„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
„Walinsky szerint az úgynevezett terror elleni háború évei alatt valójában csak egyetlen potenciális amerikai elnöknek volt intelligenciája, jövőképe, puszta józansága ahhoz, hogy belássa, Amerika nem harcolhat egyszerre az egész világgal. Ez a jelölt Donald Trump, aki már előre bejelentette, hogy minél előbb találkozni fog Putyinnal, és csökkenteni fogja a nemzetközi feszültséget”
Fotó:EUROPRESS/Brendan Smialowski/AFP
Adam Walinsky az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott a Kennedy-adminisztráció idején, később Bobby Kennedy szenátor jogalkotási asszisztense és beszédírója volt. Walinsky cikkében elkezdte felsorolni, hogy demokrata pártiként miért fog egy republikánus elnökjelöltre szavazni: „John és Robert Kennedy legnagyobb elkötelezettségüket és energiájukat a háború megelőzésére és a béke megőrzésére fordították. Számukra ez nem egy elvont formula volt, hanem az emberi élet szükséges alapja. De a mai demokraták a Háború Pártjává váltak: fegyverkereskedők, zsoldosok, akadémiai háborús tervezők, minden külföldi beavatkozás lobbistái, a „színes forradalmak” támogatói, bukott tábornokok, a korrupt kormányok természeti erőforrásainak kizsákmányolóinak otthona.” Walinsky megemlíti azt is, hogy 130 országban állomásoznak amerikai katonák a 192-ből, és így összegez:
„Úgy tűnik, hogy az első válaszunk bármilyen bajra vagy ellenállásra mindig egy katonai akció”
Walinskynak nem volt valami jó véleménye a Demokrata Párt akkori jelöltjéről Hillary Clintonról sem, aki szerinte nem törekedett békére, hanem „sorozatos inváziókba, egymást követő <rendszerváltási> erőfeszítésekbe taszította Amerikát. Azzal, hogy „új Hitlernek” nevezte, megpróbálta megakadályozni, hogy az amerikaiak barátságot vagy együttműködést keressenek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kihirdeti, hogy a hivatali eskü letétele után azonnal készen áll Szíria megszállására. Árnyék-háborús kabinetje tele van az elmúlt évtizedek háborúinak és katasztrófáinak építészeivel, a neokonokkal, akik elvezettek minket a jelenlegi szakadékhoz, Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Líbiában, Jemenben, Ukrajnában, nem bánva meg minden múltbeli hibát, és készen arra, hogy mindezt friss trilliókkal és friss vérrel folytassa.”
„Walinsky szerint az úgynevezett terror elleni háború évei alatt valójában csak egyetlen potenciális amerikai elnöknek volt intelligenciája, jövőképe, puszta józansága ahhoz, hogy belássa, Amerika nem harcolhat egyszerre az egész világgal. Ez a jelölt Donald Trump, aki már előre bejelentette, hogy minél előbb találkozni fog Putyinnal, és csökkenteni fogja a nemzetközi feszültséget”
Trump és Putyin első találkozójára 2017. július 7-én került sor Hamburgban, a G20-csoport csúcstalálkozóján. „Már csak ezen az alapon is – érvelt Walinsky – messze felülmúlja versenytársait, korábban az előválasztáson, most pedig az általános választásokon.” Valóban érdekes, hogy a Trumpot legyőző, demokrata Joe Biden volt az, aki fokozta az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amely lehetővé tette, hogy Kijev 2022 elején megkísérelhette volna a Donbassz lerohanását.
Ugyanakkor Walinsky látta Trump hiányosságait is. „Mr. Trump tökéletlen jelölt, és biztosan tökéletlen elnök lenne. Nyers, gyakran vulgáris. Vannak olyan területek, ahol nagy a tudatlanság. Sérti az embereket és szükségtelen károkat okoz. Kétszer jobb jelölt lenne, ha a kevesebbet beszélne.”
Ennek kapcsán a szerző megemlíti Michael Morellt, a CIA korábbi igazgatóját, Hillary Clinton magas rangú tanácsadóját, aki a szíriai helyzet kapcsán azt mondta, hogy el kellene kezdeni irániakat és oroszokat ölni. Mint Morell fogalmazott, mindezt „titokban kell végrehajtani, hogy ne beszélj róla a világnak, ne állj ki a Pentagonban, és ne mondd, hogy »ezt csináltuk«. De gondoskodsz róla, hogy ezt Moszkvában és Teheránban is tudják.” (Former CIA director who supported Clinton’s call to kill Iranians and Russians in Syria. https://theintercept.com/2016/08/09) Walisnky megjegyzi, ezt Morell anélkül tehette, hogy bárki is megfeddte volna érte, és ez kétszeresen illegális háborús cselekménynek számít.
Walinsky az írásban megemlíti, hogy „John Kennedy csodálta a politikai bátorságot. Első kongresszusi kampányát a hidegháború csúcspontján azzal kezdte, hogy
„éjjel-nappal, minden csepp találékonyságunkkal és szorgalmunkkal, a békéért kell dolgoznunk. Nem szabad újabb háborút folytatnunk”
Évekkel később, az 1962-es kubai rakétaválságban „neki és testvérének le kellett győznie saját katonai parancsnokaik, kormánytisztviselőik és más állami vezetők nagy ellenállását, hogy megakadályozzák a háborút a Szovjetunióval. Akkor 13 ember volt az ExComm szobában, és Robert Kennedy azt mondta, hogy ha közülük 8 elnök lett volna, a válság nukleáris háborúban robbant volna ki.”
Kennedy elnök egy évvel később arra is képes volt, hogy szoros munka kapcsolatot alakítson ki Nyikita Hruscsov szovjet vezetővel, országszerte felszólalt a békepolitika előmozdításáért, és 1963-ban megtartotta történelmi jelentőségű beszédét az Amerikai Egyetemen. A mi béke stratégiánk – mondta az elnök – nem egy Pax Americana, amelyet amerikai háborús fegyverek kényszerítenek a világra. Kennedy inkább a tárgyalásokra és kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken való együttműködésre helyezte a hangsúlyt. Mindezt arra a felismerésre alapozta, hogy mindannyian ugyanazon a bolygón élünk.
„A nagy ellenfélről, a Szovjetunióról a hidegháborús szembenállás közepén Kennedy azt mondta, hogy felül kell vizsgálni az amerikai hozzáállást – egyénként és nemzetként egyaránt –, mert az amerikai álláspont ugyanolyan lényeges, mint az szovjet. Hat hónappal később halott volt”
– jegyzi meg Walinsky. Miközben Lyndon Johnson eszkalálta, elmélyítette a háborút Vietnámban, Robert ugyanazt a politikát hirdette, amit bátyja, és az 1968-as kampányán felszólalásaiban a háborúellenességet állította a középpontba. Visszatérve 2016-hoz, Walinsky kimondja, JFK és RFK örökségét a mai Demokrata Párt elhagyta. Mert „egyik közel-keleti nemzetet törtük meg a másik után. Városok és falvak százai hevernek romokban, százezrek haltak meg, milliók elmenekültek. Az ISIS, az al-Kaida vagy általában az iszlám terrorizmus fenyegetése elleni sajtó- és politikai mennydörgés ellenére katonai vezetőink nem kínálnak kilátást a győzelemre. Nem tudják megmondani, hogy a győzelemhez mit kellene tenni. Bár gyorsan biztosítanak bennünket, mint ma Líbiában, hogy ez a konfliktus a végtelenségig fog tartani.”
A legcsodálatosabb azonban az – figyelmeztet Walinsky -, hogy amikor azt hirdetik, és azzal szembesülünk, hogy terroristák fenyegetik magát a nyugati civilizációt, mégsem erre összpontosítják a katonai erőt.
„Ehelyett a NATO szárazföldi, légi és haditengerészeti erői, amelyeket nagyrészt az Egyesült Államok vezet és fizet, Oroszország nyugati határai körül mozognak, és a második világháború óta a legnagyobb katonai manővereket hajtják végre. Csakúgy a dél-kínai tengeren, mivel Kínát a második legnagyobb egzisztenciális fenyegetésnek nevezte egy vezető amerikai tábornok”
Walinsky megemlíti William Perry volt demokrata védelmi minisztert, aki 2016-ban arra figyelmeztetett, hogy „új hidegháború küszöbén állunk, új nukleáris fegyverkezési verseny zajlik, és a nukleáris katasztrófa valószínűsége valójában nagyobb, mint a hidegháború idején volt”. És valóban, alig hét év elteltével azzal kell számolnunk, hogy atomcsapás mérhetnek Kelet-Európában.
Walinsky az Egyesült Államok belső állapotára is kitért, a mérhetetlen államadósságra, a rendfenntartó erők reménytelen helyzetére, az utcai erőszakra. Úgy összegzi gondolatait, hogy az erőszak, amit az Egyesült Államok más országokban alkalmaz, visszapattan. Az a pénz, amit Irakban bombákra pazarolt, nem az amerikai iskolák fejlesztésére fordították. Ennek megváltoztatásához szerinte azonnal véget kell vetni a végtelen, szükségtelen és ezért gyilkos háborúkban való részvételnek. Amerikának szüksége van a legjobb fiataljaira, hogy segítsenek neki otthon. Véget kell vetni a még pusztítóbb fegyverkezésre fordított felelőtlen pénzszórásnak.
„Walinsky szerint véget kell vetni annak, hogy Amerika reflex szerűen uralni akarja a többi fejlett országot, különösen Oroszországot és Kínát”
Walinsky emlékeztetett arra, hogy Kennedy elnök újra és újra elmondta, saját békénk és biztonságunk ebben a veszélyes világban az Oroszországgal és az orosz néppel való békés és együttműködő kapcsolatoktól függ. Sőt, elnöksége végén Ronald Reagan ugyanezt mondta. A világuralomra törekvő washingtoni bolondok azt akarják, hogy most figyelmen kívül hagyjuk ezt a bölcsességet. Walinsky szerint azonban éppen ez az a bölcsesség, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy megőrizzük a világot és gyermekeink jövőjét. Walinsky végezetül hozzáteszi,
„bárki láthatja, hogy az őrület útján járunk. Egyszerűen nem harcolhatunk az egész világgal, Oroszországgal, Kínával és a Közel-Kelet összes nemzetével, és nem vívhatunk háborút otthon egyszerre”
Ennek érdekében viszont az amerikai polgároknak is fel kell emelniük a szavukat, és föl is emelték, mert sikerült Trumpot megválasztani. Annak leköszönésével viszont folytatódott, folytatódik az őrült menetelés újabb háborús konfliktusok kiprovokálására.
Nagyon érdekes és érzékletes, rendkívül pontos helyzetelemzés Walinsky írása. Nem csoda, hogy már a következő számban megszületett rá az ellenválasz, amelyet Peter Eden jegyzett, akivel kollégák voltak Bobby Kennedy csapatában, és aki szépen felmondta a házi feladatot, és védelmébe vette a háborúpárti álláspontot. Eden határozottan elutasította Trump izolacionizmusát, valamint azt, hogy a két Kennedyt Trumphoz lehet hasonlítani. Hogy a két egykori munkatárs teljesen másképp ítélte meg a hét évvel korábbi helyzetet, jól mutatja, hogy az Egyesült Államok komoly belső válsággal küzd. Úgy is mondhatnánk, hogy az Egyesült Államok nagyon komoly válaszút elé érkezett, hiszen vagy a Kennedyek által kijelölt útra lép, vagy marad a hidegháborús módszereknél.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Előbb-utóbb az USA válaszponthoz érkezik. Ezt a hatalmas katonai kiadásokat, megfejelve Izrael eltartásával nem lehet a végtelenségig folytatni. Az már kevés, hogy az ikertornyok felrobbantását, a hihetetlen nagy Himaláját bombázzák, csodák csodájára megtalálják Oszama Bin Laden pendrájvját, állítólag likvidálták Afganisztánban, de aztán kussoltak róla, vagyis az egész rendszer instabil lett.
Azt kell megakadályozni, hogy ebből a kutyaszorítóból, nehogy a világháborút használják mentsvárnak.
Rác Gábor says:
Véleményem szerint, az USA sorsa elrendeltetett. Kennedy-t sem kell az égig magasztalni. Nem a békevágya nem akadályozta abban, hogy atomtöltetet akarjon telepíttetni a török-szovjet határra (ennek volt következménye a kubai rakétaválság). Utódja, Johnson pedig amerikai katonákat küldött Vietnámba 1965-ben, s mit tesz isten, demokrata volt mindkettő… Ugyanakkor, a republikánusokat sem kell angyalként ábrázolni. A Bush-ok közel-keleti háborúi, sem a véletlen szülöttei… Hogy harcolhat-e az USA az egész világgal? Megteheti, de akkor csúnyán fog távozni a történelem színpadáról… Minél tovább ragaszkodik a mostani háború eszkalációjához, a “nem Nyugat” annál jobban fogja gyűlölni, és az óvatos oroszpártiság annál nyíltabbá válik. Ráadásul, a jelek arra mutatnak, hogy a bideni adminisztráció tudatosan pont ebbe az irányba löki az eseményeket, s még attól sem riadhat vissza, hogy függetlenül a republikánus elnökjelölt személyétől, újból elcsalja a választást. Ami a vazallusait illeti, s köztük a lengyeleket, rájuk még rosszabb sors vár, hiszen ha az USA befolyása már nem érvényesül majd Európában, megint két ellenség között fogják találni magukat, és sem a franciák, sem a britek nem fogják értük mozdítani még a kisujjukat sem…