„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Vukics Ferenc írása a #moszkvater.com-on
„A 2016-os populista felfordulások nyomán az amerikai kormánypárt vezető személyiségei a terrorizmus elleni háború által kifinomult megfigyelés és ellenőrzés visszacsatolási mechanizmusában látták meg új megmentőjüket, mint az Egyesült Államokon belüli hatalom fenntartásának lehetséges módszerét”
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Jacob Siegel megállapításit olvasva mindaz, ami körülöttünk zajlik, a náci és kommunista diktatúrák természetéhez áll közelebb, mégis ő következetesen a fasiszta jelzőt használja a kritikája megfogalmazása során. Siegel megállapításait nagyra tartom, ezért eredeti valójában szerettem volna az olvasók elé tárni, majd a hatodik, lezáró részben terveztem, hogy „pontosítom” a fogalmakat, és a mi térségünk történeti tapasztalatához igazítom azokat.
„A szerző amerikai, és a művét elsősorban demokrata érzelmű amerikaiaknak szánta, ezért az ottani fogalom magyarázattal tudja elérni a mozgósító hatást”
Az Előszó az információs háború természetére világít rá, majd pedig tizenhárom részben következnek a legfontosabb megállapítások. Az I. részben az előszót ismertettük, most, a II. részben az első három fejezetről lesz szó.
TARTALOM: I. A ruszofóbia váratlanul visszatér: A kortárs „dezinformáció” eredete II. Trump megválasztása: „A Facebook hibája”. III. Miért van szükségünk ennyi adatra az emberekről? IV. Az internet: Darlingtól a démonig V. Russiagate! Russiagate! Russiagate! VI. Miért nem ért véget a 9/11 utáni „terrorellenes háború”? VII. A „belföldi szélsőségesek” felemelkedése VIII. A nem kormányzati szervezetek borgja IX. COVID-19 X. Hunter laptopjai: A kivétel a szabály alól XI. Az új egypárti állam XII. A cenzúra vége XIII. A demokrácia után
A jelenlegi információs háború alapjait egy 2014-ben bekövetkezett eseménysorozatra válaszul fektették le. Először Oroszország megpróbálta elnyomni az Egyesült Államok által támogatott Euromajdan mozgalmat Ukrajnában, néhány hónappal később Oroszország megszállta a Krímet, rá néhány hónapra pedig az Iszlám Állam elfoglalta az észak-iraki Moszul városát, és egy új kalifátus fővárosává nyilvánította.
„Három különálló konfliktusban az Egyesült Államok ellensége vagy rivális hatalma láthatóan sikeresen alkalmazta nemcsak a katonai erőt, hanem az ellenség összezavarására és demoralizálására irányuló közösségi média üzenetküldő kampányokat is – ez a kombináció az úgynevezett <hibrid hadviselés>”
Ezek a konfliktusok meggyőzték az Egyesült Államok és a NATO biztonsági tisztviselőit arról, hogy a közösségi média hatalma a közvélemény megítélésének alakítására olyan szintre fejlődött, hogy képes eldönteni a modern háborúk kimenetelét. Olyan végeredményeket okozhatnak amelyek ellentétesek lehetnek az Egyesült Államok által kívánt célokkal.
„Arra a következtetésre jutottak, hogy az államnak meg kell szereznie azokat az eszközöket, amelyekkel átveheti az ellenőrzést a digitális kommunikáció felett. Így a valóságot úgy mutathatja be, ahogyan azt ő szeretné, és megakadályozhatja, hogy a valóságot mások tematizálhassák”
Technikailag a hibrid hadviselés olyan megközelítésre utal, amely katonai és nem katonai eszközöket – kiberhadviseléssel és befolyásolási műveletekkel vegyített titkos és fedett műveleteket – kombinál, hogy összezavarja és meggyengítse a célpontot, ugyanakkor elkerülje a közvetlen, teljes körű hagyományos háborút. „A kifejezés ma már a felismerhető orosz tevékenység minden típusát lefedi, a propagandától a hagyományos hadviselésig, és végtelen számú eszközt is, ami a kettő között létezik” – írta Michael Kofman Oroszország-elemző 2016 márciusában. „Az elmúlt évtizedben Oroszország valóban többször alkalmazta a hibrid hadviseléshez kapcsolódó taktikákat, beleértve a nyugati közönség megcélzását az RT és a Sputnik News csatornákon megjelenő üzenetekkel és kiberműveletekkel, például ‘troll’ fiókok használatával. De ez 2014-ben nem volt újdonság, és az Egyesült Államok, valamint minden más nagyhatalom is hasonló eszközöket használt. Az Egyesült Államok – folytatja Kofman – már 2011-ben saját ‘troll hadseregeket’ épített ki az interneten, olyan szoftverek kifejlesztésével, amelyek titokban manipulálják a közösségi médiaoldalakat hamis online személyiségek használatával, hogy befolyásolják az internetes beszélgetéseket és terjesszék az Amerika-barát propagandát.”
„Ha elég sokáig vallatod a hibrid hadviselést, az bármit elárul – figyelmeztetett Kofman –, és pontosan ez kezdett történni néhány hónappal később, amikor Trump-kritikusok népszerűsítették azt az elképzelést, hogy egy rejtett orosz kéz bábáskodik az Egyesült Államokon belüli politikai fejlemények felett”
Ezt az állítást egy Clint Watts nevű volt FBI-tiszt és terrorelhárító elemző kezdte terjeszteni. Egy 2016 augusztusában megjelent, „How Russia Dominates Your Twitter Feed to Promote Lies (And, Trump, Too)” című cikkben Watts és társszerzője, Andrew Weisburd leírta, hogyan élesztette fel Oroszország a hidegháború idejéből származó „Aktív intézkedések” kampányát, amely propagandát és dezinformációt használ a külföldi közönség befolyásolására. A cikk szerint ennek eredményeként Trump szavazói és az orosz propagandisták ugyanazokat a történeteket népszerűsítették a közösségi médiában, amelyek célja az volt, hogy Amerikát gyengének és inkompetensnek tüntessék fel. A szerzők azt a rendkívüli állítást tették, hogy az oroszbarát fiókok és a Trump-barátok összeolvadása már jó ideje zajlik.
„Ha ez igaz, akkor ez azt jelentette, hogy bárki, aki Donald Trumpot támogatja, az orosz kormány ügynöke lehet, függetlenül attól, hogy az illető szándékában állt-e ennek a szerepnek a betöltése, avagy sem”
Ez azt jelentette, hogy az általuk „Trumpkinek” nevezett emberek, akik az ország felét tették ki, belülről támadják Amerikát. Ezek a megállapítások végeredményben azt jelentették, hogy a politika most már háború, és amerikaiak tízmilliói belső ellenséggé váltak.
Watts terrorizmusellenes elemzőként szerzett nevet magának az ISIS által használt közösségi média stratégiák tanulmányozásával. Később az orosz trollok és a Kreml dezinformációs kampányainak legfőbb média szakértőjévé is tették. Úgy tűnik, befolyásos támogatói is voltak. A The Assault on Intelligence című könyvében Michael Hayden, a CIA nyugalmazott vezetője Wattsot az egyetlen embernek nevezte, aki mindenki másnál hamarabb (több mint két évvel a 2016-os választások előtt) kongatta meg a vészharangot.
„Hayden könyvében Wattsnak tulajdonította, hogy megtanította őt a közösségi média erejére”
Mint Hayden rámutat, Watts rámutatott, hogy a Twitter a puszta ismétlés és a hangerő révén hihetőbbé teszi a valótlanságokat. Ezt egyfajta számítógépes propagandának nevezte. A Twitterről pedig azt állította, hogy a teljes mainstream médiát irányítj’. Szerinte az orosz befolyásolási műveletek alapját a Twitter által algoritmikusan felerősített, és a média által terjesztett hamis történetek adták. 2017-ben Watts volt az, aki előállt a Hamilton 68 műszerfal/tűzfal ötletével, és segített a kezdeményezés élére állni.
Senki sem gondolta, hogy Trump normális politikus. Ogre lévén Trump amerikaiak millióinál váltott ki kemény indulatokat. Sokan egyfajta árulásnak érezték, hogy ugyanazt a tisztséget fogja betölteni, amit George Washington és Abe Lincoln. Trump a társadalom legbefolyásosabb rétegeinek üzleti érdekeit is veszélyeztette.
„Nem feltételezett rasszizmusa vagy kirívó elnökellenessége, hanem ez utóbbi sérelem volt az, ami az uralkodó osztályt a mostani apokalipszisbe kergette”
Mivel hivatali ideje alatt a társasági adókulcs csökkentésére összpontosított, könnyű elfelejteni, hogy a republikánus tisztségviselők és a pártot támogató magánszemélyek többsége veszélyes radikálisnak látta Trumpot, aki veszélyeztette üzleti kapcsolataikat Kínával. Ezek az erők meg akarták tartani az olcsó importált munkaerőhöz való hozzáférésüket, és az állandó háborúk biztosította jövedelmező üzletet. A The Wall Street Journal által 2016 szeptemberében rögzített, Trump jelöltségére adott példátlan reakció is tükrözi ezt a hozzáállást: „A nemzet 100 legnagyobb vállalatának egyetlen vezérigazgatója sem adományozott a republikánus Donald Trump elnökválasztási kampányának augusztusig, ami éles fordulat 2012-höz képest, amikor a Fortune 100 vállalat vezérigazgatóinak közel egyharmada támogatta a GOP jelöltjét, Mitt Romneyt.”
„A jelenség nem csak Trump esetében volt jellemző. Bernie Sanderst, a baloldali populista jelöltet 2016-ban szintén veszélyes fenyegetésnek tekintette az uralkodó osztály. De míg a demokraták sikeresen szabotálták Sanderst, Trump átjutott pártja kapuőrein, ami azt jelentette, hogy más eszközökkel kellett vele szemben fellépni”
Két nappal Trump hivatalba lépése után egy vigyorgó szenátor, Chuck Schumer azt mondta az MSNBC műsorvezetőjének, Rachel Maddow-nak, hogy „nagyon buta” dolog volt az új elnöktől, hogy rossz szemmel nézett azokra az ügynökségekre, amelyeknek most már neki kellene dolgozniuk: „Hadd mondjam el, ha szembeszállsz a hírszerző közösséggel, vasárnaptól hatféleképpen tudnak visszavágni neked.”
„Trump annak érdekében, hogy megkerülje pártja elitjét, és közvetlenül lépjen kapcsolatba a támogatóival, olyan oldalakat használt, mint a Twitter. Annak érdekében, hogy megbénítsák az új elnököt, és biztosítsák, hogy soha többé ne kerülhessen hozzá hasonló személy a hatalomba, a hírszerző ügynökségeknek meg kellett törniük a közösségi médiaplatformok függetlenségét”
Kézenfekvő módon ugyanazt a tanulságot vonta le sok hírszerzési és védelmi tisztviselő a 2014-es ISIS- és orosz kampányokból. Nevezetesen, hogy a közösségi média túl erős ahhoz, hogy az állami ellenőrzésen kívül lehessen hagyni. Közvetlenül a választások után Hillary Clinton a Facebookot kezdte el hibáztatni a vereségéért.
Addig a Facebook és a Twitter igyekezett a politikai csatározásokon kívül maradni, mivel féltek attól, hogy bármelyik párt támogatásával veszélyeztetik a nyereségüket. Most azonban mélyreható változás következett be, mivel a Clinton-kampány mögött álló hadművelet nem egyszerűen a közösségi média platformok megreformálását, hanem azok meghódítását célozta meg.
„Trump győzelméből azt a tanulságot vonták le, hogy a Facebook és a Twitter – jobban, mint Michigan és Florida – a kritikus csataterek, ahol a politikai versenyeket megnyerik vagy elveszítik”
„Sokan közülünk elkezdtünk arról beszélni, hogy ez mekkora probléma” – mondta a Politicónak a választások utáni héten Clinton digitális stratégiájának vezetője, Teddy Goff, utalva a Facebook állítólagos szerepére a Trumpot segítő orosz dezinformáció fellendítésében. „Ez az egyik olyan dolog, amivel a választások után szeretnénk foglalkozni” – mondta Goff. A sajtó olyan gyakran ismételgette ezt az üzenetet, hogy ennek a szubjektív politikai stratégiának az objektív érvényesség látszatát keltette:
„Donald Trump a Facebook miatt nyert”
New York Magazine, 2016. november 9. „Az orosz propaganda erőfeszítések segítettek az ‘álhírek’ terjesztésében a választások alatt, mondják a szakértők”; The Washington Post, 2016. november 24. „Nem az álhírek, hanem a dezinformáció miatt választották meg Trumpot, és ez nem áll le”; The Intercept, 2016. dec. 6. És ez így folytatódott számtalan cikkben, amelyek a következő két évben uralták a hírciklust.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója először „eléggé őrültnek” minősítette azt a vádat, hogy a felületén közzétett álhírek befolyásolták a választások kimenetelét. Zuckerberg azonban intenzív nyomásgyakorlással szembesült, amelyben az amerikai uralkodó osztály minden szektora, beleértve saját alkalmazottait is, azzal vádolta őt, hogy egy Putyin-ügynököt ültetett a Fehér Házba, és ezzel gyakorlatilag hazaárulást követett el. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor néhány héttel a választások után maga Obama is nyilvánosan elítélte az álhírek terjedését a Facebookon. Két nappal később Zuckerberg beadta a derekát. A Facebook Obama megjegyzései után újabb lépéseket jelentett be az álhírek ellen.
„Az a hamis, de mégis alapvetően fontos állítás, hogy Oroszország meghackelte a 2016-os választásokat, indokot szolgáltatott arra (akárcsak a tömegpusztító fegyverekről szóló korábbi valótlan állítások, amelyek az iraki háborút kiváltották), hogy Amerikát a háborúkra jellemző rendkívüli állapotba taszítsák”
Az alkotmányos demokrácia szabályainak felfüggesztésével a pártok ügynökeinek és biztonsági tisztviselőknek egy klikkje ezután a társadalmi ellenőrzés hatalmas, nagyrészt láthatatlan új architektúráját telepítette az internet legnagyobb platformjaira. Az amerikai kormány elkezdte a hadiállapot online érvényesítését a saját állampolgáraival szemben.
A felkelés elleni hadviselés (COIN) amerikai doktrínája híres módon a „szívek és elmék megnyerésére” szólít fel. Az elképzelés szerint a lázadó csoportok elleni győzelem a helyi lakosság támogatásának elnyerésén múlik, amit pusztán nyers erővel nem lehet elérni. Olyan helyeken, mint Vietnam és Irak, a támogatást a nemzetépítés és a helyiek megszólítása kombinációjával biztosították, azáltal, hogy olyan javakat biztosítottak számukra, amelyeket feltételezhetően értékelnek: például pénzt és munkahelyeket vagy stabilitást.
Mivel a kulturális értékek eltérőek, és ami egy afgán falusi számára értékes, az egy svéd könyvelő számára értéktelennek tűnhet, a sikeres felkelőknek meg kell tanulniuk, mi mozgatja a helyi lakosságot. Ahhoz, hogy megnyerjünk egy elmét, először is be kell hatolnunk a belsejébe, hogy megértsük a vágyait és félelmeit. Ha ez nem sikerül, a modern katonai arzenálban van egy másik megközelítés, amely átveheti a helyét: a terrorizmus elleni küzdelem.
„Míg a felkelés elleni művelet a helyi lakosság megnyerésére törekszik, addig a terrorelhárítás a kijelölt ellenség levadászására és megölésére”
Az ellentétes megközelítésekben rejlő látszólagos feszültség ellenére a két stratégiát gyakran együtt alkalmazzák. Mindkettő kiterjedt megfigyelő hálózatokra támaszkodik, hogy információkat gyűjtsön a célpontjairól. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy a megszerzett információ ahhoz segít-e hozzá bennünket, hogy hol kell kutakat ásni, vagy hol vannak azok a terroristák, akiket el akarunk pusztítani.
Különösen a felkelők ellen harcolók gondolják azt, hogy ha eleget tudnak meg egy népességről, akkor át lehet alakítani a társadalmukat. A válaszok megszerzése csak a megfelelő erőforrások használatának kérdése. A megfigyelési eszközök és a társadalomtudományi módszerek kombinációja, amelyek együttes eredménye a mindenható központi adatbázisokba kerül, amelyekről úgy gondolják, hogy tartalmazza a háború egészére vonatkozó minden következtetésüket.
Az amerikai hadsereg afganisztáni hírszerző tisztjeként szerzett tapasztalataimra reflektálva megfigyeltem, hogy az adatelemző eszközök sokasága végül sajátos csapda helyzetet teremtett, mivel „az amerikai erők ezernyi különböző dolgot tudtak mérni, amelynek többségét egyszerűen nem értettünk”. Ezt a hiányt még több adat megszerzésével próbáltuk pótolni. A központi elképzelés szerint, ha elég információt össze tudunk gyűjteni, és a megfelelő algoritmusokkal ezeket az adatokat képesek vagyunk összehangolni, akkor az adatbázis képes megjósolni nekünk a jövőt.
„Ez a keretrendszer azonban nem csak a modern amerikai felkelés ellenes doktrína alapját képezi, hanem az internet kiépítésének eredeti mozgatórugója is egyben”
A Pentagon 1969-ben azért építette meg az ARPANET néven ismert proto internetet, mert olyan decentralizált kommunikációs infrastruktúrára volt szüksége, amely túlélheti a nukleáris háborút. De ARPANET létrehozásának nem ez volt az egyetlen célja. Az internet – írja Yasha Levine a témáról szóló Surveillance Valley című történetében – kísérlet volt arra is, hogy olyan számítógépes rendszereket építsenek, amelyek képesek hírszerzési információkat gyűjteni és megosztani, valós időben figyelni a világot, valamint tanulmányozni és elemezni az embereket és a politikai mozgalmakat azzal a végső céllal, hogy előre jelezzék és megelőzzék a társadalmi felfordulást. Egyesek még az emberi társadalmak számára létrehozott korai előrejelző radar létrehozásáról is álmodoztak. Egy olyan hálózatba kapcsolt számítógépes rendszerre gondoltak – fogalmaz Levine –, amely képes figyelemmel kísérni a társadalmi és politikai fenyegetéseket, és ugyanúgy elfogja őket, mint a hagyományos radarok az ellenséges repülőgépeket. Az internetes „szabadságprogram” idején a Szilícium-völgyet a népszerű mítosz úgy ábrázolta, mint a csodabogarak, öntevékenyek, szabad gondolkodók és libertárius barkácsolók laboratóriumát, akik egyszerűen csak klassz dolgokat akartak létrehozni anélkül, hogy a kormány akadályozná őket.
„A Levine könyvében felvázolt alternatív történelem rávilágít arra, hogy az internet mindig is kettős felhasználású volt, amely a hírszerzésben és a háborúban gyökerezett. Mindkét verzióban van igazság, de 2001 után a különbségtétel eltűnt”
Ahogy Shoshana Zuboff írja A megfigyelési kapitalizmus kora című könyvében, a terrorizmus elleni háború kezdetén, az állami hírszerző ügynökségek és az újjászülető megfigyelési kapitalizmusra alapuló Google közötti rokonság a vészhelyzetre hivatkozva egyedülálló történelmi torzulást hozott létre, a megfigyelési kivételességet.
Afganisztánban a hadseregnek drága drónokat és kalandvágyó akadémikusokat alkalmazó „terepen dolgozó emberi csapatokat” kellett alkalmaznia ahhoz, hogy felmérjék a helyi lakosságot, és kivonják a releváns szociológiai adatokat. Mivel az amerikaiak naponta órákat töltöttek azzal, hogy minden gondolatukat önkéntesen, közvetlenül a védelmi szektorhoz kapcsolódó adat monopóliumokba táplálják, triviálisan könnyűnek tűnhetett bárki számára, aki az adatbázisok felett ellenőrzést gyakorol, hogy manipulálja a lakosság otthoni érzelmeit.
„Több mint egy évtizeddel ezelőtt a Pentagon számos olyan eszköz kifejlesztését kezdte finanszírozni, amelyek a közösségi médiában megjelenő terrorista üzenetek felderítésére és elhárítására szolgálnak”
Egyesek a hadseregen belüli szélesebb körű „memetikus hadviselés” fontosságára hívták fel a figyelmet, amely magában foglalta a mémek fegyverként való felhasználására irányuló javaslatokat, hogy legyőzzék az ellenséges ideológiát és megnyerjék a bizonytalan, nem harcoló személyek tömegeit. A legtöbb program azonban, amelyet az ISIS felemelkedésére és a dzsihadista csoport közösségi média ügyes használatára válaszul indítottak, a terrorista üzenetek online felderítésére és cenzúrázására szolgáló automatizált eszközök növelésére összpontosított.
Ezek az erőfeszítések 2016 januárjában tetőztek azzal, hogy a Külügyminisztérium bejelentette, hogy megnyitja a fent említett Globális Elkötelezettség Központot, amelynek vezetője Michael Lumpkin. Alig néhány hónappal később Obama elnök a GEC-et bízta meg a dezinformáció elleni új háború vezetésével. A GEC bejelentésének napján Obama és a nemzetbiztonsági intézmény különböző magas rangú tagjai találkoztak a Facebook, a Twitter, a YouTube és más internetes nagyhatalmak képviselőivel, hogy megvitassák, hogyan tud az Egyesült Államok harcolni az ISIS közösségi médián keresztül történő tájékoztatási kampánya ellen.
„A 2016-os populista felfordulások nyomán az amerikai kormánypárt vezető személyiségei a terrorizmus elleni háború által kifinomult megfigyelés és ellenőrzés visszacsatolási mechanizmusában látták meg új megmentőjüket, mint az Egyesült Államokon belüli hatalom fenntartásának lehetséges módszerét”
Az ISIS és az al-Kaida elleni harcra létrehozott fegyvereket olyan amerikaiak ellen fordították, akik helytelen gondolatokat fogalmaztak meg az elit számára elismert elnökkel, az oltóanyagokkal, a nemi identitással vagy az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Mike Benz volt külügyminisztériumi tisztviselő, aki most egy Foundation for Freedom Online nevű szervezetet vezet, amely magát a digitális szólásszabadság védelmezőjeként tartja számon, leírja, hogy a terroristák elleni küzdelemre hoztak létre a Graphika nevű céget, amely lényegében egy, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának finanszírozásával működő cenzúra konzorcium, a politikai beszéd cenzúrázására is felhasználták Amerikában.
„A vállalatot, amelyet eredetileg azért finanszíroztak, hogy segítsen az amerikai hadsereg számára a közösségi médiát hatékonyan használni a konfliktus övezetekben, némi újragondolás után átcsoportosították belföldi használatra, mind a Covid cenzúrájára, mind a politikai cenzúrára” – mondta Benz egy interjú alanyának, hozzátéve, hogy a Graphika-t a közösségi médiában a Coviddal és a Covid eredetével, a Covid-összeesküvésekkel vagy a Coviddal kapcsolatos diskurzusok megfigyelésére vetették be.
„Az ISIS elleni harc átalakult a Trump és az <orosz összejátszás> elleni harccá, amiből később kifejlődött a dezinformáció elleni harc. Azonban ezek csak márkaváltozások voltak, a mögöttes technológiai infrastruktúra és az uralkodó osztály filozófiája, amely szinte már vallásos révületben egyfajta <szaktudáson alapuló> jogot követelt a világ átformálására, változatlan maradt”
A politika emberi művészetét, amely valódi tárgyalást és kompromisszumot igényelt volna Trump támogatóival, elhagyták azok a társadalom mérnökök, akik a felülről lefelé akarták megváltoztatni a világunkat, és úgy gondolták, hogy ebben egy teljesen adminisztrált társadalom létrehozása lehet a leginkább segítségükre. Az amerikai uralkodó osztály a COIN (a felkelés elleni műveletek) módszertanát kezdte használni a politika helyett, mert úgy gondolta, hogy a bennszülöttekkel való bánásmódnak ez a legmegfelelőbb eszköze.
Folytatjuk…
(A cikk eredetileg a szilajcsiko.hu portálon jelent meg, itt olvasható.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Menjünk el moziba, vagy nézzünk televíziót, az is tele van szeméttel és amerikai találmányú “vetélkedőkkel”. Nos hamar találunk amerikai filmet ahol a főhős fantasztikus üldözések, lövöldözések (őt soha nem találja el a golyó) legyőzi a gonoszt és megmenti a Világot. Ezzel a gyerekmesével nap-mint nap találkozik az infantilis amerikai és elhiszi, hogy a világ két részre van osztva. Vannak az igazságért harcoló bátor amerikaiak, és amerikai szuperhősök akiknek elég egy Colt (Samuel Colt csodálkozna, hogy ilyen híres lett a találmánya..) ahhoz, hogy megmentsék a Világot, másik oldalon vannak a gonoszok akik el akarják pusztítani a világot. Természetesen a legtöbb filmben ezek az oroszok akik tengeralattjárókkal lopakodnak, vagy eleve erre kiképezett kémeket küldenek látszatházaspárok formájában. Ezek fő feladata a jót akaró amerikai embereket orvul megölni. (The Americans) A Bamba Marha az egy magyar hamburger készítő étteremlánc, de igazából az a Bamba Marha aki ezeket a tévéműsorokat bekajálja.
Tehát a russzofóbiát estéről estére adagolva a végén mindenki gyanakodni kezd, hogy az utcában lakó házaspár, (pont azok akik nyájasan köszönnek) a KGB (jelenleg FSZB) emberei, és a kocsijukkal sietősen hajtanak el a kémgyanús emberek ???? házai előtt.
Pufi says:
“A Bamba Marha az egy magyar hamburger készítő étteremlánc, de igazából az a Bamba Marha aki ezeket a tévéműsorokat bekajálja.” Ja, meg az M1 és társaiból áradó manipulált híreket.
Csakafidesz rajongóinak ajánlom az alábbi rövid, de érthető és logikus cikket:
http://www.zsiday.hu/blog/m%C3%A1sok-p%C3%A9nze
A lényege az hogy felültetett minket a fidesz az argentin expresszre és nem is lehet tudni mikor sikerül leszállni. Az viszont látható hogy már elértük az első állomást, a magas inflációt (amit nem a szankciók, nem a soros meg ki tudja még kik okoztak, hanem a magyar kormány gazdaság politikája), de láthatóan nem szálltunk le, hanem vidáman robogunk tovább.
HandaBandy says:
Rendkívül elkanyarodtunk a cikk témájától, de meg kell torpannom ennek a ” FIDESZ okozza az
inflációt” gyermekded kijelentésnek a bájánál ( a legutóbb az Euro árfolyamot is a regnáló koalíció
nyakába varrták, egy darabig persze). Csupán annyi a relevancia, hogy akinek ennyire egyszerű már
a hazai pálya is az helyesebb ha nem próbálja meg a világ dolgait megérteni. Nem fog menni a kibogozás.
Zsiday úr pedig szintén tökéletesen tudja, hogy ős is egy (más) politikai elképzelés mentén nyilatkozik.
Tisztelt moszkvater.com, megkövetem Önöket mivel a kelleténél jobban belpolitikára tévedt a hozzászólás.
HandaBandy says:
Navalnij Navalníj… Ez az igazán talpig becsületes, példás hazafi aki azonnal idegen országoknál mószerolja a saját hazáját
ha valami gondja akad? Jól emlékezem? Mert hát ugye a világ legerősebb mérgével megmérgezték amiből mikro (!!!) gramok
elengendőek a halál gyors beálltához. De az a hős túlélte! S aki nem hiszi annak utánajárunk!
Nyilván HA valaki a Putyinnal szembe akar menni az komoly koloncot vesz a nyakába, effelöl semmi kétség. De egy pár ezres
táború fáklyavivő Oroszországban átátható erő.
csakafidesz says:
Navalnij.. Hagyjuk. Amúgy semmit sem tudok kezdeni azokkal akik a Kreml belső termeit, vagy a kormány tengerparti villáját (kétségtelenül reprezentatívok) Putyin magántulajdonának tekintik, és azon rugóznak, hogy hány darab drága órája van és a kormány tulajdonában lévő luxuskocsin utaznak. Amúgy nekem is svájci órám van, igaz nem Rolex, de azért egy államfő a mai világban már nem lenne komoly elnök Hruscsov ‘Pobeda’ gyártmányú tucatórájával. Igen, szükséges bizonyos látszat, a felsőbb körökhöz tartozás szimbólumaival. De nem a külsőségeken keresztül kell megítélni valakit. Putyint szidni egyeseknek kötelező, de ne felejtsük el, hogy ekkora országot vezetni óriási felelősség. Nem a vodkásüvegbe kell menekülni a problémák elől, ahogyan ezt Jelcin tette.
Pufi says:
Ez a ruszofóbiázás olyan mint egy rossz házasságban a viták végső érve: Mert te nem szeretsz engem. Persze, ez nem vezet sehová, csak arra jó, hogy szidhassák a világ másik felét, mert nem szeretik őket. Ebből még sok mindent le lehetne vezetni, de hagyjuk.
HandaBandy says:
Pl. Csajkovszkíj “betitására” gondol? Vagy a sajtóblokádra á lá democracy? Milyen csatárnákon keresztül is tudnak akkor az
oroszok “érzékenyíteni “( ezt a kifejezést inkább az LMBTQMZ/X “közösség” és patrónusai szokták használni mostanság)? Vagy
az oligarházásra? A bankszámla zárolásokra? Vagy egy meghosszabított gazdasági kapcsolat okán a “putyinpincsizésre”? A
szelektív történelem értelmezésre (Minszk)? Vagy netalántán arra, a már tragikomádiába illő eszelős hajbókolásra egy elnöknek
nevezett pojáca előtt mikozben mindenki tudja, hogy a politikai Nyugat csupán egy harmadrangú despota, aránytévesztésében
pimaszul követelőző kikötői oblemocsok prostituáltból akar demokratikus szűzlányt frizírozni?
Attól tartok, hogy pont Ön vesztette el a realitásérzékét, de alaposan. Nem az a baj, hogy Ön is bevallottan egy szekértáborból
kiabál, ahhoz szíve joga. Hanem az, hogy mindezt erkölcsi és ténybeli előbbrevalóságnak tekinti, és meg van győződve, hogy a
bűn (?) csak az egyik oldalon lakozik. Legyen erős! Most úgy néznek ki a dolgok, hogy éppen az Ön által preferál oldal a rosszfiú.
Amúgy meg az “ágyúnasszád diplomácia” sem orosz találmány.
Köszönöm a figyelmet.
Cloud says:
Akkor neked is leírom. Minden országról, pártról, emberről, ideológiáról (és itt nagyon sok mindent lehetne még sorolni) terjeszt egyik s másik fél valami baromságot. Még sem fóbiázik senki, ezt csak a kreml féle propaganda kezdte el valamikor a 2010-es években.
Mellesleg egy időben mi is megpróbálkoztunk a hungarofób kifejezés köztudatba helyezésével, de miután nem kapott rá a nép, inkább félbehagytak vele. (Nagy szerencsénkre)
HandaBandy says:
Kérem, ne tegezzen mert nem engedtem meg a magának! Ha kérhetem. Ha nem akkor is.
Másodszor pedig a “fóbia” ugye annyit tesz mint gyűlölet. Oktalan gyűlölet – teszem hozzá. Mint ahogy
már elsőre megjegyeztem ennek kézzel fogható jelei is vannak és nem láttam ennek eddig semmiféle
alátámasztását, hogy ezt a Kreml ( az épület?) találta volna ki. Ha valami hápog, repül és szeret úszni is az
kacsa szokott lenni. Az ember ha teheti, nevén szokta a dolgokat nevezni és ebben vajmi kevés szerep jut
a széplelkeknek akik megoldásként tekintenek arra, hogy a szavak jelentését próbálják relativizálni, átírni.
Értem én, hogy a látens orosz ellenesség (így jó?) védelmében most az ellenoldal szóhasználatát kell
kikezdeni, csak éppen ez szánalmasan aggott és főleg ismerten sunyi trükk.
S végül ha valaki “baromságot” ír akkor ezt könnyű lenne megcáfolni. Nos, pontosan _CSUPÁN_ ez hiányzott
az írásából. Az alacsony szellemi tápértékű mondatokkal mélyebben nem is érdemes foglalkozni.
Ingyenes jótanácsként pedig annyit, hogy a pimasz stílusával meg inkább valami bulvároldal fórumaiban tessék
a szerencséjét megpróbálni!
Köszönöm a figyelmet!
Pufi says:
Tisztelt HandaBandy Úr!
Fóbia jelentése magyarul az idegen-szavak szótára alapján.
1. beteges félelem, iszony, irtózás valamitől
2. bizonyos természeti feltételek hatására kiváltódó, az ilyen feltételek hatását kikerülni igyekvő szélsőséges viselkedés
Példamondat:
Tamásnak több fóbiája is van, nem szereti például a zárt tereket, a magasságot, illetve a sok embert egy helyen.
A pánikbetegség egyik formája a fóbia.
A fóbia szó görög eredetű: phóbosz jelentésé → ’félelem’
Forrás: Blahó Miklós: Tanszótár + jelentese.hu gyűjtés
Mint láthatjuk a szó eredetileg félelmet jelent és nem gyűlöletet.
Amúgy : NO COMMENT
HandaBandy says:
Tisztelt Pufi Úr!
Derék munkát végzett a szótövek tekintetében, le a kalappal. Csupán egy lényegtelen apróság kerülte el
b. figyelmét. Itt és most az idegengyülöletről (vagyis xenofóbiáról) beszéltünk. Ebben a kapcsolatban viszont
min. 100 éve használatos pl. a russzofóbia dolog ezzel a gyűlölet “tartalommal”. Lehet, hogy akademikusan
nem korrekt, csupán tény. Apró malőr. De hát ugye mindez azért lehetséges mert Putyin nem nyelvész. Viszont
Önnek javaslom egy szinonímaszótár felkeresését.
M.t.
Cloud says:
A Kreml jól kitalálta ezt a ruszofóbiázást, miközben érzékeny nyugatról beszélnek. Ilyet még a németek sem találtak ki a világháború árnyékában. De ott van az USA aminek hülyeségein az egész világ nevetni szokott. Még sem jött létre az amcsifób kifejezés.
Nem lehet semmi negatívat mondani az oroszokra, mert addig jutott az érzékenyítés, hogy akkor ruszofób vagy. Azért az elmúlt időszakban adtak okot a negatív képre. Ha ezt nem tudják elfogadni, akkor nem élnek a valóság talaján.
Vécsnájá Szlává says:
Igazságtalan a világ, Navalnijt is tejben-vajban fürdetik, miközben Soros hívei azt terjesztik, hogy lassan a halálán van a börtönben. Mi ez, ha nem igazi ruszofóbia?
Cloud says:
Az, hogy pár hülye mit terjeszt navalnij állapotáról, nem tudom mitől lenne ruszofób. Minden országról, pártról, emberről, ideológiáról terjeszt egyik s másik fél valami baromságot. De még sem fóbiázik senki. Az oroszok bezzeg kitalálták maguknak. Pont ezzel van a probléma.
HandaBandy says:
Ezt a Vasói Szerződés kollegától kérdezze meg!
KG says:
Mindegy, hogy ruszofóbiának nevezzük, vagy sem, attól még tény, hogy Európában csúcsra járatták az orosz ellenes érzelmeket: régi orosz zeneszerzők műveit kivették a programokból, orosz művészek előadásait letiltják, orosz tulajdonú boltok kirakatait betörik, oroszul beszélő vendégeket kidobnak az éttermekből…, még lehetne sorolni. Ha ezt más néppel teszik meg, akkor arra annyit mondanak, hogy rasszista, antiszemita, idegengyűlölő… . Tagadhatjuk az utóbbi évben kialakult ruszofóbia létét, de attól még abnormális – sőt, időnként gyűlöletszintű – az európaiak jelenlegi viselkedése.
Pufi says:
Akkor talán ki is engedhetnék. Most úgyis másra kellene a pénz mint az ellenzéki vezért tejben-vajban füröszteni.