Az Egyesült Államok és az Európai Unió közös akciója a Nyugat-Balkán átalakítására. Amerikai és európai uniós „különítmények” járják a Nyugat-Balkán országait. Biztatják őket, hogy egyszer majd  bebocsátást nyernek az EU-ba, egyben ösztökélik is, hogy teljesítsék az ehhez megszabott feltételeket. A cél elvileg a megbékélés, a feszültség csökkentése, és a demokrácia megerősítése. Lehet-e a nép uralmát erősíteni külső nyomásgyakorlással, amelyik nagyhatalmi érdekből éppenséggel felülírja a démosz, vagyis a nép akaratát?

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Nem lanyhul az amerikai lendület, és az európai „szolgálatkészség”. Folytatódik a nyári hónapokban megkezdődött jövés-menés a Balkánon, kiegészülve az egyébként már megszokott befolyásolási módszerekkel, mint például a megfelelőbbnek ítélt politikus vagy párt hatalomra segítése, és a szófogadatlanok megleckéztetése. A tét egyre nagyobb, úgy az Egyesült Államok és az EU, mint a nyugat-balkáni országok számára. Amerika mindinkább belebonyolódik egy nyílt konfliktusba Kínával, miközben Oroszországgal sem ásta el a csatabárdot. Európának a legnagyobb veszélyt a közelség  jelenti.

„Ebből a szempontból talán még az Oroszországgal érlelődő konfliktusnál is nagyobb probléma  a Balkán, ahol Amerika úgy akar rendezést elérni, hogy láthatóan még nagyobb káoszt csinál, az EU pedig, saját érdekei ellenére ehhez asszisztál”

Bosznia-Hercegovina iskolapélda arra, hogy egy elhibázott lépés miként vonja maga után a másikat.  Alkotmányos berendezkedése, ami része a háborút lezáró Daytoni Megállapodásnak, már aláírásakor is kételyeket ébresztett működőképessége felől. Az utóbbi időben felerősödtek a Daytonban bebetonozott, Bosznia-Hercegovinán belüli szerb nemzetállam, a boszniai Szerb Köztársaság  elszakadási törekvései. A muszlim bosnyákokkal egy entitásba, a Bosnyák-Horvát Föderációba kényszerített  horvátok is elégedetlenek, mert a jelenlegi választási rendszerben nem maguk választhatják meg képviselőjüket a három tagú Államelnökségbe.

„Mivel a jelenlegi szabályozás a bosnyák többségnek kedvez, a választási törvény megváltoztatását szorgalmazzák. Az esetleges alkotmánymódosítástól pedig, amit a központi hatalom erősítése céljából a nemzetközi közösségben már jó ideje lebegtetnek,  a szerbek féltik a  saját államukat”

Gabriel  Escobar, amerikai helyettes külügyi államtitkár, nyugat-balkáni megbízott vitte az örömhírt Szarajevóba, hogy az Egyesült Államok támogatja a boszniai szerb állam fennmaradását. November végén  Matthew Palmer viszont – akit kifejezetten a választási reform figyelemmel kísérésével bíztak meg Washingtonban – már azzal a javaslattal érkezett, hogy ne közvetlenül válasszák az Államelnökség tagjait. Vagy ha mégis, akkor az Emberi Jogok Európai Bírósága egy korábbi döntésének szellemében minden állampolgár, etnikai hovatartozástól függetlenül választhasson, és választható legyen minden posztra az egész országban. Vagyis horribile dictu egy muszlim is lehessen a Szerb Köztársaság miniszterelnöke.

„Ha Washington ezt komolyan gondolja, akkor nem várhatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaság sokáig megőrzi különállását”

Palmer azt nyilatkozta, nem számít rá, hogy Banja Lukában ebbe könnyen bele fognak menni. A kétely jogos, pedig Amerika ott is bevetette a szokásos módszerét, és első lépésként a tavalyi helyhatósági választáson a főváros éléről „kiütötte” az évtizedek óta csaknem egyeduralkodó Független Szociáldemokraták Szövetségét (SNSD), amelynek elnöke, az Államelnökség szerb tagja, és a központi hatalom erősítésének legádázabb ellensége, Milorad Dodik. Az új polgármester a kegyetlenségéről elhíresült szerb hadsereg, a csetnikek zászlaja alatt tartotta választási nagygyűlését. Az optimizmus vagy talán a cinizmus diadala azt feltételezni róla, hogy belemegy a boszniai szerb önállóság megcsonkításába.

„Washington szándékai  a  Montenegróban tavaly hatalomra került orosz-szerb párti kormánnyal nem kevésbé ambivalensek”

Annak távolabbi célja az ország függetlenségének feladása, és egy Szerbiával való újabb szövetség létrehozása. Ez azt jelentené, hogy Szerbia és rajta keresztül Oroszország ráteszi a kezét a Bari Kikötőre és a montenegrói Adria-partra, amit négy évvel ezelőtt, Montenegró csatlakozásával a NATO megkaparintott.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok későn ugyan, de ráeszmélt, hogy az új kormány céljai nem egyeztethetők össze az övéivel. Elérte, hogy a parlamenti többség legtöbb képviselői mandátummal rendelkező, leginkább szerb és orosz barát tagja, a Demokratikus Front (DF) kimaradt a kormányból. Ezért a DF új kormány alakítását erőlteti, amelyben az ő emberei is fontos tárcákhoz jutnának. A Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) és elnöke, a most éppen az államfői székben ülő Milo Djukanović tavalyi trónfosztásához az Egyesült Államok és az EU korrupciós mantrája is hozzájárult.

Most Escobar megnyugtatta Zdravko Krivokapić kormányfőt, hogy Amerika támogatja kormányát. Az államfővel folytatott megbeszéléséről viszont csak a korrupció felszámolásának imperatívuszát tartotta fontosnak közölni a nyilvánossággal. Ezzel tovább erősítette annak a politikusnak és pártjának negatív imázsát, amelyre a  Nyugat egyedül számíthat, ha mégis meg kell akadályoznia Montenegró túlzott „összemelegedését” Szerbiával.

„A Koszovó és Szerbia közötti vitát Amerika úgy próbálja megoldani, hogy saját, de szerb érdeket szolgáló terve kedvéért, immár másodszor is megbuktatja az észak-koszovói szerb járások szövetségét és Koszovó ennek nyomán óhatatlanul bekövetkező felosztását ellenző Albin Kurti miniszterelnököt”

Ahogy először, most is a jobbközép Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) a „joker”. Az őszi helyhatósági választáson, a fővárosban Pristinában jelöltje nagy meglepetésre  kiütötte a nyeregből Kurti pártját, az Önrendelkezést (Vetevëdosje). Ha Washington terve sikerül, a szerbek lakta járások szövetségével Koszovóban is létrejön egy „Szerb Köztársaság”. Legalább is első lépcsőben. Annak ikertestvére, amely működésképtelenné teszi Bosznia-Hercegovinát.

Kurti változatlanul a legnépszerűbb politikus. Ezért a helyhatósági választásokkal kapcsolatban joggal feltételezhető manipulációra nehéz más magyarázatot találni, mint azt, hogy az LDK-ra csak addig van szükség, amíg megalakul az „észak-koszovói Szerb Köztársaság. Utána jöhet vissza Kurti, ha az albánok annyira akarják.

Eközben Szerbiában az a döntés született, hogy népszavazást tartanak az alkotmány módosításáról. Ivica Dacsics, a parlament elnöke ennek szükségességét az uniós csatlakozási követelményekkel magyarázta. Cáfolta azt a híresztelést, hogy Koszovóval van összefüggésben. Vagyis, hogy a Preambulum azon kitételén változtatnának, miszerint Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része. A kérdésbe azonban, amelyre majd a szerb polgároknak január 16-án válaszolniuk kell, ez is beleérthető.

„Trump elnök ötlete volt a Nyugat-Balkán problémáinak rendezésére az úgynevezett „mini Schengen”, amelybe tömörülve a térség országai szorosabb gazdasági együttműködést, és mindenki számára jólétet tudnának biztosítani”

Ezt azonban az érintettek közül senki sem karolta fel. Szerbia aztán némi politikai integrációval is megfűszerezve, mint a maga verzióját, a „Nyitott Balkánt” tálalta fel. Ehhez eddig  Észak-Macedónia és Albánia csatlakozott, de nem kérdéses, hogy Belgrád számít mindazokra az ex-jugoszláv államokra, amelyekben szerb kisebbség él.

„Ez viszonylag „fájdalommentes” módja lenne Nagy Szerbia megvalósításának, vagyis minden szerb egyesítésének. Általa Albánia is egyesítheti az albán lakta területeket, vagyis ők ketten osztozkodnak a Nyugat-Balkánon. Ez természetesen, Koszovó függetlenségének elvesztésével járna, amibe a makacs és gyanakvó Kurti nem akar belemenni”

Belement viszont Zoran Zaev, Észak-Macedónia miniszterelnöke, és nem sokkal utána pártja, az [Észak-]Macedón Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon. A főváros, Szkopje irányítását is át kellett engednie a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységértnek (VMRO-DPMNE) amely pártot, illetve elnökét, Nikola Gruevszki kormányfőt 2016-ban külső titkosszolgálati rásegítéssel buktatták meg. Zaev azonnal lemondott, ám – valamiféle isteni, netán európai uniós vagy amerikai beavatkozás hatására – amikor a kormány elleni bizalmatlansági  indítványról kellett volna szavazni,  a parlament nem volt határozatképes. Vagyis, egy láthatatlan kéz rombol, hogy új rendet teremthessen, de milyet, és milyen áron, az kérdés.