//Felszállás – reggel hat korty
pálinka #moszkvater

Felszállás – reggel hat korty

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A Békekötés, kiegyezés hatalmas diplomáciai bravúr, amely fölött csak a torzsalkodás elkerülésének művészete áll.”

(Shayat Cout Pho)

pálinka #moszkvater
Fotó:Tóth Tibor

Gyermekkoromban volt egy ismerősünk, a Miska bácsi. Ő arról volt (többek között) híres, hogy a pitymallatot mindig egy felessel kezdte. Házi főztes volt, így nem került semmibe. Mint mondotta, gyorsan mögé küldött egy pohárka fehér bort (kereken 6-kor – 6 korty), hogy el ne keveredjen a belek végtelenjében. E szertartásos napkezdést követően még utat engedett pár korsó sörnek, és a napot természetesen (mint nyugtával) egy újabb felessel zárta – hisz különben hosszú és tartalmatlan az éjszaka. Tevékeny ember volt. Napját többnyire a háztájiban és a mezőn töltötte szorgalommal. Apja nagyapja, tán’ minden fel és lemenője hasonlatosan tett. Nem játszottak lutrit – tudták, őket nem a villamos fogja elütni, hanem az ital, latinul: fluidum). Miska bácsi – Isten nyugosztalja – rendszeres életformájával és enyhe duhajkodással megért 72 évet. Nincs garancia sem többre, sem kevesebbre. Miska bácsit nem degradálta le a közmegítélés alkoholistának – azt mondták: megitta a magáét.

„Ő egy ember típus, akiknek az életébe kiküszöbölhetetlenül beépültek a tudatmódosítók. Tudunk durvább esetekről is”

Pár írásommal ezelőtt (Herce-durca) említést tettem Zsenyáról. Utólag is bocsánatot kérek Jevgenyij Viktorovics Prigozsin – Евгений Викторович Пригожин úrtól (remélem le- vagy feljut hozzá hangom!), hogy egyszerűen le-zsenyáztam. Higgye el, hogy a tisztelet legmesszemenőbb alkalmazása mellett, mindössze némi bratyizás, benfenteskedés és egyéb közvetlenkedés szándékával tettem, méltányolva mindazt, amit megteremtett és véghezvitt. Nos, mint anno írtam, Zsenya bedobta durcát, és hirtelen felindulásból elindult Moszkva ellen – le akarta nyelni a világot. Hogy valóban így volt-e, vagy talán egy megrendezett esemény volt, mely valójában ki szerette volna deríteni, mi ketyeg a háttérben (odahaza és a világban egyaránt) – ma már soha ki nem derül. Zsenya itt hagyott bennünket – mi, földi halandók hivatalosan ezt tudjuk. Amennyiben így történt, Béke poraira! Legyen neki könnyű a föld! (Упокой, господи, его душу! Пусть земля будет легка для него!)

„Azt szokták mondani, a vég olyan, mint maga a folyamat. Zsenyának igen minimális esélye nyílt arra, hogy <ágyban, párnák közt…>”

Mivel – az esemény és a kimenetel kapcsán – úgy érzem nagyjából lecsengett a hír szenzáció értéke, megosztom önökkel fantáziám, és az életben eddig tapasztaltak keverékét. Nem szeretném a lerágott csontról más nyálát leenni, így egy saját verzióval állok elő. Elmesélem, mi is történhetett valójában. Nem a valóságról beszélek, hanem fikcióról, ezért nagyon kérek mindenkit, nevessen egy jóízűt (hisz bizonyára Zsenya is ezt tenné…), ha úgy érzi, és még véletlenül se adja tovább senkinek!

A népmese elemeit segítségül szólítva felvázolom, mi is mehetett végbe azon az ominózus napon (2023. augusztus 23.). Egyszer volt, hol is volt, a kék kerek tengeren bizonyára még innen, ott, ahol a nagy gázvezeték kibújik a földből, éldegélt Hetedhét ország népe. Nagy ország lévén, nagy emberek nőttek fel a szürke hétköznapokból. Termetes ember pedig arról híres, hogy nála nagyobb csak az lehet, aki le tudja győzni.

Úgy adta az alkalom, hogy e Hetedhét birodalomban éppen az Ötödik faluban arra készülődtek, hogy az idén is megrendezik az augusztus 24-i búcsút. Az ilyesmi élményeket évente megújítják, csak azért, hogy feledésbe ne merüljön. Hatodik falu nagyja, hátrahagyva az apraját és a fehér népét, úgy döntött, meglátogatja az eseményt. Két szekérre szedelődzködött fel a férfisereg. Ekkor a falu dominánsa felkérést dobott be, miszerint az egyik ész – aki jobbára az ő jobbik keze alatt sertepertélt – üljön már át a másik szekérre, hogy ott is keveredjen az erő közé némi szürkeállomány. Mivel a csapat már reggel felkészült az indulásra, így nem akadt olyan tag, akiben ne lett volna legalább négyszer hatkortynyi szeszes ital.

„Végül, dulakodást elkerülendő, domináns beadta a derekát, Ész maradt az első szekéren – és erre ittak is (természetesen hat kortyot). Belecsaptak a lovak közibe, s meglódult a tarka társaság”

Talán megszokásból, talán hazaszeretetből, de meglehet, tanulva az előző évi fennforgásból, mikoris egy váratlan kocsmai perpatvar kerekedtekor Ötödik falu férfiai rendesen helybenhagyták Hatodik falu nagyságosait – az első szekér hátulját megrakták puskaporral és egyéb szúró, bökő és súlyos testi sértés foganatosítására képes szerszámmal. Úgy vélték, ilyen formán elejét vehetik a hátuljának. Nagyjából Hetedhét határ kellős közepén járhattak, mikor Ész úgy döntött, sérelmezni kezdi, hogy éppen őt akarták átültetni a másik szekérre. Egy „nem tisztelsz!?” (a hitelesség kedvéért eredetiben: „Ты не уважаешь меня!?”) felkiáltással hadonászni kezdett az emberi élet kioltására is rendszeresített alkalmatosságával.

„Mitagadás, konfrontáció tényállása lett úrrá a szekéren. Olyannyira, hogy az a puska is elsült, ami évente egyszer mindig el szokott sülni. Így történt hát, hogy a szekér hátulja leszakadt, önálló irányt választva maga alá gyűrte, majd szanaszét szórta a mezőn Hatodik falu mérvadó férfinépét. A hír hallatán második szekér – mint tudjuk a továbbiakban ész nélkül – azonnal kereket oldott, és a szagát sem látták többé. Abban az évben Ötödik faluban eseménytelen volt a búcsú…”

Most feltételezhetően jót nevet rajtam az, aki e történetet – nálam jóval biztosabb forrásból – másképpen ismeri. Ővele én nem találkoztam, és remélem nem is sodor közelébe a sors.

A „Wagner” névre keresztelt kamarazenekar története nem újkeletű. Bizonyára emlékeznek még arra a bizonyos „Piszkos tizenkettő” című hálivudi alap-alap-filmre (The Dirty Dozen – 1967.) A történet lényege az volt, hogy a megszállt Franciaország területén egy német vezérkari üdülőkastélyban lévő főtisztek megsemmisítésére tizenkét börtönt viselő gazemberből álló alakulatot képeztek ki. A cél egyértelműen az volt, hogy olyan embereknek adjanak esélyt hősként meghalni, akik egyébként az élet más területein már leszerepeltek. Kalandos és fordulatokat sem mellőző akciókon keresztül végül véghez vitték küldetésüket. A történet hepiendje pozíciójába nem is a németek feletti siker, hanem „A piszkos tizenkettő” katonáinak felmagasztalása került. Ők ugyanis harc közben hősként esnek el – leszámítva Maggott-t, akit Jefferson lő hátba, amikor az ellenük fordul. A csapat életben maradt tagjait visszahelyezik korábbi beosztásukba, a többiek rokonainak pedig a „kötelessége teljesítése közben életét vesztette” üzenetet küldik, a korábban kiszabott büntetés említése nélkül. A sztori nagyon irodalmi, de (állítólag) valóságos alapokon építkezik.

„Nevettünk, sírtunk és mindannyian zsivány hősök szerettünk volna lenni”

Láttam egyszer egy orosz filmet is, mely konkrétan megtörtént eseményekből tevődött össze. A címe: „Gazemberek”. (eredetiben: „Cволочи” – 2006.) Zseniális alkotás, zseniális főszereplőkkel és zseniális történettel. Röviden: szintén a II. V.H. idején, egy görögországi német hadibázis megsemmisítésére képeztek ki alakulatot. Ezúttal azonban utcagyerekekből, akik a háború borzalmai közepette a társadalom aljára sodródtak, és köztörvényes cselekedetekből (rablás, erőszak, akár gyilkosságok is) tartották fenn magukat a felszín közelében. Higgyék el, nagyon érdemes megnézni!

Tanulság? Béke idején jobban odafigyelünk azokra, akik természetükben hordozzák a brutalitást, az erőszakot, a kegyetlen és gátlástalan, természetközeli élőlényt. Bármilyen kegyetlenül is hangzik, de háborúban ezek az ismérvek felmérhetetlen kinccsé válnak.

„Zsenya és csapata a nemzetközi helyzet fokozódásával párhuzamosan vált egyre értékesebbé. Olyannyira, hogy maga a vezér hátrahagyva tetemes gazdagságát, békés hétköznapjait, a társaság élére állt. Kalandvágy? Hőssé válni? Adrenalin-hatkorty? Szerintem ő maga sem latolgatott, csak sodródott”

Nem tudom, tudja-e olvasóm, hogy Prigozsin 14 milliárd dollárra taksált vagyonnal rendelkezik.  (mai árfolyamon számolva nagyjából 5 040 000 millió forint) Csak a miheztartás végett jegyzem meg, hogy hazánk 2023-as államháztartási mérlegében az összes gazdálkodó szervezetek befizetési rovatban 1 997 173 millió forintnyi összeg szerepel. (kb. két és félszer kevesebb, mint az Oroszországban, rangsorban a 72. helyen álló úriember tulajdona) Ekkora összeg meglétekor az ember már nagyon tejbe-lajbi. Nem azon gondolkodik, hogy hó végén futja-e a kiló farhátra, vagy inkább a sárga csekket dobom postára…

„Apropó, Béke! Azt ugye tudjuk, hogy mostanában nincs Béke. Meglehet, csak nekem tűnik úgy, de az embereket egyre marginálisabban érdekli, mikor is lesz vége szomszédunkban az öldöklésnek. Valahogy megszoktuk, hogy van. Míg nem tódulnak az utcánkba szigetelő-karszalagos rohangálók, bennünket annyira már nem is feszélyez a konfliktus… Beépült mindennapjainkba”

Ha mindezek tetejébe még meg is hallgatjuk Európa vezérkarának nyilatkozatait, úgy hihetnénk, hogy a problémát mi konkrétan meg is oldottuk. Ami van, az csak egy epizód, a maradékot pedig a szőnyeg alatt keresse az, aki ilyesmire kíváncsi. Tehát ide nekünk a fényes jövőt! Olyan sorrendben, ahogyan azt Ursula Von der Leyen (aki sikereire való tekintettel újabb ciklusra pályázik) előadta a térség megnyugtatása célzattal. Javaslata szerint ugorjuk át a döglött lovat – majd elássa az, akit zavar… Más, jóravaló emberek pedig azt magyarázzák nap mint nap a bámészkodó tömegnek, hogy egy kocsmai verekedés alkalmával mekkora segítség a Béke megteremtéséhez, ha egy segítőkéz megjelenik egy szatyornyi konyhakéssel.

A napokban jutott el hozzám Rajmund Tomasz Andrzejczak lengyel tábornok, a Lengyel Fegyveres Erők vezérkarának főnöke (rendes, funkcióban lévő, nem valami lazán nyilatkozgató, fizetett nyugalmazott!) egy nyilatkozata. Ez a jóember megosztotta velünk aggályait, miszerint a Nyugat vezetése nem érti az oroszok lelkivilágát. A lengyelek, mint szlávok jól tudják, hogy azok soha fel nem adják. Az ő hozzáállásuk nem olyan, hogy „gyerünk a csatába, majd a kritikus helyzetben hősként kimentenek” – ők nem hátrálnak semmilyen szóbeli, vagy tettleges fenyegetésre.

„Mint elmondta, ha valaki fényes győzelemre számít, az elkalkulálta magát. Óóóó, miket nem mond ez a jóember annak fényében, hogy több ezer lengyel katona harcol az ukrán fronton – mint megtudhattuk, önkéntesen”

Na, szépen vagyunk! Pedig lengyel népe nagyon fel van ám tüzelve (otthonról, Brüsszelből és a tengerentúlról egyaránt) valami nagy diadalra. Bennem egyre inkább felmerül a kérdés, mifene van, és leginkább mi lesz itt?

Szóval a Béke. A minap, csak úgy magamban latolgatni kezdtem, milyen esélyekkel pályázik napjainkban Béke a sikerre? Először is, mi a Béke? A Wikipédiából ezt is megtudhatjuk: „A Béke egy harmonikus állapot, amelyet az erőszak- és a félelemnélküliség jellemez. A Békét gyakran a háború ellentéteként értelmezzük.” Bevallom egész életemben – a szocializmustól a felszabadultságig – tartottam attól, hogy nincs körülöttem harmónia, erőszak és félelem vesz körül – persze, nekem azt mondták Béke van, hiszen nincsen háború. A Békekötésről pedig az a kép ugrik fel, mikor a tűz mellett tollas fejdísszel felruházva furcsa, kipingált arcú emberek kézről kézre adva elszívnak egy pakli dohányt, azt követően, hogy valahol a kertben elástak egy csatabárdot. Újabbkori jelentként pedig az az illusztráció jelenik meg, mikor taláros ítészek egy hatalmas teremben nyakon csípik a vesztesként leszerepelt csapat vezéreit – azok pedig lesütött fejjel röhögnek a markukban.

Na, de mostanság, tegyük fel a következő színházi évadban, készülődik-e itten valami hasonló előadás? Szomorúan jelzem, a rendezők nyilatkozatai arról szólnak, hogy nem. De miért nem, hisz az emberek békét szeretnek, kiszámíthatóságot és szeretetet, meg a többi nyugalmi állapotot? Nos, én erre a következőket találtam ki:

„Békét csak a győztes ajánl fel. Mostanában nagyon nem állnak úgy a dolgok, hogy erre sor kerüljön”

A megadás kikényszerítette Béke esete akkor forog fenn, mikor valakit legyőztek, vagy nagyon vesztésre áll. A helyzet az, hogy aki elindít egy háborút, az nem szokott megállni a győzelem előtt – még ha nyilvánvalóvá vált is, hogy az esélyei a nulla felé tendálnak. Ez a kudarc beismerése lenne. Márpedig a kezdeményező nem azért vágott bele, mert bukni szeretne. Szóval, szumma-szummárum jelenleg a kezdeményező nem tud semmit letenni az asztalra, ami alapja lehetne egy Béketárgyalásnak – mi alapján is szeretne véget vetni a csetepaténak. A döntetlen fel sem merül mindaddig míg még van kezünk-lábunk. Gyalog galopp (eredeti cím: Monty Python and the Holy Grail – 1975.) – mikoris Arthur király a híd előtt legyőzi a fekete lovagot, aki végtagok nélkül vergődve felajánlja a döntetlent.

Most gondolom, sokakban felmerül a kérdés: ki is lehet Arthur király, és ki viseli a fekete lovag jelmezét a jelen szereposztásban? Nos, ezt a magnélküli kérdést mindenki válaszolja meg önmagának a saját tudása, vehemenciája, önmeggyőző ereje és lelki hovatartozása szerint.

„Az viszont – számomra – tény (beismerjük, avagy tagadjuk), a nyugat népe rendesen belekeveredett egy újabb vietnámi háborúba. Ezúttal azonban – minden bizonnyal tanulva az előzőből – a pályára küldött kezdőcsapat felállását úgy módosították a szervezők, hogy a hazai pálya játékosait idegen légiósokkal pótolták. Zseniális!”

Én nem is húznám tovább az időt, megosztanám az éppen aktuális orosz anekdotát:

Bizottság érkezik a nevelőintézetbe. Megkérdik az éppen arra szaladgáló kisfiút: – Hogy hívnak fiam? – Nemtom – jött a válasz. – Na és mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Nemtom – kapták ismét a feleletet. Kisvártatva arra szalad egy kislány. Őt is megállítják, s kérdik: – Hogy hívnak kislányom? – Nemtom – jött a reakció. – És mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Nemtom, jött ismét a visszajelzés. Berendelik az igazgatót, és rettenetesen leteremtik, mi ez a neveletlenség errefelé!?

Egy hónap elteltével ismét megjelenik a bizottság. Kérdik a kisfiút: – Hogy hívnak fiam? – Kolja – érkezik a válasz. – És mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Űrhajós. Kérdik a kislányt: – Hogy hívnak lányom? – Natasa. – És mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Űrhajós. Elégedetten kérdezik az igazgatót: – Hogy sikerült ilyen rövid idő alatt kultúrára nevelni a gyerekeket? – Nemtom…

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS