Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre
(Shayat Cout Pho)

„Egy tető alatt kell lenni ahhoz, hogy ne csavaroghassunk el szanaszétre, és ne keveredjenek közénk nem odavalók. Aztán ez a tetőépítési folyamat 2004-ben tetőzött, mikor maga alá söpört bennünket az Európai Unió. Boldogok voltunk, EU-fória és egyéb, vélt-valós érzések, érzelmek. Aztán eltelt húsz+valamennyi, és azon csodálkozunk, hogy miért akarják felvenni Ukrajnát ugyanazon tető alá? Hát ugyanazért!”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
Azt szokták mondani, hogy a szabadság alatt az ember degradálódik. (Én itten a szabadság definíciójaként nem a „libertate” féle megközelítésre, hanem a Rendes Évi-re gondolok.) Kiesik a napi körfogásból, ellustul, elkényelmesedik. Visszavesz a tempóból és agyilag belassul. Nos, én most (nem első alkalommal) rájöttem – szükség van az ilyesmire. Annak ellenére, hogy magán világomban, tudatos mozdulatokkal egy vaskos kerítést húztam magam köré, melyre olykor fel-felhúzódzkodok, hogy lássak egy pillanatképet, melyből ki tudom következtetni a történéseket, s talán nem visznek félre a részletek – a szorgos hétköznapok folyamatai gyakran elragadnak, cipelnek arrafelé, amerre ők szeretnék. A körülmények, információk és behatások áldozataiként éljük meg a napjainkat. A semmittevés, a kirekesztettség azonban más. Kikapcsolva az információ számtalan csatornáját, jut bőven energiánk észrevenni azt a részt és vele együtt az egészet, amely mellett általában elsuhanunk. Alkalmunk adódik például agyament terepre tévedni.
„Hogy mi is fordult meg a fejemben kikapcsolt állapotban, azt most megpróbálom leírni”
Akik megélték, azok jól emlékeznek a múlt század kilencvenes évei elején népszerűvé vált trükkre, mikor békében éldegélő család levelet talál a postaládájában. Gyöngybetűkkel a címzés, a feladó helyén piros szívecske. A borítékban a család minden tagjának szánt mozijegyek lapultak. Megindult a találgatás, ki lehet a jótevő? Még ki is szemelhettek egy jóbarátot, jótevő rokont, akit felruháztak az alturista szereppel, majd szedelődzködött a csapat és kiruccant az előadásra. Jókat nevettek a poénokon, sírtak a főszereplő sorsán, majd vegyesre kevert érzelmekkel hazabaktattak villamossal a családi fészekbe. Ekkor szembesültek a valósággal, távollétükben kirámolták a lakást. Elvittek mindent, amit értéknek tartottak számon. Szerencsére nem volt részem hasonló esetben – bennünket önkéntes távollétünkben rámoltak ki, s filmet sem nézhettünk…
„Nos, valami hasonló jelenséget vélek én felfedezni ebben az egész Nyugat-Ukrajna-Oroszország csetepatéban is. Szerintem 2022 elejétől egy mozielőadáson vagyunk. Röpködnek a lövegek, drónok, elnökök, kemény szavak – oda-vissza. Ki kezdett, ki fejezze be és mit… A miértekre egyre kevesebb és zavarosabb válaszokat kapunk. Mindeközben szorgos kezek kirámolják az otthonainkat, privatizálják (tulajdonos-váltják) javainkat”
Mire is gondolok konkrétan? Nos, míg Ukrajna keleti felében zavargások vannak, addig a többi (jóval jelentősebb) rész szép csöndesen a nyugati privatizáció (kolonizáció) zsákmányává válik. Besegítünk a háborúdba (fegyver hitelbe), eladósítunk, majd „De jó, hogy beteg lettél, Meggyógyít a Nagy Testvér!” (© URH) jelszóval megjelenünk, s a tartozás fejében kirámolunk. Betelepülnek a tőkefriss naaagy nyugati vállalatok, s tartozás fejében gyökeret eresztenek. Ismerős jelenség, hiszen nálunk a kilencvenes évek, továbbá a kétezres évek első évtizede szintén erről szólt.
Emlékszem, 1999. március 12-én egy budai kocsmában üldögéltem orosz ismerőseimmel, mikor a mennyezetről lelógó, még csöves üzemmódban működő televízión végig követhettük, hogyan vált hazánk az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) teljes jogú tagjává. Mikor ismerősök megkérdezték tőlem, de miért, én csak annyit mondtam, a Nyugat tőkéje védelmet kíván.
„Egy tető alatt kell lenni ahhoz, hogy ne csavaroghassunk el szanaszétre, és ne keveredjenek közénk nem odavalók. Aztán ez a tetőépítési folyamat 2004-ben tetőzött, mikor maga alá söpört bennünket az Európai Unió. Boldogok voltunk, EU-fória és egyéb, vélt-valós érzések, érzelmek. Aztán eltelt húsz+valamennyi, és azon csodálkozunk, hogy miért akarják felvenni Ukrajnát ugyanazon tető alá? Hát ugyanazért!”
Volt időm, így elmerengtem azon, hogy az a rengeteg, meggyőzésre beleölt energia, az a temérdek hozomra odaadott támogatás (anyagi, erkölcsi, lelki és már-már orrfacsaró szeretet) melyet önzetlen címkével láttak el a feladók (persze titkon hasznot remélve) – mi történne, ha egy szempillantásra elillanna? Nyoma veszne, mint a strandon magára hagyott törülközőnek. És különben is, egy gatyára leadósított állam nem kóborolhat csak úgy magában, függetlenül, saját kedvére a világban – még elvinnék a rendőrök.
A jelenlegi helyzet azonban jóval cifrább, mint anno volt 2004-ben. De még a román, bolgár bővülésnél is kacifántosabb. Ugyanis egy, az orosz egység részének tekinthető darabkára vetették ki a hálót. Ráadásul az újdonsült halászok/konkvisztádorok úgy vélik (történelmileg immáron nem első alkalommal lebecsülve az oroszokat), minél nagyobbat markolnak, annál nagyobb marad a kezükben. Mit érdekli őket, hogy az EU belső értékrendje fejre áll, a mezőgazdaság, az energia- nyersanyag- és munkaerőpiac belenyeklik – tán’ még ez is elférhet a számtalan, meg nem nevezett cél között? Hiszen az innováció alapfeltétele a porig rombolás, az elamortizálódott, életképtelen részek kizárása a fejlődésre szánt, új termékből.
„Az legkevésbé zavarja a tervezőket, hogy készen áll-e az az ország, vagy bizonyos része a befogadásra, elfogadásra, de akár a megalázkodásra”
Emlegethetnék még további szerkezeti összeférhetetlenségeket, amelyek nemhogy eltérnek a Nyugat világától, de azzal szöges ellentétben állnak. Olyanokat, mint affinitás a Nyugat értékeinek tiszteletére, a Nyugat kultúrájának elsajátítására, a gondolatvilág megértésére stb. Nem a külsőségekre, mint Mc Donald’s, Coca-Cola, Hollywood, vagy LMBTQ -ra gondolok ám!
Nos, a Nyugat értékei, melyek a migranizálódás, zöldülés, genderesedés során már így is jelentősen veszítettek érdemeikből – további komoly csorbát fognak szenvedni. Arra is érdemes lenne ráeszmélni, hogy a Nyugat társadalma egyre alkalmatlanabb a jáger szerepre, s így (nagyon könnyen!) megeshet az a csúfság, hogy a puska a nyúlhoz kerül, s a vadász (kénytelen-kelletlen) nyuszifarkat növeszt. De ilyesmire ne is gondoljunk! – majd gondol az ránk…
Azt szokták mondani, az ember azért tanul és tapasztal, hogy ugyanarra a gereblyére más megközelítésben lépjen rá. Csak úgy megjegyzem, oroszul és ukránul a gereblye: грабли/граблi.
„A Nyugat által megkoreografált mozielőadás egyelőre a bódítás, az illúziókeltés időszakát éli. A jól bevált maszlagokkal – mint a demokrácia, a szólásszabadság, emberi jogok, humán értékek stb. – még mindig sikerül eladni az álmokat, reményeket, illúziókat kiváltani, amelyek mentén be lehet vezetni egy társadalmat a ketrecbe, ahol az ajtó bezáródása után szembesül a csapat, hogy eddig kívül tágasabb volt”
Vegyes érzelmekkel szemléltem, mikor egy identitásától már megfosztott, alapjában véve se a Kelethez, se a Délhez, se az Északhoz, s főképpen nem a Nyugathoz tartozó fiatal generáció utcára vonul Ukrajna jelentősebb városaiban, és nem azt követeli, hogy állítsák le a háborút, teremtsenek békés környezetet a jövő nemzedéke és fejlődése számára – hanem azt, hogy szűnjék meg a korrupció Ukrajna szerte. Talán, mint utolsó reménysugárként arra gondolhattak, hogy erre a megmozdulásra az országban amúgy is őshonos korrupció észbe kap – mea culpa és egycsapásra véget vet saját létének? Figyeltem a lózungokat, interjúkat. Ezek a szegény fiatalok valami olyasmiről álmodnak (álmodtatják velük), ami önmagában is nonszensz, paradoxon. Valami olyan mézesmadzagot rágcsálnak, amelyen a méz csak máz és csak addig lesz édes szájíz, míg az illúzió tart. Aztán jön a keserű műanyag spárga.
„Alapigazság, hogy a háborúban eltűnik a tisztesség – mindenki a túlélésre hajt. Miért pont a korrupció, mint a tisztességtelenség egyik válfaja lenne az első, amelyet ki kellene irtani? Hát a háború mozgatórugója maga a korrupció, az aljas nyereségvágy! Ki készít háború idején nyilvántartást, elszámolást, mikor direkt kevernek katyvaszt, hogy semmi ne legyen átlátható és jókedvre lehessen halászni a zavarosban? Ha pedig azt gondoljuk, hogy a Nyugat halászai ügyesebbek, mint az orosz társaik, akkor ismét sokat fogunk tapasztalni”
Más, de kapcsolódó. Ismervén az orosz lélek és tradicionális gondolatvilág jelentősebb részleteit, azt merem kijelenteni, hogy a nyugati nagytőke olyan terepre keveredett, ahol vagy társtettes lesz, s alárendelt szerepkörbe kényszerül, vagy belepusztul. Tudom, merész állítás. Viszont eddigi tapasztalataimmal, ismereteimmel alá tudom támasztani megérzésemet, melyhez nem csak ezen írás, de egy vastagabb kötet is kevés lenne. Persze, a kudarc esetére is megvan az elképzelés: Mivel a naaagy tőke előszeretettel utazik állami szekéren, a közkassza farokvizén – majd lenyeletik a költségvetésekkel, megetetik az adófizető néppel. Kiváló PR szakemberek vannak, akik még azt is el tudják magyarázni, hogy még így is megérte.
Azért, mintegy jelzésképpen megemlítenék én egy orosz közmondást is, hátha valakinek feltűnik majd: „Hiába eteted, a farkas mindig az erdő felé húz.” („Как уж волка не корми, он всё в лес смотрит”)
Más, de még az előbbieknél is jobban kapcsolódó. Hallottunk már arról a bizonyos Dulles’ Tervről? Sokféle formában, átiratban (hozzátéve és elvéve) jelent meg egy elképzelés, mely ötletet Allen Dulles, (1893 – 1969) volt CIA vezérnek (1953-1961) tulajdonítanak. Lényege, hogy az orosz (szovjet) egységen az úgynevezett „öt oszlop elv” (szabotázs, félreinformálás, kémkedés, terrorizmus, az 5. oszlop pedig egy olyan beavatott, arra rávehető, kellően korrupt végrehajtó, aki mindezen feladatokat elvégzi) alkalmazásával kell rést ütni.
Dulles bizonyára okos ember volt, de a nála sokkal okosabbnak bizonyult Otto von Bismarck (1815-1898 – Németország első kancellárja és a kontinens német dominanciájának megalapozója) a következő gondolattal állt elő, még a XIX. század közepén:
„Oroszország erejét csak Ukrajna elszakadása áshatja alá. Nemcsak Ukrajnát kell elvágni Oroszországtól, hanem szembe kell állítani velük, egy nép két részét egymás ellen kell fordítani, és végig kell néznünk, hogyan ölik egymást a testvérek”
Számos okos elmélet és stratégia megszületését/elhunytát követően előkerült még az ős-ruszofób, Zbigniew Kazimierz Brzeziński (1928-2017 – Jimmy Carter elnöksége idején /1977-1981/ az USA nemzetbiztonsági főtanácsadója) is, aki kész elmélet-hegyet dolgozott ki az orosz egység és az ezt követők letiprására.
Klemens Wenzel Nepomuk Lothar von Metternich-Winneburg zu Beilstein (1773-1859. herceg-gróf, osztrák kancellár) már egy korttyal józanabbul azt a gondolatát tette közzé:
„Az oroszok sohasem olyan erősek – se nem olyan gyengék –, mint amilyennek látszanak”
Meglehet felül kellene – még időben! – vizsgálni a Nyugat nagyokat mondóinak gondolatait, mielőtt egy jövő stratégiát dolgozunk ki a terjeszkedés, a kolonializmus, mint a Nyugat léte fenntartásának egyedüli mozgató rugója témakörben? Lehet, érdemes lenne észrevenni, hogy a globalizált világ szereplői már nem ugyanazok, mint Bismarck, vagy Brzezinskij idejében voltak? Az is felmerült benne – pihentebb pillanataiban – hátha a Nyugat valójában ezen az úton próbál megújulni, innoválódni, s új önmaga lenni? Ilyen ötlettel, furfanggal szeretne beilleszkedni abba a globális forgatagba, amelynek ő már nem mint irányítója, hanem csupán mérvadó szereplője lenne?
Na, de nem szaporítom tovább az okost – az orosz anekdota:
„Ne feledjük, hogy a csokoládé, mint a gondolkodás serkentője csak akkor hatékony, ha van mit serkenteni. Ellenkező esetben azon kapjuk magunkat, hogy ott állunk hülyén és elzsírosodva…”
Na jó, egy másik:
Trump 2025. – Tegyük Amerikát ismét naggyá!
Trump 2026. – Csináljuk Amerikát naggyá – ismét!
Trump 2027. – Csináljunk ismét Amerikát!
Trump 2028. – A fenébe! Csináljunk már valamit, ne csak a szavakat öntsük! S remegő, de egy elnökhöz illő magabiztos kézzel megnyomta a piros gombot… Kisvártatva a Fehér Ház eldugott sarkában lévő italautomatából kigördült egy doboz ingyen Coca-Cola.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
RtoDto says:
Miért gondolja bárki is, hogy a ruszkij mir, vagy annak bármilyen verziója, pártelittel, oligarchikus elittel, az ország javainak szisztematikus kirablásával, a közszolgáltatások lepusztításával, az egyszerű ember lenyomásával, jobb világot teremt, mint az ismert világok legjobbika? Ahova a világ összes lumpen politikusa előszeretettel küldi a saját gyermekét tanulni, dácsát, apartmant venni, bankszámlát nyitni…. Ó szent együgyüség és összes egyéb felkent intellektuális pózok és bla bla bla itt ezen a portálon, eurasianism és szlavofilek … nincs új a Nap alatt, tényleg… éljetek Moszkvában!
brüsszelita says:
“pártelittel, oligarchikus elittel, az ország javainak szisztematikus kirablásával, a közszolgáltatások lepusztításával, az egyszerű ember lenyomásával”?
Kiről beszélsz, a multik és bankok hatalmáról Amerikában, az ottani támaszpontjukban? Mert a globális háttérhatalom az USA-t sem kíméli, neki nincs hazája, dől is össze az amerikai infrastrukrura – hidak, vasutak, közművek és egyebek, valamint az ottani lenyomott egyszerű emberek keresete és megélhetése.
Viszont ezeket az orosz példákat honnan veszed, jártál te már valaha is orosz nagyvárosokban, vagy csak vergődsz a média propagandájában?
Merthogy Oroszországban mindig is szegényen éltek vidéken, viszont az orosz oligarcháknak még a moszkvai habzsi-dőzsi se felel meg, pontosabban ki vannak szolgáltatva annak a nyugati elitnek, akiknek ők a strómanjai és a Kreml udvari kijárói, hogy a Putyin éra alatt meggazdagodott orosz újgazdagok a brit és amerikai offshorok-ban legeltessék az oda adómentesen kisíbolt pénzüket és az agymosott gyerekeiket az amerikai birodalom hasznára, és a saját hazájuk rovására!
Persze ott ők addig jól élnek, amíg a szüleik Moszkvában teljesíteni próbálják a Putyin megbuktatására vonatkozó küldetésüket, habár az utóbbi időben ugyancsak eltévedtek, és két szék közt a pad alá estek, mert nekik már sem ott, sem Moszkvában nem fizetnek.
Habár Putyin szólt nekik, hogy vissza lehet térni, de főleg tejelni meg kanosszát járni, nehogy a vagyonukat és a gyerekeiket a ma ismert világok legjobbika elkobozza, váljon inkább a lenyomott orosz emberek hasznára!
brüsszelita says:
Na tessék, már megint eltűnt, remélem a nem ezúttal nem maradt el.
brüsszelita says:
Valamit tenni kéne a komment generátorral, esetleg lecserélni másikra, mert mobilon a sorok és ablakok nehezen görgethetők, tele lesznek nehezen észrevehető és javítható elütéssel és egyéb hülyeséggel.
Mert ahogy mobilon sem, a gombok nyomkodását nem javaslom Trumpnak sem az előző szösszenetben, csak miután a hozzászólásomat elküldtem többet már nem módosíthattam. Sőt, amikor az oldalt elhagyom úgy eltűnik a kommentem mint szürke szamár a ködben, és ezt nem Stier úrra értettem.
brüsszelita says:
Hát igen, a NATO 1990 után már csak az amerikai érdekek, hegemónia és propaganda kiszolgálója, valamint a nyugati multicégek nyomulásának biztosítéka, az EU pedig ugyanaz, csak pepitában – ja nem is, mert szivárványos csíkokban. Brüsszelben beköltözhetnének ugyanabba az épületbe koedukált WC-kel egymástól elválasztva, meg a strasbourg-i színházat is berakhatnák oda, hogy legyen aki a fizetett tapsolókat szórakoztatja. Kiírhatnák a kapura, hogy demokrácia, meg mellé egy kólaautomata piros baseball sapkát ráhúzva, és minden meg lenne magyarázva.
Amúgy az hamis narratíva, hogy az USA a NATO legfőbb finanszírozója, mert azt nem washingtoni költségvetés, hanem az amerikai birodalom finanszírozza a dollárt a világ minden tájáról Amerikába szivattyúzva, és sterilizálva egy hatalmas lufit fújva, hogy a levegőből való dollárkibocsátást fedezze és a hadseregének odaadja, a birodalom biciklijét legyen ami hajtsa. Ezeknek a pénzeknek köze nincs az amerikai adófizetőkhöz, illetve annyi igen, hogy egy részét rájuk is költhetnék, mint ahogyan költik is, de azért túlzásba nem viszik. Meg annyi, hogy a piramisjátéknak vége, megfordult a pénzszivattyú iránya az USA-ból a világ országaiba, ezért már nem éri éri meg a birodalom fenntartása – béke poraira, és az amerikai jólét is porba hull vele.
Persze lassan a testtel, a koporsót és lufit lassan eresszük le, nem kell sem leejteni, sem kidurrantani, még csak az kéne, hogy a pénzügyi piramis ránk dőljön és betemessen. Ezért vannak a háborúk, vámok, blöffök és pofázások, így Trump is csak igya a kóláját és böfögjön hozzá nagyokat, viszont nyomkodjon gombokat. Inkább az épület sarkában húzkodja a WC lehúzókat, és titokban, egyenként úsztatva küldjön mellé százdollárosokat vigyázva arra, nehogy eltömítse, és a Fehér házat a szar elöntse.