Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Nagyezsgyin 8-10 százalékos második helye vélhetően egyáltalán nem veszélyeztetné Putyin hatalmi pozícióit, annál nagyobb problémát okozna ezzel szemben a KPRF vagy az LDPR számára, ezáltal pedig végső soron a rendszer belső nyugalma szempontjából is. A szűk jelöltlista tehát biztonsági játéknak is tekinthető, ami által azonban a választások maradék izgalmi tényezője is elveszett”
Fotó:EUROPRESS/NATALIA KOLESNIKOVA/AFP
Eldőlt, hogy négy név szerepel majd márciusban a jelöltek listáján az orosz elnökválasztáson. Február 8-án az orosz Központi Választási Bizottság az általuk összegyűjtött aláírások között talált hibákra és szabálytalanságokra hivatkozva elutasította a Polgári Kezdeményezés nevű párt által jelölt Borisz Nagyezsgyin, valamint az Oroszország Kommunistái által indított Szergej Malinkovics regisztrációs kérelmét.
A négy név közül természetesen kiemelkedik a jelenlegi elnöké, Vlagyimir Putyint valószínűleg fölösleges lenne részletesebben bemutatni.
„Az elnök számára nem is az újraválasztása a tét – jelenleg nehezen elképzelhető, hogy ez ne történne meg –, az elnökválasztás az ő esetében inkább egy bizalmi felmérésként, vagy támogató népszavazásként értelmezhető”
A Kreml minden bizonnyal a 80 százalékos eredménnyel lenne elégedett Putyin neve mellett, és mivel a közvélemény-kutatások – akár az állami VCIOM, akár a „külföldi ügynök” Levada – magas bizalmi indexet mérnek a jelenlegi elnöknek, a kampány fő kihívása nem annyira a választók általános meggyőzése, mint inkább azok mozgósítása lesz.
A kampány jelszavát és logóját nem gondolták túl: Oroszország. Putyin. 2024 felirat az orosz trikolór színeiben. A fő üzenet tehát a stabilitás lesz, annak ígérete, hogy az országot nem forgatják fel az elmúlt évek eseményei, a nyugati szankciók, és az Ukrajnában folytatott háború. A sajtóértesülések korábban arról szóltak, hogy
„a kampány a <büszkeség a múlt iránt>, <magabiztosság a jelenben>, és <remény a jövőre nézve> hármasa köré épülhet majd fel”
Ezek a motívumok korábban is megjelentek már, és vélhetően előkerülnek valamilyen formában a kampány során. Például akkor, amikor Szentpéterváron egymás mellett állították fel az orosz trikolórt, a szovjet zászlót és az Orosz Birodalom zászlaját, ezzel felvállalva az orosz múlt különböző időszakaival való folytonosságot, és egyben rámutatva arra, hogy az Oroszországi Föderáció az ország a jelentőségét tekintve elődei nyomdokaiban kíván haladni.
„Azzal, hogy Putyin minden hazafias erő képviselőjeként lép fel, mintegy áthidalva a „fehér-vörös” választóvonalakat, a háború révén pedig ez jelenleg gyakorlati vetületet is kapott, a jelenlegi elnök a többi rendszeren belüli párt elől is elszívta a levegőt”
Vélhetően ezt ismerte fel az Igazságos Oroszországért párt vezetője, Szergej Mironov, aki idejekorán jelezte, pártja nem indít jelöltet az elnökválasztáson, hanem a regnáló elnök mellé állnak. Mironovékat az is efelé a lépés felé terelhette, hogy a parlamenti pártok közül ők álltak a legközelebb a Wagner azóta elbukott, és elhunyt vezéréhez, Jevgenyij Prigozsinhoz, így háttérben maradásuk a rendszerhez való lojalitásuk igazolásaként is felfogható.
A többi parlamenti párt annak ellenére nem marad távol a választásoktól, hogy az esélytelenek nyugalmával indulhatnak ők is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tét nélküli lenne számukra a választás. Leonyid Szluckij, az LDPR-Oroszország Liberális Demokrata Pártja új elnöke számára például a választás egyfajta bemutatkozó kampány is lehet, hiszen a pártját évtizedeken át vezetőt legendás politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij halála után ez lesz az LDPR első komolyabb megmérettetése. Szluckij persze nem ismeretlen politikus, 1999 óta az Állami Duma képviselője, 2016 óta a külügyi bizottság elnöke, azonban nincs egyszerű dolga.
„Zsirinovszkij árnyékából ugyanis egy olyan időszakban kellene kilépnie, amelyben túlzottan önálló politikai arculat kibontakoztatására kevés lehetősége van, hiszen az igazán döntő stratégiai kérdésekben a rendszer minden pártja – hallgatólagosan vagy deklaráltan – az elnököt támogatja”
Vélhetően ez indokolja azt is, hogy a kommunisták a párt elnöke, a szintén az orosz politika kiemelkedő alakjának számító Gennagyij Zjuganov helyett a jóval kevésbé ismert Nyikolaj Haritonovot indítják a választáson, aki már 1994 óta a duma képviselője. Bár az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) jóval élettelibb párt, mint az LDPR, és az elmúlt években legnagyobb ellenzéki pártként rendre be tudta csatornázni a legkülönfélébb rendszerkritikus erőket, nagyon markáns politizálásra nekik sincs lehetőségük, ami egyes hírek szerint a párton belül is feszültséget okoz.
„Míg a párt idősebb elitje a megszerzett pozíciók megőrzésére törekszik, a párton belül számos fiatalabb politikus élesen rendszerkritikus hangnemet üt meg, amely gyakran a hatóságok ellenszenvébe is beleütközik. A KPRF törekvése így tulajdonképpen az egyensúly fenntartása, és ezáltal a párt fennmaradásának biztosítása”
Ehhez szükség van mind a Kremllel való viszony bizonyos kereteken belül tartására éppúgy, mint a rendszer kritikusainak meggyőzésére is arról, hogy a párt valódi alternatívát, de legalábbis politika alakító tényezőt jelent. Haritonov jelöltsége persze inkább előbbi célt igyekszik kiszolgálni.
A negyedik ellenzéki parlamenti párt, az Új Emberek, és annak jelöltje, Vlagyiszlav Davankov számára Szluckijhoz hasonlóan szintén az ismertség fenntartása/megszerzése lehet a cél, hiszen – ahogy azt a párt neve is mutatja – egy viszonylag új formációról van szó, amely félig-meddig meglepetésként jutott be a parlamentbe 2021-ben, azonban az elmúlt években szintén nem tudott igazán önálló kezdeményezésekkel és politikai üzenetekkel bizonyságot tenni létjogosultságáról.
„A Putyinnal szemben, vagy inkább mellett induló három jelölt célja tehát leginkább az, hogy pártjaik nevét fenntartsák a köztudatban, és biztosítsák azok politikai támogatottságát a következő parlamenti választásokig, illetve addig, ameddig – vélhetően a háború befejeztével – ismét nagyobb tér nyílik majd az ellenzéki politizálásra Oroszországban is”
Érdemes szólni pár szót a szavazólapon végül nem szereplő jelölt-jelöltekről is. Közülük is kiemelkedik Borisz Nagyezsgyin, aki az elmúlt hetekben világszerte az „egyetlen háborúellenes jelöltként” válhatott ismertté, bár végül nem lett hivatalos jelölt, és teljesen háborúellenesnek sem tekinthető. Nagyezsgyin, ugyan hibának tartja és ellenzi a „különleges hadműveletet”, arra azonban nem igazán tudott felelni, hogy hatalomra kerülése esetén pontosan hogyan oldaná meg az Oroszország és Ukrajna között feszülő konfliktust. Befejezné ugyan a háborút, de nem vonná ki a csapatokat Ukrajna területéről, az Oroszország által már elcsatolt területeken pedig referendumot szervezne, amibe jelen állás szerint az ukrán és nyugati oldal nyilvánvalóan nem menne bele.
„Persze, Nagyezsgyin ezzel a felemás álláspontjával is kilógott a többi jelölt közül, akik kiállnak az orosz háborús célok mellett. Ennek ellenére is furcsállható az a már-már rajongó hozzáállás, amelyet egyes európai és amerikai médiumok mutattak az irányában”
Ha nem is fogadjuk el az orosz Központi Választási Bizottság álláspontját, miszerint Nagyezsgyin aláírásai között a megengedettnél több szabálytalan volt – ez egyébként könnyen előfordulhat –, akkor sem valószínű, hogy a Kreml kihívónak tekintette Nagyezsgyint, és ezért szabotálta indulását a választásokon. Ha politikai indokokat keresünk a karcsú jelöltlista mögött, akkor a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a jelöltek magas száma kizárja a Kreml két céljának egyidejű megvalósítását, azaz az elnök kiugróan magas szavazati arányát, és a politikai status quo fenntartását. A nem parlamenti párt jelöltjeként indulni kívánó Nagyezsgyin, vagy a KPRF-re „ráinduló” másik kommunista jelölt Malinkovics jó szereplése veszélyeztetné azt a konszenzust, amely a Kreml és a parlamenti ellenzéki pártok között fennáll, hiszen utóbbiak rossz szereplése bizonytalanná tenné politikai túlélésüket, és markánsabb politikai irányvonal kialakítására kényszeríthetné őket.
„Nagyezsgyin 8-10 százalékos második helye vélhetően egyáltalán nem veszélyeztetné Putyin hatalmi pozícióit, annál nagyobb problémát okozna ezzel szemben a KPRF vagy az LDPR számára, ezáltal pedig végső soron a rendszer belső nyugalma szempontjából is. A szűk jelöltlista tehát biztonsági játéknak is tekinthető, ami által azonban a választások maradék izgalmi tényezője is elveszett”
Az ugyanis eddig sem volt kérdés, hogy Vlagyimir Putyin magabiztosan megnyeri majd a választásokat, ahogy az sem, hogy ez jelenleg – minden egyes kisebb vagy nagyobb várható szabálytalanság mellett is – az orosz választók döntő többségének akaratát tükrözi. A kevés jelölt miatt a választás a szavazók maradék, a rendszerrel szemben kritikusabb részének álláspontját is csak torzítva tükrözi majd, bár kétséges, hogy akár Nagyezsgyint a rendszer valódi ellenfelei igazi rendszerellenes jelöltként fogadták volna el.
„Az orosz politikai élet izgalmait azonban kevésbé a választások jelentik majd, hanem az a folyamat, amely az azt követő években indul be”
Bár akár 2030-ban is indulhat még, könnyen lehet, hogy ez a mostani lesz Putyin utolsó elnöki ciklusa, így a rendszeren belüli és kívüli ellenzéki erők pozícióharcain túlmutató kérdésként az utódlás, a hatalmi átmenet (tranzit vlasztyi) problémája uralja majd az orosz belpolitikával kapcsolatos találgatásokat és elemzéseket.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater