álló vitorlásokba, és amikor 1953-ban Gdanskba költözött, már egy éve hajózott. A kikötőváros Műszaki Egyetemén a hajóépítő karon szerzett mérnöki diplomát, és a hajógyárban kapott állást, mint hajótervező.

„Megismerkedett egy, a hajózásért élő-haló fiatalemberrel, és ez a kapcsolat aztán meghatározta a későbbi életét.  Waclaw Liskiewicz ugyanis nemcsak a férje lett Kristinának, hanem szó szerint a társa minden vállalkozásában”

Kristina mérnöki munkája mellett előbb a navigátori (1960), majd a kapitányi vizsgát is letette (1966), és engedélyt kapott arra, hogy vitorlásokat üzemeltessenek a férjével együtt. Először csak kisebb utakra vitte el az érdeklődőket, majd komolyabb csoportos utakat is szervezett. Ám egyre többet vitorlázott egyedül a tengereken, például 1967-ben már egy Izumrud nevű hajóval elvitorlázott Németországba és vissza.

Az igazi nagy lehetőségre azonban egészen 1976-ig várnia kellett. Lengyelországban ugyanis 1976-ot a Nők évének nevezték el – az ötlet az ENSZ-től származott, a szervezet éppen az 1975-ös esztendőt ünnepelte a Nők éveként –, és 1975 júniusában ennek apropóján felmerült a Lengyel Vitorlás Szövetségben, hogy szervezzenek egy világykörüli utat, ahol egy hölgy is helyet kap a fedélzeten. Az már az első pillanatban biztos volt, hogy a kiválasztott Krystyna Chojnowska-Liskiewicz lesz, aki női kapitányként, navigátorként, mérnökként és hajóépítőként is a lehető legjobb volt hazájában.

„Nos, ebből a döntésből született aztán az ötlet, hogy Krystyna ne csak az egyik ember legyen a fedélzeten, hanem egyedül vágjon neki az útnak”

Természetesen vállalta a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, és azonnal kikötötte, hogy az előkészületek minden pillanatában részt akar venni. Férjével együtt megtervezte és megépíttette a hajót. A Mazurka 9,51 méter hosszú, 2,7 méter széles és 35 négyzetméteres vitorlázattal rendelkezett. Beszerezte a vállalkozáshoz kellő alap élelmiszereket és gyógyszereket, ő készítette el az útvonalat, a szükséges navigációs eszközök, anyagok és kellékek listáját, illetve kemény edzésekbe kezdett. A vitorlás nevét a lengyel állami rádió által meghirdetett versenyen a többség döntötte el, és a keresztelőt 1975. december 21-én tartották meg. Miután a hajó és Krystyna is megérkezett 1976. február 28-án Las Palmasba, úgy tűnt, hogy a március 10-i indulást nem akadályozhatja meg semmi. Azonban az időjárás közbe szólt, így az indulásra végül március 28-án került sor.

„Félelem nélkül vágtam neki az útnak, hiszen sosem féltem az ismeretlentől. Fogalmam sem volt arról, mi lesz majd velem, de azt tudtam, jól felkészültem. Mindig is hajóztam, így a szervezetem erős volt, fizikailag tudtam, hogy bírni fogom az utat”

– emlékezett vissza egy interjúban az indulásra. Maga az út számos megpróbáltatást hozott a lengyel hölgynek – például amikor elérte az ausztrál Portland Roads kikötőjét, veseköve lett, és Cairnsba a kórházba úgy kellett elszállítani –, időnként nehezen tudott úrrá lenni a fáradtságán, ám végül minden nehézséget leküzdött. Így 1978. április 21-én visszatért Las Palmasra, azaz első nőként teljesen egyedül körbe vitorlázta a Földet, miközben megtett 31166 tengeri mérföldet, megfordult tíz ország húsz kikötőjében.

„1978. március 20. 19.00 óra – biztos vagyok abban, hogy a Mazurek az északi szélesség 16 ° 08,5′-n és a 35 ° 50’W hosszúságon érte el azt a helyet, hogy 28 696 mérföld után megkerültem a Földet. Éljenek a szeretteim és Mazurek-Pazurek” – áll a hajónapló utolsó bejegyzésében, amit a kapitány, Krystyna Chojnowska-Liskiewicz írt.

„A teljesítménye természetesen bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, sőt, az útjáról később megjelentetett könyve – az Első a világ körül – sok országban felkerült a bestsellerek közé”

Kétéves utazása bebizonyította, hogy egy nő is képes elviselni az egyedüllét minden nehézségét, valamint képes megbirkózni az összes olyan feladattal, amit a természet állít elé. Krystyna Chojnowska-Liskiewicz sosem titkolta visszatérését követően, hogy a szárazföld egyszerűen képtelen azt a szabadságot nyújtani számára, mint a végtelen tenger. Tette pedig egyértelműen megnyitotta az utat a hölgyek előtt a tengeri vitorlázásban.

Persze, ne feledkezzünk meg arról az „apróságról” sem, hogy Krystyna egy hatalmas versenyt is vívott éppen, ugyanis vele szinte egy időben a brit Naomi James, valamint a francia Brigitte Oudry is megpróbálta megkerülni a Földet. Azonban a lengyel hölggyé lett a dicsőség, ugyanis Naomi „csak” 38 nappal később teljesítette ugyanezt a bravúrt.

Források:

Wikipedia

MTVA archívum

dzieje.pl: 40 éve kapitány. Chojnowska-Liskiewicz volt az első nő, aki egyedül körbejárta a földgömböt

polskieradio.pl: Krystyna Chojnowska-Liskiewicz – az első nő, aki egyedül járja körül a világot

podroze.onet.pl: 1976: Krystyna Chojnowska-Liskiewicz az első nő a világon, aki egyedül körbejárja a földgömböt

encyclopedia.com: Krystyna Chojnowska-Liskiewicz

MEGOSZTÁS