…amennyiben Trump megússza az impeachmentet, felajánlhatja az oroszoknak Alaszkát…
Fotó:EUROPRESS/JIM WATSON/AFP
Bajban vannak a demokraták. Az impeachment eljárás nem úgy alakult, ahogy azt remélték, és a közvélemény-kutatások sem ígérnek túl sok jót Donald Trumppal szemben. Aligha meglepő tehát, hogy az elnök leváltását célzó eljárás véghajráját az amerikai politikai paletta mindkét oldalán egyre hangzatosabb bejelentések kísérték. Az egyik utolsó vádbeszédben például a Kongresszus titkosszolgálatokkal foglalkozó bizottságának elnöke tuttinak vélt ütőkártyát játszott ki. Adam Schiff azzal az érvvel állt elő, ha Trumpot nem mozdítják el, akkor azt fogja hinni, hogy neki mindent szabad. Méghozzá a szó szoros értelmében. S hogy mire vetemedhet a fehér Házban maradva Trump, arra a demokrata politikus a szenátusban konkrét példát is hozott.
„Schiff magabiztosan kivágta, amennyiben Trump megússza az impeachmentet, felajánlhatja az oroszoknak Alaszkát, méghozzá cserébe azért, hogy a Kreml beavatkozik az oldalán az előttünk álló választásba”
Mert, hogy az oroszok 2016-ban beavatkoztak a választásokba, az a demokrata retorikában vitán felül áll. Úgy gondolják, hogy enélkül Trump nem győzhetett volna. Az eszükbe sem jut, hogy ők hibáztak, és elvesztették a választók jelentős részének a bizalmát. A demokrata kampányban az is alap, hogy Putyin most is arra készül, hogy Trumpot a Fehér Házban tartsa. Ezeket a rendkívül leegyszerűsítő kampányszövegeket hallva azon sem lepődhetünk meg, ha az Iowában a szavazatok számlálása körül kialakult botrányt is a Kreml nyakába varrnák.
Persze, nyugodtan gondolhatnánk, hogy ennyi hülyeséget azért az amerikai választóknak sem lehet beadni. A republikánus szenátorokat ugyan ezzel az Alaszka-sztorival nem lehetett jobb belátásra bírni, az impeachment elbukott, az amerikai társadalmat azonban meg lehet ijeszteni. Ne felejtsük el, hogy hat amerikaiból egy tudja megmutatni a térképen, hogy hol van Ukrajna, Irán elhelyezkedéséről pedig négyből egynek van fogalma. Ha pedig a „kémeket” felügyelő bizottság vezetője azt mondja, hogy a demokraták lejáratásáért Trump visszaadná Putyinnak Alaszkát, bizony lesznek, akik ezt elhiszik.
„Főleg azután, hogy a fősodor média immár négy éve minden sarokban orosz hackereket, kémeket és trollokat lát(tat). Trump azonban méltán bízhat abban, hogy a hagyományos elitben és a fősodor médiában a többség már nem bízik”
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater